Egyetlen pártnak kell képviselnie közösségünk érdekeit (hangfelvétel is)

Szerinte azzal, hogy új vezetés állt fel a Hídban, a vegyes párt sokat változott, olyannyira, hogy most már el tudja képzelni – sőt szükségesnek tartja – velük az együttműködést. Úgy véli ugyanakkor, hogy a felvidéki magyar közösségnek úgy kell megszerveznie magát, mint államot az államban: a belső sokszínűség kívánatos, kifelé viszont egyetlen pártnak kell képviselnie a közösség érdekeit. A 75 éves Duray Miklóssal történelemről, a diktatúrák és gazdasági lobbicsoportok természetéről és a 98-as pártegyesítés tanulságairól beszélgettünk.

A teljes beszélgetés hangfelvétele itt hallgatható meg:

Kezdjük a beszélgetést egy olyan kérdéssel, amivel általában befejezni szoktuk: több évtizedes közéleti-politikai tapasztalatai alapján Közép-Európában milyen változások várhatók a következő negyedszázadban, és ezek miként érintik majd a felvidéki magyar közösséget?

Nem tudom, van-e ember, aki ilyen komoly téttel bíró becslésekbe bele merne bocsátkozni. Talán célszerű, ha a jövőt a múltból kiindulva próbáljuk meg kifürkészni. Nézzük meg, hogy az elmúlt száz évben mi történt a térségünkben! Láthatjuk, hogy 1990-ben véget ér a diktatúrák korszaka. Tévedés ne essék, a diktatúra nem 1948-ban és nem is 1933-ban, hanem 1918–19-ben kezdődött. Persze nem mindenki fogja fel ezt így, de ha a hatalmi-politikai gondolkodást, és ennek következtében az emberi magatartásokat nézzük, akkor a 20. századi diktatúráknak az első korszaka az első világháborút lezáró, a trianoni palotában megkötött békeszerződést követően vette kezdetét.

Vagyis nemcsak maga a békeszerződés volt egy diktátum, hanem az azt követő korszakot is egyfajta diktatórikus felfogás határozta meg?

Nézzük meg, mi történik ezekben az években! Megtagadják az emberektől az állampolgárságot. Arra kényszerítik őket, hogy hagyják el szülőföldjüket és hogy változtassák meg nemzetiségüket, nevüket, és a sort még folytathatnák. Mi ez, ha nem diktatúra? Az, hogy éppen milyen jelzőt aggatunk elé, lényegtelen. Beneš például legalább olyan náci volt, mint Hitler, csak nem voltak olyan eszközei, mint a német diktátornak. Én azóta be nem teszem a prágai várba a lábam, hogy ott felállították Beneš szobrát.

A nyugati közvélemény számára Edvard Beneš egészen másként tűnik fel, mint ahogy ön most lefestette. Mivel magyarázza ezt?

Talán, ha a történészek, szociológusok és politológusok tanultak volna természettudományokat, és csak utána mélyedtek volna el választott szakmájukban, teljesen másképp gondolkodnának.

Hogyan?

Logikusan és következetesen. Én geológiát tanultam, ezért tudom, hogy előzmények nélkül nincsenek következmények, ugyanakkor a következmények is magukon hordozzák az előzményeket. Ez a társadalmi-politikai folyamatok megértésében is egy nagyon fontos felismerés.

Jól értjük, ön mindvégig politikai pályára készült, csak belátta, ahhoz, hogy logikusan és következetesen gondolkodó politikussá váljon, szükséges, hogy előtte elmélyedjen valamely természettudományban?

Ez azért nem egészen így ölelkezett. Eredetileg ugyanis újságíró akartam lenni, csak erről lebeszéltek. Hogy ez így történt – megismerve azt, hogy a kommunista rendszerben egy újságírót milyen megalkuvásokra kényszerítettek –, ma már egyáltalán nem bánom. Ezért aztán régészetre jelentkeztem, ám nem vettek fel – mint kiderült, konkrét lépések történtek annak érdekében, hogy ez így történjen. Így kerültem aztán geológiára, amely tudomány szintén nem állt távol tőlem. Végül geokémiából doktoráltam, és hosszú ideig ebből a szakmából nem is tekingettem kifelé.

A 20. századi diktatúrák kezdőpontját megjelöltük. Mi a helyzet a végponttal: 1990-nel valóban véget értek?

Valójában igen, hiszen arra a korszakra, amelyben most élünk, sokkal inkább a sajátos politikai érdekek érvényesülése a jellemző, mintsem a diktatúrák mechanizmusai. 1989–90 mindenesetre egy olyan fordulatot hozott, amely azt sugallja, hogy ettől a ponttól kezdve térségünk más irányba fejlődhet. A közép-európai térség adottságaiba ez benne van. Kérdés az, hogy a világpolitika és a világon eluralkodó szemléletek milyen irányt vesznek. Azok az erőszakos cselekedetek és tüntetések, melyeket most tapasztalunk akár az USA-ban, akár Nyugat-Európában, nagyon is veszélyes folyamatok, mert homályos ideológiai és politikai érdekek által gerjesztett propagandisztikus háttérrel bírnak. Nem tudni, hogy ez pontosan hová fog fejlődni, de akár könnyen polgárháborúba is torkollhat. Az a feszültség, amely az elmúlt egy évben az USA-ban tapasztalható, már az elviselhetetlenség határát súrolja.

Ahhoz, hogy ezek a hullámok alábbhagyjanak, szükségszerűnek látja a polgárháborút?

Azért feltételezem, hogy akár elvezethetnek a folyamatok idáig is, mert ez a mostani helyzet még az 1968-ban Németországban és Franciaországban zajlott baloldali diáktüntetéssekkel sem hasonlítható össze.

Annyival rosszabb?

A mai helyzet sokkal rosszabb és veszélyesebb. Nézzük meg például, hogy mi történik 1968-ban Csehországban! Értékteremtés. És most mi történik? Értékrombolás. És a rombolás szülte feszültség már Nyugat-Európában is érezhető. Jó hír, hogy Közép-Európába még nem tudott beszivárogni.

Minek köszönhető ez?

Valószínű annak, hogy mi, akik kipróbáltuk a kommunista diktatúrát, jobban tudjuk tisztelni az értékeket.

Közép-Európában minden rendben volna?

Van azért itt is elég gond. Például az, hogy nem beszélünk a múltról. Annak, aki ma megszületik, fogalma sem lesz arról, ha nem mondjuk el neki, hogy mi volt itt az ’50-es, ’60-as, ’70-es években. Ezekről azonban tudni kell, mert egy európai – ráadásul egy „békének” nevezett – folyamatnak voltak a következményei. Az a béke ugyanis, amit a nagyhatalmak megteremtettek a második világháború után Európában, olyan, mint a kuktafazék: belül forrong, és bármelyik pillanatban kitörhet.

Érez-e akár a nagyvilágban, akár a magyarországi politikában tapasztalható törésvonalakhoz hasonló feszültségeket a felvidéki magyar társadalomban?

Jelen pillanatban nem látok ilyet, legalábbis nem tör a felszínre. A ’90-es évek elején ez sokkal inkább tapasztalható volt. Az akkori FMK egy része a magyarországi SZDSZ befolyása alá tartozott. Velük egyébként korábban én is jó viszonyt ápoltam. Később azonban ez a kapcsolat megromlott, mert nem tudták elviselni a gondolkodásomat. Ők valójában már akkor balliberálisak voltak, csak akkor még szabad demokratáknak nevezték magukat. Emlékszem, néhány nappal azután, hogy meghirdettük az Együttélés megalapítását, felkeresett egy SZDSZ-es és egy fideszes (akkor még nem volt a kettő között különbség) politikus azzal, hogy ha nem hagyok fel a politizálással, engem kinyírnak – ez volt az üzenet. Nem biztos, hogy ez azt jelentette, hogy hátamba döfnek egy kést, de azt igen, hogy eltüntetnek a politika színpadáról. És ugyanez volt a véleménye az FMK egy részének is.

Mit képviselt az Együttélés, hogy ennyire zavarta a szabad demokratákat?

Konzervatív-keresztény-nemzeti értékeket, valamint a társadalmi összefogást. Az Együttélést ugyanis nem csupán a magyarok, hanem a Csehszlovákiában élő többi kisebbség számára hirdettük meg.

Az Együttélés tehát egy multietnikus párt volt?

Ha nem is a multietnicitás, de az etnicitás talaján állt mindenképpen.

Vagyis nem sokban különbözött a Most–Hídtól?

Egy lényeges kérdésben azért igen: a Híd gazdasági érdekek miatt és nem a szlovák–magyar együttélés javítása érdekében alakult meg.

Mikor vált az ön számára egyértelművé, hogy gazdasági háttércsoport áll a Híd mögött?

Azt, hogy az MKP-ban létezett Bugár és köre mögött ilyen csoport, 2006-ban már egészen biztosan tudni lehetett, amikor ez a gazdasági érdekcsoport lehetetlenné tette, hogy az MKP az első Fico-kormány tagja legyen. Ugyanis azt követelték Ficóéktól, hogy az MKP kapja meg a közlekedésügyi tárcát. Fico erre úgy válaszolt, hogy nem vette be az MKP-t a kormánykoalícióba.

Ön ehhez a helyzethez hogyan viszonyult?

Mindig úgy vélekedtem, hogy ha van rá mód, legyünk kormánytagok, mert a közösségi érdekérvényesítésnek ez a leghatékonyabb módja. Csakhogy az MKP 1998 óta más állásponton volt. Mint később kiderült a közösségi érdekek helyett gazdasági érdekeket érvényesítettek az MKP-n belüli lobbicsoportok. Ne feledkezzünk el az OTP és a MOL Szlovákiába való bejöveteléről, amely legalább annyira volt az MKP gazdasági lobbicsoportjának az érdeke, mint magyarországi gazdasági érdek. Nem az volt a probléma, hogy ez a két vállalat bejött Szlovákiába, hanem az, amilyen árat fizetnünk kellett ezért. Mégpedig azt, hogy többé közösségi érdekérvényesítéssel ne foglalkozzunk. Ez volt a feltétel.

Vagyis: jöhet a MOL és az OTP is, cserébe azonban az MKP mondjon le a felvidéki magyarok valódi érdekképviseletéről?

Pontosan. A Slovnaft esetében például úgy állt a dolog, hogy a vállalat eredetileg az ÖMV-nak volt felajánlva, az ÖMV volt az esélyes vásárló. A MOL-t tehát pozícióba kellett hozni. Ennek az árát nyögjük a mai napig is.

Ha így áll a dolog, az akkori magyar kormányt is felelősség terheli.

Nem vagyok benne biztos, hogy az akkori magyar kormány ennek az egyezségnek minden egyes részletéről tudott. De tény az, hogy az itteni megbízottjai ezt pontosan tudták.

Ezt a legfelsőbb körökből tudja?

Nézzék, én akkor az MKP elnökségének a tagja voltam. Persze a háttéralkukról szóló tárgyalásokra engem nem engedtek oda.

Egyszer sem csapott az asztalra?

Szűk körben igen, de nem akartam lealacsonyodni azoknak a szintjére, akik nagy botrányokat csinálnak a nyilvánosság előtt bizonyos kérdésekből. Én ilyet nem akartam.

Nincs hiányérzet önben, hogy ezt nem tette meg?

Ezzel kapcsolatban nincs, hiszen semmi értelme nem lett volna. Azt mindig érdemes mérlegre helyezni, hogy van-e értelme, egyáltalán előidézhető-e változás vagy sem. Ezek az egyezségek nem voltak írásos formában rögzítve, ha tehát botrányt csinálok, akkor sem változott volna semmi.

A Híd ma is a színen van.

De már korántsem az, ami volt. Azok, akik ma megmaradtak a pártban, egy közös magyar egység keretében már kezelhetők.

Milyen döntő változás történt a Hídban? Az, hogy Bugár Béla háttérbe vonult?

Legfőképpen az, hogy az a társaság, amely 2007 és 2009 között szétverte az MKP-t és 2009-ben megalapította a Hidat, egy teljesen más indíttatású csoport volt, mint az, amelyik mára megmaradt a pártban. A jelenlegi Hídban számos olyan politikus van, aki az MKP szétverésében érdekelt gazdasági lobbihoz nem kötődött – leginkább azért nem, mert olyan fiatal, hogy nem is kötődhetett.

A ’98-as magyar egység megteremtése – talán erről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni – hosszú évek munkájába került. Most is egy ilyen folyamat előtt állunk, ám az időnk jóval kevesebb. Hogyan lehet a mostani összefogás megteremtését felgyorsítani?

Praktikusan és nem ideálistán szemlélem ezt a folyamatot. Azzal kell kezdeni, hogy a két mérhető csoport, az MKP és a Híd, megegyezik egymással, és egységbe tömörül. Ezt a békát le kell nyelni. Azt ugyanis, hogy létrehozunk egy teljesen új formációt, hogy majd abba valamennyi szereplő beletömörüljön, teljesen téves gondolatnak tartom. Így csak azt érjük el, hogy még eggyel több pártunk lesz.

Hogyan értetné meg az MKP törzsbázisával, hogy a Híd jelentette békát – mert közülük valóban sokan így élnék ezt meg – le kell nyelniük?

Világossá kell tenni, hogy azok, akik szétverték az MKP-t, már nincsenek a Hídban.

Az MKP új elnöke, Forró Krisztián közvetlenül megválasztása után viszont arról beszélt, hogy előbb az Összefogással tárgyalna, s csak ezután a Híddal.

Teljesen mindegy, hogy ki kivel ül le elsőként, a lényeg az, hogy az összefogás alapját az MKP a Híddal tudja megteremteni – aztán csatlakozhatnak a többiek is.

Sikerülhet?

Egyet ne felejtsünk el: a felvidéki magyar közösség ugyanolyan helyzetben van, mint egy állam. Egy államot kifelé mindig egyetlen kormány képvisel, ugyanígy kifelé a felvidéki magyar közösséget is csak egyetlen párt képviselheti. Ha területi autonómiánk lenne, az autonóm területen lehetne akár tíz pártunk is, ha azonban parlamenti választásokra kerül sor, azon egy pártként kell részt vennünk. Ezt így csinálják a dél-tiroli németek is. Nem véletlenül, hiszen ők tudják: ez alapvető stratégia.

Somogyi Szilárd, Langschadl Mátyás

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/32. számában)

A beszélgetés a ma7.sk oldalon itt hallgatható meg:

https://ma7.sk/aktualis/a-hid-sokat-valtozott-ma-mar-egyutt-lehet-veluk-mukodni-portreinterju-a-75-eves-duray