Autonómia-konferenciát szervez szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia célja az elszakított országrészek autonómia-törekvéseinek ismertetése és ezek jövőbeli megvalósíthatósága.
Az előzetes program szerint a konferenciát a Hír Televízió szerkesztő-riportere, Császár Attila vezeti. Bevezetőként Kiss Dénes költő és Trianon Társaság elnöke szól majd a jelenlevőkhöz. Az Autonómia-Konferenciát Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg 10 órakor.
Az anyaországból a konferencián részt vesz és felszólal majd dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Wittner Mária országgyűlési képviselő,1956-os szabadságharcos, dr. Balsai István a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár.Erdélyből és Székelyföldről meghívást kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kárpátaljáról dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Délután folytatódnak az előadások. Felvidékről dr. Duray Miklós politikus és közíró osztja meg gondolatait a hallgatósággal, míg Délvidékről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ad elő.
Az előadásokat követően interaktív beszélgetésre kerül sor a Beneš-dekrétumokról, amely kapcsolódik a 2008. április 22-én, az Európa Parlamentben benyújtott Beneš-dekrétumok elleni petícióhoz. Felszólal a szudétanémetek képviselőjén kívül Olajos Péter, országgyűlési képviselő és helyettes államtitkár, dr. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, egyetemi oktató, Krivánszky Miklós, a kassai székhelyű DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) elnöke és Fehér Csaba, felvidéki történész.
Az autonómia konferencia meghívója letölthető ITT.
A Hunnia Baráti Kör Németországban alakult. Olyan magyarok alakították, akik szívükön viselik a haza és nemzet sorsát. Honlapjukon található meghatározásuk szerint nem tagjai pártoknak, szervezeteknek. „Sokan közülünk nem születtek, nem születhettek Magyarországon, de szívünk és lelkünk Magyar! Szüleinktől mindig a HAZA iránti szeretetet és tiszteletet tanultuk, ezt szeretnénk tovább adni gyermekeinknek!Az elmúlt négy évben célul tűztük ki, olyan rendezvények szervezését, amelyeken Hazánk történelméről, politikai, erkölcsi, gazdasági és egészségügyi válságáról adtunk rövid előadásokban felvilágosítást. Rendezvényeinken elismert, nagy tudású személyiségek támogatását élvezhettük, akik megosztották tudásukat a hallgatósággal.” – olvasható a Hunnia Baráti Kör honlapján.
Felvidék Ma