70 év – 70 gondolat

(összeállítottaFelvidék.ma)Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a portálunkat gondozó Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke szombaton, július 18-án tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt esztendőben született írásaiból, beszédeiből, interjúiból válogattunk össze hetven markáns gondolatot, így tisztelegve munkássága előtt.

• Ma a 21. évszázad elején úgy tűnik, mintha a 20. század elején kialakított európai rend senki másra nem lenne kötelező, csak a magyarokra – hogyan merészelünk a sarokba térdepeltetett helyzetünkből felemelkedni?
• Csak a magyarnak róják fel, ha szétszórt és szétszakított nemzetrészeit össze akarja fogni.
• Csak a magyart gyanúsítják azzal, hogy kétségbe vonja a világháborúk után kialakult egyezményes állapotot, amikor szóvá teszi az elszakított nemzettársait sújtó jogsérelmeket.
• Nem a magyar nemzet az egyetlen, amelynek egy részét világgá űzték, szórvánnyá morzsolták, amelynek sorait megtizedelték, amelybe a békecsinálók a lábukat törölték. Vannak más nemzetek is, akiket a származásuk, a másságuk, az idegenségük miatt módszeresen meghurcoltak. Európában azonban a magyar az egyetlen nemzet, amelyet 1920-ban tervezetten szakítottak öt részre – ami ma már nyolcat vagy még többet jelent.
• Magyarország és talán a nemzet is annak köszönhetően nem roppant össze a Trianonban meghozott döntés következtében, hogy az elszakított nemzetrészek a szülőföldjükön maradtak – magatartásukkal, és nem üres szónoklatokkal tanúsítva: hisznek a változásban.
• Trianon hősei azok is, akiknek nem borult el az agya, a tragédia ellenére józanok maradtak és gyűlölet nélkül tervezték a jövőt – mert a nemzet őáltaluk újulhatott meg és kaphatott lelkileg új erőre. Mert sokaknak elpattant a húr a lelkében és gondolataikat a bosszú és a visszavágás vágya járta át.
• Szerencsére maradtak olyanok szép számmal, akik tudatosították, hogy a történtek ellenére a Kárpát-medencében élő nemzetek együttes létre vannak ítélve és a bosszúálláson a társi viszonynak kell felülkerekednie. Mert a földkerekségnek ez a legcsodálatosabb nagy tája csak akkor maradhat hosszú távon otthonunk és közös hazánk, ha nem mérgezzük egymás lelki és testi életét, és tiszteletben tartjuk a különbözőségeinket.
• A nemzet nem egységes, a magyar nemzet sem, és ez nem baj. Viszont nyomon követhető a nemzet egyetemessége, amelybe nem csupán a magukat legalább három nemzedék óta magyarnak vallók és tudók tartoznak, hanem azok a társaink is, akiknek gyökere szláv, román, német vagy cigány, de sorsközösségben élnek velünk. Az egyetemesség a különbözőségek egysége.
• Tudjuk, hogy mit jelent összetartozni. Tudjuk, hogy nem az együttlétet jelenti, hanem a törekvést az együtt gondolkodásra, életünk, a jövőnk együttes tervezésére. Ezt akár üzenhetjük azoknak, akik az összetartozásról és az egységről fennkölten szónokolnak, de nem azokkal cselekszenek együtt, akikkel az összetartozást hirdetik. Pedig az összetartozás igazi bizonyítéka a törekvésen túl, az együtt cselekvés!
• Tudatosítjuk-e azt, hogy azok a magyar közösségek, családok, egyének, akik elszigetelve élnek bárhol, – akár szülőhelyükön, mert körülöttük elfogytak a magyarok, vagy akár Alaszkában -, miként tudnak kapcsolatot tartani a nemzettel? Hangsúlyozom, ez nem a kulturális öntudat kérdése, hanem egyszerűen szervezési kérdés, amit valahogy meg kell oldani.
• Herczegh Géza, jogtudós 2010 januárjában bekövetkezett átlényegülése óta Nagykaposról, a szülőhelyéről is sugározza szellemiségét a magyar világba – ezt a csak emberi forrásból eredő, nem megújuló, hanem folyamatosan termelődő energiát. Akárcsak a huszadik század egyik legnagyobb írója, az egyetemes és magyar műveltség eltulajdoníthatatlan része, Márai Sándor, aki esetében ugyancsak lényegtelen, merre élte életét, mert sugárforrása Kassáról ered.
• Nehéz megmondani, mikor kezdődött és ki kezdte a Kárpát-medencei népek közötti megbékélést. Lehet, hogy Árpád-házi királyainkat illeti az elsőbbség, akik a magyarok ellen harcoló és Magyarországba időnként betörő jászokat, besenyőket, kunokat letelepítették az országban, és a békés együttélés, a megbékélés jegyében kollektív, önigazgatási jogokkal ruházták fel őket.
• A mai valóság alapján a közösséggé érlelődés közötti különbségek elhanyagolhatók. A létezőt tekintve lényegtelen, hogy ezer éve vagy száz éve létező-e. A „van” parancsa nem írható fölül, legfeljebb kiegészíthető a „hogyanra” adandó válasszal. A „miért” azonban nem csupán mellérendelt kérdés. Az erre keresendő felelet szüli a legtöbb vitát.
• Tudatosítanunk kell, hogy a második nagy világégés, a második világháború okait a 17. századig visszamenően a korai és a késői abszolutizmus eszmeiségében, hatalmi, nemzet-hatalmi és államhatalmi törekvéseiben, a nyugat-európai nemzeti felsőbbrendűség-tudat kialakulásában kell keresnünk.
• Számtalanszor elmondtam korábbi pártpolitikusi minőségemben is, hogy rossz irányba haladunk (1994 tavasza óta). A kevélyeknek nem volt rá fülük, hogy meghallják.
• Amit a politika elrontott, önmaga nem tudja helyrehozni szervezett társadalmi háttér nélkül. De csak abban a társadalmi szervezettségben bízhatunk, ami be van ágyazódva a mindennapjainkba, aminek gyökerei és léte napi, emberi kapcsolatainkkal függ össze, még akkor is, ha gyarló, ha naponta zsarolják.
• Először a közösségnek kell talpra állnia, hogy át tudja alakítani a politikáját.
• Végiggondoltam, hogyan lehetne elindítani egy felvidéki magyar újraépítkezési programot. Egyértelműen a civil szervezeteken keresztül lehetséges ez, mert amit a politika elrontott, ugyanaz a politika nem tudja helyrehozni. Ezt csak új erőkkel lehet elkezdeni. De ez csak akkor lehetséges, ha van hozzá pénzügyi háttér is.
• A civil szervezetek közéletet befolyásoló, véleményalakító, közhangulatot alakító szerepének a jelentősége szemmel láthatóan növekszik. Erre abból is lehet következtetni, hogy egyre kevesebben vesznek részt a politikai választásokon, egyre növekszik a pártpolitikából kiábrándultak tömege, egyre kevesebben kedvelik a pártpolitikai szólamokat, egyre kevesebben hisznek a közélet pártpolitikai szereplőinek, még akkor is, ha nem adtak rá okot.
• A politikai pártoknak kellene az arculatukat és gondolkodásukat civilre módosítaniuk, vagy a civil szervezeteknek kellene több közéleti szerepet vállalniuk. A Kárpát-medencei magyarok minden közösségére vonatkozik ez a tanulság, beleértve Magyarországot is.
• Először tekints magadba, csak ezután mondj véleményt minden egyébről. Ez a rögszerű gondolat, amely akár Szent István intelmeiből is származhatna, kamaszkoromtól cseng a fülemben.
• A gyanakvás és a megbocsájtás, a kétség és a hiszékenység kettős értékrendjének malomkövei között őrlődünk – a bűnt nem büntetjük súlya szerint, az érdemet nem értékeljük jelentőségéhez mérten.
• Bármikor, ha a múltban a válasz vagy a választás bizonytalan volt, bomlott nemzetünk, mert van egy rossz hagyományunk: nem hiszünk a jól választónak.
• Számunkra a történelmi múltunk egyszerre szentélyünk és terhünk. Ha valaki a múltunkon gúnyolódik, vérig sértődünk, miközben alig ismerjük előttes életünket. Nem az események ismeretét hiányolom, hanem az eseményeket megalapozó észjárás, gondolatvitel, tudatosság, okság nem ismerete miatt bánkódom. Ismernünk kell a múltbéli irányokat, döntéseket, megfontolásokat. Ez az igazi jövőtankönyv.
• Jelen életünk célja csak a jövő lehet, hiszen számtalanszor megfogalmazták tudós emberek vagy egyszerű földművesek, hogy a jövő mindig a jelentől függ, és ez egy végtelen láncolat. Jövőképe csak a bűnözőknek és az agymosottaknak nincs.
• Ötvenhat a jövőről, ezáltal a nemzetről szólt. A nemzet magyarországi része fellázadt a recski börtön-munkatábor miatt, az otthonukból a származásuk, szemléletük vagy csupán óvatlanul kiejtett szavaik okán a Hortobágyra és az Alföldre az istállókba kitelepítettek ezrei miatt, Rákosi gaztettei miatt, a politikai foglyok, üldözöttek és kivégzettek miatt…
• A Kádár-korszak legnagyobb bűne a gyilkosságokon túl a nemzet eszméjének irtása volt.
• A nemzeteszme az „add tovább” rendszerben is terjed, akkor is, ha nem tanítják az iskolában, mert nem csak az intézményben tanult műveltségünk a hordozója. De hosszútávon akkor lehet kiirtani, ha az iskolákban sem tanítják, mert így egyre fogynak azok, akik szájról szájra, lélektől lélekig adják, adhatják tovább.
• A magyar nemzet, még ha nem is a mai értelemben, de már akkor megszületett, amikor még a honfoglaló részei a Kárpát-medencén kívül voltak. Ez a vérségi, egy tőről eredő egybetartozás és összetartozás-tudat, a nyelvünk sajátos, gyökelvű logikáján és homályba vesző eredetén túl a legnagyobb titka nemzetünknek.
• Ha Juliánus megértette az Etelközbe el sem jutott magyarok nyelvét Magna Hungariában, és mi értjük a Juliánus korában beszélt magyar nyelvet, akkor ezt a nyelvet nem csupán a benne rejlő értékek, hanem a nemzet egészségének megóvására is meg kell őrizni.
• Magunk sem tudatosítjuk, hogy Európában a magyar nemzet a legegységesebb. Ennek nem csupán történelmi és államszerkezeti oka, hanem lélektani erőforrása is van. Ez egy olyan kulturálisan örökölhető, több mint ezer éves egy tőről fakadásból ered, ami tudatilag vagy érzelmileg azokba is átgyűrűzik, akik etnikailag máshonnét származnak, de közösségi céljaikban már azonosultak a magyar nemzettel.
• Amióta hazavesztés kórban szenvedünk, fogékonyabbak vagyunk a nemzetbetegségre is.
• Ebben a ragályos bajban közülünk sokan elmúlnak, szertevesznek, vagy az anyag megmaradásának elve szerint máshol, más alakban tűnnek fel. Ez az átlényegülés főleg azokra jellemző, akikben nem lakozik elegendő lelki és szellemi ellenanyag.
• Világosan kell látnunk, hogy a Trianon-problémakör nyomán nem csak nekünk rándul gyakran görcsbe a gyomrunk, hanem a szlovákoknak is, csak ellenkező előjellel. Ők az érdemtelenül megszerzett javakat féltik, mi pedig az elvesztett nemzetrészeket. Meg kell mondanom, ezt egyelőre feloldhatatlannak látom.
• Szlovákiában nagyon jól kimutatható, hogy ha felülről magyarellenességet gerjesztenek a szlovák politikusok, akkor az egész társadalom lángra lobban, ha viszont nem korbácsolják fel az indulatokat, akkor a magyarellenesség csak parázslik vagy hamuvá válik.
• A szlovákok épp saját autonómia-küzdelmeik által látják igazoltnak azt a vélekedést, hogy aki önrendelkezésre törekszik, az meg akarja szüntetni az adott államalakulatot. Ez persze önmagában nem igaz, csak az ő esetükben volt helytálló, de e felfogás is nagyban ellehetetleníti a magyar autonómia-törekvéseket.
• A szlovák történelmi tudatban a haza a szlovák államiság. Számunkra viszont nem haza az az állam, mely jogainkat csorbítja, létünkben elnyom. Ez olyan szemléletbeli különbség, mely áthidalhatatlannak tűnik. Petőfivel szólva „haza csak ott van, hol jog is van.”
• Vörösmarty számkivetettje (hontalanja) 1835 tájékán hittel mondta, a haza bennünk lakozik, mert számára egyértelmű volt, hogy a haza nem azonos a fölötte ítélkező hatalommal, hiszen az csak emberből való. A Beregszászon 1957-ben született Horváth Sándor kortársunk azonban anyagias, pénzuralmú világunkban arra döbbentett rá bennünket, hogy a „haza te magad vagy” – a haza is emberből van.
• Két szomszédos, európai uniós tagország, amely valamikor egy államalakulatot alkotott, nem lehet olyan viszonyban egymással, mint – képletesen szólva – India és Pakisztán. Meg kell találni az együttműködés módját és eszközeit, európai megoldásokat kell találni a vitás kérdésekre, amihez állandó kapcsolatra, párbeszédre van szükség.
• A szélsőségek mindig egymásra találnak, mindegy, melyik irányból indulnak.
• Fico pártja, a SMER ahhoz az eszközhöz folyamodott, mint Mečiar pártja az 1990-es évek közepén: felbujtott egy magyart, hogy egységbontóként lépjen fel, s ezáltal annyira meggyengítse az MKP-t, hogy a szlovák pártok átléphessenek rajta.
• 2009-ben ugyanazok verték szét az egységet, akik annak idején akadályozták annak létrejöttét – ezért lehet, hogy csak látszategység volt az, amit 1998-ban reményteljesen megalkottunk. Amikor az MKP-nak hátat fordítottak a szakadárok, reménykedve mondtuk: nem fogyunk, tisztulunk. Ennek az akkori derűlátó mondatunknak azonban csak a fele volt igaz, mert bizony fogyunk.
• Az az állapot, hogy kiestünk a parlamentből, szerintem visszavezethető 2006-2007-ig. Nem néztünk szembe a nyolcéves kormányzati tevékenységünkkel, nem mertük őszintén bevallani, hogy mit tettünk rosszul, és mit tettünk jól.
• Leltár szerint, a pártegyesüléstől tartó időszaktól 2006-ig egyetlen maradandó értéket találhatunk: a komáromi Selye János Egyetemet. A többi aprócska eredmény, egy-egy falusi vízvezeték, gázvezeték, templom felújítás, útjavítás, szennyvízelvezetés, szociális lakásépítés a közösségi érdekérvényesítés tükrében látva, nevetséges, főleg az alkotmány módosításkor és a közigazgatási átrendezéskor eladott lehetőségek felől szemlélve.
• A mai helyzet sokkal ziláltabb állapotot tükröz, mint valaha is volt. A felvidéki magyarok politikailag, társadalmilag sohasem voltak megosztottabb állapotban, társadalmilag züllöttebb helyzetben.
• A magyarok lakta vidékén Szlovákiának a legnagyobb a munkanélküliek aránya. Azt pedig tudjuk, hogy elsősorban a képzetlen emberek maradnak kívül a munkát adó intézmények kapuin. Akik nem az anyanyelvükön tanultak, azoknak erre nagyobb esélyük van.
• Amióta megfogalmazhatjuk szándékainkat és céljainkat, a rendszerváltás óta mindig azt mondtuk, a nemzetpolitika és az emberi és kisebbségi jogok kérdésköre nem válhat pártpolitikai témává, egyetlen párt sem sajátíthatja ki.
• A honfoglalás, Árpád népének bejövetele a Kárpát-medencébe stratégiailag ugyanannyira átgondolt volt, mint az ország alapítást követő államalapítás. A nyugati kereszténység felvétele melletti döntés, a faluhálózat kiépítése ugyancsak István király érdemének tudható be. Ha nem ezt tettük volna, a késő-avarok sorsára jutunk.
• A Nagy Háborút a 19. századi Európa politikai felfogásában zajló, csaknem százéves változás logikus következményeként kell értelmeznünk, ami a hagyományos dinasztikus politika modern hatalmi politikává történő átalakulásának tragikus következményeként jelent meg kontinensünk és a világpolitika akkori színpadán. A röpködő hadüzenetek 1914 nyárelején pontot tettek a 19. század végére.
• Sikerült a Habsburg Birodalmat és vele együtt a történelmi Magyarországot úgy feldarabolni, hogy már akkor biztosak lehettek abban a mű megalkotói: száz évig, de lehet, hogy még hosszabb ideig őszinte államközi és nemzetek közötti kapcsolatok nem alakulhatnak ki a térségben, tehát az itt élők hosszú időre manipulálhatóvá válnak.
• A megfeszített lánc is mindig a leggyengébb láncszemnél szakad el. Mint ahogy a Versailles-i rendszernek legnagyobb vesztesei azért lettek a magyarok, mert mi voltunk a leggyengébb láncszem, azaz a történelmi magyar állam elkerülhetetlen, de mérsékeltebb csonkolásához senkinek sem fűződött érdeke – pont ellenkezőleg, bármilyen léptékű feldarabolása semmilyen további politikai kockázattal nem járt.
• Sajátos, de logikus is, hogy a határok ügye vált központi kérdésévé a modern hatalmi politikának. Ez ugyanis a leghatékonyabb, ha nem az egyetlen eszköze a befolyási övezetek hatalmi (külhatalmi) kézbentartásának.
• Míg a Kárpát-medencében a trianoni határok meghúzásakor álcaként a természetes határokra és a közlekedési vonalakra hivatkoztak, a Közel-Keleten, az Oszmán Birodalom feldarabolását sok helyen vonalzóval végezték el. Többek között ennek is lett a következménye, hogy ez a térség az elmúlt száz évben Földünk egyik folyamatos válságövezetévé vált.
• Sokat jelentett a Kárpát-medencében Antall József híres kijelentése, amikor „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” nevezte magát, de nem lehet azt állítani, hogy ezt követően a magyar nemzetstratégia töretlenül érvényesült volna.
• Esterházy János egyszerre volt realista és idealista politikus. Realista, mert tényként kezelte az első világháború után kialakult új nemzetközi helyzetet, s idealista, mert ebben a helyzetben is bízott és hitt abban, hogy ilyen körülmények között is el lehet érni a régiónkban élő népek egyenjogúságát.
• A Csemadokot ugyan próbálta a hatalom ellenőrzés alatt tartani, de mégis a legfontosabb eszköz lett a szétesőben lévő magyar társadalom megszervezésére. A Csemadoknak is köszönhető, hogy az ötvenes évek végén 90 ezer általános iskolás járt magyar iskolába, ma a számuk csupán 27 ezer.
• Rendkívüli helyzet rendkívüli teljesítésekre ösztönzi az embereket. Ez benne van az emberi természetben. A kérdés, miért kell rendkívüli helyzettel szembesülnünk ahhoz, hogy emberi módon viselkedjünk? Miért nem lehet későbbre is, ezekből a rendkívüli helyzetekből levonni az emberi magatartásra általánosítható tanulságot?
• Szlovákok, csehek segítették 1965-ben a velük egy államban élő árvíz sújtotta magyarokat. Húsz évvel korábban a csehek és a szlovákok támogatásával újjáalakuló állam még üldözte a magyarokat. Az árvíz után három évvel pedig szlovák bandák nyargalásztak ugyancsak errefelé olyan rémületet keltve, hogy a magyarok bedeszkázták házaik ablakát.
• Minél inkább zsugorodik egy közösség, annál inkább hajlamos az asszimilációra, szétesésre az elsikkadásra.
• A természetes régiók gazdasági felvirágoztatására adott az eszközrendszer, hisz megannyi kormányzati vagy európai uniós készlet lehetőséget biztosít erre. A nemzetstratégia feladata főleg abban áll, hogy ezeket a szinteket összefésülje és egységes nemzetstratégiai koncepcióba foglalja.
• Magyarnak megmaradni elvontan nem lehet. Sohasem lehetett, csak talán annyi kihívással nem állt szemben az ember, mint most.
• A Nyugatra vagy a munka utáni elvándorlás teljesen más okokkal kapcsolatos, mint az a nemzetpolitikai gondolkodás, amely a Kárpát-medencében élő magyarok közötti kapcsolatokat kívánja rendszerbe foglalni úgy, hogy az a nemzetépítést támogassa. A baj az, hogy a kettőt megpróbálják egymással szembeállítani, miközben a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz.
• Ahhoz, hogy a gazdasági kiúttalanság megszűnjön, nem kell államhatalmi szándék vagy különböző szociális támogatás, hanem gondolkodni kell.
• A közös célok nem változtak, mondhatnám azt is, hogy gyarapodtak, a kérdés az, hogy mennyire tudunk a közös célok mögé együttesen felsorakozni.
• Sajnos világossá vált, hogy nagyon sok embernek, érdekcsoportnak nem igazán tetszik, hogy meg tudjuk fogalmazni a közös célokat, és tenni is akarunk az elérésük érdekében.
• Ma egy közös cél van, újraéleszteni a felvidéki magyarok pozitív értelmű társadalmi aktivitását.
• Magyarországon a mai napig nem dőlt el, hogy egy minisztériumnak kellene-e a határon túli magyar üggyel foglalkoznia, vagy pedig ágazatokra szétosztva kellene vele foglalkozniuk a különböző magyar kormányszerveknek. A kérdés eldöntetlensége nemzetpolitikai koncepciónk hiányossága.
• Valószínűleg egy történelmi sorsdöntő korszak határára érkeztünk. Rövidesen el dől, folytatható-e globális méretben a 19. század utolsó harmadában kivirágzott hatalmi politika, aminek a sorshordozói vagyunk mi magyarok is, kb. 100 évvel Versailles után. Ha folytatódik, a globalizmus parancsuralmával kell szembesülnünk, ami a hagyományos kultúrák megsemmisüléséhez vezethet.
• A multikulturalizmus zagyvaságot jelent, Európában több mint ezer évig a sokszínűség jelentette az értéket és ezt kiegészítve I. Ottó óta, azaz 973-tól számítva a kereszténység, ami máig egységes értékrendet jelent.
• A megsemmisüléstől csak az menekülhet meg, aki a világfelfogással szemben fogalmazza meg magát, azaz ortodoxként viselkedik.
• Sohasem a fizikai konfliktust kell keresni, hanem a vélemények szintjén megvalósuló szellemi és szerveződési konfrontálódást. Csak ebből következhet valamilyen letisztulás.
• Rátaláltunk a helyes útra a magyar Kárpát-haza újrateremtése irányában. Eddig csak kerestük az utat.

•  sorozat utolsó része.
• BA, Felvidék.ma