(Fényképgalériával) Az Aranycsapat Alapítvány által életre hívott Kárpát-medencei Diákbajnoksággal kapcsolatos esemény, hogy az összmagyar diákválogatott a dél-afrikai Hessequa tartományában megrendezett Nemzetek Kupáján. Veretlenül végzett dobogós helyen a Kárpát-medencei összmagyar diákválogatott a megmérettetésen az U14-es korosztály mezőnyében.
A nyári felnőtt világbajnokság házigazdájának Hessequa tartományában él ugyanis egy futballszerető kormányzó, bizonyos Chris Taute, aki évről évre nagyszabású utánpótlás-viadalokat szervez, és miután Kű Lajos révén megismerte az Aranycsapat Alapítványt, valamint a Kárpát-medencei diákbajnokságot, elhatározta, hogy ezúttal magyar résztvevője is lesz a tornának. Méghozzá „összmagyar”, mert a terveknek megfelelően a legjobb játékosokból verbuválódó Kárpát-medencei magyar diákválogatott tehetett eleget a július 3–12. közötti Hessequa Cupra szóló meghívásnak. Kű Lajos azonnal ki is használta a lehetőséget. „Bűn lett volna, ha nem élünk ezzel a lehetőséggel. Képzeljük csak el, mit jelent majd egy kárpátaljai vagy csallóközi srácnak eljutni Dél-Afrikába, ráadásul a felnőtt világbajnokság idején szerencsés esetben egy vb-meccset élőben meg is nézni, amúgy pedig magyar címeres mezben futballozni” – nyilatkozta az Aranycsapat Alapítvány vezetője.
A csapat veretlenül jutott el a döntőbe. Az ekeli Kürti Dávid az elődöntőben és a döntőben is értékes találatot szerzett, amelynek köszönhetően megnyerte az U14-es bajnokságot az összmagyar diákválogatott. A kupán két mérkőzés kivételével mindegyiken gólt lőtt.
Egy másik nagyon fontos eredményt is elért a Kű Lajos által vezetett diákválogatott. Hessequa tartományi gyűlésén a kormányzó is fogadta a csapatot és egy bizonylatot is átadott a csapatnak, amelyben kiemeli a magyar fiatalok hazafias hozzáállását. A fiatalok ugyanis minden mérkőzés előtt szívükre tett kézzel énekelték el a magyar Himnuszt, és felszerelésük szinte egy az egyben megegyezett a felnőtt csapat futballfelszerelésével. A ruházatot Duray Miklós közbenjárására kapták meg a fiatalok Dunaszerdahelyen több ezer ember előtt az Egri csillagok című rockopera bemutatója alkalmából. Hessequa tartomány kormányzója rendeletet is kiadatott a tartománya számára, amelyben a magyar fiatalok példáját megemlítve ajánlja az iskolák és az ifjúsággal foglalkozó intézmények számára, hogy a sporteseményeken az ország himnuszát is énekeljék el.
Június 29-én indultak repülővel a dél-afrikai helyszínre, ahol részt vettek a Nemzetek Kupáján. Tizenkét játékos képviselte a magyar diákválogatottat a 14 évesek focikupáján. A csapat edzője a kárpátaljai Fejes Tibor volt. A Westencape nevű nemzetközi viadalt Hessequa tartományban rendezték meg, a mérkőzések kétszer 35 percesek voltak. A fiatalok és vezetőik mezén, illetve melegítőjén nem a hagyományos Hungary felirat volt látható, hanem a Hungarians, ezzel hangsúlyozták, hogy összmagyar válogatottról van szó.
Az Aranycsapat Alapítvány csapatának /Hungarians/ eredményei:
Csoportmérkőzések:
Hungarians – Ha! Qua B2 4-0
Góllövők: Hegedűs Róbert 2, Mészáros Dávid, Fejes Roland
Hungarians – Kwanokothula 2-0
Góllövők: Kürti Dávid, Mészáros Dávid
Hungarians – Ha! Qua B1 2-0
Góllövők: Mészáros Dávid, Kürti Dávid
A csoport végeredménye:
1. Hungarians 3 3 0 0 8-0 9
Negyeddöntő:
Hungarians – Dél-Korea 3-0
Játék nélkül.
Elődöntő:
Hungarians – Kwanokothula 1-0
Góllövő: Kürti Dávid
Döntő:
Hungarians – Ha! Qua A2 1-0
Góllövő: Kürti Dávid
A csapat tagjai voltak:
Kapusok: Ordasi Gergő /cs.k./ (Ferencváros), Zsibrita Péter (Felvidék)
Mezőnyjátékosok: Baksics Ákos (Felvidék), Bidzilja Pál (Kárpátalja), Fejes Roland (Kárpátalja), Filko Mátyás (Felvidék), Gajdos István (Kárpátalja), Hegedűs Róbert (Puskás Akadémia), Kürti Dávid (Felvidék), Mészáros Dávid (Puskás Akadémia), Rohánszki Károly (BKV Előre), Véninger Bertalan (Videoton)
Vezetők: Kű Lajos csapatvezető, Fejes Tibor szövetségi kapitány, Dr. Horváth Lajos csapatorvos, Gál László technikai koordinátor
Az összmagyar diákválogatott fényképei megtekinthetőek Fotóalbumunkban.
Forrás: Felvidék Ma, atos