A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának évvégi jelentése

(Könyv: Kettős elnyomásban)
43. dokumentum – 1987. december 31.
Bizottságunk 1987-ben huszonöt dokumentumot adott ki. Ezekben elsősorban a magyar kisebbséget sújtó jogsértésekkel foglalkoztunk. Écaégével szükségesnek tartjuk összegezni tevékenységünket és számot adni néhány beadványunk sorsáról.

…….

……..


az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes pozsonyi Markušová u. 2 és a Mostová u. 8 sz. alatti épületében 1987. március 8-ról 9-re virradóra keletkezett tűzeset nyomozási eljárását.

A nyomozási iratok és a kérvényben feltűntetett körülmények átvizsgálása során megállapítottuk, hogy a nyomozási eljárással nem történt törvénysértés.

Végezetül figyelmeztetjük, hogy a Büntető Perrendtartás értelmében nem jogosait fellebezni a nyomozószerv döntései ellen, sem javaslatot tenni a nyomozási eljárás felülvizsgálatra, valamint a `Bizottság’, amely nevében fellépett nincs legalizálva az illetékes csehszlovák hatóságok által.

Aláírás: A parancsnok:
(olvashatatlan aláírás) rendőrezredes.”

Tudomásunk van róla, hogy augusztusban a rendőrség nyomozói a tűzeset nyomozása ürügyén az Ifjú Szívek alkalmazottainak – az érdembeli nyomozás helyett – több ízben felmutatták Duray Miklós fényképét azzal, hogy a megkérdezettek felismerik-e a képen látható személyt, mikor találkoztak vele utoljára és miről beszélgettek. A megkérdezettek közül senki sem találkozott Durayval 1987 folyamán. Ugyanekkor az együttes néhány alkalmazottja egy gyanúsítást közölt a rendőrség nyomozóival: Pozsony belvárosa egyik közismert pénzintézeti épületének alagsorában rendszeresen találkozó szlovák férfiak között zajló, véletlenül kihallgatott beszélgetés alapján arra lehet következtetni, hogy a beszélgető személyeknek valamilyen közük van a március 9-én hajnalban történt négy magyarellenes terrorakcióhoz. Ugyanis félreérthetetlenül céloztak arra, hogy a négy támadás tetteseire nem fog fény derülni. A rendőrség ezt a közlést nem jegyzőkönyvezte, a tetteseket pedig továbbra is az együttes tagjai között keresi. Erre utal az is, hogy november 6. és 10. között a belügyi szervek további személyi jogsértést követtek el, mert ok nélkül bevonták öt személy útlevelét. Az érintettek: az együttes épületének takarítónője, Jóba Lajos az Ifjú Szívek autóbuszának sofőrje, az együttes alapítótagja, Szvodobané az együttes volt titkárnője, jelenleg nyugdíjas, Pethő Péter az együttes volt tagja, most a pozsonyi Állami Bábszínház alkalmazottja, és Németh Imre a Szlovák Filharmónia Énekkarának tagja, az Ifjú Szívek szólistája.

3) Bizottságunk március 10-én (1987/7 sz. dok.) tiltakozó levelet intézett Szlovákia kulturális miniszteréhez. A minisztérium ideológiai bizottsága ugyanis megtiltotta, hogy legyen magyar nyelvű felirat a Szabó Gyula festőművész losonci házának falán elhelyezésre kerülő emléktáblán. A kulturális minisztérium májusban, a losonci járás illetékes szerveinek küldött leiratában visszavonta a korábbi tilalmát és engedélyezte a magyar feliratot. Az emléktáblát december 12-én helyezték el. Bizottságunk levelére azonban nem válaszolt a minisztérium.

4) Május 10-én jelentést készítettünk (1987/12 sz, dok.) a rimaszombati magyar középiskolásokat ért nemzetgyalázásokról. Az anyagot megküldtük Szlovákia iskolaügyi miniszterének is. Tudomásunk van róla, hogy az 1986 őszén történt esetek kivizsgálását a járási valamint a kerületi belügyi szervek állíttatták le. Beadványunk nyomán azonban 1987 júniusában a felsorolt eseteket kivizsgálták a minisztérium és a besztercebányai kerületi nemzeti bizottság illetékesei. Ez azonban csak formalitás volt, mert semmilyen intézkedést nem rendeltek el, nem marasztaltak el senkit magyarellenesség miatt. Bizottságunk levelére az iskolaügyi minisztérium nem válaszolt.

5) Július 30-án panaszt tettűnk (1987/17 sz. dok.) a nagyszombati labdarugó-szurkolók magyar- és zsidóellenes magatartása miatt. Levelünket megküldtük a Csehszlovák Testnevelési Szövetség- prágai és pozsonyi központjának. A címzettek ezt nem méltatták válaszra, de az ügyet – hogy lerázzák a nyakukról – átadták Szlovákia Kormányhivatala Nemzetiségi Titkárságának, Bizottságunkat nem értesítették erről és a sajtóban sem hozták nyilvánosságra, hogy indítottak-e fegyelmi vagy büntetőeljárást valaki ellen ebben az ügyben.

6) Bizottságunk augusztus 13-án (1987/21 sz. dok.) tiltakozott az illetékes iskolaügyi szerveknél amiatt, hogy szeptember elsejével megszüntetni tervezik a losonci Építészeti Szakközépiskola geodézia szakán a magyar osztályt. Levelünk nyomán az ügyet a helyszínen felülvizsgálták, azonban szeptember elsejével mégis felszámolták a magyar osztályt. Bizottságunk nem kapott választ a beadványra.

7) Az 1987-es év folyamán őt dokumentumban foglalkoztunk a Csemadoknak, a csehszlovákiai magyarság egyetlen legális társadalmi fórumának a helyzetével. A szervezet 1987 áprilisi közgyűlésének vitája szerencsére bebizonyította, hogy a tagságot nem kell felvilágosítani a magyar kisebbség sorsáról: világos számukra elnyomásuknak mind a módja, mind az oka. Jogvédő Bizottságunk ezért elsősorban arra összpontosította figyelmét, hogy leleplezze a hivatalos hatalom azon igyekezetét, amely a szervezet társadalmi és érdekvédelmi funkciója ellen irányul. Bizottságunk azt az álláspontot képviseli, amely elhangzott a szervezet közgyűlésének vitája során: a jelenlegi körülmények között a csehszlovákiai magyarságot érintő minden kérdéssel foglalkoznia kell a Csemadoknak.

8) 1987. december 10-én kelt dokumentumunk (1987/24 sz. dok.) a nemzeti kisebbségek jogainak nemzetközi szavatolását sürgeti. Ezt az iratunkat a Charta ’77-tel karöltve adtuk ki, amelyet a Charta 1987. évi 74-es sz. dokumentumaként jegyzett. Ez az akció a Bizottság és a Charta ’77 folyamatos évközi együttműködésének egyik jelentős eseménye. Josef Vohryzek a Charta egyik szóvivője ezzel kapcsolatban így írt Duray Miklósnak 1987. december 18-án kelt levelében: “( . . . ) Nagyon örülök, hogy végre mégis sikerült kiadni dokumentumot a Chartának a Bizottsággal együttműködve. És ezt a Bizottság érdemének tekintem, illetve annak, aki kidolgozta ezt a javaslatot. Pontosan ráérzett a helyzetre és a lehetséges határokra, amelynek eredménye egy méltó lépés előre. Igen érdekelne a nyilvánosságra hozatala utáni visszhang, ha egyáltalán lesz ilyen. Nem csodálkoznék, ha mindkét oldalról bírálnának. Az egyikről úgy, hogy ezt nem kellett volna, a másikról pedig azért, mert elégtelennek tartják ( . . . )”. Ezt a dokumentumot 1988. január 22-én, a bécsi utókonferencia folytatásának első napján tervezzük átadni a nemzetközi nyilvánosságnak.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága 1988 tavaszán tevékenységének 10. évfolyamát kezdi. Ezzel kapcsolatban arra akarunk rámutatni: Bizottságunk nem szervezet, hanem független és spontán társadalmi aktivitás, amely összhangban áll a Csehszlovákia Alkotmányát képező 1960ban kiadott 100-as Tt. sz. alkotmánytörvény 29. cikkelyével. Bizottságunk nem egy előre megfogalmazott program szerint alakult, hanem a magyar kisebbség elnyomása miatt keletkezett. Tevékenységünket az emberi-, politikai- és a polgárjogokról kiadott nemzetközi egyezségokmányok szellemében folytatjuk. Ezeket a nemzetközi dokumentumokat Csehszlovákia is aláírta. Barátainknak tartjuk mindazokat, akik – bárhol a világon – ugyanebben a szellemben cselekszenek. De a legszorosabb szellemi kapocs azokhoz fűz bennünket, akik azon munkálkodnak, hogy Közép-Európa keleti felében is működhessen a törvényekkel védett társadalmi-, nemzeti- és politikai pluralizmus: azaz, hogy legyen demokrácia.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága

A kiadmány hiteléül: Duray Miklós