Levél Václav Havel köztársasági elnöknek

(Duray Miklós kísérőlevele a „Merre tart Csehszlovákia” című memorandumhoz, 1991. november 25., Pozsony.)
Tisztelt Elnök Úr!

Engedje meg, hogy átadjuk Önnek Memorandumunkat a Csehszlovákiában élő nemzeti kisebbségek helyzetéről, valamint néhány további olyan dokumentumot, amely újabb adalékokkal szolgál az országban 1989 novembere után kialakult politikai viszonyokról, s azok kihatásáról a nemzetiségi politikára.

Meg kell állapítanunk, hogy az elmúlt két év folyamán, amikor mindenekelőtt az ország gazdasági rendszerének átalakítását, a jogállam kiépítését, illetve a pluralista társadalom és a polgári demokrácia létrehozását tartottuk szem előtt, a nemzetiségi politika terén sikerült a nemzeti kisebbségek rovására annyi súlyos engedményt tenni, hogy immár veszélyeztetve érezzük a pluralizmus, a demokrácia sorsát, és kétségeink támadnak a polgári társadalom megvalósítására irányuló törekvések őszinteségét illetően.

E két év alatt a többségi nemzetek képviselői épp azokat a politikai lépéseket nem tették meg, amelyeket a nemzeti kisebbségek a leginkább vártak.

Nem nyilvánították semmissé az 1945—1948 közötti években meghozott jogfosztó törvényeket, nem mentették fel a kollektív bűnösség vádja alól a magyar és a német nemzeti kisebbség tagjait, nem részesítették őket jogi, erkölcsi és anyagi elégtételben, sőt épp ellenkezőleg: néhány új törvény jóváhagyásával mintegy szentesítették ezeket a hajdani diszkriminatív törvényeket Nem került sor a nemzeti kisebbségek jogbiztonságának megszilárdítására, ellenkezőleg: mindinkább kicsúszik a lábuk alól a talaj.

Memorandumunkban felvázoltuk a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok valamennyi alapvető problémáját Külön ki szeretnénk azonban emelni közülük egyet, amelyről eddig csak érintőlegesen esett szó:

Minden tény arra utal, hogy a Cseh—Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek tagjait tudatosan másodrendű állampolgárokká kívánják lefokozni. Ha biztosítanak is számukra valamely jogot vagy valamilyen állami támogatást, ez mindig esetleges, a többségi nemzet vagy az állam valamiféle „könyöradománya”, amelyért feltétien odaadást és lojalitást várnak cserébe. S ugyanezt várják el a kisebbségektől akkor is, ha rájuk nézve megalázó törvényeket hagynak jóvá. Holott már a lojalitás puszta kikényszerítése is ellentétben áll a polgári társadalom alapelveivel. Napjainkban egy újabb csapás fenyegeti ezúttal kizárólag a magyar nemzeti kisebbséget, mégpedig az egyházak és vallásfelekezetek vagyoni kártalanításáról készülő törvény keretében. A református egyház volt ugyanis Csehszlovákiában az egyetlen, amelynek még 1948 előtt úgyszólván a teljes vagyonát elkobozták, azzal a megokolás-sal, hogy magyar egyház. Az említett törvények tervezetében — indítványunk ellenére — mégsem tették még csak megfontolás tárgyává sem, hogy ez az egyház is visszakapja egykori ingatlanait.

Mindez talán indokolható lenne azzal, hogy a kialakult helyzet olyan politikai pluralizmus következménye, amelyben a demokrácia a többség diktatúrájaként nyilvánul meg.

Igen, a helyzet így is magyarázható. S a dolog alighanem így is áll. Csakhogy ilyen körülmények között az ekként sújtott kisebbségek tagjai olyan állam polgárai, amelyhez mindössze bizonyos gazdasági kötelékek és az állampolgárságuk fűzi. Bármiféle más viszonyról aligha beszélhetünk.

Önnek, elnök úr, erre az lehetne az ellenvetése, hogy nem tartozik a hatáskörébe a törvények megváltoztatása. Ez részben igaz. Módjában áll azonban számtalan formában a közvélemény előtt kinyilvánítani, mi az, amit helyesel, és mi az, amit nem, mi kedvére való, és mi nem. Ám ez ideig egyetlenegyszer sem nyilvánított véleményt a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban. Az ország színe előtt egyszer sem szolgáltatott nekik elégtételt.

Akadnak törvényhozók, akik azt állítják, hogy az Í945—1948-as időszakban elfogadott diszkriminatív törvények semmissé nyilvánítása és elítélése a cseh—szlovák jogrend összeomlását vonná maga után. Szerintünk ez a jogrend hamis értelmezése, mert ezek a törvények a jogállamot inkább szétzilálják, mintsem megszilárdítják. Önnek azonban lehetősége lett volna a jogrend állítólagos veszélyeztetése nélkül is legalább egy ízben tanúsítania, hogy a kisebbségiek nem másodrendű polgárai ennek az országnak. Módjában állt volna ezt bebizonyítani a T. G. Masaryk Érdemrend odaítélésekor. Ám sajnálatos módon egyetlen kisebbségit sem talált méltónak erre. Vagyis az elmúlt több mint hetven év alatt az ország kisebbségeinek egyetlenegy képviselője sem alkotott vagy tett semmi olyan elismerésre méltót, amivel ezt a kitüntetést kiérdemelte volna. A kitüntetettek között viszont nem is egy olyan akadt, aki tevékenyen részt vett a kisebbségek diszkriminációjában és üldözésében.

Bölcsen tette, hogy senkit sem tüntetett ki a nemzeti kisebbségek képviselői közül. Még a meggyőző déses antifasiszta Esterházy János grófot sem. így legalább nem borult fel az eddig érvényes értékrend.

Tisztelt Elnök Úr!

Memorandumunkkal egyrészt fel akarjuk hívni a figyelmet a nemzeti kisebbségek problémáira és a kedvezőtlen politikai tendenciákra, másrészt javaslatokat teszünk a kisebbségek helyzetének megoldására. A nyugat-európai demokráciák már ráébredtek, hogy a nemzeti kisebbségek a politikai stabilitás fontos tényezői. Ezért javasoljuk, hogy Cseh—Szlovákiában is változzék meg az ezen kérdéshez való hozzáállás, mivel ezt a problémakört mind ez ideig alapvetően tévesen kezelték. Reméljük, hogy Memorandumunkkal hathatósan hozzájárulunk a megoldáshoz.