Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Pásztor István előadása a Duray Miklós vezette Magyar Koalíció Pártja Stratégiai Tanácsának január 29-én tartott szakmai konferenciáján.
Pontos meghatározása nélkül nem lehet semmilyen gazdasági modellt felállítani, homokvárra épült ház lenne.
Először: ki az a „mi társadalmunk”? Ez a munka a szlovákiai magyarok stratégiájának egy részét hivatott kidolgozni – szerényen – utalni egy lehetséges megoldásra. Tehát mi, a szlovákiai magyarok…
Másodszor: a társadalmunk, mindazok akik vállalják, hogy ők a szlovákiai magyarok és azok is szeretnének maradni…
Harmadszor: valós igénye – az az igény, amelyet egyre kevesebben mernek kimondani, hogy teljes értékű polgárként szeretne szülőföldjén boldogulni, anyanyelvén tanulni, kommunikálni, alkotni, öröklött kultúráját művelni.
Tehát:
– nemzetben gondolkodunk;
– egy méretreszabott területben, élettérben, pontosabban a szülőföldünknek nevezett területben gondolkodunk;
– a szülőföldön szeretnénk megélhetésünket biztosítani;
A külső és belső feltételek
Külső feltételek
Az 1980-as évek második felében Washingtoni Konszenzus néven vált ismertté egy közgazdasági dogma: a globalizáló gazdaságpolitika alapvető törekvése a privatizáció, a liberalizáció és a dereguláció. A programot a fejlődő és a kelet-európai államokban azért hozták létre – a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap irányítása alá helyezve az egyes országok gazdaságát – , hogy megkönnyítsék a tőke, a befektetők behatolását.
Így lett a globalizáció korunk új gyarmatosítási politikája. Az egész föld gazdaságát foglalná össze a racionalitás jegyében, létrehozói egy új világrenden alapuló világbirodalmat akarnak teremteni. A globális véleményhatalom megbélyegző nyelvén „nacionalista, populista, protekcionalista” minden olyan erő, amely nem elég elszántan kollaborál a globalizációval. Pedig a nacionalista valójában csak felelősséget érez a nemzetéért, komolyan veszi a népét; a populista csak annak a nevében kormányoz akitől a felhatalmazást kapta; a protekcionista pedig megvédi a nemzet értékmezőit a birodalmi kifosztás ellen. Megállapítom, a stratégia javaslatunkban ezen szóhasználattal élve nacionalisták, populisták és protekcionisták leszünk! Senkit ne lepjen ez meg.
Tudatosítanunk kell azt is, hogy a jelenlegi EU bizottságok egyöntetűen az angol-szász liberalizmus hatása alatt vannak, és a neoliberális gazdaságelméletet vallják. Emiatt tökéletesen tanácstalanul állnak a globalizációval szemben, és ami a legnagyobb hiba, tehetetlen a globalizáció által kiváltott válság kezelésében. Ugyancsak érzékeljük az EU teljesen érzéketlen hozzáállását a nemzeti kisebbségek kérdéséhez, sőt elutasítja az abból származó súrlódások kezelését. Egyre világosabbá válik, hogy az Európai Unió lassan, annál eltökéltebben birodalmi babérokra pályázik, birodalmi vonásokat önt. Nem lesz helye az állami önállóságnak és függetlenségnek sem.
Szakítani kívánunk – ebben a stratégia javaslatban – a neoliberális piaci elmélettel. Ellenkezőleg állítjuk, a piac akkor működik egészségesen, ha a társadalmat szolgálja. Egy ország ( a mi esetünkben országrész) gazdaságának a saját nemzet érdekeit kell szolgálnia, nem a külföldi érdekeket.
Itt kell nagyon világosan leszögezni: nem tudunk Szlovákiában a többségi nemzet politikai képviselőivel sem szót érteni. A jelenlegi szlovák kormány sokkal nagyobb ellenállást látszik tanúsítani a globalizáció ellen mint elődje, azt hihetné az ember mivel anti –neoliberálisok a nyilatkozataik alapján, talál velünk szemben demokratikusabbak és toleránsok. Szó sincs róla. Az hogy globalizáció ellenesek, saját megmaradásuk reményét látták meg benne, de minket mint nemzeti kisebbséget mindebből a „megmaradásból” kirekeszteni kívánnak. Elfogadnának mint beolvadt, nemzetét megtagadó, önrendelkezésre nem vágyó, átlagos, csakis szlovákul kommunikáló államépítő polgárt. Így, a globalizáció „termékeként” elfogadhatók lennénk. Furcsa kétféle mérce.
Számtalan lojális megnyilvánulása nemzeti közösségünknek süket fülekre talált, önmeghatározásra és önrendelkezésre tett nyilatkozatai éles ellenállásba ütközött. A többségi nemzet képviselői még tárgyalni sem hajlandóak ezen kérdésekről. Ez az eltelt 19 év alatt így volt, nem hisszük, hogy ez a hozzáállás az elkövetkező 15 évben megváltozik.
Belső feltételek
Társadalmi változást kell elérni, ezt szükségszerűen meg kell előznie egy lelki, erkölcsi és szellemi megújulásnak!
Csak ez után következhet be, hogy olyan emberek kerülnek stratégiailag fontos posztokra, a politikai hatalom csúcsára, akik a nép, a szülőföld érdekeit fogják szolgálni. Ameddig a társadalom nem veti ki magából a velejéig korrupt elemeket, nem ítéli el a bűnös hivatalnokokat és politikusokat, addig a pártokat, a közéletet egy torz, deviáns viselkedés fogja uralni.
Gazdasági feltételek
Amit gazdaságnak szoktak nevezni, nem más, mint az emberi társadalmak anyagi szükségleteinek a kielégitésére irányuló tevékenység. A gazdálkodást emberek végzik, emberi szükségletek kielégítése érdekében.
Az ország megtartásának ( amely az európai uniós tagsággal, a globalizációval és a kialakult demográfiai tendenciákkal megkérdőjeleződött) alapvető eszköze a vidék fejlesztése, népességmegtartó erejének növelése.
Minden ország saját maga dolgozza ki a vidékfejlesztést, a pénzügyi tudásterjesztést, a megélhetés biztonságát, mert biztosítanunk kell, hogy minden ország kultúrája gazdagodjon, és a fejlődés a biztos történelmi alapokon nyugodjon… mondja James Wolfensohn, a Világbank egykori (1998) elnöke.
Nekünk az országot az az országrész jelenti, amelyben nemzeti közösségünk, a magyar nemzetrész él, a mi szülőföldünk. Valljuk:
„A szülőföld megtartó erejének a megóvása vagy újraélesztése és a szülőföldön való boldogulás feltételeinek a megteremtése a legfontosabb cél. Ennek a célnak kell alárendelni a politikai közélet összes részletét – nem csak a politikai taktikát, a rövid távú célokat, hanem a politikai szövetségek megkötését, a magyar-magyar kapcsolatokat és az MKP külkapcsolatait, sőt a magyar kulturális és a gazdasági közélet terveit is.”
„A szülőföld jelenti a helyhez és a térséghez kötődő alapértéket. A múlt és a jövő viszonylatában a legfontosabb feladat a szülőföld megtartása, a jelen számára pedig eltartó erejének megőrzése és növelése boldogulásunkért.”
Elfogadjuk mindkét megfogalmazást mint célmeghatározást.
Meg szeretnénk határozni egy működőképes gazdasági rendszer körvonalait. Azt keressük, mennyi a szülőföld megtartó ereje, illetve mitől kap a szülőföld megtartó erőt?
Cél, eszközök, rendszer
Van kitűzött cél! Az eléréséhez eszközök és rendszer kell.
A kitűzött cél vagy célok eléréséhez a kibernetikában ismert „rendszer” alkalmazásánál irányítás és vezérlés kell. Az irányítás fogalma magába foglalja a célkitűzést is, míg a vezérlés vagy vezetés a célkövető magatartás és a rendszer „célirányban tartása”.
Mint minden vizsgálandó rendszernek, a társadalmi rendszernek is leegyszerűsített ábrája a fekete doboz, amelyről az első pillanatban nem tudjuk mi van benne, mit tud, mire képes. Ezt vizsgáljuk meg, értsük meg és céljainknak elérésére tegyük alkalmassá. Az általunk vizsgált rendszer a bemenő oldalán befogadja a szükséges forrásokat és eszközöket, a kimenő oldalán valamilyen eredményt hoz, termékek és szolgáltatások formájában, miközben oldalról a nem kívánt, de létező zavarások állandóan támadják.
A feladatunk a mi rendszerünket oly módon megépíteni (átépíteni), hogy az adott eszközökből a teljesen véletlenszerű és rosszindulatú zavarások ellenére is legyen gyors és stabil, érje el azt a célt, amit elvárunk tőle.
Ahhoz, hogy rendszerünk az adott bemenő eszközök felhasználásával a célállapotot érje el, meg kell ismernünk a tulajdonságait, sőt formálni kell a tulajdonságokat és meg kell tanítani a nem kívánt zavarások elleni védekezésre.
Ez az egyszerű célkövető rendszer ábrázolása. Ha tudjuk milyen eredményt akarunk elérni, többszöri módosítással meg tudjuk azt a bemenő értékek változtatásával közelíteni. Ha ez a megközelítés nem sikerül, módosítani kell a rendszeren. Meg kell változtatni annak a tulajdonságait. Tehát az első probléma: milyen legyen az elvárt eredmény? Ezt meg kell fogalmazni, utána lehet tovább modelezni.
Elemzés
Fogadjuk el, a fekete dobozban mi élünk, mi vagyunk egy rendszer Pozsonytól Ágcsernyőig a jól ismert etnikai határon belül élők. A bemenő oldalon vannak azok az eszközök és források amelyekből élünk, a zavaró jelenségek fogalma jelenti mindazt, ami ellenkezik a mi célkövető tevékenységünkkel, és a kimenő oldalon ott az eredmény – egy állapot, amely számunkra elfogadható vagy nem, de a megélhetést adja.
Jelenleg nem vagyunk elégedettek, változtatni akarunk! A cél: tartson el minket a szülőföldünk az említett határokon belül tisztességes körülmények között, mégpedig tartósan fenntartható fejlődéssel.
Tehát a felvázolt rendszer kimenő oldalán az elért eredménnyel szemben igényeink vannak. Ezek az igények a felhasznált források és eszközök felhasználásával elérhetők? Van annyi forrás vagy eszköz ami nekünk kell, vagy változtassunk a rendszerünkön, a szokásainkon, az igényeinken?
Ahhoz, hogy pontosabban megnevezhessük azokat a tényezőket, amelyek a forrásainkat és eszközeinket adják, a gazdaságelmélet síkján maradva: minden gazdaság alapvető problémája, a rendszer forrásainak biztosítása és azok felhasználása. Nem lehet az emberiség minden igényét kielégíteni, mert a lehetőségek behatároltak. Mi, a rendszer részei, igényeket támasztunk. Mégis miből mennyi kell ahhoz, az emberek igényeit kielégítsék? Az egyensúly – milyen szinten állítható be?
A makroökonómia egyik alaptételét használjuk fel, igaz nagyon sok általánosítással, de rámutat a lényegre.
Eszerint a számunkra meghatározó források, a termelés tényezői, a következők :
a) munka, mentális és fizikai emberi igyekezet az áruk és a szolgáltatások előállítására, annak is az a része amelyért munkabért, pénzt kapunk beleértve a magánvállakozók bevételét is. A munka bevétele a bér;
b) föld összességében mindaz amit a természet ajándékoz nekünk, gazdasági értelemben az a térség ahol gazdasági aktivitás folyik illetve a forrásait rendelkezésünkre bocsátja a természet.A föld bevétele a járadék;
c) tőke a produktív gazdagság egy része, amelyet az ember alkotott meg, ezért újratermelhető, a fix tőke épületek, utak, gépek, illetve a forgótőke félkész áruk, raktárkészletek. Úgy keletkezett, hogy az emberek nem használták fel az összes megtermelt javakat, hanem megspórolták későbbre, felhalmozták a javakat. A tőke bevétele a kamat;
d) vállalkozás az előbbi együtthatókat bérli, kockázatot vállal, hogy az igényeket kielégítse. A vállalat bevétele a nyereség;
Eszközök
Az eszközök amelyek a rendelkezésünkre állanak, azok a pénz és financiális eszközök, a fent jelzett források működtetéséből származnak.
Gondoljunk bele, milyen forrásokkal rendelkeznek sorstársaink az általunk elemzett területen? Sokan csak a munkájukkal, néhányan talán még földdel is, még kevesebben tőkével, néhányan vállakoznak. Megállapítjuk az értékét, mennyi ez pénzeszközeszköz formában? Nem elegendő.
A közgazdaságtan agy adott területen működtetett források által előállított értéket hazai terméknek nevezi. Legyünk következetesek, nekünk ez a „helyi termék”.
Az igényeinket a hazai termék előállítása és értékesítése elégíti ki. A hazai termék, egy adott jól behatárolható terület terméke, amelynek a megtermeléséből és értékesítéséből származó pénzeszközök eltartják az ott élőket.
A makroökonómia egyszerű de kifejező képlete a bruttó hazai termékről: Y = C + I + G + (X-M)
Nagy általánosítással használjuk a képletet, amelyben az Y tehát a bruttó hazai termék, C a munka bére, I a területünkön a magánberuházások bruttó értéke, G területünkön az állami szektor kiadásai, úgymint az állami alkalmazottak bére, az állam által fizetett bérleti díjak, megvásárolt áruk és szolgáltatások; X az export, vagyis a megtermelt és a saját lakosság, vállakozók és állami szektor által helyben el nem fogyasztott áru és szolgáltatások összege, amelyet más terület lakosainak eladunk; M a szükséges és igényelt áruk és szolgáltatások behozatala a területünkre.
Ez a hazai termék, amelyet ha pénzben fejezünk ki, érzékelhetjük a terület gazdasági erejét. Mivel a képlet szerint összegről van szó, akkor lesz az eredmény nagy értékű, ha az összeadandók magas értékűek és az export – import különbsége pozitív.
Röviden az összeadandókról a mi konkrét esetünkben:
C – a civil lakosság munkabére – alacsony – a gazdasági válság beálltával lecsökken, munkanélküliség lesz;
I – az invesztíciók, beruházások összértéke területünkön – alacsony – , nincsenek új épületek, gyárak, gépek, utak, vasutak.
G – (goverment) az állam területünkre eső pénzköltése és ezáltal a területen élők bevétele – alacsony – mert az állam a közigazgatási központjait, államilag finanszírozott létesítményeit ésszerűsítés és reform címen elvitte innen északabbra,
X – az itt megtermelt termék exportálása, más területekre alig termelünk, a mezőgazdaság nem végterméket termel az élelmiszeripar számára mert az területünkön nincs is, hanem csak alapanyagokat állít elő mások – más területek számára alacsony áron, az ipar majdnem megszűnt, szolgáltatásaink a mi területünkön nem keltenek nagy igényt a más területen élőkben ( a falusi turizmus, a fürdőturizmus, a műemlékek és kegyhelyek látogatása nálunk nem húzó ágazat), tehát exportunk, termék és szolgáltatás kivitelünk a területről – alacsony.
M – az import a termékek és szolgáltatások behozatala a területünkre nagyon nagy, szinte az összes, az itt élő emberek igényeit kielégítő termékek és szolgáltatások más területről jönnek, a fogyasztásuk azon területek termelőit gazdagítja. Importunk magasabb mint az exportunk tehát az export – import különbözet negatív és tovább rontja a mi általunk lakott terület gazdasági erejét.
Ha a képlet összeadandóit összeadjuk, milyen értéket kapunk? Alacsonyat. A feladatunk egyenként elemezni és tanácsot adni, a C + I + G + (X-M) érték mikor és mitől lesz nagyobb és növekedő?
Ahhoz, hogy a hazai termék valóban a bevételek forrását képezze, ezt a hazai terméket el kell adni. A hazai termék tehát mindennemű áru és szolgáltatás, ami szükségletet elégít ki, van rá igény, van rá vevő és pénzt ad érte. Ha fejlődni, netán gazdagodni akar területünk, meg kell tudni termelni a terület igényeinek megfelelő lehető legtöbb terméket, lehetőleg csökkenteni a területre beáramló importot, sőt többet termelni mint a helyi igény, hogy bőven jusson „exportra” is.
Így a rendszerünkben a helyi termék növekedne, örömteli fejlődésnek lennénk a résztvevői. Ha csak egyensúlyi helyzet van az általunk vizsgált területen, akkor egyenlő mennyiségű termék kivitel és behozatal esetén a képlet jól illusztrálja a szükséges pénzbevételi forrásaink nagyságát is:
Y= C+I+G = a lakosság bére, fizetése + járadék a földért + a beruházások kamata + a beruházások tőkeérték-csökkenési leírása, amelyet visszaforgat a beruházó a helyi fejlesztésbe + a beruházások és vállalatok helyi adói + a vállalatok nyeresége, amennyit abból helyben költ majd el, illetve újra beruházza ezen a területen + az állam juttatásai a területre szociális segély, nyugdíj és egészségügyi támogatás formájában és egyéb célirányos juttatásokban (állami beavatkozás);
Ebben az egyensúlyi helyzetben a megtermelt helyi termék ( áru és szolgáltatások) az adott területen el is fogy, a megtermelésüknél keletkezett bevételi forrás (bér, kamat, nyereség, állami támogatás és juttatás) fedezi a fogyasztást mint költséget.
Ha növekedést akarunk elérni, exportra is kell termelnünk (legyen más terület lakosai számára eladható többlet termékünk, vagy jelentősebb támogatásokra (állami, EU, egyéb) teszünk szert, mint amit az igényeink kielégítésére szolgáló termékekre költünk, marad megspórolásra, beruházásokra. Akkor a következő időszakban növekedhetne az összhazai termékünk összértéke.
Talán így érthető, melyik terület ( régió) gazdag (gazdagodik) és melyik nem!
Vissza a helyi termék képletéhez, részletesen. Melyik tényezővel mi történjen, hogy a célt elérjük?
C – a civil lakosság, a hazai termék szempontjából a termék megtermelője, másrészt annak fogyasztója is. Ebben a csoportban azok tartoznak akik munkabérükből, alkalmazotti viszonyukból származó fizetésükből élnek. Úgy tud a C értéke növekedni, ha az általa végzett munka bére (bértömege) nagyobb lesz. A lehetőségek:
– a kvalifikált munka bére sokkal magasabb, a termelésben jól csak a szakmunkát, magasan képzett dolgozók kiváló minőségű munkáját lehet jól megfizetni. A mi sorstársaink a – segédmunkás – betanított szalagmunkát végző munkás – önálló munkára képes szakmunkás – egyetemi képzettséget igénylő munkát végző – tudományos kutató – értéksor melyik csoportjában vannak zömével?
Utalás az oktatás műhelynek: nagy szükségünk lenne a szakképzett munkaerőre, akár középfokon akár egyetemi fokon, szaktudással és nyelvtudással. Meg kell menteni az anyanyelven végzett szakmunkásképzést és támogatni az egyetemi képzést és a hozzátartozó tudományos tevékenységet. Ennek az igénynek a teljesítése, ha a területünkön belül érvényesül, nagyban emeli a helyi termék mennyiségét.
Samuelson, amerikai közgazdász-professzor állapítja meg, hogy hazájának gazdaságában a termelékenység és a reálbérek növekedésének több mint a felét nem a tőke, hanem a tudás növekedésének lehet tulajdonítani. Ezek szerint a tudás egyenértékű a tőkével. A tudás nélkül befektetett tőke az ablakon kidobott pénz.
– munkahelyek teremtése, pontosabban olyan munkahelyek teremtése ahol nagy hozzáadott érték keletkezik. Ez a munka igényli a tudást, kisebb az anyagfelhasználás általában sokkal kisebb a környezetszennyezés. Ideje kiábrándulni az „ipari parkok majd mindent megoldanak” tévhitből. A nemzetközi szintű (multinacionális) cégek megkapták a kimondhatatlanul nagy állami beruházási stimulációt, magyarul állami támogatást, azért, hogy néhány ezer munkahely keletkezzen. Ezek lettek a minden idő legdrágább munkahelyei. De nem a mi területeinken!!! Ezért duplán fáj, mert a mi területünket kifejező képletünkben ezek az értékek nem jelennek meg I-ként, sőt csökken a C is. Toborozzák a mi területünkön élő szakmunkásokat, lakást kapnak Szlovákia északi és nyugati részein épült ipari parkok környékén, hogy az ottani ipari park gyümölcseit élvezhessék. Emberjogilag nincs rajta semmi kivetnivaló, szabad munkaerő vándorlás van az EU-ban, de nézzük meg ezt kisebbségpolitikai szempontból: ez a szülőföld önkéntes elhagyása, vagy ha durvábbak lennénk, ez a jól megtervezett kitelepítés. A területünkön jelentkező munkahelyhiány kényszerhelyzetbe hozta az ittélőket, ezért ha meg akar élni, kénytelen elmenni. Mit tettünk, és mit tehetünk ez ellen?
Feladat:
Ez a rendszerünkre gyakorolt egyik legnagyobb zavarás ( lásd a kibernetikai modellen). Ez a tény teljesen ellenünk dolgozik, eliminálni kell, amíg nem késő. Itthon kell munkahelyeket teremteni, mégpedig hazai tulajdonban (!) mivel nem valószínű, hogy állami támogatás nélkül bármely multi cég a mi területünkre telepszik. Legyen akkor annyi önbecsülésünk, hogy vállalkozzunk magunk magunknak. A jól képzett munkaerő (éppen most bizonyítanak a multiknál) megvan. A középszintű és csúcsvezetők szintén megvannak. Ott dolgoznak a multiknál. A terület ahol beruházni kell a miénk. Akkor mi az ami nekünk nincs a multinak pedig van? A tőke.
A munkahelyteremtéshez két fontos dolog kell: igény a termékre és tőke a beruházásra. Az első erkölcsi kérdés a másik gazdasági. A sorrend betartandó!!! Egyébként emlékművet vagy technikai múzeumot építünk munkahelyteremtő beruházás helyett.
Foglalkozzunk az elsővel, mert ez a lakosságtól függ a legjobban. Milyenek az igények, vannak-e zavaró tényezők? Igény a (helyi) termékre: hol vannak azok a szép idők, amikor a település eltartotta a saját mezőgazdászát, molnárját, pékjét, hentesét, cipészét, kovácsát, boltosát de a tanítóját és papját is a megtermelt termékek és szolgáltatások kölcsönös használatával. Tessék ezt jó értelemben venni, az elvről van szó!!! Nem véletlenül vallották pl.az angolok, hogy a hazai termék fogyasztása hazafias tett. Sajnos, a multinacionális cégek emberbutító reklámhadjárata gyorsan megteremtette nálunk is a fogyasztói társadalmát. Ami ebben zavaró, hogy az amúgy sem javakban dúskáló embertársaink az „egyszeri használatra” is alig alkalmas használati eszközöket, ruhákat vásárolják a világ minden tájáról, mert jó a reklámja, szépen van csomagolva, és külföldi, és sokszor ún. „akciós áron” kapható. De nem fogy a helyi termék, még akkor sem, ha minőségi.
Ha a „helyi” iránt nincs igény, csökken a helyi termék értéke! Ha a helyi nem fogy, senki sem ruház be és nem fejleszt, nem teremt új munkahelyeket és ezért a helyieknek nem is lesz kereseti lehetősége helyben a lakóhelyén. Ez az ördögi kör.
Utalás a média és az oktatás műhelyre: ” ki győzi meg újra területünk lakóit a helyi termék nagyobb fogyasztására? Milyen eszközökkel?
Zavarként jelenik meg, hogy a fogyasztásban nem vagyunk mértéktartóak, halmozzuk a felesleges, haszontalan csillogó-villogó tárgyakat, ez mind olyan pénzeket von el örökre a helyi (hazai) forgalmunkból, ami soha nem tér vissza. A tartós fogyasztási cikkeknél nem az igényeknek megfelelő tárgyakat, hanem a drágábbat vesszük, abból is kettőt vagy többet ( személygépkocsi, televízió, stb.) Lehet csúfolni a skótokat, hogy „skótok”, a hollandokat és dánokat hogy fogukhoz vernek minden garast, a németeket, hogy „sóherek” a finneket, hogy nagyon szegényesen öltöznek és élnek, de zek a népek nem szegények!!! Európa gazdagabb országait alkotják. Mert csak annyit fogyasztanak, ami normális. Ez is erkölcsi kategória, viselkedés forma, magatartás, oktatással javítani kellene rajta!
További zavarás a rendszerünk ellen: lakosaink becsülettel megspórolt pénzeit elviszik a nagy multinacionális életbiztosítók. Hosszúlejáratú életbiztosítást kötnek évenkénti 500-1000 € törlesztéssel, hogy ha egyszer a biztosítottak meghalnak milliókat kapnak vissza!(?). Persze ironizálok, de a nyugdíjjárulék, amelyet a biztosító igér, nagyon sok embernek imponál. Az a baj, hogy embertársaink nem bíznak a jövőjükben, sem ebben az országban, nem bíznak ebben a rendszerben, nem kaptak megbízható jövőképet, ezért biztosítást kötöttek ígéretes nyugdíjjáradékkal amerikai, német vagy holland világhíres biztosítókkal. Vissza a képlethez. Ezek a pénzek kikerültek a területünkről, soha vagy csak 20 év után egy kis részük kerül vissza, nem kerültek be a képlet szerint a hazai termékbe mint fogyasztás vagy beruházás, ezzel nagymértékben szegényítve a helyi termék értékét.
Lehetőséget kell biztosítani az itt élő embereknek, hogy részt vehessenek hazai „kamatozó” beruházásban. Pl. aki részvényt vesz hazai nyitott részvénytársaságban, működő beruházás esetén évente nyereségrészesedést, dividendát kap. Eközben a pénze mint tőkeberuházás a hazai terméket erősíti, ergo a „hazai” felvirágoztatásán dolgozik. Teljesen garantálható hozamot termelő hazai részvénytársaságok kellenek!!! ( amelyek nem szívódnak fel, nem lopják ki a managerek, szándékosan nem számoltatják fel, stb). Van-e ma olyan csoport a területünkön, aki részvénytársaságával nem csak a saját zsebét tömi, és nyitott részvénytársaságot működtet? Ha van, ez megoldás. Minden támogatást adjunk meg neki a biztonságos működéséhez! Sajnos az eddigi sikertelen tőketársítási igyekezetek nagyon megingatták a bizalmat a részvényvásárlás iránt.
Hasonló zavarásként jelentkeznek a „helyi termék fogyasztása” elmélet ellen az értékpapír vásárlások. Aki pénzért hosszúlejáratú értékpapírt vesz, vagyonra tesz szert, de ez a vagyon sehol nem szerepel a hazai termék képletében, ez a pénz ki van vonva a forgalomból egy adott időre, nem képezi a fogyasztás, vagy beruházás forrását területünkön. A bankbetét majdnem hasonló, csak talán rövidlejáratú kivonás, de ne higgyük, hogy a bank éppen a mi területünkre helyezi vissza beruházási hitelként vállalkozónak a mi betett pénzünket, ezzel nem képezi a bankbetét a hazai termék forrását (vagy talán csak elvétve).
Megkülönböztetett kiemelt helyzetben vannak az önkormányzataink és polgármestereink. Ők lehetnének a legnagyobb munkaadók a településeinken. Egyet kell tudatosítani: szép dolog a költségcsökkentés, ezért nem vesz fel a polgármesteri hivatal alkalmazottakat, de az állandó csökkentés hosszútávon elszegényedést okoz, többlet érték csak termelés növeléssel érhető el, és abból telik a nagyobb méretű elosztásra. Eltűntek a helyi kisüzemek, a városi közterület-fenntartó vállalatok. Maszekká váltak, azután eltűntek. Minden esélyük megvolt a fennmaradásra és a túlélésre. Mi történt? Egyébként egyszer elemezni kellene, hogy településeink mennyit költöttek olyan szolgáltatásokra, amelyeket más terület szolgáltatóitól vásároltak meg! Gazdagították más területek hazai termékét. ( azt már nem is mondom, hogy ha esetleg versenytárgyalás megkerülésével…) Vissza kell állítani a becsületét a helyi kis és középvállalkozónak, aki partnere a helyi polgármesteri hivatalnak és a település polgárainak. Sokkal nagyobb az erkölcsi kontroll mint az idegen betelepült vállalkozásokkal szemben (a falubelit mindenki ismeri!). A polgárok megrendeléseiből és adójából a polgármesteri hivatal megrendeléseiből, becsületes munkavégzéssel nem lehet megélni? A külsősnek lehet?
Ajánlatunk, önkormányzati szinten sokkal nagyobb súllyal és behatóbban kell foglalkozni a munkahelyteremtéssel, a munkaadó vállalkozókkal. Amikor egy adott önkormányzat válogathat a szolgáltatók és beszállítók között, mérlegelni kell a „hazai” támogatásával nyert erkölcsi és gazdasági hatást is. Nem törvénysértést kérünk, csak pozitív diszkrimnációt, ha lehet.
Félő, hogy az elszegényedés másodlagos velejárója az erkölcsi lezüllés közeledik, akkor pedig visszafordíthatatlan a teljes romlás, amitől a terület fejleszthetetlenné válik. Nincs az a józan, kockázatot bevállaló beruházó, de fiatal családos nyugodt életre és megélhetésre vágyó fiatalember sem, aki leromlott területre jönne.
Minden erővel meg kell akadályozni a végleges leszakadást.
Megjegyzés:
Az USA kongresszusa 1930-ban törvénybe foglalta ( The Employment Act ) a szövetségi kormány kötelességét aziránt, hogy támogassa a munkahelyteremtést, a termelést és a vásárlóerő megtartását.
Milyen kár, nálunk 1990 után a kormányok jönnek és mennek, de igazán egyik sem vállalja az egyén biztonságos boldogulását, a kis és középvállalkozók fellendülését. Sajnos ez vonatkozik az önkormányzatokra is.
Általában felmerül, hogy a fejlesztéshez, munkahelyteremtéshez honnan lehet pénzt szerezni. A pénz nem más mint munka, szervezett emberi munka, amely összekapcsolja a társadalom egyes egyedeit, részeit. Minden tevékenység jó, ami a közösségi szellemet fejleszti, de a gazdaság terén elsősorban a helyi termelési – értékesítési vertikumok fejlesztése a cél.
A lakosság a fogyasztási kultúrájával, vállalkozási hajlamával, beruházási készségével a legerősebben befolyásolja saját területének fejlődését.
I – a magánberuházások mértéke egy adott területen. Azokat a beruházásokat kell ide sorolni, amelyek a tőke újratermelésére vannak létrehozva. Nem tévesztendő össze: a saját erővel épített családi ház, annak tatarozása, tartós használati cikkek vásárlása nem beruházás. Az lakossági fogyasztás. Ebbe a kategóriába csak az a tőkeberuházás tartozhat, amelyik valamilyen szinten nyereségorientált, kamatot termel a tőkének. Lehet az járulékos beruházás is, mint pl. a vasúthálózat a közutak, amelyek mint előfeltétel további tőkeberuházást vonhatnak maguk után. A tőke oda megy, ahol biztonságban van és gyarapodhat.
Ha a területünkön élő emberek akarnak beruházni, majdnem hogy csak vállalkozás alapításával tehetik meg. Vállalkozási tervet, üzleti tervet készítenek és az üzleti tervük megvalósítására bankhitelt kérnek, mivel elegendő saját tőkéje senkinek nincs. A bankhitel az tőke melyet a bank ruház be és a bank gyarapodik a kamatokon. Természetesen a vállakozó is gyarapodik, ha a nyeresége a bankhitel és annak kamata törlesztése után még mindig nyereséges marad.
Nagyon nagy hiányossága az országunknak, hogy majdnem teljesen mindent újra kell építeni. Ez részben a rosszul végrehajtott privatizációnak köszönhető. A tőke magánosítása címén a kormánypártok hűbéres csoportokat hoztak létre, nekik egykori állami működő vállalatokat ajándékoztak a lojalitásukért, majd ezek a hirtelen meggazdagodó csoportok nem bízva a politikai hatalom tartósságában a kapott tőkét pénzzé tették és a pénzt az országból kimentették mint saját vagyont. Ezáltal a kapott tőke megszűnt tőkének lenni, lett belőle személyes vagyon, ami nem tartozik a hazai termék képletébe, nem beruházás, nem bér, és mivel külföldön van fogyasztva is, nem igényli az össszhazai terméket. Területünket elemezve ez a tőkehiány, ami a felelőtlen tőkekezelésből és tőkeleépítésből származik, katasztrófális méreteket öltött. Nézd meg, magyarok által lakott területünkön mivé lettek a gyárak (már az a kevés is ami volt) és a termelőszövetkezetek? Nem volt ebben politikai szándék? Nem tudtuk kivédeni.
A megoldás: új vállalkozások és azoknak új beruházások kellenek. Azok csak akkor lehetnek életképesek, ha a valós igények kielégítésére lesznek hivatottak, valós piacra termelnek. A jelen helyzetben ugyanolyan hasznosak lehetnek, ha a hazai igényt elégítik ki, mintha exportálják a hazai termékünket más területekre. Az új beruházások kitörési pontot jelenthetnek, persze egy tökéletes marketing és abból egy jó üzleti terv igényeltetik. Mérlegelnünk kell, hogyan tudnánk ebben segíteni !!!! azoknak akik vállalják, vállalkoznak.
G – az állami szektor szerepe a területünkön. Igazán szép politikai feladat, bár most ellenzéki pozícióból, de mindig kiharcolni azt, hogy legyen beleszólásunk a területünkön végzett államigazgatásba. Nehéz elemezni anélkül, hogy ne az általános politikai helyzettel érveljünk. Világosan kell látnunk, hogy nem állunk a szeretet és a tisztelet középpontjában a többségi nemzet előtt, főleg nem a politikai vezetőik előtt. Az állam jelentősen befolyásolja a területfejlesztést hathatós támogatásaival, de teljesen politikai alapon. A mi területünkre is jut, de sokszor ezek a Trójai falovacskák.
A megoldás talán az lenne, megerősödni és természetes úton tekintélyt nyerni. Ami a politikánkat illeti, itt kereshetnénk valamit. A velünk együttélő más anyanyelvű lakosság szintén szenved a területi differenciálódás miatt, ha meggyőződnének arról, hogy a területfejlesztésünk ugyanúgy az Ő érdekük is, a jelenlegi ismereteim alapján társulnának a gazdasági fejlesztés kérdéseiben.
Egyébként mindennemű állami támogatás az elpuhulást és ellustulást támogatja, ami teljes függőséggé fajul. Az állam adományitól függő polgár mindig az államhatalomban levő legerősebb pártot támogatja!
X – a területünkön megtermelt termék exportálása más területen élő embereknek. Mivel a termék mindenkor a mi területünkön gyártott fogyasztási cikkek, élelmiszerek, tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatások, nagyon nagy lehetőségek rejlenek az exportban. Itt hat vissza a beruházások értelme. A beruházások olyan mértékü termék többlet előállítását tegyék lehetővé ami nem csak a saját igény kielégítésére szolgálnak, hanem legyen kínálatunk kifelé is. Ki szervezi meg a piacunkat? Miként támogatjuk azokat, akik találtak piacot a területünkön kívül?
Komoly lehetőségünk van, van földünk, ami termelőeszköz. Csak nem tart el, mert a deformált gazdasági rendszerünkben a rossz árpolitikában a földtulajdonos húzza a rövidebbet.
Tegyünk azért, hogy ez a hátrány előnnyé váljon! Külön figyelmet érdemel a mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetének elemzése. A helytelenül végrehajtott privatizáció a hazai termelőket a külföldi feldolgozóktól és kereskedőktől függő helyzetbe kerültek. Ezen változtatni kell mégpedig egy régi magyar gyakorlat, a „Hangya” típusú szövetkezetek újjáélesztésével. Erőteljes szövetkezéssel vissza kell szerezni az ellenőrzést a termelés, a feldolgozás és az értékesítés felett. Hiányoljuk a mezőgazdaság (mint helyi vállalkozás) és az önkormányzat szoros együttműködését. A mi általunk lakott területek szomszédjaival csak részben vagy egyáltalán nem működünk együtt. A határon átnyúló regionális vagy csak helyi szintű kereskedelem !!! Megtaláltuk már a komparatív előnyöket pl. a magyarországi szomszédos településekkel?
További komoly export lehetőség a szolgáltatások nyújtása. Az idegenforgalom. Ebben az esetben a vevő házhoz jön. A helyzeti előny, amit a történelmi helyek, a néprajzi adottságaink, a kultúránk, a természet, a termálvizek, a meghitt falusi környezet adnak. Mindezek bemutatására rendezett mindennemű rendezvényeink szolgálnak. Erre van, illetve volna vevő. A hangzatos kijelentések és meghirdetett programok ellenére ez a lehetőség még kiaknázatlan.
Az idegenforgalmat kiszolgáló szállodai és vendéglátóipari kapacitások, kulturális és tudásgyarapító rendezvények, egészségmegőrző szolgáltatásaink, mindez a leggyorsabban fejlődő iparág lehet. Már pedig ha az, akkor komolyan kell venni. A szakmát becsülettel megtanulni, nyelvtudással rendelkezni, más kultúrákból érkezők szokásait ismerni és ezáltal a sajátunkat elfogadható módon kínálni …….., ezt mind-mind meg kell tanulni. Ezt tanítani kell, mert a sokszor tetemes méretű tőkeigény mellett is gyorsan és jól megtérülő vállalkozás a kellő alázattal, de kultúráltan és állandó jó minőségben kiszolgálni a vevőt. Tanítjuk, oktatjuk mi erre az embereinket?
Az idegenforgalom ha beindul, több tíz más ágazatot húz maga után a hazai terméken belül. Tipikusan a „hazai” értékesítésére orientált, ennélfogva a lehető exporton belül a legnagyobb arányban lendítheti fel a területet és vidékünket.
M – az import értéke, annak a termékskálának az értéke, amelyet más területről hozunk be a területünkre fogyasztásra és felhasználászra. Mint olyan, elvonja a lakosaink pénzét a „hazai” termék elől, másrészt elengedhetetlen akkor, amikor a a hazai termék nem elégíti ki az igényeket. Ebből az következik, hogy az igényeink határozzák meg mennyit költünk behozatali árura és szolgáltatásra, tegyük hozzá, hogy ezzel gyengítve az összhazai termék értékét. Ismét csak apellálni lehet a lakosaink lelkiismeretére és tudatosíttatni velük, hogy a mértéktelen túlköltekezés, a nem megalapozott és nem létfontosságú behozatali cikkek vásárlása csak az Ő saját lelkivilágukat melengeti, de közgazdasági szempontból a területünk fejlesztésének nem használ.
Most következzen egy olyan rendszernek a megtervezése, amelyik a mai helyzetből a kitűzött cél irányába indul el.
Rendszer
Az előző fejezetben röviden elemeztük a makrogazdaság segítségével, mit, hogyan, ki számára kell termelni. Mi az összhazai (helyi) termék, ki fogyasztja el.
Visszatérünk a rendszerhez, amely rendszerben egy adott területen egymással állandó szoros kapcsolatban és összefüggésben élünk, szlovákiai magyarok. Mi mint lakosság (C), láthattuk a legnagyobb mértékben befolyásoljuk saját össztermékünket, tehát sorsunkat.
Eddig nem szóltunk róla, de a legnagyobb gond a saját szemléletünk. Nem eléggé éltünk eddig az adott új lehetőségekkel. Ránk maradt a régi rendszerből, hogy majd eldönti valaki és majd megszervezi valaki azt, hogy én a polgár miből éljek. Legtöbben ma is az államtól várják a megoldást. Nálunk nem volt magánszektor, nem volt kisiparos úgy mint pl.Magyarországon vagy Lengyelországban, nem volt lehetőség megpróbálni a vállalkozást kicsiben, átérezni annak minden rizikóját de előnyeit is. Ránk tört a kezdetleges kapitalizmus teljesen felkészületlenül. Piacgazdaság van, szent és sérthetetlen a magántulajdon, a szabad választás lehetősége (nem képviselőválasztásra gondolunk), és a szabad konkurenciaharc.
Ebben a közegben a mi emberünk nehezen érvényesül. Csak a munkája van amit felkínál munkabérért, van esetleg földje, de tőkéje aligha, és ami a jellemző: nem mer kockázatot vállalni, továbbra is várja a kézenfogva vezetést.
Ha ez elfogadható állítás (vitassuk meg), akkor a megoldások a következők:
– oktatás, ismeretterjesztés, támogató jelleggel, ami önbizalmat, bátorságot ad az új irányhoz és mindenkor egy erkölcsi támogatást;
– szakmai tanácsadást, bizalmas és pontos információkat azoknak, akik egyébiránt ezekhez nem jutnak hozzá, ne mindenki a saját hibáján tanuljon, a jó tapasztalat és az indulásnál szükséges tudás legyen közösségi tulajdon;
– a magánvállalkozók, kis- és középvállalkozások, szervezetek, önkormányzatok, önkéntes együttműködése, a közös célok elérése érdekében létrehozott, polgári jogi szerződésen alapuló hálózata;
Oktatás
Bizonyára hiba volt azt hinni, mindenki látja a piacgazdaság adta szabad lehetőségeket és megtalálja benne a helyét. A többség ezt nem találta meg, sőt gyorsan kiszolgáltatottá vált és az ügyeskedők áldozata. Vissza kell térni a az alapokhoz, olyan támogatást nyújtani, amely elvezeti a polgártársainkat az önállósulás felé. Először is oktatni kell, nem adhatunk versenyautót annak a kezébe, aki még Trabantot sem vezetett. Hollandiában több mint százéves hagyomány a „népfőiskola”. Ez nem felsőoktatási intézmény, ez gazdaképző az alapiskolát végzett fiatalok számára, három év alatt megtanulnak sok mindent ahhoz, hogy akár egyedül is, tanyán élve megélhessenek. ( Egyébként Gyulán, Magyarországon van ilyen magán népfőiskola). Ez az életre való felkészülés. Az önellátás gondolata elidegenedett tőlünk, meg kell újra tanulni. Az egyedülérzet már a családban kezdődik. Széthullottak a családok, most minden generáció egyedül akar boldogulni. Hiányzik a népünkre egykor oly jellemző többgenerációs együttlakás. A családi közösség megtartó ereje, erkölcsi tartás, és biztonságos háttér. A bővített körben a nagyobb család, a sógorok a komák…, azután a falu. Ez az a közösség, amelyik egymásra van utalva.
Nincs szerencsétlenebb mint a lakótelepen élő munkanélküli.
Oktatással és neveléssel újra helyzetbe kell hozni embertársainkat.
Szakmai tanácsadás és segítség
Ez már azok számára, akik elindultak. Az utóbbi 18 év tapasztalata azt mondatja, nagyon sok az útvesztő. Sajnos emberi tulajdonság az önzés és a kapzsiság is, azt eredményezi, hogy az embertársaink szemrebbenés nélkül becsapják a másikat. Az átverés mint magyar nemzeti sport komoly eredményeket ér el az utóbbi időben. Óvni kell azokat, akik még ezt nem érték meg, mert sajnos sokan buktak bele vállalkozásaikba, mert nem voltak eléggé körültekintőek. Meg kell építeni egy védelmi információs rendszert, amelyen belül adatbázist lehetne vezetni a tisztességtelen vállalkozásokról, bombasztikus üzletekről, amelyek családi tragédiákkal végződtek. Ha a tudásunk közkincs lesz, akkor a rossz tapasztalatok gyűjteménye is legyen az. Nem rágalmazni és önbíráskodni akarunk, önvédelem kell. Már nem áldozhatunk fel több kisvállalkozást, nagyon sok így is a csalódott emberünk.
Induló vállalkozásaink legnagyobb gondjai, hogy a kezdőknek nem adatik meg a jól kiépített adminisztráció eltartása. Márpedig kell a:
1) könyvelői tevékenység – könyvelés, adóbevallás, üzleti tervek készítése, kapcsolat a szociális biztosítóval, egészségügyi biztosítóval, munkahivatallal,
2) jogi képviselet
3) a működéshez és fejlesztéshez valakinek állandóan figyelemmel kisérni a legújabb törvényeket, támogatási rendszereket, az új pályázatkihirdetéseket, pályázatbeadványok készítését,
Elgondolkodtató: lehet-e központilag „közös adminisztráció” működtetése szolgáltatás formájában? Az önkormányzatnak nem törvényes kötelessége, viszont nem is tiltja a törvény. Ha az emberek minduntalan várják az állam segítségét, talán megalapozottabb az önkormányzattól kapott segítség. Mikrorégió, vagy kisváros területén már elképzelhető a közös ügyintézés mindazok számára, akiknek még nem nőtt fel a saját cége. Tudom, vannak regionális fejlesztési irodák, mint a mindenkori kormányzópártok meghosszabbított keze, de talán nem olyan kell. Az egykor elképzelt és meghirdetett inkubátorházak sokkal közelebb állnak ehhez a feladathoz.
Hiányzik az az önzetlen, politikától mentes érdekvédelmi szervezet mint az egykori céhek voltak a és az ún. ipartestületek. Egykor ez is sajátunk volt, elődeink jó szokásainak felújításaképpen. Már csak hagyományőrzésből is. Nem a mi történelmünk része a Hansa hálózat, vagy az Erdélyből származó Hangya, de mindenképpen figyelemreméltó érdekvédelmi megoldásokat hordoztak. A Donauhansa…
Anakronisztikusnak tűnik ez a fejtegetés, pedig ez nem más mint a mások által is sokat emlegetett harc a globalizáció ellen. Mi nemzetben gondolkodunk, a globalizáció elnemzettelenít. Soha ne feledjük, nemzeti hovatartozás nélkül csak a multinacionális tőke rabszolgái lehetünk.
A szakmai tanácsadás állandó jellegű kell hogy legyen, mivel a világ körülöttünk nagyon gyorsan változik. Naprakésznek lenni a fennmaradás záloga.
Hálózat építés
Abból a tapasztalatból induljunk ki, hogy ma egy termék vagy szolgáltatás versenyképességét már nemcsak a terméket vagy szolgáltatást előállító vállalat versenyképessége, hanem a a vállalat mögött álló teljes ellátási lánc, azaz a vállalatok hálózata is egyre erősebben befolyásolja. Ennek a hálózatnak az alapvető célja az, hogy a közösen végzett innovációk, a piaci igényekhez igazodó képzés, a hálózaton belüli közvetlen és célzott információ-áramlás révén csökkentsék a tranzakciós költségeket, ezáltal pedig növeljék az adott térség vállalkozásainak versenyképességét. A nemzetközi tapasztalatok szerint az ilyen „klaszterek” az alacsonyabb partnerkeresési költségek, a meglevő piaci igények gyorsabb felismerése, a gyors tudástranszfer, valamint a partnerek közötti bizalmi tőke miatt jelentősen csökkenthetik a vállalkozások ( egy adott térségen belüli) tranzakciós költségeit.
Ilyen hazai klaszter kialakulását nálunk több tényező is nehezíti:
– a mi magánvállalkozóink, kis- és középvállalkozásaink csupán kis része tud árban és minőségben versenyképesen megfelelni a beszállíttató nagyvállalatok elvárásainak,
– a mi vállalkozóink a nagyvállalati körhöz való csatlakozását a tőkehiány akadályozza, emiatt nem tudják végrehajtani azokat a fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek a beszállítói kapcsolatok kiépítéséhez szükségesek,
– még a sikeres kisvállakozásaink nagy része is nehezen birkózik meg a növekedés szervezeti és irányítási kérdéseivel. Hiányzik az a menedzsment-tudás, amely ahhoz a váltáshoz kell, hogy hagyományos kisvállalatból professzionálisan vezetett középvállalattá fejlődjenek,
– a vállalkozások körében sok esetben hiányzik az a bizalmi tőke, ami pl. a klaszteren belüli együttműködés egyik elengedhetetlen feltétele.
A nemzetközi tapasztalatokat és a hazai korlátokat figyelembe véve olyan klaszterek létrehozását kell kezdeményezni, amelyek a kormányzati és EU támogatások kihasználásával regionális alapú üzleti és nem üzleti szervezetekből álló csoportosulások lesznek, melyek képesek növelni a vállalkozások versenyképességét, csökkentsék a nagyvállalatok és a kisvállalatok közötti jövedelmezőségi különbségeket. Tevékenysége szerint a klaszter főként a versenyképesség kulcsát jelentő minőségfejlesztés területén különböző szolgáltatásokat szervez tagjai számára. További fontos tevékenység, hogy a klaszter, például közös projektek kialakításával együttműködési keretet teremt az információ-szolgáltatás és a kommunikáció, a képzés, a rendezvényszervezés, a marketing és a PR- tevékenység területein. Elősegíti tagjainak a nemzetközi szintéren való megjelenést, ösztönzi a vállalkozások közötti elektronikus kereskedelem fejlődését. A klaszter virtuális nagyvállalattá válhat. A klaszterek fontos szerepet játszanak a forráskoordinációban, a támogatás- és tőkebevonásban is, ezért klaszterekben való részvétel és a klasztereken keresztül megvalósuló közös fellépés újabb pótlólagos előnyt jelent a magánvállakozók, kis- és középvállalkozók számára.
A klaszter a résztvevő felek piaci logikán és piaci értelemben vett önkéntességén alapuló együttműködése. Állami vagy EU támogatást csak közvetve, a tagjain keresztül pályázhat meg. Másrészt egy szakmailag zárt, de az adott szakmán belül nyitott hálózat cégei a közös alapanyag-beszerzés, technológiai és minőségügyi fejlesztés, a közös termékkínálat és marketing révén, a piacon kínálkozó esélyeket nagyobb hatékonysággal, a közös fellépés erejével használják ki.
Tudatosítani kell, hogy a területünkön, a gazdaságot nyitottságából való fokozatos visszazárásával próbálunk egyensúlyt teremteni a megélhetőséghez.
Ezt a feladatot nem könnyű megoldani, mert ellenkezik a jelenleg uralkodó neoliberális közgazdasági nézetekkel, a többségi nemzet kezdeményezéseink iránti nézeteivel, a források központi újraelosztására épülő állami és regionális(állami befolyással) területfejlesztési támogató rendszerrel. Ezért szükséges egy olyan mintaértékű tervezési-programozási tevékenység elindítása, amely megalapozza a kifejezetten speciális helyzetű kistérségek gazdasági helyzetét. Ezt azért is szükséges különböző módon megoldani a „mi” térségünkben is, mert bár kevesen vagyunk, de jelentős feltételbeli különbségek vannak a Csallóköz, Érsekújvár – Nyitra, Léva – Nagykürtös, Losonc – Fülek, Rimaszombat – Tornalja – Rozsnyó, Szepsi – Kassa és a Királyhelmeci régiók között. Ugyanez vonatkozik a különböző klaszter szakmákra is, mezőgazdaság, gépipar, építészet, idegenforgalom, stb.
Hogyan tovább?
Vitára bocsátom a javaslatot, miután majd kialakult egy közösen elfogadott stratégia, a legnagyobb feladat vár ránk, az implementáció. A stratégia átültetésében nagy segítséget nyújthatnának:
– a Selye Egyetem Közgazdaságtudományi Kara. A hallgatók az érintett régiókból származnak, ezért a helyismeretük jó, a közgazdaság-tudomány elsajátítása közben „konkrét tudományos” munkát végeznének szakmai felügyelet mellett. Mindenképpen jó lenne tanulmányokat készíttetni egyetemistáinkkal. Fontos, hogy azt a területet kutatnák, amelyen – mi úgy szeretnénk – egyszer átvennék magukra a menedzselés nagyon szép feladatát;
– az önkormányzataink, akiknek létfontosságú a község, és mikrorégió fejlesztése;
– vállalkozók és vállalkozások, non profit szervezetek, alapítványok, mindazok akik a megfogalmazott stratégia megvalósítását önként vállalnák.
Pásztor István