Neszméri Sándor: Eljött a színvallás ideje

Szlovákiában megint szóbeszéd tárgya a benesi dekrétumok sorsa, egészen pontosan a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt magyarok — magyarországi kitelepítésük, csehországi deportálásuk és a megalázó lelki nyomás alatt megvalósított reszlovakizáció — erkölcsi és anyagi kárpótlásának kérdése. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiáért felelős alelnöke vetette fel a probléma megoldásának a szükségességét a Sme napilap on-line beszélgetős oldalán, s mint korábban mindig, a reakciók alapvetően arról szólnak, hogy „az ellentmondásos politikus” a márciusi tisztújító kongresszus óta a párt „radikalizálódásán munkálkodik”.

A sajtó és a szlovák politikusok reagálása nem meglepő, az elfogulatlan szemlélő számára azonban szembeötlő ténnyé vált már, hogy a beneši dekrétumok és a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt magyarok ügye igazán akkor válik „rázóssá”, ha azt Duray fogalmazza meg. Szinte visszhangtalan volt például a két évvel ezelőtt aláírt, úgynevezett Komáromi Nyilatkozat, amelyet négy országosan működő civil szervezet — a Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség —, valamint a Magyar Koalíció Pártja írt alá, s a pártot maga az akkori elnök, Bugár Béla képviselte. Pedig a Nyilatkozat az addig megfogalmazott dokumentumokhoz viszonyítva — beleértve az MKP választási programnyilatkozatait is — a legélesebben fogalmazza meg az aláírók szándékát, nevezetesen azt, hogy nemcsak ERKÖLCSI, hanem ANYAGI kárpótlásról is szó van, alapvetően az 1945-47-es időszakban a magyaroktól elkobzott vagyon okán, illetve a csehországi deportálásokat megszenvedettek „nem vagyoni jellegű” vesztesége, megalázása miatt.

Hasonló visszhangtalanság övezte azonban azt az idei áprilisi összejövetelt is, amelyre ugyancsak Révkomáromban került sor a kollektív bűnösség elvét elsőként megfogalmazó, úgynevezett Kassai Kormányprogram kihirdetésének 62. évfordulója alkalmából. Pedig a résztvevők — az említett négy civil szervezet képviselőin kívül ezúttal is jelen volt az MKP, immáron az új elnök, Csáky Pál vezette a küldöttséget — az mellett kötelezték el magukat, hogy országos aláírásgyűjtési akcióba kezdenek, amely során az aláírók arról nyilatkoznának, hogy „támogatják a benesi dekrétumok kollektív bűnösséget megfogalmazó cikkelyei alapján meghurcolt magyarok erkölcsi megkövetését és anyagi kártérítését”. Igaz, a kötelezettségvállalást egyelőre semmilyen tett nem követte, de — lapunk információi szerint — a konferencia komáromi szervezői, a Szüllő Géza Polgári Társulás komolyan gondolja a szándékot és már szeptemberben szeretné elkezdeni az aláírásgyűjtést, természetesen országosan és a négy civil szerevezet valamint a párt kiépített apparátusát is szeretné bevonni a kezdeményezésbe.

Mindezek után talán érdekes lenne rábukkanni valamilyen „kulisszatitokra”, amely választ adna a reagálások „kettős mércéjének” értelmezésére. Hiszen Duray sajtónyilatkozatainak nem lehet akkora súlya, mint — például — az említett két dokumentumnak, amelyet társadalmi szervezetek vezetői és az MKP „hivatalos” képviselői láttak el kézjegyükkel. Vagy a már említett pártdokumentumok, azaz az MKP 1998-as, 2002-es és 2006-os választási programja, merthogy valamilyen formában mind a három alkalommal bekerült a „követendő és elérendő” célok közé a kollektív bűnösség elvének kiiktatása a szlovák jogrendből, illetve az erkölcsi vagy anyagi kártérítés kérdése. Igaz, az MKP Országos Tanácsa, amely hivatott eldönteni, milyen feltételek mellett vállal kormányzati szerepet a magyar párt, 1998-ban és 2002-ben is „tudomásul vette”, hogy a párt céljaiból ez a kérdés nem jelenik meg a kormányprogramban, mert „a szlovák pártok részéről nem volt meg hozzá a szükséges politikai akarat”, de — egyrészt — a párt legfelsőbb választott szerve párhuzamosan azt is kinyilatkozta, hogy „a kérdés rendezéséről az MKP nem mond le”, ugyanakkor — másrészt — a kormánybalépésről szóló határozatokat Duray is támogatta, mindkét esetben.

Persze, az érintetteket, a meghurcolt és megalázott magyarokat kevéssé izgatják a „kulisszatitkok”, ők azt kérdezik — teljes joggal —, 18 évvel a rendszerváltás után valóban történik-e valami az érdekükben. Természetesen a megoldást nem a cserkészektől vagy a Csemadoktól várják, hanem a magyar párttól, amely eddig kétszer, a kormányalakítási tárgyalásokon, kifarolt „ígérete”, a meghurcolt magyarok érdekeinek politikai képviselete mögül — az igazság kedvéért tegyük hozzá: igen erőteljes politikai ellennyomás következtében. De most már — legalább is a magyarok többsége szerint — eljött a végső színvallás ideje, azé az összefogásé, amelyre a tervezett aláírásgyűjtési akció kiváló lehetőséget nyújt, de amelynek csak akkor lesz sikere, amennyiben az MKP „teljes mellszélességgel” mögé áll. S akkor az is kiderülhet, volt-e valamilyen „kulisszatitok” avagy valamilyen színjáték amögött, hogy a benesi dekrétumok emlegetése csak Duray kapcsán okozott politikai botrányt Szlovákiában.

(Forrás: Magyar Nemzet, 2007-07-19, Neszméri Sándor)