Március 15 így volt Genfben

(A www.genfhun.net összefoglalója a genfi ünnepségről, melynek vendége és ünnepi szónoka volt Duray Miklós – fényképekkel) Genfben mindig vasárnap van március 15, akármit is mond a kalendárium. Ezen a vasárnapon magyarok, és kisebb számban kevésbé magyarok gyűlnek össze a Szent Bonifác templom dísztermében a Plainpalais-n, hogy meghallgassanak egy ünnepi szónoklatot, elénekeljék a Himnuszt, a Kossuth nótát, utána pedig ebédeljenek egy magyarosat.

Miért lenne ez másképpen 2010-ben? – szól a szónoki kérdés, amit meg sem érdemes válaszolni, annyira egyértelmű.

A vallásosak ökumenikus istentisztelettel melegítettek a fél 1-kor kezdődő ünnepségre. Ekkor Kiss-Borlase Egon, a Genfi Magyar Egyesület elnöke lépett a színpadra, ahol a tőle megszokott hangeffektusokkal felkonferálta az idei forradalmat. Himnusz jött, majd Bartók játszódott egy fehér zongorán. Magdaléna verset mondott (és szokás szerint feltűnően csinosan tette mindezt), majd Balázsunk klarinétozott egy kodályosat. Természetesen (Bartók kivételével) mindez a forradalomhoz kapcsolódott valahogy. Aztán jött a nap fénypontja, Duray Mikós mondott beszédet. Felvázolta az ívet a Rákóczi szabadságharctól az első világháború végéig, a sikertelen forradalmaktól a sikeres kiegyezésen át a Kis Palotában Nagy Padlófogásig. Az utóbbi évek legérdekesebb beszédét hallhattuk, ezt el kell ismerni.

Ezután már csak egy röpke zongoradarabra volt idő, Kossuth nóta, és jött a tejfölös/paprikás csirke. Jól mondom? Az ételt szokás szerint a követség szakácsa állította elő, szintén a szokásos minőségben, majd az ünnepséget szponzoráló zürich-i magyar hentes brigád (amely mellékesen hidegtállal vendégelt mindenkit) nyitott egy kis ad-hoc boltot a sarokban. Ha kérhetném a szervezőket, ezt a programpontot legközelebb semmiképpen se hagyják ki, ugyanis részemről teljesen elégedett voltam a kolbásszal. A cikk megírása után pedig a disznósajtjukat tesztelem majd le.

Este történt egy másik érdekes dolog, Duray Miklóssal találkozhattunk szűkebb körben a Jardin des Iles étteremben. Kötetlen beszélgetés volt borral, szendviccsel. A fő téma természetesen a magyarok helyzete volt Szlovákiában, közvetlenül tudhattunk meg pár háttérinformációt a mai szlovák politika újabban meglehetősen fura hozzáállásával kapcsolatban. Hja, ott is választások lesznek az idén, reméljük, utána ott is lehiggadnak.

Akkor hasonló keretek között találkozzunk október 23-án, amely Genfben szintén mindig vasárnapra esik, a kettő között pedig élvezzétek a nyarat, és gyertek bulizni!

 

 

Megszakítás