A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Főiskola társszervezésében megvalósult „A Kárpát-haza jövője” címet viselő konferencián részt vett Duray Miklós felvidéki politikus, közíró is, akit a Kárpát-medencei és azon belül a felvidéki magyarság helyzetéről, kilátásairól beszélt egy videóinterjúban.
A konferencia a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Fejlesztési Hálózatába regisztrált szakértők jelenlétében, valamint tíz államtitkár részvétele mellett zajlott május elején Kecskeméten. – Helyszíni beszámolónk ITT olvasható el az eseményről. – A köszöntőket és nyitóelőadásokat követően három szekcióülésre került sor: „Agrár- és vidékfejlesztés a Kárpát-hazában”, „Legnagyobb értékeink: a magyar ember és a magyar közösségek” és „A területi és települési gazdaságfejlesztés együttműködési lehetőségei a Kárpát-medencében” címmel. A konferencia fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.