A megfélemlítés a pozsonyi parlament által tavaly elfogadott nyelvtörvény célja – mondta egy csütörtöki győri előadáson Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke. „Én már várom az első büntetést, mert abból óriási nagy botrány lesz” – mondta a politikus, megjegyezve, talán éppen ez az oka, hogy noha akár ötezer euróra is büntethetnék a jogszabály ellen vétőket, ez mindeddig nem történt meg.
Szavai szerint a legsúlyosabb asszimilációs nyomás nem az, ha valaki feladja identitását, hanem ha azt nem meri vállalni; márpedig aki vállalja, hogy megsérti a nyelvtörvény szabályait, annak tudnia kell, „nem biztos, hogy megbüntetnek, de konfliktusba kerülök”.
Duray Miklós szerint lehet, hogy Szlovákia európai uniós tagságával nagyobb vihart kavart ez a jogszabály, de „ha nem volnánk bent, lehet, hogy nem merték volna elfogadni” a nyelvtörvényt. „Ha az Európai Unióba bekerül egy ország, akkor azt érzi, hogy már bármit megtehet” – tette hozzá.
MTI, Felvidék Ma