Koltay Gábor akármennyi

(születésnapi köszöntő 2020. február 7.)

Valamikor a 21. évszázad elején – 2008 táján – Pozsonyból Losoncra kocsikázva Érsekújvár után, Udvardot is elhagyva megérkeztünk Koltára.

  • Gábor, megérkeztünk származási helyedre.
  • Bevallom őszintén, nekem ehhez a községhez és nevéhez semmi közöm – volt az őszinte válasza.

Elfogadtam, hiszen az egész Kárpát-medencében nincs Dura nevű község, engem mégis Duraynak hívnak. Az is igaz, hogy az én eredetemnek sokkal kevesebb köze van ehhez a földrajzi térséghez, mint a Gáborénak.

De tessék megkérdezni: hol van Budapesten a Szánkódomb? A hetvenévesektől és az idősebbektől eltekintve alig valaki tudja vagy emlékszik rá. Pedig 1983-ban még volt. Hol­? A Városligetben. És ezt a helyet most hogyan nevezik? Királydomb.

De miért?

Az akkori 33 évesek zsenialitása miatt, amit röviden István a király c. rockoperában lehet összefoglalni. Rendezője Koltay Gábor volt és az előadás helyszíneként a Városligeti szánkódomb kínálkozott a legalkalmasabbnak. Százhúsz ezer ember tapsolta végig az előadást. Az az érzésem, akkor kezdődött a nemzeti rendszerváltás, ami még folyamatban van, de néha meg-meg torpan és ki tudja mikor ér a siker közelébe.

Kevés embernek adatik meg, hogy miatta vagy ő általa eresszen gyökeret egy földrajzi elnevezés. Ez nem sikerült sem első Ferenc Józsefnek, sem Joszif Visszarionovics Sztálinnak, mert a róluk elnevezett Magas-tátrai csúcs ismét a Gerlachfalvi-csúcs nevet viseli. De Koltay Gábor nevéhez, alkotói tevékenységéhez mégis kapcsolódik egy helyi elnevezés változás. Mi lesz a következő? Például Magyarország lesz-e egyszer a magyarok országa, vagy csak volt?

Még van időnk, csak kevesebb mint eddig.

Isten éltessen, Te „Gabi”.

Ölel „Miki”.