Politikai műveletlenség vagy határtalan pimaszság?

A kiválók nem biztos, hogy kiválóak. Jutott eszembe annak kapcsán, hogy az MKP három parlamenti képviselője: Bugár Béla az MKP volt elnöke, A. Nagy László a Magyar Polgári Párt volt elnöke és Gál Gábor az MKP Országos Elnökségének tagja 2009 áprilisában, nem sokkal húsvét után kivált, azaz kilépett a párt parlamenti frakciójából. Tették ezt állítólag azért, mert nem értenek egyet a párt politizálásával, illetve a stílussal.

Felsorolták kifogásaikat, amelyek azonban nem a stílusra vonatkoztak, hanem a munkamódszerekre. Megismételni ezeket nincs értelme, hiszen rövidesen kiderült, hogy a szavak jelentésének a félreértése miatt nincs összhang a kifejezés és a tartalom között, mert egyszer csak kibújt a szög a zsákból: mondjon le az elnök. Eszerint mégis a stílussal van bajuk, mert a stílus, maga az ember. Tehát az a megfelelő elnök, aki a komoly politikai tárgyalásokon papírgalacsinokat lövöldöz kávéskanalával és nem az, aki nyelvileg helyesen fejezi ki gondolatait – ez valóban stílusbeli kérdés.

Amikor a hármas fogat végre felfogta, hogy ultimátumukat az elnök lemondatására nem fogadhatja el a párt, amelynek kongresszusi küldöttei tizenkétezer tag nevében választották meg az elnököt, és elutasította az elnök által a saját személye ellen felkínált bizalmi szavazást is – mondván: az elnöknek úgyis bizalmat szavaz a kongresszus –, fordult a kocka. Levették a napirendről az elnök leváltásának követelését és a párt Országos Tanácsa ülésének reggelén, május 16-án egy merőben más javaslattal álltak elő. A megegyezést az teremtheti meg – mondták –, ha az MKP módosítja az alapszabályát. Egyetért egy politikai platform létrehozásával, ami az Ő platformjuk lenne, és ami egyetlen platformként működhetne a pártban. Az országos tanács (és az elnökség) feladata az lenne, hogy kötelezi magát, hogy a párt őszi kongresszusán az általuk előterjesztett javaslat szerint módosíttatja az alapszabályt, illetve az OT határozatot fogad el arra vonatkozóan, hogy azonnal megkezdődhet a politikai platform szervezése. Ez a javaslat azonban ugyanúgy ultimátumszerű volt, mint az elnök leváltásának a követelése. Az OT tagjainak sorában nagy felháborodást váltott ki.

Lássuk azonban, mit akart valójában ez a negyedik, a sugalló személyének szellemét megtestesítő háromság?

Először tisztázni kell, mi a platform, ugyanis a javaslat előterjesztői ezt vagy nem tudták, vagy egy mérhetetlen pimaszságról tettek tanúbizonyságot.

A platform általánosságban valaminek a támogatására, megerősítésére, megszilárdítására, egyensúlyi állapotának megteremtésére, értékének biztosítására létrehozott elem, szerkezet, program vagy szervezet. A politikai platform pedig egy olyan egyesítő, célokat és elutasításokat megfogalmazó program, ami köré csoportosulnak a párt tagjai, amivel tagokat toboroznak, amivel megszólítják a választókat.

A politikai platform tehát maga a párt, programjával és működési elveivel egyetemben.

Egy párton belül ezért nem létezhet egy további politikai platform, mert az a párton belüli pártot jelentené. Volt erre már példa a kommunista mozgalomban még a 19. században a libertinista platform létrehozásával, ami azonban anarchiához vezetett.
A pártszakadást többnyire nem szokta megelőzni alapszabályzatilag rögzített platformosodás, mert ilyenkor az átcsoportosulás általában spontán módon és gyorsan, erővel jön létre. A párton belüli politikai platform kialakításának szabályban való követelése leginkább az ezt követelők gyengeségére utal, akik ily módon kívánnak megerősödni és olyan pozíciókhoz jutni a pártban, amelyeket egyébként sem egyénileg, sem csoportosan nem érhetnének el. Az így megszerzett hadállásokból kívánják átvenni a párt irányítását vagy felkészülni egy új párt megalakítására.

Egy-egy párt politikai platformja az idő és a társadalmi változások függvényében változik – ezt nevezik program-módosításnak. De változhat választási ciklusonként is – ekkor beszélünk választási programról vagy manifesztumról. A politikai platform egyes részei külön-külön is kaphatnak hangsúlyosabb szerepet a körülmények és az igények hatására, mint pl. az MKP regionális szerepének nyomatékos megjelenése a 2009. május 16-án elfogadott Rozsnyói Nyilatkozatban. De egy kiáltvány vagy egy kézzelfogható nagy cél is betöltheti a platform szerepét a köréje szerveződő erők számára – mint például 1994-ben megszervezett szlovákiai magyar önkormányzati nagygyűlés. Csak az nem lehetséges, hogy egy politikai párton belül szabályzatilag szerveződhessen meg egy különálló politikai platform, mert ez a párt belső ellenzékének vagy egy hatalomra törő csoportosulásnak a szervezett megjelenését tenné lehetővé és ez vagy a párt végét, vagy a belső harcok állandósulását jelentené.

Létezhetnek azonban más, nem politikai platformok a pártban. Pl. értékrendi platformok, a párt politikájának egyes területeit hangsúlyozó platformok. A pártok túlnyomó többsége ideológiai párt, még a néppártok is annyiban, hogy a centrumtól jobbra esnek. A néppártok esetében az ilyen, említett platformok kialakulása elképzelhető, de ez nem járhat együtt belső hatalmi törekvésekkel, mert akkor létének nem a párt erősítése az eredménye, hanem a gyengülése. Elképzelhető egy jobboldali néppárt esetében pl. egy keresztény-szociális, környezetvédelmi, családpolitikai, regionalista stb. platform kialakulása. Annyi azonban ebben az esetben is leszögezhető, hogy a platformosodást meg kell előznie a programalkotásnak, de a program nem lépheti túl a párt politikai platformjának, azaz a pártprogramnak a kereteit. Törekvése azonban irányulhat a párt programjának a módosítására vagy egyes részkérdéseknek az előtérbe helyezésére, továbbgondolására.

A Magyar Koalíció Pártjában 1998-tól eredetileg két eszmei platform alakítására nyílt lehetőség. Ezeket azonban 2003-ban az alapszabály módosításkor az akkori elnök, Bugár Béla javaslatára a kongresszus törölte. Ez akkor éppen időben történt, mert a liberális platform alakításának a lehetősége gondot okozott az Európai Néppárt számára, aminek az MKP akkor már teljes jogú tagja volt. A 2007 óta érvényes alapszabály szerint tagozatok létrehozására nyílik lehetőség. Ez azért került napirendre, mert több javaslat kérte a nők szerepének a megerősítését a pártszerkezetben. Ebből született az ötletet, hogy ne csak a nők tagozata megalakulását segítsük az alapszabállyal, hanem szakmai tagozatok előtt is nyíljon tér a szervezett működésre.

A parlamenti frakcióból kivált három személy a tagozatok alapításának a példájára utalva, de a tagozatként való szerveződés elutasítása mellett javasolta, hogy alakuljon a pártban egy politikai platform az alábbi szempontok szerint:

a/ járásonként a párt 10 tagja alakíthassa meg a platformot. Ez pl. azt jelenti, hogy ha egy járásban ezer törzskönyvezett tagja van a pártnak, akkor a tagok 1%-a már platformot alakíthat.

b/ ha legalább 6 járásban (az MKP által szervezett járások egy harmadában) megalakult a platform, létrejöhet az országos testülete. Ez azt jelenti, hogy a 12 ezer törzskönyvezett taggal szemben legalább 40 tag, az összes tag 0,33%-a országos testületet hozhat létre.

c/ a járási platformmal a járási konferencia (kötelezően) egyezséget köt mindazon ügyben, ami a járási konferencia hatáskörébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy a szuverén járási konferencia nem hozhat semmilyen elvi és személyi döntést a platform beleegyezése nélkül. Ugyanez vonatkozna a kerületi tanácsokra is.

d/ a platform országos testületével az MKP Országos Elnöksége (kötelezően) egyezséget köt azokról a javaslatokról, amelyeket az országos tanács elé kell terjesztenie jóváhagyásra. Ezek
–  a párt költségvetése,
–  az országos parlamenti és az európai parlamenti képviselőválasztás jelöltállítási 
feltételei és jelöltjei,
–  a kötelező érvényű határozati javaslatok,
–  a koalíciókötés,
–  az államigazgatási szervekbe javasolandó személyek,
–  a kongresszus által megválasztott, de időközben megüresedett tisztségekbe javasolandó
személyek.
Ugyanezekben a kérdésekben az OT is köteles egyezségre jutni a platformmal.

Ez annyit jelent, hogy az MKP Országos Tanácsa csak akkor hozhat döntést ezekben az ügyekben, ha (kötelezően) megegyezik a platform országos testületével.
A javaslat szerint tehát a párt (MKP) úgy működne mint annak idején Szovjetunió Kommunista Pártja: a politikai platform lenne a politbüró, a választott testületek pedig legitimálnák a döntéseit.
Ezen felül a javaslat tartalmazott egy bújtatott lehetőséget is, ami arra vonatkozott, hogy
–  a politikai platform nyitott szerveződés, tehát tagja lehet bárki, aki a pártnak nem tagja
– a politikai platform, tagjai számának megfelelő arányban állíthasson jelölteket a párt listáján a helyhatósági, megyei, parlamenti és európai parlamenti választásokon.

A kiváló háromság politikai platformjavaslata tehát nem csak szakmai, de tartalmi okok miatt is elfogadhatatlan volt, elfogadása esetén súlyosan sérült volna a demokrácia, a párton belül eluralkodott volna az anarchia, illetve az irányíthatatlanság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy platformalakításról nem lehet beszélni.

A párton belüli kisebbségi véleménynek a kinyilvánítására azonban nem szokás létrehozni platformot, sőt erre a platform nem is alkalmas, mert az ellenzék intézményesüléséhez vezetne. A kisebbségi vélemény megjelenítése és figyelembe vétele a nyugati típusú demokráciákban – meghatározott kisebbségi arányok esetében, pl. ha a kisebbségben maradt vélemény legalább egyharmados támogatottságot élvez – az egyeztetéses demokrácia módszereinek alkalmazásával lehetséges,. Ilyen esetben egyeztetéssel kell újratárgyalni az ügyet és közelíteni a véleményeket, majd újra szavaztatni a javaslatról, amikor már a többségi vélemény a döntő. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy nagyobb teret enged a kisebbségi vélemény érvényesülésének, mintha pusztán „csak” az aritmetikai többségen alapuló demokrácia szabályait követnénk. A kisebbségi vélemény ilyen esetben felértékelődik, de a szavazatok egyenértékűségének alapvető szabálya nem sérül és legvégül a döntés többségi véleményként születik meg. De egyeztetni is csak véleményről, javaslatról (ellenjavaslatról) lehet. Az egyszerű leszavazása a kisebbségnek nem elegendő az egyeztetési eljárás megindítására.

Ezzel szemben a kiválók által előterjesztett modell sajátosan értelmezi a demokráciát akkor, amikor túlmegy a kisebbségi véleménynek a demokráciákban még elfogadható felértékelésén és a nyugati típusú demokráciákban példátlan módon bevezeti a súlyozott szavazatok intézményét. Ha pl. a járási konferenciáknak kötelezően egyezséget kell kötniük az akár 1 %-os kisebbséggel, az azt jelenti, hogy ez az akár 1 %-os kisebbség minden körülmények között azonos pozicióba kerül a döntő többséggel. Ennek alapján nem az azonos értékű szavazattal rendelkező, demokratikus eljárásban megválasztott tisztségviselők többsége döntene a hatáskörébe tartozó ügyekben, hanem két azonos hatalmi pozícióban levő csoport, ahol az egyiknek mindig meg kell győznie a másik csoportot javaslatai helyességéről, a másik csoport pedig alanyi jogon érvényesítheti azt az akaratot, amely akár homlokegyenest ellentmond az egyébként döntésre jogosultak többsége véleményének. A kiválók „platformjának” tagjai szavazata ilymódon többszörösen többet érne, mint az „egyszeri” konferenciaküldöttéé. Ez a demokratikus játékszabályok fejreállitása a célból, hogy egy, még csak nem is ideológiailag elkülönülő, hanem hatalmi érdekek mentén szerveződő és hatalmi jogosítványok megszerzését és bebetonozását megcélzó csoport olyan jogosítványokat szerezzen, amelyeknek gyakorlása a nyugati típusú demokráciákban a mindenkori többség joga, függetlenül a személyi körülményektől.

Az MKP Alapszabálya 2007-ben változott. A módosítás előkészítése során ismét felvetődött a platformok alakításának a lehetővé tétele. Ezt akkor a módosítást előkészítő munkacsoport Bugár Bélához kötődő tagjai határozottan elutasították. Most, mivel ismét napirendre került a platformalapítás kérdése, érdemes újra megfontolni a lehetővé tételét, de csak a párt alapvető eszmei programjának és célkitűzéseinek a keretei között, a döntéshozó szervek hatásköreinek korlátozása nélkül, az egyeztetéses demokrácia elvét érvényesítő mechanizmus bevezetésével és nem egy párton belüli hatalmi csoport kialakításának a lehetőségével.

Bugáréknak a parlamenti frakcióból való kiválásától eltelt egy hónapban az MKP Országos Elnöksége, Országos Tanácsa valamint az Elnökök Tanácsa többször leült velük tárgyalni visszatérésük érdekében. A véleménycserék azonban egyértelműen bizonyították, hogy a párt egyik testülete sem hajlandó elfogadni az ultimátumokat: lemondásra kényszeríteni a párt elnökét vagy egyetérteni a politikai platform alakításával. Érdemes emlékeztetni, hogy ezeken az egyeztetéseken eszmei, értékrendi, programalkotási kérdésekről nem esett szó, csak hatalmi kérdések szerepeltek napirenden.  Utólag bebizonyosodott, hogy Bugár soha sem gondolta komolyan a megegyezést, hiszen május 16-án, amikor a politikai platform kialakításának a javaslatát tették, már be volt jegyezve annak az alakítandó új pártnak a nevét viselő honlap, amit június 9-én jelentettek be a sajtónak.

Ha röviden áttekintjük az alakuló új párt körül tömörülő csoportot, egyértelmű, hogy a pártütés (nem szakadárság) indítékai személyes jellegűek. Bugár és Simon Zsolt pozícióvesztés miatt sértődtek meg. A belső kört azok alkotják, akik korábban – az MKP kormánybéli szerepe révén – személyes gazdasági érdekből kötődtek a párthoz és úgy ítélték meg, hogy az MKP-ban 2007-ben bekövetkezett tisztújítással Bugár bukása miatt elvesztették politikabefolyásolási lehetőségüket. Követőik egy részét pedig azok teszik ki, akik ezekhez a személyekhez kapcsolódtak valamilyen anyagi, vállalkozási érdekeikkel. A kemény magot azok alkotják, akik az 1998-as pártegyesüléskor az utolsó pillanatig akadályozták az egyesülést vagy helyette egy olyan lazább köteléket képzeltek el (pl. az eleve szétesésre ítélt választási pártot), ami szabad kezet adott volna a közösségi érdektől eltérő érdekérvényesítésre, illetve azok, akik csak azért támogatták a három párt egyesülését, mert rájöttek, hogy így nyílik számukra lehetőség az egyéni érdekérvényesítésre. A politika eredendő oka: a közösségi érdekérvényesítés javítása és a közszolgálat fokozottabb igénye nem lelhető fel a pártütés okai között. Az indítékai tehát pénzelvűek és hatalomelvűek.

Duray Miklós

Pozsony, 2009. június 10.

Skip to content