Irodalmi életünk kiemelkedő eseménye a Balassi Bálint emlékkard átadása Bálint napján a Gellért szállóban. Immár a tizennyolcadik alkalommal került erre sor az idén: először vehette át felvidéki költő a szablyát.
A Határok nélkül a kultúráról mai adásában Kulcsár Ferenc, a Bodrogszentesen született, Dunaszerdahelyen élő 64 éves poéta vall a költészetről, annak nemzeti műveltséget gyarapító küldetéséről. A költő társának érzi Balassi Bálintot, aki négy évszázaddal ezelőtt nagyrészt a Felföldön élte viharos életét.
Duray Miklós író nyújtotta át a kardot a költőnek a Gellért szállóbeli rendezvényen, amelyen egyébként a műfordítónak járó szablyát ebben az évben az észt Sander Liivak vehette át. Duray a Határok nélkül a kultúrűról című műsorban a felvidéki magyar irodalom nemzetmegtartó szerepét taglalja, és elemzi a kitüntetett Kulcsár Ferenc munkásságát, a költőhöz négy évtizedes barátság fűzi.
(A felvételt az itt látható audio-lejátszó „start-háromszögére” kattintva hallgathatják meg)
{saudioplayer}bal_kard.mp3{/saudioplayer}