A Beszélő című budapesti szamizdat folyóirat szerkesztői nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat „Durayval és a személyében megtámadott szlovákiai magyar kisebbséggel.”
Budapest, 1984. június
Duray Miklós
interjúja, melyet ebben a számunkban talál az Olvasó, 1984- elején készült, nagyjából egy időben azzal a nyílt levéllel, amelyet Duray a szlovákiai magyar anyanyelvi oktatás védelmében a Csehszlovák Köztársaság elnökéhez, kormányához és Nemzetgyüléséhez intézett. Nem sokkal később új társadalmi önvédelmi csoport jelentkezett a Felvidéken: a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja. Levelük, melyet többszáz szlovákiai magyarhoz juttattak el, arra szólitja fel a kisebbség tagjait, hogy tiltakozzanak az iskolaügyi törvény tervezett módosítása ellen. /Mindkét dokumentum olvasható a Hírmondó 5., májusi számában./ A hatás minden várakozást felülmúlt. Mintegy 9700 aláíró küldött egyéni és csoportos tiltakozó levelet a szlovák hatóságokhoz. A Csemedok kb közgyülésén is többen szót emeltek a tervezett intézkedés ellen. A példátlan méretű felzúdulás hatására a kormányzat végül is meghátrált: a Szlovák Nemzeti Tanács február 27-i ülésén elfogadott törvénymódosításból végül is törölték a nemzeti kisebbségekre sérelmes bekezdéseket. Úgy látszik azonban, a visszakozás csak átmeneti volt; a pozsonyi hatóságok nem sokkal később újabb támadást indítottak, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megtörjék a kisebbségi ellenállás szellemét. 1984. május 10-én este házkutatást tartottak négy lakasban és őrizetbe vettek legalább nyolc személyt, köztük Duray Miklóst. Társait hosszabb-rövidebb kihallgatás után szabadlábra helyezték, őt magát azonban mindezideig börtönben tartják. Felesége, ügyvédje nem látogathatja. A csehszlovák Btk 112. éa 199. paragrafusai alapján készülnek vádat emelni ellene, „a Köztársaság külföldi érdekeinek megsértése” , valamint „izgató célzatú hamis hírek terjesztése” címén /az alábbi vádpont a New Yorkban megjelent Kutyaszorítóra vonatkozik, melyről ez a számunk közöl ismertetést/. Rajta kivül még egy személyt fenyeget birósági eljárás.
A Beszélő szerkesztői szolidárisak Durayval és a személyében megtámadott szlovákiai magyar kisebbséggel.
SZABASÁGOT DURAY MIKLÓSNAK
JOGOT A SZLOVÁKIAI MAGYAR KISEBBSÉGNEK