Azt reméltük, hogy a félelmek alaptalanok

Az 1968-as csehszlovákiai események kapcsán Duray Miklóssal, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnökével beszélgetett a Magyar Hírlap.

– A szlovákiai magyarság körében mennyire volt érzékelhető a prágai tavasz hozta enyhülés?

– Ha emlékeim nem csalnak, a szlovákiai magyarság kicsit később kapcsolódott be a folyamatokba. Tehát nem közvetlenül Antonín Novotny, a kommunista párt főtitkárának január 5-i leváltása után, hanem tavasszal. Március 12-én jelent meg a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezetének állásfoglalása, amelyben kifejtették, hogyan viszonyulunk a kommunisták által elindított reformfolyamathoz, és milyen magyar igényekkel lépünk fel. Ez nagyon fontos állásfoglalás volt, mert ennek következtében indult az a jogalkotási folyamat, amely aztán a 1968. évi 144-es nemzetiségi alkotmánytörvény elfogadásához vezetett.

– Dobos László rövid minisztersége is ennek köszönhető?

– Igen, hamarosan létrehozták a nemzetiségeket felügyelő tárca nélküli miniszter posztját, és Dobos Lászlót nevezték ki. Megalakult a kormány nemzetiségi titkársága, majd a tárca nélküli miniszter, később a kormány alelnöke által vezetett nemzetiségi tanács. Magyar szempontból ezek a prágai tavasz legfontosabb eredményei.

– Tehát a rendszer a maga korlátaival ugyan, de bizonyos szinten nyitottabbá vált a szlovákiai magyaroknak is?

– A rendszer tőlünk függetlenül vált nyitottabbá, késő tavasszal, kora nyáron megalakultak a pluralizálódásra utaló politikai klubok. Ezek magukban hordozták a többpártrendszer csíráit. Az Antonín Novotny leváltásával megkezdődő folyamat feltartóztathatatlanul haladt előre. Kezdetben a Csehszlovák Kommunista Párt az ellenőrzése alatt tartotta a folyamatokat, később azonban a párt fokozatosan elvesztette az ellenőrzést, a folyamat pedig haladt a maga természetes útján, a polgári kezdeményezések hatására.

– Ezek az események nem tartottak, nem tarthattak sokáig, a Varsói Szerződés csapatai „internacionalista segítséget” nyújtottak Csehszlovákiának, augusztus 21-én bevonultak. Ön mit csinált azokban a napokban?

– Augusztus 20-án a barátaimmal Budapesten voltunk. Megnéztük az alkotmány napi tűzijátékot, és arról beszélgettünk, hogy Csehszlovákiában nyugodt a helyzet. Azt reméltük, hogy az a félelem, hogy a szovjetek beavatkoznak a megkezdődött demokratizálódási folyamatokba, alaptalan. Úgy éreztük, hogy szabad az út a változások előtt. Miközben mi erről beszélgettünk Budapesten, a szovjet csapatok épp akkor foglalták el a pozsonyi repülőteret.

– Ez a tény váratlanul érte az átlagembereket?

– Aki nem volt közszereplő, azt biztosan. A nagypolitika alakítói talán sejthettek valamit, de az átlagpolgárok semmit, őket ez meglepte. A politikailag tájékozottabbak sem tudták, mert az oroszok profi módon készítették elő az akciót, nem szivárgott ki semmi. Később megtudtuk, hogy a Magyar Néphadsereg azon alakulatai, amelyeket átvezényeltek Csehszlovákiába, már három hete készültségben voltak. Erről sem szivárgott ki információ. Holott a szovjetek már az ágcsernyői találkozó idején – augusztus 2-án – tudták, hogy be fognak vonulni.

– A szlovákiai magyaroknak mit jelentett a Varsó Szerződés csapatainak bevonulása?

– Ezt különbözően ítélték meg az akkori csehszlovákiai magyarok. Voltak, akiknek tragédiát jelentett, de akadtak olyanok is, akik felszabadulásként élték meg az eseményeket. És mindkét hozzáállásnak megvolt a logikus magyarázata. Akik ezt felszabadulásként élték meg, azok rettentően féltek a szlovák nacionalizmustól, amely jócskán a nyakunkba szakadt 1968-ban.

– A nacionalista menetekre gondol?

– Igen. Nem szabad elfelejteni, hogy a szlovák nacionalisták a Csallóközben és a Mátyusföldön felvonulásokat szerveztek. Vidéken sokan beszögezték az ajtaikat, ablakaikat, nehogy betörjenek hozzájuk a nacionalista szlovák bandák. De nemcsak a megfélemlített csehszlovákiai magyarok örültek a bevonulásnak, hanem azok is, akik hű pártkatonák voltak, és nehezményezték, hogy egy demokratizálódási folyamatban a párt esetlegesen elveszítette volna erejét, vezető szerepét. A többiek a bevonulást olyan tragikus eseményként ítélték meg, amely újra visszaveti a demokratizálódási folyamatot.

(Kocur László, Magyar Hírlap