A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi közérzetéről

(Megjelent a Csehszlovákiai nonkorformisták az országban élő magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kérdésről, HHRF, New York, 1989 kötetben)

A magyar kisebbség’ helyzetével foglalkozó nemhivatalos anyagok egy része – a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának legjelentősebb dokumentumai, közöttük a Charta ’77 számára 1979 őszén kidolgozott tanulmány is – eljutott a csehszlovák ellenzék tagjaihoz.

Ezek az anyagok nyugaton, némelyikük pedig magyarországi szamizdatokban kerültek publikálásra. A bizottság tevékenysége, valamint az általa kibocsátott és többé – kevésbé ismertté vált iratok, a cseh és a szlovák másként gondolkodók egy részében, de az emigráció egyes köreiben is kételyeket váltottak ki, amelyek szintén nyilvánosságra kerültek, azonban szélesebb körben terjedtek el, mint a bírált dokumentumok. A bírálók mind a Bizottság tevékenységében, mind a magyar kisebbség helyzetét jellemző tények és adatok magyarázatában, főleg túlzott érzékenységet és nacionalista hozzáállást véltek fölfedezni, mintsem a valós helyzet ábrázolását, vagy a jogos polgári önvédelmet. Az országban uralkodó körülmények, amelyeket nemcsak a hatalmi viszonyok alakítják, hanem a hagyományok is, sajnos még az Egyesült Államok külügyminisztériuma 1986. június 3-án kelt, javulást megállapító jelentése ellenére sem olyanok, hogy erről a hivatalos, vagy akár a nemhivatalos nyilvánosság körében érdemleges vitát lehetne folytatni. Arra sem kedvezőek a feltételek, hogy a magyar kisebbség életének legfontosabb összetevőit, hiteles adatok alapján, aprólékosabban tovább elemezzük. Ilyen adatok vagy nincsenek, mert nem folytattak részletes felmérést a magyar kisebbség körében, vagy hozzáférhetetlenek. A legtöbb bizonytalanság a demográfiai és a gazdasági adatokban van. Hasonlóképpen áttekinthetetlen a nemzetiségi politikát gyakorlatilag befolyásoló utasítások szövevénye, amiért az országban uralkodó monolitikus politikai rendszer hibáztatható.

A Bizottságunk által kidolgozott anyagokban csak érintőlegesen foglalkoztunk azzal a statisztikailag nem elemezhető ténnyel, amit a magyar kisebbség társadalmi közérzeteként jelölhetünk. Ennek kapcsán főleg arra figyelmeztettünk, hogy a hivatalos nemzetiségi politika mellett olyan társadalmi nyomás működik, amely a többségi nemzet irányából hat a nemzeti kisebbségre. Ez a társadalmi nyomás akkor igazán hátékony – mondhatni romboló – ha kiegészíti a hivatalos hatalom elnyomó szándékát. Akkor, ha a kettő együttesen nehezedik a kisebbségre és alakítja társadalmi közérzetét. (E témával kapcsolatos magatartási jelenségeket, főleg a zsidóság helyzetén keresztül, Kurt Lewin, amerikai szociálpszichológus vizsgálta.)

A csehszlovákiai magyarság társadalmi közérzete a kisebbségi téma vizsgálatának olyan területe, amely noha csak konkrét példákon tanulmányozható, mégis számtalan ellentétes véleményt válthat ki. Ennek az oka nyilvánvaló. Ez a vizsgálat ugyan mellőzi az objektív adatok esetlegesen elfogult vagy tendenciózus magyarázatát, azonban az alapanyaga, tehát az adatai szubjektívek. Sőt, kettősen is azok, mert már a vizsgálandó személy szubjektív élményét is szubjektív eredetű hatás váltja ki. Emellett az élményanyag értékét is két, ellentétes és szubjektív hozzáállás adhatja meg: vagy higgadtan elhisszük a közlő mondanivalóját és ebből igyekszünk levonni a tanulságot, vagy kételkedve, esetleg hitetlenül és felháborodva elutasítjuk.

Ismeretes, hogy a társadalomszervezés politikai, jogi, gazdasági, művelődési tényezői, továbbá a társadalmi csoportok tagjaiba rögződött szokások kölcsönhatása, a csoportok elvárásai és politikai kultúrájuk közösen alakítják a társadalmi közérzetet. Tudjuk, hogy a mai Csehszlovákiában a politikai rendszerről, a gazdasági viszonyokról és a társadalmi, gazdasági élet szervezéséről alkotott, főleg elítélő vélemények azonossága mellett sokfajta közérzet létezik egyszerre. Ez azonban nem csupán a szociális rétegződés következménye, hanem visszatükrözi az ország nemzetiségi összetételét is. Mert tapasztalatból tudhatjuk, hogy más a csehek, illetve a morvák, és más a szlovákok társadalmi közérzete. Az előbbieké 1968 augusztusa óta inkább letargikus, az utóbbiaké inkább kiegyensúlyozott. Az egyes nemzeti kisebbségek társadalmi közérzete is különbözik. Eltérő a német, a lengyel, a magyar, az ukrán-rutén, a cigány közérzet, vagy a szétzilált társadalmi szerkezetű zsidóság közérzete. (A csehszlovák alkotmány nem ismeri el csoportként a cigányokat és a zsidókat.) Igaz, a kisebbségi helyzet miatt sok azonosság is fölfedezhető a nemzeti kisebbségek társadalmi közérzetében, de éppen ezek az azonosságok jelentenek másságot a többségi, ún. államalkotó nemzetek társadalmi közérzetével szemben. Ezek a különbségek közvetve visszatükröződtek az 1960-as évek második felében folytatott szociológiai vizsgálat eredményeiben is, amely a csehszlovák társadalmi rétegződést elemezte (Pavel Machonin et al.: Československá společnost, Bratislava, Epocha 1969).

Két interjút készítettem annak a szemléltetésére, hogy milyen hatások következtében alakul a csehszlovákiai magyar kisebbség közérzete, és hogyan párosul a hivatalos nemzetiségi politika a társadalmi közeg nyomásával. Ezekből világossá válik az is, hogy a kisebbség (nemzeti kisebbség) nem csupán mennyiségi vagy alkotmányjogi fogalom – ahogy azt a hatalom képviselői és hívei előszeretettel magyarázzák – hanem főleg szociológiai. Ebben a konkrét esetben ez olyan negatív értékekkel jellemezhető leginkább, mint az elnyomás, megkülönböztetés, zsarolás, kényszer, félelem stb.
A két interjú szendvicsként fogja össze a csehszlovákiai magyar kisebbség történelmének a második világháború végétől eltelt negyven evet.

A „reszlovák” interjúalany konkrét személy. A vele felvett anyag sokkal terjedelmesebb. Ezúttal csupán a második világháború végén a Tiso-féle Szlovák Köztársaság hadseregének az olasz frontra kivezényelt egyik hadosztályában szolgálatot teljesítő magyar és német nemzetiségű katonák háború utáni megdöbbentő sorsával foglalkozik. Ez feltehetően első közlés ebből a témakörből. Az interjú a háború utáni kollektív büntetésnek olyan végrehajtásáról tesz további tanúságot, amely ellentétben állt mind az 1945. április 5-én elfogadott Kassai Kormányprogrammal, mind a háborús bűnösök megbüntetéséről, valamint az ellenállásban résztvett személyek megítéléséről rendelkező csehszlovák törvényekkel. Továbbá arról tudósít, hogy reszlovakizálni nem csupán 1946. június 17. és július 1. közötti időszakban beadott kérvény alapján lehetett, hanem „megvárásra” is. (Vö.: Juraj Zvara: A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában, Bratislava, Politikai könyvkiadó 1965. 40. old.). Egyúttal azt is jelzi, hogy hamis az a hivatalos és nem hivatalos körökben egyaránt elterjedt nézet, hogy a második világháború után az egyes nemzeteket – ebben az esetben a magyarokat – csupán aszerint bírálták el, hogyan járultak hozzá a fasizmus feletti győzelemhez.

Az „Erzsi” interjúalany jelképes személy. Benne összegeztem – az olvasmányosság kedvéért – rövidítve és tipikus esetekre korlátozva egy sor, tizenhat-tizenkilenc éves fiatallal 1981-től 1986 májusáig folytatott beszélgetéseket. Az esetek többségét több alany is elmondta, akik a magyar etnikum területének különböző vidékéről származtak. Ez azt jelenti, hogy nem egyedi és helyi jelenségekről van szó (némelyiket én is megéltem). Egyedi esetnek csak a diáklányok éjszakai „megruházása” tekinthető, ugyanis nincs tudomásom több hasonló történetről. Ennek ellenére nem általánosíthatunk. A közléseket illusztratívaknak kell tekinteni: ilyen a társadalmi közegnyomás. Ezt azonban főleg az ellentétes, tehát pozitív élmények ellensúlyozhatják. Ezeket azért nem soroltam fel, mert nem a hatások meghatározhatatlan egyensúlyi állapotának szemléltetését tartottam fontosnak, hanem azokat a negatív jelenségeket, amelyek valósággal nehezednek a kisebbségre, beépülnek magatartásába és alakítják társadalmi közérzetét.