Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
(2013. november 15-én a magyar szórvány napja alkalmából a Kossuth Rádió közvetített egy összeállítást) Elérhető-e, hogy egy szórványban élő magyar a saját kultúráját, a magyar művelődést ne érezze másodrangúnak az ottani, többségi kultúrával szemben? – szólt a kérdés Duray Miklós felvidéki közíróhoz, politikushoz.
– Valószínű, hogy kulturális vonatkozásban ez a másodrendűség nem jelentkezik. Ez inkább tudatilag szokott megjelenni, társadalmi tudati deformáció következtében. Az viszont tény, hogy szórványban élve nagyon nehéz hozzájutni az eredeti kulturális forrásokhoz. Ma már valamivel könnyebb a világhálón keresztül, de az mégsem olyan, mint egy élő kapcsolat. Azt is tudatosítanunk kell, hogy a szórvány mitől és hol szórvány. Magyar nyelven a szórvány kifejezés egyértelmű, azt jelenti, hogy viszonylag ritka az előfordulása egy területre, négyzetkilométerre vagy akár országra vonatkoztatva is.
Nem mindegy azonban, hogy a szórványok milyen módon jönnek létre, szétszóródtatás vagy népességfogyás által. A szétszóródtatás a nyugati magyarságra értendő, amit ma a magyar köznyelvben diaszpórának neveznek. A Kárpát-medencei, tehát az ősmagyar szórványokra vonatkoztatva pedig a szórvány kifejezést használják. Szerintem ez egy felesleges terminológiai megkülönböztetés, de nem ezen múlik az ügy kezelése, hanem azon, hogy tudatosítjuk-e azt, hogy azok a magyar közösségek, családok, egyének, akik elszigetelve élnek bárhol, – akár szülőhelyükön, mert körülöttük elfogytak a magyarok, vagy akár Alaszkában -, miként tudnak kapcsolatot tartani a nemzettel? Hangsúlyozom, ez nem a kulturális öntudat kérdése, hanem egyszerűen szervezési kérdés, amit valahogy meg kell oldani.
Elképzelhető-e, hogy egy állam szándékos elszórványosítási politikát alkalmaz? 1945-ben például az akkori Csehszlovákiában felvidéki magyarokat Csehországba, az onnan kitelepített németek helyére vitték át – nagyrészt erőszakkal. Vélhető-e, hogy ezt eleve az asszimilálás szándékával tették?
– Az akkori Csehszlovákiában ez egy tervezett szétszórattatása volt a magyar közösségnek. Ez mögött nem csupán az állt, hogy szórványosítsák az akkor újraalakult Csehszlovákia területén élő magyarokat, hanem elsősorban fel akarták számolni a magyar lakosságot. Tehát a közösségi, demográfiai és társadalmi szétverés volt a cél. Ennek volt egyik eszköze a széttelepítés, amelyet lehet egyébként szándékos szórványosításnak neveznünk, csakhogy akkor még olyan erős volt a felvidéki magyarokban a szülőföldhöz való kötődés, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy visszakerülhessenek. Sokszor kockázatokat vállalva szöktek meg a kényszerlakóhelyükről, hazamentek és bujkáltak. Ennek a szülőföldhöz való kötődésnek az erejét ma már gyengének látom.
Ilyen mozgás a magyarországi németek esetében is előfordult, hiszen a második világháború utáni hatalom – vélhetően szovjet nyomásra – németeket próbált többé-kevésbé sikerrel kitelepíteni az országból. Voltak, akik Baranya megyéből csak Zala megyéig jutottak, és onnan visszaköltöztek szülőhelyükre.
– Sőt, olyanokról is tudok, akiket kitelepítettek Németország valamelyik területére, és onnan szöktek vissza. De ez azért egy kicsit más helyzet, mert ha egy Magyarországra a 18. század során betelepült német családot a potsdami értekezlet döntése alapján úgymond visszatelepítettek Németországba, azaz németek közé, az azért feltételezhetően más lelkiállapotot teremt, mint amikor a magyarokat szülőföldjükről idegen környezetbe telepítik. Van egy nagyon érdekes élményem. A kilencvenes években Frankfurtban voltam, ott találkoztam egy Magyarországról kitelepített „svábbal” (a magyarországi németekre vonatkozóan használt elnevezés), és arról vallott, hogy a mai napig idegennek érzi magát abban a német környezetben, sőt, a környezete is úgy tekint rá, holott ő is német. Ez talán a legsajátosabb példája, hogy ereje, varázsa van a szülőföldnek. Ugyanis, Magyarországot ők hazájuknak választották, nem kényszerrel kerültek oda, hanem odahonosultak az elmúlt 2-300 év során. A felvidékről széttelepített magyarok viszont a saját szülőföldjüket érezték hazájuknak, és nem azt az idegen területet, ahová telepítették őket.
Sokan óriási reményeket fűznek az ön által említett világhálóhoz, amellyel egy szórványsorsban élő magyar bekapcsolódhat a magyar szellemi körforgásba. Ez nem elegendő?
– Ez egy feltételes módban értendő lehetőség. A világháló arra ad számunkra fantasztikus, szinte végtelen lehetőséget, hogy kapcsolatba kerülhessünk olyanokkal is, akikkel egyébként másként soha az életben nem tudnánk. Ez a lehetőség viszont nem helyettesíti az élő kapcsolatot. A virtuális térben lehet érdekes beszélgetéseket folytatni, sőt, el lehet érzékenyülni is, de mégsem az, mintha valakinek megfognánk a kezét.
Budapest mit tehet azért, hogy a Kárpát-medencében élő szórványmagyarokat nemzeti azonosságukban megerősítse?
– Nyilván ehhez rengeteg program szükséges, és pénz is. Léteznek ma már olyan tanácskozások, ahol a nyugati szórványokat és a Kárpát-medencei őshonos szórványok ügyét kezelik. Ebben a munkában részt veszek én is, de nem igazán látom benne azt az elképzelést, mely valóban működőképes szerkezeteket, intézményrendszert hozna létre, amelyek következtében a szórványkérdés nemzeti üggyé válna.
Segíthetnek-e a felvidéki magyarokon az olyan közös és derűs nemzeti ünnepek, mint például a Szent Márton Nap…
– Nyilván, de kérdés, hogy milyen társadalmi események kapcsolódnak ehhez. Minden közös esemény, rendezvény erősíti az összetartozás tudatát. De nem felejthetjük, hogy mind az elszakított magyaroknak, az őshonos szórványoknak ügye részben kulturális kérdés, részben társadalmi kérdés, de legalább annyiban gazdasági kérdés is. Mi van például akkor, ha valakinek egy délelőtti Szent Márton napi ünnepség után fel kell ülnie egy munkásbuszra, elmenni Lisszabonba dolgozni, ahonnan ki tudja, hogy vissza tud-e jönni…
* * *
Duray Miklóssal a Kossuth Rádióban Molnár Pál beszélgetett, a magyar szórvány napja (november 15.) alkalmából, a műsorban megszólalta még a Lelovics Pál, Brünnben élő civil vezető, Tari István, délvidéki költő és Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa is.
A beszélgetések hangfelvétele alább telejs terjedelemben meghallgatható.
Forrás: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebbek/a-nap-tortenetei-elozetes-szorvanyok-a-karpat-medenceben-es-az-europai-unioban-131115.html