Az eredeti újratervezése

Interjú Duray Miklóssal a Magyar7 hetilapban

Húsz éve Mečiar választási törvénye kikényszerítette az akkori elődpártok egyesülését. Ma szintén fennáll a veszélye, hogy a magyarság esetleg parlamenti képviselet nélkül marad. Duray Miklóssal arról beszélgettünk, mennyiben különbözik a húsz évvel ezelőtti megosztottság a maitól.

Inkább az elmúlt 50 évet gondolnám végig, mert már a ’68/69‑es években megjelenik ez a fajta megosztottság. Ez nem a felvidéki magyarság különböző gondolkodásmódját tükrözte, hanem azt a törésvonalat, ahol az egyik oldalt a közösségért való elkötelezettség jellemezte, a másik oldalt pedig azok, akik a mindenkori hatalomhoz kívántak kapcsolódni. Jellemzően a prágai tavasz, a demokratizálódás elkötelezettjei a magyar közösségnek is az elkötelezettjei voltak. A ’68‑ban megnyilvánult megosztottság a későbbiekben megismétlődik. Érdekes, az 1970/80‑as években ez a törésvonal eltűnt.

A normalizáció idején aki a hatalomhoz húzott, megtalálta a boldogulását a kommunisták között?

Igen, de létrejött egy ellenállási mozgalom, a jogvédő bizottság, amit érdekes módon magyar részről csak a felvidéki fiatal magyar írók mozgalmához, az Iródiához kapcsolódók utasítottak el. Árnyalt a kép, mert például a Csemadok, amely ki volt szolgáltatva, de ugyanakkor a hatalom által el is volt nyomva, az iskolabezárások veszélyére az utolsó pillanatban a jogvédő bizottság mellé állt. Az Iródiások akkor ezt elutasították, és közülük kapott politikai teret 1989/90‑ben a Független Magyar Kezdeményezés egyik magja. Az FMK szerencsére nem volt olyan, mint az SZDSZ, és szerencsére sok tisztességes ember is volt közöttük.

A pártok új korszakában a megosztottság már másként jelentkezik, és nem olyan egyszerűen írható le. Az FMK önálló utat kezdett járni az ő hatalmi kapcsolataiban. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) nem feltétlenül az új hatalmi szerkezethez való kötődésben látta a politikájuk megvalósítását, hanem a közösség képviseletében. Az FMK elutasította a magyar politikai összefogást, az MKDM‑et pedig nem a tagjai, hanem a vezetése blokkolta. Az MKDM‑re rátelepítettek egy volt kommunista ügynököt, aki főtanácsadóként a kezében tartott néhány befolyásolható embert. Közben megjelent két további formáció, a Magyar Néppárt és az ún. hosszú nevű párt, amit az akkori Mečiar‑kormányzat hozott létre, hogy tovább aprózza a magyarok politikai erejét. Előbb‑utóbb ki kellett találni, hogyan lehet ezeket a politikai erőket egyesíteni. 1998‑ra olyan helyzet állt elő, hogy senki sem mert külön nekivágni a parlamenti választásoknak. Elindult egy egyesítési folyamat, amely sok buktatón keresztül sikerre vezetett, így jött létre a Magyar Koalíció Pártja.

Ön szerint ez a megosztottság, miképp akkor hittük, ideológiák mentén, a liberális‑konzervatív törésvonalon húzódott? Esetleg ez még a száz éve tartó népi‑urbánus vita volt, vagy már a globalitás‑lokalitás vitája?

A Felvidéken népi‑urbánus vita nem volt. Nem abban látom a problémát, hogy vannak liberálisok és vannak konzervatívok, mert ez csak rossz politológiai szóhasználat. Liberálisan lehetek nemzeti elkötelezettségű, és konzervatívként lehetek hatalompárti. Az az igazi különbség, hogy ki miképp kötődik a hatalomhoz, miként tudja kifejezni a nemzeti érdekeket. Sajnos a hatalmi pozícióba kerülést sokszor csak a közösség kárára tudta megvalósítani. Ez az egyik alapja a szembenállásnak. Az akkori pártegyesülés nem mosta el ezeket a különbségeket, de egyértelművé vált, hogy a parlamenti képviselet érdekében muszáj lemondani olyan érdekekről, amelyek gátolnák a pártok együttműködését. Rövid időre az egyéni ambícióival mindenki hátrébb lépett, de hamar láthatóvá vált, hogy a gazdasági érdekeltség háttérbe fogja szorítani a közösségit. Ez a választások után már ősszel érezhető volt.

De ez a kormányszerepből is adódik…

Mindig az a kérdés, hogy mit miért. A Bugár vezette MKP a gazdasági és egyéni érdekek miatt kötött alkukat, a közösség kárára. A nyolcéves kormányzási időszakban ez volt a legnagyobb feszültség az MKP‑ban. Ez a belső megosztottság odáig fajult, hogy 2006‑ban a gazdasági lobbi meg akarta szerezni a közlekedési minisztériumot, és ezzel a követeléssel úgy állt elő, hogy nem volt meg a politikai támogatottsága a pártban. Úgy mentek el Ficóval tárgyalni a párt elnökségének tudta nélkül, hogy ezt követelésként tálalták, amit Fico visszautasított.

Akkor a megosztottság ’98 után is megmaradt, csak az érdekeket sikerült összeterelni egy akolba.

Megvolt, de tény és való, hogy közösségi érdek mentén a nyolc év kormányzás alatt egyetlenegyet tudtunk megvalósítani, és ez a Selye Egyetem megalapítása. A közösségi érdekek érvényesítésének sikertelenségére reagált a választó is. 2006‑ban már majdnem 50 ezerrel kevesebb szavazatot kapott az MKP, mint 2002‑ben. A választó mintha ráérzett volna arra, hogy az akkori MKP nem képviseli a magyar közösség érdekeit.

A kormányzásban minden párt elhasználódik, annak ellenére, hogy komoly botrányok nem köthetőek az MKP‑hoz.

Lehet ezt az elhasználódás számlájára írni, de szembe kell nézni azzal, hogyan nem teljesítette a közösség iránti elkötelezettségét az MKP. Hiába mondták, hogy ez a magyarok pártja, hiszen egyértelműen a gazdasági lobbié volt. Amikor 2009‑ben Bugár megalakította a Most‑Híd nevű pártot, a gazdasági lobbi tagjai mentek vele, illetve a volt kommunista és a gyakorló ügynökök is követték őket.

A hatalom számára érdek volt a magyar érdekképviselet leszalámizása.

Igen, de érdemes arra is kitérni, hogy a kettéválás okát a felvidéki választó nem tudatosította, csak egyszerűen kiábrándította őt a pártszakadás, és a megosztottság szétverte a felvidéki magyar társadalmat. Figyelmeztető, hogy a legutolsó parlamenti választások alkalmával, 2016‑ban a magyar választói bázisnak csupán 45%‑a szavazott az MKP‑ra és a Most‑Hídra. Ekkorra a magyar választók száma 400 ezerről 200 ezerre csökkent. Igaz, akkor még 570 ezer magyar élt a Felvidéken.

Mindemellett a megosztottság most erősebbnek tűnik, mint ’98‑ban.

A mostani megosztottság veszélyesebb, mert politikai sikertelenséghez vezet. Az MKP és a Most‑Híd között akkora a szakadék, hogy összefogásukat a parlamenti választásokra lehetetlennek tartom. 2020 véglegesen pontot tehet a felvidéki magyar parlamenti politikai képviseletre. Ha az MKP nem kerül be a parlamentbe, a Most‑Híd nem tudja átvenni a közösségi érdekképviseletnek a töredékét sem. Csak a helyi és a megyei képviselet marad, ahol ciklusról ciklusra csökken a magyar képviselet súlya, ami nem csak a fogyással magyarázható, hanem a választók elfordulásával is. Valamit kezdeményezni kell. Kétlem, hogy a Simon Zsolt által meghirdetett Magyar Fórum erre alkalmas lenne, hiszen ő is ahhoz a gazdasági lobbihoz tartozott, amelyik szétverte az MKP‑t.

Kit szolgál most Bugár Béla? Melyik az a szlovák csoport?

Béla önmagát szolgálja ki. Bárkit, aki hatalomban tudja őt tartani. Csak az a fontos, hogy hatalmon legyen, kormányzati tényező maradjon, és ennek meglegyen a gazdasági haszna. Azért nem tartom hitelesnek a Magyar Fórum által meghirdetett célkitűzést, mert mögötte azok az emberek állnak, akik a közösségi érdekek árulói voltak, csakúgy, mint Bugár Béla. Feltételezhető, ha a Magyar Fórumban egyesülne a Most‑Híd és az MKP is, akkor várható, hogy mind az MKP, mind a Most‑Híd választóinak egy része hátat fordítana neki.

Ismételjük a történelmet anélkül, hogy okultunk volna belőle. Egyesülnénk, de a konfliktus ugyanúgy megmaradna.

Megoldásnak csak azt látom, hogy azok, vagy legalább egy részük azoknak, akik 2009‑ben Bugárral távoztak az MKP‑ból, belátnák a tévedésüket és visszajönnének, mert az MKP biztos visszafogadná őket. A közösségi alapú politizáláshoz kellene visszatérniük, és ezzel meg lehetne szólítani a Most‑Híd tisztességes választóit. Mert amit Simon Zsolt meghirdetett, az csupán a csalódott, a hatalomból kiszorult gazdasági lobbi újraalakítása. Nem egy harmadik létrehozása oldja meg a problémát, hanem az eredeti újratervezése.

De azokkal, velük? Általában ezt kérdezik mindkét tábor választói, amikor az egyesülés szóba kerül.

Az MKP‑nak is vannak elmaradásai a közösség felé, de ez egy újabb beszélgetést igényelne. A szakadás óta az MKP‑ban történtek változások, az akkori vezetés egy része lecserélődött, a Most‑Hídban viszont máig ott az az ember, aki szétverte az MKP‑t. Tudatosítani kell, hogy ennek érzelmi háttere is van. Minden politikushoz, minden névhez kapcsolódik valamilyen élménye a közösségnek. Azoknak, akik elmarasztalhatóak a politikai egység szétverésében, nem lehet vezető szerepe egy újraegyesítésben. Ez nem azt jelenti, hogy a pártjukban nincs tisztességes ember, de az új műsorhoz új férfi kell!

Matus Tibor, Megjelent a Magyar7 41.heti számában.(https://ma7.sk/kozelet/aktualis/az-eredeti-ujratervezese)