A roma kérdés megoldásához rövid és hosszú távú intézkedésekre egyaránt szükség van

(MTI) – A roma kérdés megoldásához rövid és hosszú távú intézkedésekre egyaránt szükség van,  s minden esetben tekintettel kell lenni az érintett népcsoportok sajátosságaira – véli Duray Miklós felvidéki magyar politikus és közíró, aki erről a témáról múlt pénteken tartott előadást Budapesten a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság XXI. konferenciájának megnyitásakor.

Részlet az Echo TV tudósításából. Az egész műsor itt tekinthető meg.

Duray előadásában felvázolt néhány lehetőséget, amelyek a számbeli kisebbségek jövője szempontjából fontosak, nem téve különbséget a cigányok és nem cigányok között. Hangsúlyozta: tekintettel kell lenni az egyes népcsoportok adottságaira.
Előadásában arra a különbségre figyelmeztetett, ami az asszimiláció, a beilleszkedés és az illeszkedés között áll fenn. A megjelent tudósításokból azonban kiderült, hogy rosszul értelmezték szavait, mivel nem tettek különbséget a beilleszkedés és az illeszkedés között. Az MTI ezért visszatért a témához és felkérte a politikust, hogy részletezze a témát.
A számbeli kisebbségek ügyében három meghatározó szemlélet létezik – nyilatkozta kedden az MTI-nek Duray.  
„A legdurvább a homogenizálás, az asszimiláció” – jegyezte meg. Hozzátette: „Magyarul, társadalmi vonatkozásban ez jelenti a megsemmisítést.”
„A humánus, sőt liberális megközelítés az integráció. Ez annyit jelent, hogy a létezőt egy másik létezőbe kell beilleszteni, de a két létező nem egyenrangú. Csak az egyiknek kell viszonyulnia a másikhoz. Ez társadalmi viszonylatban a szórványosodást eredményezi. Ezt nevezik beilleszkedésnek” – pontosította a második szemlélet lényegét a politikus.
„De van egy harmadik lehetőség is: a standardizáció. Ez magyarul illeszkedést jelent, ami ebben a vonatkozásban autonómia” – szögezte le. „A saját azonossági tudattal rendelkező csoportoknak, közösségeknek közösen kell megtalálniuk, kidolgozniuk, az együttélés feltételeit. Ehhez nem csupán politikai akarat, hanem törvények is kellenek. A cigányoknak évszázadokon át volt autonóm szervezettségük, önkormányzati rendszerük, a vajda rendszer. Ezt a 20. század második felében sikerült szétverni” – magyarázta Duray, akinek meggyőződése: a jövő szempontjából ez utóbbi a leginkább elfogadható szemlélet.
Kérdésre válaszolva, a roma autonómiához mi szükséges a Magyarországon létező kereteken túl, a felvidéki magyar közíró elmondta: „Minden autonómia megteremtéséhez ugyanaz szükséges. Belső igény és külső fogadókészség. Szerintem a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, ami önmagában elég jó, a magyarországi cigányoknak nem elégséges. Persze vannak rosszabb helyzetben lévő cigányok is, ott, ahol a vajda rendszert szétverték és kisebbségi önkormányzat sem létezik.”
„Egyik a munkanélküli segélyek és a munkanélküliség közötti távolság rövidre zárása, és a közmunkákhoz való viszonyítása, a másik a segélyrendszer és az iskoláztatási kötelezettség összezárása” – válaszolta arra a kérdésre, milyen intézkedéseket tartana szükségesnek a probléma enyhítésére rövid távon.
A hosszabb távú megoldással, az autonómiával kapcsolatban pedig úgy vélekedett: „A cigány társadalomnak is van felzárkózási igénye. Az autonómia erre ad megoldást. Ez nem helyhez kötődést jelent. Több mint száz évvel ezelőtt kitalálták a kulturális vagy a személyi elvű autonómiát. Miért nem akarunk erről tudomást venni? Az autonómia nem varázsszó, sem átok. Egyfajta közigazgatási megoldás a kulturális különbözőség kezelésére”.
Ami a roma problémában való közép-európai helybenjárást illeti, Duray úgy látja, „valószínűleg egy oka van, mint minden létező társadalmi bonyodalom megoldása elnapolásának: nem merünk szembe nézni a valósággal. A magyar kérdés sem Trianonban sűrűsödött meg. Sokkal korábban. A cigányság ügye több mint hatszáz éve jelen van társadalmunkban. Az Árpád-háziak a jászokat és a kunokat letelepítették. Hatalmi utódaik a cigányokat nem tudták erre kényszeríteni vagy rávenni. Ez nem egyoldalú gond.”