A politikai szerkezet átalakulása

( Elnöki beszámoló az Együttélés Országos Tanácsának 1991. június 8-i komáromi ülésén)

A III. Országos Kongresszus óta eltelt időszakban jelentős belpolitikai átalakulás következett be, megváltozott az ország politikai struktúrája. A sajtóból mindannyian értesültünk arról, hogy a nagy politikai mozgalmak, amelyek a legutóbbi választásokon győzelmet, illetve viszonylagos győzelmet arattak, válságba kerültek, és megindult gyors belső differenciálódásuk.

Ennek következtében Csehországban a Polgári Fórum legkevesebb hat részre szakadt: a Polgári Demokrata Pártra, a Polgári Demokratikus Szövetségre, a Polgári Mozgalomra, a szociáldemokrata politikai szerveződésre és a Szövetségi Gyűlésen belül, illetve a Cseh Nemzeti Tanácson belül még kialakult azoknak a képviselőknek a csoportja, akik ugyan a Polgári Fórum által kerültek a törvényhozó testületekbe, de nem csatlakoztak az említett négy csoportosulás egyikéhez sem, hanem függetlennek tekintik magukat. Így tehát sokkal tarkábbá vált a politikai összetétel mind Csehországban, mind a Szövetségi Gyűlésben.

Ehhez még hozzájárult Szlovákiában a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalmon belüli átalakulás: a Nyilvánosság az Erőszak Ellen-ből kiszakadt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. Ezeknek az átalakulásoknak különböző a hatása: mind a Szövetségi Gyűlésben — ahol immár 16 politikai csoport működik –, mind a Szlovák Nemzeti Tanácsban — ahol már tíz politikai csoportosulás képviselteti magát — megváltoztak az eddigi erőviszonyok, és ennek következtében megváltoztak a politizálás feltételei. Míg eddig nagy tömbök alkották a kormánykoalíciót, most ugyan a kormánykoalíción belül, de már többé-kevésbé egymással szembenálló vagy egymással nagyon keményen vitatkozó politikai csoportok foglalnak helyet, sőt Szlovákiában az történt, hogy a NYEE-ből kiszakadt Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom ellenzéki mozgalommá vált.

Már a kongresszusi beszámolómban említettem, hogy a belső differenciálódás változatosabb politizálási lehetőséget kínál nekünk a parlamentben a korábbinál, ami annyit jelent, hogy lehet a különböző csoportok, frakciók közötti ellentétekre építeni. A Szövetségi Gyűlésben ez többek között olyan új helyzetet is teremtett, hogy a testület két nagy csoportra oszlott: a nem baloldali pártok csoportjára és egy másik csoportra, amelyhez az egyértelműen baloldaliak és a pontosan meg nem határozhatók tartoznak. A két nagy csoport számbelileg körülbelül egyenlő, a szavazásokkor azonban általában az a döntő, hogy melyik csoportból hányan vannak jelen a parlamentben. Tudatosítani kell ezt azzal kapcsolatban, hogy a baloldaliak — elsősorban a kommunisták — a Szövetségi Gyűlésben sokkal fegyelmezettebben viselkednek, ezért a baloldali föderáció jelenlétével és szavazásával könnyebben befolyásolni tudja a végeredményt, mint a nem baloldali pártok csoportja.

A Szlovák Nemzeti Tanácsban ilyen értelemben nem jött ugyan létre differenciálódás, de a politikai pártok hasonlóképpen határolhatók be. Képviselőink mind a Szövetségi Gyűlésben, mind a Szlovák Nemzeti Tanácsban a baloldallal átellenes helyen ülnek. Tehát a Szövetségi Gyűlésben együttműködünk a Kereszténydemokrata Párttal, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalommal, a Csehszlovák Néppárttal, a Polgári Demokratikus Szövetséggel, a Polgári Demokrata Párttal és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal. Ezeknek a pártoknak a csoportjához tartozunk, de ez nem jelent szövetséget, nem jelent koalíciót, ez inkább azon egymással szimpatizálók csoportja, akik az alapvető kérdésekben meg tudnak egyezni. Természetesen részletkérdésekben, pl. ami a nemzeti kisebbségek ügyét illeti, ebben a nagy csoportosulásban is különbözőek a nézetek.

Le kell szögezni, hogy képviselőink a Szövetségi Gyűlésben a legtöbb támogatást a Kereszténydemokrata Párttól, illetve a Kereszténydemokrata Uniótól kapják (az Unióba a Kereszténydemokrata Párt és a Cseh Néppárt tartozik). Nagyon komoly támogatást kapunk még a Polgári Demokratikus Párttól, és sok szimpatizánsunk van a Polgári Demokratikus Szövetségben is.

A Szlovák Nemzeti Tanácsban — ahogy ez a sajtóból is világos — kialakult egy olyan csoport, amelybe beletartozik a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a másik két koalíciós párt és néhány zöld párti képviselő. Tulajdonképpen ennek a kisebb tábornak a peremén, a konstruktív ellenzéki szerepnek megfelelően, ott vannak az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői is, nem koalíciós partnerként, hanem amiatt, hogy egyértelműen támogattuk a szlovák kormányon belüli átalakulást és a volt szlovák kormányfő, Vladimír Mečiar leváltását. Képviselőinknek azonban nem érdekük a szlovák kormányválság kirobbantása.

Korábban már érintettem, hogy Szlovákiában kormányválság is volt ebben az időben. Most új kormány van, és ennek a kormánynak új az elnöke. Részt vettem azokon a kerekasztal-megbeszéléseken, amelyeket április 20-a táján a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke kezdeményezett. A kerekasztalnál elmondtuk, hogy szükségesnek tartjuk a kormány átalakítását, támogatjuk azt, hogy a korábbi kormány elnökét visszahívják, és átalakuljon a szlovák kormány. Kifejtettük nézetünket: nem tartjuk szükségesnek, hogy minden miniszteri posztot politikai posztnak tekintsenek, tehát független, pártokon kívül álló szakemberekkel is be lehet tölteni néhány tisztséget. Leszögeztük, hogy a gyors gazdasági reform hívei vagyunk, még akkor is, ha ez bizonyos megrázkódtatást okoz a társadalomban, mert ha hosszúra nyúlik a gazdasági átmenet, akkor hosszúra nyúlik a válság időszaka is. Le kell szögezni, hogy a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos nézeteink csak a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom nézeteivel egyeznek, a többi szlovákiai pártnak ettől eltérő volt a véleménye. A Szlovák Nemzeti Tanácsban helyet foglaló képviselőink nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy legalább átmenetileg megoldódjon a kormányválság. Ennek ellenére a Kereszténydemokrata Mozgalom tisztségviselői több ízben úgy nyilatkoztak, hogy mozgalmunkkal nem hajlandók tárgyalni, illetve nem hajlandók számításba venni a kormánykoalíció kialakításakor.

Első alkalommal éppen az áprilisi kerekasztal-megbeszéléskor nyilatkozott így a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Čarnogurský, amikor kijelentette, hogy ideológiai okokból a kommunistákkal és velünk nem hajlandó a kormányalakításról tárgyalni. Néhány órával ezután azonban éppen a Kereszténydemokrata Mozgalom felkérésére képviselőink és a Kereszténydemokrata Mozgalom vezető funkcionáriusai között tárgyalásra került sor. Ezután két nappal a sajtóban mind Ján Čarnogurský, mind Ján Petrík főtitkár, mind pedig Anton Andrá�, a mozgalom alelnöke részéről olyan kijelentések láttak napvilágot, hogy nem hajlandók velünk tárgyalni. Nem akarom bővebben taglalni ezt, mert nem kívánok túlságosan messzemenő következtetésekbe bonyolódni, érdemes azonban néhány észrevételt tennünk. Először is arra vonatkozóan, hogy a KDM elnöke azonos ideológiai platformra helyezte a kommunistákat és az Együttélést. Erre nem lehet magyarázatot találni, mert ennek semmi alapja sincs. Hiszen már maga az a tény, hogy parlamenti képviselőink milyen parlamenti csoportosulások keretében politizálnak, bizonyíték arra, hogy ezt a két politikai formációt nem lehet ideológiailag egy platformra helyezni. A kereszténydemokrata vezetők még azt hozták fel elutasító álláspontjuk okául, hogy mi diszkvalifikáltuk magunkat akkor, amikor a Szövetségi Gyűlésből ez év január 9-én — az emberi jogok alkotmánylevele megszavazásakor — kivonultunk. Nem indokolták meg, miért tekintik ezt diszkvalifikálásnak, nem keresték a kivonulás motivációját sem, és olyan színben tüntették fel, mintha csak az Együttélés képviselői vonultak volna ki az ülésről, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői nem. Ugyanis a Kereszténydemokrata Mozgalom funkcionáriusai ugyanakkor, amikor azt nyilatkozták, hogy az Együttéléssel nem hajlandók tárgyalni, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal való tárgyalás lehetőségét egyértelműen elismerték. Továbbá nagyon érdekes kijelentést is tettek, hogy ti. az Együttélésnek is van olyan része, amellyel lehet tárgyalni, és nagyon konstruktív; ez a Szlovák Nemzeti Tanács-beli néhány képviselőnkre vonatkozott. A prágai parlamentben helyet foglaló képviselőinket azonban úgy minősítették, hogy nem tárgyalóképesek, mert radikálisak. Konkrétan egy nevet említettek, én vagyok az, akivel szóba sem jöhet a tárgyalás. Úgy érzem, Anton Andrá� nyilatkozata mutatja meg a lehetséges értelmezés hátterét. Andrá� a Smenában úgy nyilatkozott, hogy Szlovákiának nemzeti koalícióra van szüksége. Hol van itt az alapvető ellentét? Teljesen egyértelmű, hogy az Együttélés nem illik bele a szlovák nemzeti koalícióba, hiszen mi elsősorban a nemzeti kisebbségek jogait védelmezzük, illetve a szlovák–magyar együttélés eszméjét hirdetjük. Ez már magában véve ellenkezik a tisztán nemzeti felfogással. A koalícióban azonban — érdekes módon — van egy magát magyarnak tekintő mozgalom, a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), és nyitottak a lehetőségek a Kereszténydemokrata Mozgalom részéről a magyar kereszténydemokratákkal való tárgyalásra. Ezt úgy értelmezem, hogy azokkal a nem szlovákokkal hajlandók tárgyalni, akik teljes egészében elfogadják a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom politikáját, illetve taktikáját. Ennek ellenére képviselőink támogatják a kormányt.

Ez egy politikai-elvi megegyezés, hiszen mindenképpen olyan helyzetet kellett teremteni, hogy a korábbi kormány átalakuljon, és létrejöjjön az új kormány. Ján Čarnogurský és a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom előbb említett álláspontja azonban bizonyos kétségeket ébreszt bennünk, vajon helyes-e részünkről ennek a kormánynak a fenntartás nélküli támogatása. Képviselőink néha a Szlovák Nemzeti Tanácsban a mérleg nyelvét jelentik, tehát olyan esetekben, amikor fontos kérdésekről kell dönteni, és nagyok a politikai ellentétek, szavazatuk befolyásolhatja az eredményt. Véleményem szerint ezt a helyzetet nem használjuk ki eléggé, és nem éreztetjük eléggé azt sem, hogy döntésünk esetleg a kormány sorsát is megpecsételheti. Szakmailag alaposabban kell elemeznünk ezt a kérdést, és ki kell dolgoznunk egy megfelelő stratégiát. A jelenlegi kormánykoalíció ugyanis azért, hogy mi hallgatólagosan többször is támogattuk, semmilyen igazi politikai ellenszolgáltatást nem nyújtott.

A törvényhozásban az elmúlt időszakban néhány fontos döntés született. Az elfogadott törvények közül a legfontosabb a földtörvény. Amikor országos kongresszusunkat tartottuk, képviselőink a prágai parlamentből azzal a hírrel érkeztek, hogy egyszer ugyan megbuktattuk a kárpótlási törvényt, de ígéretet kaptunk arra, hogy ha a következő szavazási fordulóban mi támogatni fogjuk, akkor ezt a kormánypártok viszonozzák a földtörvény megalkotásában oly módon, hogy a nemzeti kisebbségek, elsősorban a magyarok, visszakaphassák azokat a földeket, amelyeket az 1945–48 közötti időszakban koboztak el tőlük. A földtörvény vitája során ez volt az egyik sarkalatos kérdés és az egyik olyan vitatott pont, amelyről nagyon nehéz volt a parlamentben megegyezni. Sajnos, azt kell mondani, hogy nem értünk el igazi eredményt. Ezt el kell ismerni. Nem tartom helyesnek azt a ködösítést, amelyet a sajtóban az FMK megjelentetett, hogy ti. ez micsoda előrelépés az 1945–48 közötti időszakban elkövetett jogsértések és a kassai kormányprogram jóvátétele terén. Ez nem igaz. A földtörvénnyel kapcsolatban csupán azt tudtuk elérni, hogy a törvény megemlítse, hogy azok, akiknek törvényes úton már 1948 novemberében, az akkori előírások értelmében, visszaadták az elkobzott földjüket, de akkor ezt nem lehetett végrehajtani, azok végül most visszakapják azt a földet. Ez nagyon csekély eredmény, ám ha nem került volna bele a törvénybe, akkor esetleg rövidesen olyan döntés születhetett volna, amely minden ilyen jellegű korábbi rendelkezést hatálytalanított volna. Most már ez nem hatálytalanítható, ezt eredményként lehet értelmezni. Másrészt azonban a földtörvény kapcsán rengeteg értelmezési probléma merült fel. Kérdéses, hogy a Megbízottak Testületének 1948-ban kiadott 26. számú rendelete teljes egészében, tehát betű szerint értelmezendő-e ma, vagy pedig csak annyiban, hogy azok a magyarok, akik 1948 októberében visszakapták állampolgárságukat, jogosultak földjeik visszaigénylésére.

A másik sarkalatos kérdés és értelmezési zavar az, hogy a Megbízottak Testületének említett rendelete azt mondja ki, hogy a magyarok 50 hektárig terjedően kaphatják vissza az elkobzott földjüket. Ez az akkori viszonyok értelmében nem vitatható, mert 1947-ben hoztak egy földtörvényt, amely felülbírálta az 1919-es földtörvényt, és a földbirtok maximális nagyságát 50 hektárban állapította meg. Tehát 1948 novemberében legfeljebb 50 hektár földet lehetett visszaadni. A most elfogadott földtörvény azonban az 1947-es földtörvénynek a földbirtok nagyságára vonatkozó részét fölülbírálja, és ugyanarra a megállapításra jut, amelyre az 1919-es földtörvény: eszerint a szántóföld nagysága 150 hektár, s az egyéb mezőgazdasági területekkel együtt legfeljebb 250 hektár. Tehát akkor most milyen nagyságú földet kell visszaadni a magyaroknak: 50 hektárig vagy ezen felül is? Ezt a kérdést a parlament plénuma előtt nem vetettük fel, de felvetettük a politikai grémiumban, vagyis a parlamenti frakciók elnökeinek az ülésén, amelyen részt vett a szövetségi kormány elnökhelyettese és a földtörvény parlamenti előadói is. A politikai grémium a tárgyalás folyamán két pártra szakadt: azokra, akik hagyományos módon támogatnak bennünket, a földtörvénynek ezt a részét úgy értelmezték, hogy az elkobzott földeket is 150, illetve 250 hektár mértékig lehet visszaadni. Ámde a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői nagyon keményen elutasították ezt az értelmezést. Valószínűleg nem marad más hátra, mint kérdést intézni a törvény beterjesztőjéhez, hogyan kell értelmezni a földtörvénynek ezt a részét. Ha az értelmezés diszkriminatív jellegű lesz, további lépéseket kell tennünk.

Most van előkészületben az egyházi vagyonról szóló törvény. Már korábban is tárgyaltunk egy ilyen jellegű törvényt. A múlt évben került vissza néhány épület a római katolikus szerzetesrendek birtokába. Az elmúlt évben beterjesztettek egy, a cseh testvéregyház néhány épületével kapcsolatos törvényjavaslatot, ezt azonban visszavonatták a javaslókkal, arra való hivatkozással, hogy készül egy általános törvény az egyházak vagyonáról, amely majd rendezi a kérdést.

Képviselőink benyújtottak egy, több tucat más képviselő aláírásával támogatott javaslatot, illetve kiegészítő javaslatot ehhez a törvényjavaslathoz. A kiegészítő javaslat konkrétan a református egyház vagyonának visszaadására vonatkozik, mivel a református egyház vagyonát más törvény alapján kobozták el, mint a többi egyház vagyonát. Még egy érdekes kérdés felmerül, hogy noha van egy általános törvény az egyházi vagyonról, mégis született egy másik törvényjavaslat, amely megint csak a római katolikus szerzetesrendek ingatlanjainak tucatjait adja vissza tételesen. Számomra nem egészen érthető, miért van szükség két párhuzamos törvényjavaslatra.

Az egyik legfontosabb törvényhozói munka a folyamatos törvényalkotáson kívül az alkotmányok előkészítése. Egy héttel ezelőtt Budmericén, Václav Havel köztársasági elnök meghívására egybegyűlt valamennyi parlamenti párt és mozgalom elnöke, ahol először került sor konzultációra erről a témáról. Az alapvető ellentétek a következők voltak: szövetségi köztársaság legyen Csehszlovákia, vagy ne legyen szövetségi köztársaság? Szövetségi alkotmány koronázza meg ezt az államalakulatot, vagy pedig egy államszerződés biztosítsa a koordinációt Szlovákia és Csehország között? Ez az államszerződés rendelkezzen minden nemzetközi jogi attribútummal, vagy pedig csak belső egyezmény legyen, amely az alkotmány elfogadása után hatályát veszti?

A kompetencia körül is vita alakult ki. Leghevesebb a gazdaságpolitika és a pénzügyi rendszer körüli vita volt, ugyanis a szlovák pártok közül néhányan önálló szlovák jegybankot kívánnak, s ezt a cseh pártok egyértelműen ellenzik. A pártok túlnyomó többsége megegyezik abban, hogy a honvédelemnek és a külpolitikának egységesnek kell lennie. Ellentétek vannak annak a megítélésében, hogy a csehek és a szlovákok közös állama legyen-e a jövőben ez az ország, vagy pedig más alapelvekből kell kiindulni. A csehországi pártok — egy kivétellel — azon a véleményen vannak, hogy az alkotmánynak a polgárból kell kiindulnia, a szlovákiai pártok túlnyomó többsége pedig a nemzetet tekinti államalkotó szubjektumnak. A csehországi pártok közül a Polgári Mozgalom az, amely azon a véleményen van, hogy a jövendő alkotmánynak a két nemzetből kell kiindulnia. Azok, akik nem először vettek részt ilyen találkozón, úgy ítélték meg ezt a kerekasztal-beszélgetést, hogy nagyobbak az ellentétek most, mint az előző tárgyalásokon bármikor. Ennek több oka is van. Az egyik ok lehet az is, hogy most több párt vett részt a tárgyaláson, mint eddig, és hogy a pártok már a választási kampányra készülődnek. Be kell számolnom arról, hogy én milyen álláspontot képviseltem. Az Intéző Bizottságunkban és a képviselőinkkel vitattuk meg előzetesen, hogy ezen a budmericei találkozón milyen véleményt kell képviselni. Egyértelműen elmondtam, hogy mi a szövetségi köztársaság hívei vagyunk, de nem utasítjuk el a több tagú föderációt; vagyis az a véleményünk, hogy a föderációnak lehet kettőnél több tagja is. Elutasítjuk az államszerződést, de lehetőségként vetjük fel azt, hogy a Szövetségi Gyűlés határozatban szögezze le az alkotmányozás alapelveit, és tisztázza azokat a kérdéseket, amelyeket az alkotmánytervezetben ki kell dolgozni. Egyértelműen az a véleményünk, hogy a szövetségi alkotmányt a Szövetségi Gyűlésnek kell elfogadnia. Mi a polgári elvet tekintjük kiindulópontnak, tehát az állam alkotója az állampolgár, nem a nemzet. Ugyanis ha a nemzetből indulunk ki, akkor — mivelhogy Csehszlovákiát két többségi nemzet és a nemzeti kisebbségek alkotják — első- és másodrendű állampolgárokra osztódna az ország. Amikor a polgári elvet támogatjuk, abban bízunk, hogy az alkotmányban meg kell határozni a kisebbségek csoportjogait. A csoportjogokat és a kisebbségi jogokat a szövetségi alkotmányban kell meghatározni oly módon, hogy azok kötelező érvényűek legyenek az egész országban. Ne lehessen félremagyarázni őket, és ne lehessen megtartásuk elől kitérni. A csoportjogokkal kapcsolatban kifejtettük azt a véleményünket, hogy ez a gyakorlatban az önigazgatás elvének a megvalósítását jelentené.

Meg kell említeni még azt, hogy az FMK-nak mi volt ezzel kapcsolatban az álláspontja: A. Nagy László, az FMK elnöke kifejtette, hogy egyetértenek az államszerződési rendszerrel, fontosnak tartják, hogy az alapelveket szövetségi szinten összegezzék. Meg kell jegyezni, hogy ez az elképzelés zavaros, mert az államszerződési rendszer és a szövetségi alkotmánnyal kapcsolatos elképzelések külön-külön pályán futnak, tehát ezt nehéz közös nevezőre hozni. Az FMK véleménye szerint a kisebbségekkel kapcsolatos jogalkotásnak kizárólag a köztársaságok hatáskörében kell lennie, és itt kell meghatározni a gyakorlati kisebbségi, nemzetiségi politikát.

Az eddig felsorolt kérdéseken és tevékenységeken kívül külügyi tevékenységünkről is szeretnék szólni. A sajtóból mindenki értesülhet arról, hogy felvettek bennünket az Európai Népcsoportok Föderális Uniójába. Társult tagként vagyunk jelen, egy szavazati jogunk van, Részt vettünk az európai mozgalom által a nemzeti kisebbség kérdéséről szervezett konferencián, melyet a svájci Fribourgban rendeztek. A Liberális Internacionáléba való felvételünk — megfigyelői státusban — folyamatban van; e körül azonban rengeteg a probléma, ugyanis az FMK és a magyarországi SZDSZ mindent elkövet annak érdekében, hogy bennünket a Liberális Internacionáléba ne vegyenek fel. Annyit sikerült elérni, hogy ez ügyben ne döntsenek, tehát ez lekerült a napirendről; a Liberális Internacionálé ügyvezető elnöke júliusban idelátogat helyszíni szemlére.

A napokban részt vettünk egy Páneurópa összejövetelen Sárospatakon, ahol Habsburg Ottó volt a díszvendég és a szónok. Számunkra főleg az volt az összejövetel tanulsága, hogy az Európa jövőjéről vallott nézetei, főleg a régiókkal kapcsolatos elképzelései teljes összhangban vannak a mi célkitűzéseinkkel, programunkkal. Európában a régióké a jövő.

Szerveztünk egy sajtókonferenciát a tavasz folyamán Bécsben, amelynek védnöke gróf Esterházy János lánya volt. A sajtókonferencia sikerült, sokan vettek részt rajta, sajtóközlemény is megjelent róla, a nemzetközi újságírógárdának szétosztottunk egy angol nyelvű tájékoztatót a csehszlovákiai magyarok, lengyelek és németek helyzetéről.

Kedves barátaim!

Fel kell tennünk a kérdést, hogy a jövőben mivel kell számolnunk, mi vár bennünket a politikai életben. Említettem azt, hogy a politikai osztódás, a politikai szerkezet átalakulása és néhány jelentős politikai párt egymással való szembenállása új helyzetet teremt. Politizálásunkat egyrészt arra alapozhatjuk, hogy megpróbáljuk megkeresni az utakat, az ösvényeket a szembenállók között, de alapozhatunk arra is, hogy hagyjuk a szembenálló feleket viaskodni egymással, annak érdekében, hogy ők tisztítsák meg a politikai arénát. Nagyon nehéz szabályokat felállítani, itt mindig a pillanatnyi helyzetből kell kiindulni, elsősorban akkor, ha nem tekintjük magunkat elvi ellenzéknek. Fontosabb jelenség a mai politikai életben az, hogy növekszik a politikai pártok száma, és csökken a politikai mozgalmak száma. Ez előre vetíti azt, hogy ebben az irányban valószínűleg erőteljesebb fejlődés várható, és a győztes mozgalmak helyét fokozatosan átveszik a politikai pártok. A politikai pártok és a politikai mozgalmak politizálásában érezhető, hogy közeledik a választási kampány. A választójogi törvény szerint választások csak egy év múlva lesznek, azonban már minden politikai párt és mozgalom erre készül. Ebben az előkészületi folyamatban két egymással ellentétes vélemény is felmerült már. Az egyik vélemény az, hogy előbbre kellene hozni a parlamenti választásokat — ez elsősorban azoknak az ellenzéki vagy ellenzékben levő és viszonylag erőteljes pártoknak és mozgalmaknak a törekvése, amelyek jobb pozíciót szeretnének elérni Szlovákiában. Ez elsősorban a Mečiar által vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom érdeke lenne. Csehországban több ilyen mozgalom és párt is adódik. Elsősorban azok, amelyek a Polgári Fórumból szakadtak ki, és úgy érzik, hogy jelentéktelenebb a pozíciójuk a politikai életben és a parlamentben, mint ahogy az a valóságos súlyuknak megfelelne. Elsősorban ilyen a Polgári Demokrata Párt és a Polgári Demokrata Szövetség, de néhány más radikális demokrata párt is támogatná ezt.

A kormánykoalíciót alkotó pártoknak, valamint azoknak, amelyeknek pozíciója pillanatnyilag erősebb, mint a valóságos politikai súlyuk, az volna az érdeke, hogy akár két évvel is meghosszabbítsák a választási időszakot. A vita várhatóan úgy fog eldőlni, hogy akkor lesznek a parlamenti választások, amikorra azt a most érvényes törvény megszabja. De ebben az esetben is már csak egy évünk van hátra. Nekünk is fel kell készülnünk a választásokra. Nézzünk körül a portánkon! Jobb-e a szervezettségünk, mint más pártoknak és mozgalmaknak, vagy sem? Vannak-e olyan belső ellentétek mozgalmunkban, amelyek elvezethetnek egy belső meghasonláshoz, vagy pedig ezek jelentéktelenek. Én az utóbbit remélem. A kisebbségi politizálás szempontjából katasztrófa lenne, hogyha mozgalmunk esetleg osztódnék, és nagyon kellemetlen helyzetet idézne elő politikai arénánkban az, ha a választásokig kidolgozott program és tömegbázis nélkül új kisebbségi pártok alakulnának. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy az MKDM-ben olyan belső ellentétek vannak, melyeket ha nem orvosolnak, akkor azok a mozgalom kettészakadásához vezethetnek. Meg kell vizsgálnunk, hogy mozgalmunkban folyik-e még az alulról jövő építkezés. Kongresszusunkon leszögeztük, hogy a két választás után más jellegű munkára van szükségünk. Rendszeres, mindennapi, szorgos hangyamunkára, amely sok esetben azokat, akik a választási csinnadratta közben jobban érezték magukat, kiábrándítja. Tehát számolnunk kell azzal, hogy mozgalmunkból korábban aktív emberek esetleg eltűnnek, vagy félrevonulva várnak a következő választásokig. Ez végül is természetes. Emiatt nem szabad senkinek se kétségbe esnie. Hiszen Nyugat-Európában a pártok zöme választási pártként működik, két választás között teljesen visszavonul, és a parlamenti képviselőin keresztül befolyásolja a politikai és társadalmi életet. Nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy nem az a baj, hogy esetleg a korábban aktív emberek száma csökkenni fog, hanem az, hogy elhalnak alapszervezeteink. Néhány tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ebben a kérdésben talán egy fokkal jobban állunk, mint a többi szlovákiai párt. Községeinkben sok helyen az Együttélésen kívül más politikai szervezet nem működik. Nem működnek a nagy pártok sem, nem működnek a legjobb szervezési képességekkel rendelkező kommunisták sem. Érdekes, hogy a mi gyűléseinkre gyakran nemcsak a bennünket támogatók, hanem a más pártok vonzáskörébe tartozók is eljárnak, hogy ott szerezzenek információkat a politikai életről, törvényekről. Mindamellett tudatosítanunk kell, hogy a 390 szlovákiai helyi szervezetünkben nagyon sok helyen ösztönzésére van szükség. Ezért vettünk fel járási aktivistákat, akik — reméljük — vigyázni fognak arra, hogy ne szűnjön meg, illetve élénküljön meg a munka ott, ahol egy időre megállt. Nagyon fontos ez nemcsak a választásokra való felkészülés miatt, hanem amiatt is, hogy támogatóinknak ne okozzunk csalódást. Lehet, hogy nem mindenki osztja a véleményemet, de az elmúlt időszakban tett néhány utam során arra a meggyőződésre jutottam, hogy kisebbségünk körében, minden hiányossága, politikai tapasztalatlansága ellenére is az egyetlen remény és támpont a mi mozgalmunk. Ez óriási felelősséget ró ránk. Mozgalmunk két rövid távú célt tűzött ki maga elé: az egyik a gazdaságpolitikai program, a másik pedig az önkormányzatainkkal való munka és a régiók szerveződésének propagálása. Ennek érdekében két polgármesteri konferenciát szerveztünk, melyekre az Együttélés és az MKDM polgármestereit, illetve alpolgármestereit hívtuk meg. Ezen a két polgármesteri konferencián tulajdonképpen megismertük egymást, és felvetettünk két fontos kérdést. Az egyik az országos kongresszus határozatának megfelelően önkormányzataink szövetségbe való tömörülése, ami határozottan pártpolitikai munka. A másik célkitűzés, amely pártok feletti munka: a régiók kialakítása, a propagálásukba való bekapcsolódás. Két régió szerveződik azokon a területeken, ahol mozgalmunk érezteti hatását. Az egyik a Csallóközi Régió, a másik a Bodrogközi-Ung-vidéki Régió. Jó lenne, ha a Csallóközi Régió kiteljesedne, majd egy Duna-menti Régióvá, s a Bodrogközi–Ungvidéki idővel magába foglalná az egész dél-zempléni térséget.

A természeti, földrajzi és települési adottságok folytán még két régiónak a kialakítására van lehetőség. Egy Ipoly- és Rima-menti régió, valamint egy Sajó- és Bódva-menti régió kialakítására. A távlati cél, hogy ezek a régiók ne csak szűk, zárt szerveződések legyenek, hanem határok feletti régiókká váljanak. A nemzetközi helyzet ehhez rendkívül kedvező. Minden jelentős fórumon ezt támogatják, tehát lehet hozzá nemzetközi támogatást szerezni, és ez mozgalmunk egyik legfontosabb külügyi feladata. De itt ezen a fórumon azt is el kell mondani, hogy miben látom regionális szerveződésünk akadályát: az önkormányzatainknak a kezdetlegességében, a belső szervezési és gazdasági problémákban, a félelemben, hogy a többségi nemzet és a többségi politikai szervezetek, mozgalmak, pártok a regionális szerveződést szeparatizmusnak fogják tekinteni. Ezek a határ menti, határok feletti régiók kialakítását sem támogatják. (Ez alól kivételt képez egy regionális szerveződés Nyugat-Csehországban, a Cheb környéki régió.)

Végezetül arra szeretném felhívni mindannyiunk figyelmét, vegyük fontolóra azt a folyamatot, amelyet már említettem, hogy növekszik a pártok száma a politikai struktúrában. Megtörténhet, hogy a pártok mellett a politikai mozgalmak másodrangú szerepet kapnak, esetleg kiszorulhatnak a politikai életből. Tehát az alapszabályunk által biztosított kereteket maximálisan ki kell használni, hogy szükség esetén mozgalmunk párttá alakulhasson át. Ezért két dolgot javaslok: egyrészt új nyilvántartást kell vezetnünk az alapszabályunkban meghatározott feltételeknek megfelelően, tehát újból nyilvántartásba kell vennünk tisztségviselőinket, a parlamenti, valamint a helyi önkormányzati képviselőinket. Ki kell alakítanunk a megfelelő utánpótlást. Javaslom továbbá határozatba foglalni azt, hogy mind az SZNT-ben, mind a Szövetségi Gyűlésben lévő képviselőink havi ezer koronával járuljanak hozzá mozgalmunk fenntartásához, továbbá, hogy polgármestereink és alpolgármestereink havi száz koronával járuljanak hozzá mozgalmunk kiadásainak fedezéséhez. Felhívással kellene fordulnunk a helyi önkormányzati képviselőinkhez, hogy évi száz koronával támogassák tevékenységünket. Ezek a támogatások évente több mint négyszázezer koronát jelentenének mozgalmunknak. Az MKDM-mel most vannak folyamatban azok a tárgyalások, melyek a parlamenti választások kiadásai rájuk eső részének megtérítésével, valamint az állami támogatás elosztásával foglalkoznak. Az MKDM a mai napig nem fizette meg a parlamenti választások kiadásaiból a rá eső részt. Az állami támogatást pedig csak abban az esetben kapja meg mindkét mozgalom, ha megegyezik az elosztás arányában. Az MKDM az 1991-es évre adott állami támogatást ugyanolyan arányban óhajtja elosztani, ahogy az a választási koalíciós szerződésben rögzítve van. Eszerint az MKDM-et 60%, az Együttélést 40% illeti meg. Mi már többször kifejtettük álláspontunkat, hogy ezt az arányt igazságtalannak és tisztességtelennek tartjuk, és csupán azért fogadtuk el, hogy ne veszélyeztessük a koalíció létrejöttét. Sajnos az MKDM ezt nem így fogja fel. A helyhatósági választások egyértelműen rámutattak arra, hogy a két mozgalom között milyen az arány. Ha a két mozgalomnak a helyhatósági választásokon elért eredményét 100%-nak tekintjük, akkor ebből az MKDM-é 28%, az Együttélésé 72%. Mi azt javasoltuk az MKDM-nek, hogy ezt a két értéket tekintsék határértéknek, és megközelítéses módszerrel osszuk el az állami támogatást. Az MKDM-mel erről a kérdésről eddig két tárgyalást folytattunk, sajnos eredménytelenül. Ezzel kapcsolatban nem árt tudni azt, hogy az MKDM elnökségében különböző hatások következtében kialakult az az olyan álláspont, amely kétségbe vonja az együttműködés szükségességét. Igaz, hogy van koalíciós szerződésünk, ezt azonban az MKDM megszegte. A Szövetségi Gyűlésben az új házszabály értelmében be kellett jelenteni az új parlamenti klubjainkat, és ebbe az új parlamenti klubba az MKDM elnöke, Bugár Béla, és egy másik képviselőjük, nem léptek be. Ezt azzal indokolják, hogy nem lehetnek együtt egy parlamenti klubban a négy „szakadárral”, akiket az MKDM galántai közgyűlése kizárt. Róluk, mint tudjuk, az alapszervezeteikben úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is az MKDM tagjainak tekintik őket. Tehát ilyen válsághelyzet van a két mozgalom kapcsolatában, amelyet — reméljük — az MKDM józan tagsága segít majd megoldani.