A Magyar Országgyűlés határozata alapján április 12-én, ma van a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.
Az emléknap alkalmával a Rákóczi Szövetség minden évben megemlékezik a felvidéki magyar közösség kálváriájáról. A rendkívüli helyzetre való tekintettel idén rendhagyó módon teszi mindezt. A Szövetség fontosnak tartja, hogy méltó módon emlékezzen meg arról a több mint 100 ezer magyarról, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva szülőföldjük elhagyására kényszerültek.
Az idei esztendőben rendhagyó módon a szövetség online felületein, Facebook-oldalán, honlapján szeretnék az 1947-ben a Felvidéken történt eseményeket bemutatni.
Visszaemlékezők, történészek, politikusok mesélnek saját megközelítésükből a lakosságcsere és a kitelepítés máig ható következményeiről. Többek között Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke is elmondja gondolatait.
Mint kifejtette: a kitelepítések jogi alapját az adott politikai helyzet következményei adták meg. Hozzátette: a második világháború utáni Csehszlovákiát a szükséges törvényhozás hiánya miatt elnöki rendeletekkel irányították. Beneš elnök rendeletekkel igazgatta az országot. „E rendeletek sajátossága, hogy alkotmányszerű rendelteknek tekinthetőek, melyek a csehszlovák, illetve a későbbi szlovák jogrend részévé váltak a mai napig” – magyarázta. Érvényes törvényekként nem írhatók felül jogalkotással – jelezte.
A videófelvételen beszélt továbbá arról is, hogy 2002-ben az Európai Bíróságtól már kérvényezték a felvidéki magyarságnak a Beneš-dekrétumok következtében elszenvedett sérelmeinek valamiféle kárpótlását. Ám az Európai Unió jogi csoportja az 1957 előtti jogi helyzetekkel nem tud foglalkozni – jegyezte meg Duray Miklós. A legsúlyosabb kártéteményként megfogalmazta: lélektani hatása a legsúlyosabb, a félelem belerögződött a közösségekbe, mely akár örökölhető is. S ez a félelem az emberek magatartásába is beleépült, a hatásai ma is tapasztalhatók.
„Egyes elvárások, melyek jogosak, de emberileg nem teljesíthetők, ezek a csalódások bomlasztják a felvidéki magyar közösség társadalmát. Ez is egyfajta örökölt magatartás, mely hozzájárul közösségünk rossz állapotához” – emelte ki végezetül.
Forrás: Felvidék.ma
A Rákóczi Szövetség videója Duray Miklóssal ITT tekinthető meg.
A Szövetség online felületein, Facebook oldalán, honlapján az 1947-ben a Felvidéken történt eseményeket mutatja be. Visszaemlékezők, történészek, politikusok mesélnek saját megközelítésükből a lakosságcsere és a kitelepítés máig ható következményeiről. Beszélgettek Duray Miklós mellett Gyurcsík Ivánnal, Kun Ferenczcel, Urbán Jánosnéval és Lukács Ferenccel. Az 5 beszélgetés rövidített változata az alábbi linken érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=y6ye8twj2zg
A teljes beszélgetések pedig az alábbi linken érhetők el:
https://www.rakocziszovetseg.org/…/64-akt…/743-2020aprilis12