Kormányválság Szlovákiában: volt, van, lesz

Szlovákia 2020 márciusában hivatalba lépett kormánya már hetek óta válságkormányként működik. A kezdettől meglevő lappangó feszültséget robbanássá a koronavírus-járvány kezelése tette, nyilván azért, mert Szlovákia kormányában hasonló politikai megosztottság tapasztalható, mint Magyarországon a kormánypártok és az ellenzék között. A robbanást a koronavírus elleni orosz vakcina behozatala váltotta ki. Jelenleg a parlament működését is fel kellett függeszteni. A válságot valószínűleg egy más miniszterelnök vezette új kormány megalakításával vagy idő előtti parlamenti választással lehet megoldani. Ez utóbbi leghamarabb kora ősszel lehetséges. (Az írás a Bécsi Napló 2021 március-áprilisi számában jelent meg rövidített változatban Kormányválság Szlovákiában: előzmények és adottságok“ címen.)

A szlovák politikai elit kezdettől fogva felkészületlen volt egy jövőbe tekintő állampolitika megfogalmazására. Egy jelentős része, még az 1910-es évek elején a Magyar Királyság kötelékében képzelte el nemzete jövőjét, de őket a cseh politika kiszorította a politikai színtérről. A másik része a cseheknek rendelte alá magát 1938-ig, egy 1928-ban bekövetkezett közjátéktól eltekintve, amelyben az 1915-ben kötött clevelandi szerződést kérték számon a szlovákok a csehektől, amiről maguk mondtak le 1918-ban Pittsburghban. Majd 1938-tól az állami önállósulásuk érdekében rövid időre elszegődtek Hitler csatlósának, de 1943 decemberétől 1967-ig ismét a cseh (szovjetbarát) politikához simultak. Némi változás akkor következett be, amikor 1968-ban a csehszlovákiai belpolitikai válságot csak egy szlovák politikussal, Dubčekkel lehetett megoldani, igaz, csupán rövid időre. Noha a Szovjetunióhoz kapcsolódó hűséget is egy szlovák politikus fémjelezte – Gustáv Husák. Sajátos, hogy ekkor szakadt két részre Csehszlovákia, hasonlóan, mint 1938. október 6-án a Hitlernek való elkötelezettség révén. Nem felejtendő, hogy 1969. január elsején jött létre a cseh-szlovák föderáció a brezsnyevi Szovjetuniónak tett elkötelezettség árán. De ugyancsak Husák utasítására alkották meg a kommunista rendszer fő ellenségeinek névjegyzékét, aminek szlovákiai változatában, korosztály szerint én foglaltam el a negyedik helyet. Megtisztelő.

Ez a korszakot ábrázoló rövid áttekintő a folytatás értelmezhetőségére vonatkozott, amelynek közjátéka 1989 decembere és 1993. január elseje között valósult meg. Az akkori Csehszlovákiában két parlamenti választás zajlott le. Az első, úgynevezett rendszert változtató 1990-ben, majd 1992-ben. Ez Szlovákiában folyamatos kormányzást biztosított 1994 elejéig, amikor az akkori szlovák politikai alkalmatosság Vladimír Mečiar személyében éppen azt a kormányfőt buktatta meg, aki a leginkább érdemesült volt az önálló Szlovákia létrehozásában. Nem minősítem, mert ezt csak elmarasztalni tudnám, de a szlovák politikát minősíthetem. Azt a politikust buktatták meg, aki kiharcolta Szlovákia önálló állami státusát. Ez tudathasadásos helyzet.

Az önálló Szlovákia első belpolitikai válsága tehát megalakulásának első évfordulójához köthető. Ez volt az első szlovákiai kormányválság. Átmeneti kormány alakult 1994 őszéig.  A második, ami ugyan nem minősíthető egyértelműen válságnak, 1998-ban alakult ki. Nem tudott kormányt alakítani a parlamenti választás győztes pártja, amelyik az állami önállósulásban volt érdemesült.

Ami ezután következett, sajátosan értelmezhető. Mert 1998-tól az akkor egyesült magyar párt is tagja volt a kormánynak, de hová jutottunk. Nem tudtunk érvényesíteni egyetlen közösségi érdeket sem. Sem az alkotmánymódosításkor, sem a közigazgatási törvény módosítása kapcsán. Miért? Mert olyan gazdasági érdek érvényesült a MOL és az OTP révén, ami felülírta a nemzetpolitikát. Azóta a nemzetpolitika nem jelent egyértelműen pozitív minősítést errefelé a magyarok körében.

Mindennek ellenére az 1998-ban alakult Dzurinda-kormány, amely a kormányfő sajátos értékítélete miatt viszolygott Orbán Viktortól, noha megtűrte soraiban a magyarokat, nem tudta mandátumának végéig többségi politikai erőként kormányozni Szlovákiát. Nem felejtendő, hogy kormányfői tevékenységének utolsó perceiben úgy minősítette koalíciós partnerét, a Magyar Koalíció Pártját, hogy ilyen politikai alakulatnak semmi keresnivalója a politikában. Kormánya 2006-ban megbukott.

Szlovákia kormányzásának következő négy éve a magyarellenesség szellemében működött, amihez hozzájárult az akkori felvidéki magyar érdekképviselet pártjának gazdasági lobbija is. Olyan követeléshez kötötte az MKP kormánytagságát, ami miatt Robert Fico a MOL-ból dúrba váltott és az MKP helyett a neonáci Szlovák Nemzeti Pártot választotta partnerül – egyébként nem tudott volna kormányt alakítani. Ebben gyökerezik az MKP szakadása, de a szlovákiai politika válságának további kibontakozása is.

Robert Fico első kormánya 2010-ben megbukott, de ennek folytatásaként 2010 és 2012 között ugyancsak kormányválság következett be, amely csak idő előtti választással volt megoldható. Utána ugyan következett kétszer négy év, ismét Robert Fico nevéhez kötve, de ez is kudarccal végződött. Pártja kettészakadt és 2020-ban négypárti koalíció kezdett kormányozni, ami kezdettől fogva alkalmatlannak bizonyult a kitartó kormányzásra, hiszen az egyik része, ami most gyengül, konzervatívnak vallja magát, a másik része pedig liberálisnak.

Ez utóbbi látszólag erősödik, de az igazi gondot az jelenti, hogy már emberileg sem viselik el egymást a miniszterek, államtitkárok, a kormányfőről, Igor Matovičról nem is beszélve. Ennek a kormánynak a szétesését látjuk most, 2021 márciusában, megalakulásának első évfordulóján.

A kormányválság csak két módon oldható meg: egy új kormánnyal, pontosabban új kormányfővel vagy előrehozott parlamenti választással. Ez utóbbira a koronavírus-járvány nem teremt kedvező helyzetet.

Duray Miklós, 2021. március 25.