Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Születésnapi interjú, készítette Rubint Róbert a losonci LConline.sk számára.
1945. július 18-án született Losoncon, hogyan emlékezik vissza szülővárosára és gyermekkorára?
– Születésem idején szüleim munkanélküliek voltak. Állásukat azért vesztették el, mert magyarok voltak.
Édesapán ezért kitanulta a lakatos szakmát, hátha ebből kell majd megélnie és eltartani a családot, noha közigazgatási és gazdasági jogász volt. Prágában kezdte az egyetemi tanulmányait és Pécsett doktorált. Édesanyám 1945 májusáig tanított, a hivatása úgy szakadt félbe, hogy még a tanórát sem hagyták neki befejezni. Kéthetes koromban ki akarták kergetni a családot a lakásunkból, de édesapám egyik szlovák kollégája közbenjárt érdekünkben. Később ki akartak telepíteni bennünket – egészen 1952-ig ládákba csomagolva vártuk, mikor jönnek értünk. Közben apám a csodával határos módon kerülte el, hogy Jáchymovba hurcolják el a kommunisták. Gyerekkoromban nagy szegénységben éltünk.
Középiskolai tanulmányait Füleken végezte, hogyan jellemezné életének ezt az időszakát?
– Füleken váltam felnőtté, hiszen tizennégy éves koromtó, 1959-től teljesen önálló életet éltem. Minden nap reggel ötkor keltem. Vonattal utaztam naponta Fülekre. Gyakran csak este értem haza. Ebben az időben jegyeztem el magam a közélettel és az ellenzékiséggel. Még nem voltam tizenhét éves mikor leérettségiztem. Az egyetemre nem vettek föl – archeológus akartam lenni. A sikertelen felvételi után átjelentkeztem etnográfiára, de anélkül, hogy felvételi vizsgára hívtak volna, közölték velem, hogy nem vesznek fel, mert az archeológia felvételin helytelenül (?) viselkedtem. Egy évet raktári munkásként és vasúti rakodó munkásként dolgoztam, gyakran éjszaka is.
Életrajzát „tovább lapozva” főiskolai tanulmánya ként a geológia szerepel. Mi vezette Önt a geológiához? Milyen sikereket ért el ezen a téren?
– Említettem, hogy nem vettek föl egyetemre és munkásként dolgoztam. Ekkor döntöttem úgy, hogy érdeklődésem másik irányában kísérletezzem a következő felvételi jelentkezésem alkalmával. A választás könnyű volt, mert az élettelen természet iránt nagy vonzalmat éreztem. Így lettem geológus – azzal a reménnyel, hogy ez sem ideológiai, sem nemzetiségi követelményt nem fog állítani az utamba. A rakodómunkási közjáték után 1963-ban egyetemista lettem. Két év megszakítással, melyből az egyik egészségi, a másik 1968-ban politikai okból volt, 1971-ben megszereztem az általános geológusi diplomát, majd 1977-ben geokémiából doktoráltam. A politikai körülmények ellenére, hogy ez így megtörténhetett, köszönetet kell mondanom Bohuslav Camber professzornak, a geokémiai tanszék vezetőjének és a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani intézete igazgatójának, aki nagy tárgyilagossággal és empátiával a tudást értékelte.
Jelenleg van kapcsolata szülővárosával? El szokott látogatni Losoncra? Hogyan érzi magát Losoncon?
– Ha tehetem,és ha van alkalom, akkor útba ejtem Losoncot. Édesanyámat, míg élt – kilencven nyolc évesen halt meg – gyakran meglátogattam. Most a nővérem köt Losonchoz, meg a losonci ismerősök és a sok emlék, a sírok. Egyébként úgy érzem, Losonc idegen várossá vált. A losonciakat elűzte a két világháború közötti óriási munkanélküliség – ma már aligha tudják, hogy a Losonc és Ráróspuszta közötti tizenhét kilométeres utat a losonci munkanélküliekkel építették fel, ők burkolták az úttestet bazalt mozaik kövekkel. A második világháború ugyancsak megtizedelte a város lakosságát. A háború után a magyarok nagy részét elűzték, kitelepítették, amit a kommunisták fejeztek be osztály-alapon az 1950-es évek elején. Ma Losoncon alig található ember, akinek a gyökerei, mondjuk, százéves losonci múltba nyúlnának.
Olvasóink többsége politikusként ismeri Önt. Mikor kezdett el közszereplést vállalni? Képletesen kérdezve, mikor is lett a geológusból politikus?
– Már utaltam rá, hogy gimnazista koromban köteleztem el magam a közélettel és az ellenzéki gondolkodással. A „Prágai Tavasz“ idején annyira belemerültem a forradalmi eseményekbe, hogy emiatt meg kellet szakítani az egyetemi tanulmányaimat. Az akkori tevékenységem miatt kerültem rá 1971-ben a kommunista párt által összeállított Fekete Listára, negyedik legfiatalabbként. Az egyetemet ugyan engedték befejezni, de ennek a listának köszönhetően nem futhattam be a tervezett tudományos kutatói pályámat – a kommunista párt nem engedélyezte, hogy a tudományok kandidátusa címet megszerezzem. Így hát rengeteg szabad szellemi kapacitással rendelkeztem, maradt elég időm és erőm az ellenzéki tevékenységre.
Ön is egyike azoknak, akik aláírták a Charta 77-et. A nyolcvanas években bizonyos időt börtönben töltött. Hogyan értékeli ezt az időszakot? Bizonyára nagy befolyása volt a további életére…
– A Chartát meggyőződésből írtam alá. Nem tartoztam a legelső aláírók közé, de a Charta miatt, már 1977 februárjában sok konfliktusba keveredtem, pontosabban a Charta ellen a politikai hatalom által szervezett akciók miatt, aminek a vezéralakja Karel Gott énekes volt. Azóta is, ha énekelni hallom őt kikapcsolom a rádiót, nem tudom neki megbocsátani, hogy a karrierje végett ilyen gyalázatosan kiszolgálta a kommunista hatalmat. Az, hogy kétszer börtönbe kerültem logikusan következett a hatalom és a személyem közötti konfliktus elmélyüléséből. Számítottam rá, ezért könnyen viseltem. Sok mély emberi tapasztalatot szereztem a börtönben, nem volt elfecsérelt idő. Ebben az időben a csehszlovákiai, magyarországi szamizdatokban publikáltam meg külföldön: Párizsban, Londonban, New Yorkban stb. Arra azonban soha sem gondoltam, hogy a politikát hivatásszerűen is végezhetem egyszer. Persze a szakmai pályafutásom is véget ért, hiába mutattam fel jó eredményeket. Amikor másodszor szabadultam, utána egy évig még székem sem volt a munkahelyemen.
A forradalom után aktív politikai szerepet vállalt, éveken keresztül parlamenti képviselő volt. Sokan úgy fogalmaznak, hogy szereplése megosztja az embereket Szlovákiában. Ön személyesen hogy érzi?
– A politikai rendszer megváltozásának a kezdete Amerikában ért, ahová 1988-ban engedélyezték a kiutazásomat. Vendégprofesszor voltam az Indiana University of Pennsylvania alapítványi egyetemen. Nehezen jutottam haza, mert 1989 augusztusában a csehszlovák titkosszolgálat ellopatta az útlevelemet és a washingtoni csehszlovák konzulátus nem akart kiadni hazautazásra feljogosító úti okmányt. Végül 1989. november 28-án érkeztem vissza Európába. December 8-án én is miniszte- jelöltje voltam az első rendszerváltoztató csehszlovák kormánynak, de egyedül az én jelölésemet vétózta meg a kommunista párt delegációjának vezetője, Marian Čalfa, így hát nem lettem miniszter, de 1990. január 30-án a VPN javaslatára képviselőnek kooptáltak a prágai Szövetségi Gyűlésbe. Februárban pártot alapítottam Együttélés néven, amelyben elsősorban az akkor Csehszlovákiában élő magyarok, lengyelek, ukránok és romák tömörültek, de együttműködtünk a németekkel, horvátokkal, 1993-tól pedig a csehekkel is. Nem szívesen foglalkozom azokkal a véleményekkel, amelyek a személyem megosztó szerepére utalnak. Egyrészt azért, mert minden politikai szereplő megosztja a társadalmat, politikai alapon. Másodsorban azért, mert ismerem ennek a propagandának a gyökereit. Ez egyszerre nagyon egyszerű és bonyolult ügy. Tehát, ha valaki azt gondolja, hogy az én személyem vagy nézeteim megosztják a szlovákiai társadalmat, akkor maradjon ebben a hitben, ha olyan buta volt, hogy ezt elhitte. Aki ezt nem hitte el, annak gratulálok, helytállt az intelligencia vizsgán.
2010-ben ért véget parlamenti képviselői mandátuma. Jelenleg mivel foglalkozik, tevékenykedik?
– Önmagam léptem vissza a hivatásos politika porondjáról, ami nem csak a parlamenti képviselőségre vonatkozik, hanem a pártpolitikára is. A parlamenti széket azonnal felváltottam az egyetemi katedrával. Jelenleg a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense vagyok, Sopronban és Győrött tanítok és újabb felkérésekkel keresnek meg. Publikálok tudományos folyóiratokban, eddig tizenhat könyvem jelent meg, gyakran veszek részt előadóként szimpóziumokon, szakmai konferenciákon. Ez egy jobb társaság, mint a politikusoké.
Szeretne valamit üzenni portálunkon keresztül szülővárosába, olvasóinknak?
Nem szoktam üzengetni, mert azt tartom üzenetnek, amit mondok. Aki akar, visszaüzen.