Ján Čarnogurský: A Duray-ügy, a szlovákok és a magyarok ügye

(Könyv: Csehszlovákiai nonkorformisták az országban élő magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kérdésről, 1989)  

Duray Miklós nevét 1982-ben hallottam először. Külföldről szállingóztak hírek a bebörtönzéséről és kommentárok az esetről. Őt akkor alig ismerték Pozsonyban. A magyar kisebbséghez tartozó ismerőseimet is kérdeztem felőle, de azok sem igen tudtak Durayról.

Szabadlábra helyezése után találkoztunk, majd találkozgattunk. Duray a fogságáról beszélt, a kihallgatásokról és itt-ott a szlovákiai magyar kisebbség gondjairól, de erről inkább kevesebbet. A Durayval folytatott beszélgetésekben azt értékelem, hogy nem volt bennük elhallgatás, színlelés. Nem kellett takargatnunk egymás előtt, hogy nézeteink, elképzeléseink és érdeklődésünk sokban különbözik, sőt ellentétes, de ez egyúttal nem akadályozott kettőnket abban, hogy tárgyilagosan és lelki megelégedéssel megállapítsuk: meg tudunk egyezni és tudunk együttműködni. Egyetérteni mindenekelőtt abban, hogy hozzá akarunk járulni – parányi lehetőségeink szerint – a szlovákok és a magyarok jó együttéléséhez.

Véletlenül 1984 májusában ismét találkoznom kellett volna Duray Miklóssal. Duray azonban nem jött el a találkozóra. Később megtudtam, hogy ismét letartóztatták.

Meg voltam győződve, hogy a bebörtönzéssel nem oldódik meg sem Duray ügye, sem a szlovákság és a magyarság kapcsolata. Ellenkezőleg, mindkét problémát csak súlyosbítja. Károsítja a szlovák érdekeket és rontja Csehszlovákia helyzetét. Ezek voltak a fő indítékok amelyek alapján helytelenítettem Duray Miklós bebörtönzését Péter Colotkához intézett levelemben.

A szlovákok és a magyarok együttélése erősebb megvilágításba került az utóbbi időben, bizonyára Duray érdemeként is. Ezt üdvözölni kell.

Duray Miklós – ahogy a vele folytatott beszélgetésekből megértettem – a szlovák-magyar együttélés javításához való hozzájárulását a magyar érdekek következetes keresztülvitelében látja, amely érdekek – szerinte – törvénytelenül meg vannak rövidítve.

Nem tudom, hogy így van-e? Soha nem éltem szlovák-magyar környezetben, és nem ismerem saját tapasztalatomból a szlovákiai magyarok problémáit. Csak a főiskolán voltak magyar kollégáim és elmondhatom, hogy köztük és közöttünk egyáltalán nem voltak súrlódások. Természetesen ez nem bizonyíték, mint ahogy az sem bizonyít semmit, hogy a csehszlovákiai sajtó nem ír a szlovák-magyar együttélés problémáiról.

Zora Jesenská a maga idejében megírta: a potentciális elnyomottakat kell megkérdezni, hogy el vannak-e nyomva, és nem a potenciális elnyomókat. Szlovákiában a magyarok a potenciális elnyomottak és nem látom az okát, miért ne lehetne őket megkérdezni erről, és miért ne szólhatnának róla ők, esetleg megkérdezés nélkül is. Egyébként potenciális elnyomott van több is Szlovákiában.

Duray Miklós börtönözése legalábbis azt bizonyítja, hogy a szlovákmagyar együttéléssel kapcsolatos önálló állásfoglalásra tett kísérlet gondot okoz. Ennek a helyzetnek az egyik oka nyilván a Csehszlovákiában és Magyarországon is létező hatalmi modellben rejlik. Ezeket az okokat azonban inkább nem részletezem, mert egykönnyen Duray helyett kerülhetnék a börtönbe. De a részletezés nem is szükséges, ezt mindenki jól ismeri.

Létezik egy másik problémakör is, amely mélyebb és szélesebb, amely a szlovákok és magyarok egy államban való ezeréves együttélésével van összefüggésben. Az együttélés összekuszálódó etnikai határt hagyott hátra, s következésképpen kisebbségeket mindkét utódállamban, Csehszlovákiában és Magyarországon. Andrej Hlinka 1918-ban azt mondta, hogy a magyarokkal ezerévig tartó házasságunk nem sikerült, ezért el kell válnunk. Még hetven évvel a válás után is úgy látszik, hogy a házasságból gyerekek – kisebbségek – születtek, akik az elvált házastársakat szüntelenül az együttéléshez való visszatérésre unszolják.

Amennyiben nem csalnak történelmi ismereteim, a régi Magyarország egészen jól működő ország volt tulajdonképpen a XVIII. század végéig. Legalábbis őseink addig nem tanúsítottak történelmileg lényeges elszakadási törekvéseket a magyar államtól, amely végtére is kibírta a török háborúk kétévszázados rendkívüli nyomását is. Akkor éppen eszményi lehetőség lett volna az elszakadásra, ha akartunk volna, de valószínűleg nem akartunk. Csak a nacionalizmus színrelépése zúzta szét a történelmi Magyarországot és nem kell felette sajnálkozni.

A múltbatekintésnél fontosabb a jelen és a jövő vizsgálata. Lehet ugyan, hogy a jelen bizonyos torzulásokat mutat Magyarország javára és Csehszlovákia, valamint ezen belül Szlovákia kárára. A torzítást az okozza, hogy Magyarország valamivel liberálisabb politikája Nyugaton szimpátiát vált ki, ellenben a jelenlegi prágai és a pozsonyi vezetés neosztálinísta politikája pont fordított érzéseket.

Valószínű, hogy előbb vagy utóbb a torzulást háttérbe szorítja a realitás, amely a szlovákok szempontjából nem negatív. Ennek a realitásnak a része az a tény, hogy Szlovákia népszaporulata átlagban a magyarországinak háromszorosa. Sőt Magyarország lakosságának a létszáma a nyolcvanas években fogyó. Mi mindig képesek voltunk, mégha különböző eszmék uralma alatt is, újraéleszteni nemzeti intézményeinket. Ugyanilyen tanúsító erejű számomra, mint katolikusnak, az a további tény, hogy messzemenően megőriztük magunkban a vallást, ráadásul a “titkos” egyházi struktúra radikális módszerének a segítségével. Ezzel azt akarom mondani – és bocsássák ezt meg a magyar barátaim -, hogy sok fontos mutatóban jobbak vagyunk mint a magyarok. Ezzel szintén azt akarom mondani, hogy Szlovákiában dinamikus társadalom él, amely képes méltón elfoglalni a helyét a nemzetek közösségében.

Ennek a számvetésnek a hátterében nem szükséges, hogy elnyomjuk a szlovákiai magyar kisebbséget. De ismétlem, meg kell kérdezni a szlovákiai magyarokat, hogy el vannak-e nyomva. És ha azt válaszolják: igen – hajlamos vagyok elhinni nekik. Duray Miklós is szlovákiai magyar.

Természetesen létezhet olyan eset is, amikor az egyik fél – mivel nem akar megegyezni – szándékosan szegez elfogadhatatlan követelményeket a másikkal szemben. A követelmények, természetesen ebben az esetben alibiként szolgálnak teljesen más előnyök megszerzésére. Csehszlovákia eddigi rövid történelme folyamán már megért ilyen helyzetet.

A jelzéseknek ebbe a kategóriájába tartozik, főleg a magyar emigráció némely megnyilvánulása, amely Szlovákia térképét az 1938-as bécsi döntés alapján megállapított határokkal közli, és sehogy sem jut eszébe Szlovákia neve, mert minduntalan Felvidéknek nevezi, és a szlovák történelmet magyar történelemként tárja a nyilvánosság elé, A létező hatalmi rendszerben nem lehet fölmérni, hogy az ilyen megnyilvánulások mennyire jellemzőek az egész magyar társadalomra.

Mindennek ellenére nem szabad hagyni eltéríteni magunkat elvi álláspontunktól. A szlovákiai magyar kisebbséget megilletik mindazok a jogok, amelyekre szüksége van normális nemzeti és szociális fejlődéséhez. Ha nem tudnánk megegyezni a magyarokkal abban, hogy melyek ezek a jogok, a kisebbségi jogok nemzetközi vagy mondjuk európai alapegységét kellene elfogadnunk mértékként. Ezt kellene alkalmaznunk nyíltan, suba alatti trükkök és titkolózás nélkül, úgymond a nemzetközi közvélemény szeme láttára. Nem lehet közömbős számunkra, hogy mit írnak a világon kisebbségi politikánkról. Amennyiben így sem lenne lehetséges megteremteni a békés együttélést, akkor a szlovák társadalom dinamizmusának kellene bebizonyítania, hogy tud védekezni. A nemzetek többsége történelme folyamán már ki volt téve ilyen próbának.

A szlovák-magyar kapcsolatok részét képezi a magyarországi szlovák kisebbség léte is. A magyarországi szlovákoknak szintén joguk van a normális nemzeti és szociális fejlődésre. Egyúttal azonban meg kell mondanunk azt is, hogy mi ugyan tudjuk és hajlandók is vagyunk támogatni a magyarországi szlovákok kívánságait, de helyettük nem formálhatjuk meg ezeket. Ha a magyarországi szlovákok elégedetlenek a helyzetükkel, teremtsék meg a maguk Duray Miklósát. Szlovákiából nem fogjuk őt nekik exportálni.

Az említett problémák mellett azonban ne feledkezzünk meg arról a társadalmi feladatunkról, amelynek mind a szlovákokat, mind a magyarokat és Közép-Európa további kis nemzeteit közelebb kellene hoznia egymáshoz: be kell bizonyítanunk, hogy saját magunk el tudjuk rendezni együttélésünket.

1986. május