A változások küszöbén

(Elnöki beszámoló az Együttélés Országos Tanácsának 1992. február 22-én Nagycétényben tartott ülésén)

Az elmúlt hónapok legfontosabb közép-európai eseménye Jugoszlávia fokozatos szétesése, valamint két utódállamának, Horvátországnak és Szlovéniának nemzetközi elismerése volt. Újrarajzolhatjuk tehát Európa politika térképét, és vastag betűkkel jegyezhetjük fel, hogy íme itt a bizonyítéka a trianoni és a párizsi békerendszerek csődjének. Jugoszlávia részleges szétesése azonban más jelentőséggel is bír: általa került a nemzetközi kisebbségvédelem a politika előterébe.

Hetven évet kellett várnunk arra, hogy az első világháború után kisebbségi sorsba taszított népcsoportok jogállása ismét a nemzetközi politika és jog látószögébe kerüljön. A nemzetközi politika figyelmét a helsinki folyamat már ebbe az irányba terelte ugyan, de ez a kérdés politikai tényezővé csak Jugoszlávia szétesésével vált.

A másik jelentős esemény a Szovjetunió megszűnése. A Szovjetunió nem létezik többé. Megalakult helyette az ún. Független Államok Közössége. Ezt az elnevezést — mely már meghonosodott a nemzetközi politikában — inkább átmenetinek tekinthetjük, mert az állami függetlenség abban a térségben megkérdőjelezhető. Azok a formálisan és részben jogilag is független államok, amelyek létrejöttek a volt Szovjetunió területén, még nagyon is függnek egymástól, és rengeteg megoldatlan kérdés áll előttük. Nemcsak a hadsereg felosztása, hanem egy ennél sokkal kiszámíthatatlanabb ügy: a szegénység és az éhség démonának a leküzdése is. Talán az éhség rejti magában a legnagyobb veszélyt, mert akár éhséglázadásokat és éhségháborúkat is kirobbanthat — hacsak a volt Szovjetunió utódállamai nem kapnak segítséget a gazdag államoktól.

Kétféle segítséget igényel a volt Szovjetunió térsége: humanitárius jellegű gazdasági segítséget és politikait. Ez utóbbinak szintén két része van. Az egyik az, hogy az új államokat fokozatosan integrálja a helsinki folyamatot életre hívó államok közössége, ugyanakkor fokozatosan integrálja őket az Európa Tanács. Tény, hogy ez sokkal lassúbb folyamat, mint a közép-európai államok integrációja, de e nélkül a politikai segítség nélkül a térségben eluralkodhat a káosz. A másik politikai segítség a konkrét helyszínekhez kötődik, és a belső konfliktusok megfékezésére kell irányulnia. Tény, hogy már ma polgárháborús helyzet van a volt Szovjetunió területén, mely tovább is terjedhet.

A Nyugat politikai segítsége megfordíthatja a történelem kerekének forgását. Nagy Péter cár óta az Orosz Birodalom, illetve utóda, a Szovjetunió asszimilálni, vagy inkább uralni akarta Közép-Európát. A Szovjetunió szétesésével ez a folyamat megfordult. Most Európa fogja fokozatosan asszimilálni (de nem uralni) ezt a kelet-európai térséget. A XVIII. század vége felé a kulturális Európa határa még az Orosz Birodalom volt. Most úgy tűnik, mintha egyszeriben Európa civilizációs határa az Urál átlépésére készülődne. Érdemes megfigyelni, hogy az európai civilizációban kezd kialakulni egy olyan új páneurópai szemlélet, amely túllép Európán, Japán és az Egyesült Államok irányába. Ez azonban azt jelzi: kimaradt belőle a világ legnépesebb országa, Kína. Elkezdődött egy új kiszorítósdi a világpolitikában, amely átalakíthatja az eddigi feszültséggócokat, és újakat teremthet.

* * *

A világpolitika előrelátható új törésvonalai azonban még nem befolyásolják életünket, ezért térjünk vissza a belpolitikához.

A belpolitika — az elmúlt hónapokhoz képest — mintha nyugalmasabbá vált volna. Kisebb a feszültség, kevesebb az indulat, de ez csak a látszat. Valószínű, hogy a politikai erők inkább egyetlen nagy harcra gyűjtik az energiájukat — a választásokra. Ennek a látszólagos nyugalomnak a hátterében megoldatlanok maradtak mindazok a problémák, amelyek az elmúlt hónapokban felhevítették a belpolitikai légkört.

Nem sikerült nyugvópontra jutni a Szlovákia és Csehország közötti kötélhúzásban. Nem sikerült előbbre jutni az ún. államszerződés megkötésében sem, noha van néhány jele annak, hogy esetleg a Csehszlovákia átalakítását és fennmaradását támogató erők győznek. Nem sikerült előrelépni az új szövetségi alkotmány megfogalmazásában, noha asztalunkon van néhány egészen kitűnő javaslat. Ez mutatja azt, hogy a nyugalom valóban csak látszólagos. A megoldatlan kérdések pedig jelzik, hogy milyen irányban alakulhat a közeljövő politikája.

Az egyik előrejelzés Szlovákia új alkotmányának előkészítése. Mint tudjuk, ezt a lépést különféle katasztrófatervek és forgatókönyvek előzték meg, de végül is a legvalószínűbb történt: Szlovákiában megfogalmaztak egy olyan alkotmánytervezetet, amely alkalmazható Szlovákia állami önállósulása esetén is, de egyes változatai megfelelnek Csehszlovákia konföderációvá való átalakítására is. Csehországban ilyen dokumentumot nem fogalmaztak meg. Feltételezhető, hogy ebben a kérdésben a cseh politikusok nem jutottak ennyire előre, ami azt is jelenti, hogy ők többé-kevésbé még mindig az eddigi államjogi forma fenntarthatóságával számolnak.

A szlovák alkotmánytervezet egyik legsarkalatosabb pontja az, hogy Szlovákiát etnikai alapon tekinti nemzetállamnak. Deklarálja, hogy Szlovákia állami önállósága a szlovák nép önrendelkezési jogából ered, bár igaz, hogy a tervezetben ezt a durva kijelentést tompítani igyekeznek. Első mondatának értelmét azonban nem igazán változtatják meg az enyhítő megfogalmazások. Az alkotmánytervezet olyan szuverén államként képzeli el Szlovákiát, amely önállóan dönt külkapcsolatairól, és ezeket önállóan ápolja, önmaga határozza el, hogy kivel lép szövetségre vagy szerződéses viszonyba, és senki sem korlátozhatja abban, hogy bármelyik szövetségi rendszerből kilépjen. Figyelmeztetnem kell arra, hogy Csehszlovákia létezik és nemzetközi jogalanyisággal rendelkezik — Szlovákia pedig Csehszlovákia része. Az alkotmánytervezetnek az imént említett tételeire azonban úgy kell tekinteni, hogy ezek már Szlovákia állami önállósulására készültek.

Az alkotmánytervezetnek van egy számozatlan fejezete, amely a nemzeti és etnikai kisebbségekről szól. Képviselőink határozottságának köszönhető, hogy bekerült ebbe a dokumentumba. A nyilvánosságra hozott szöveg azonban különbözik a javaslatunktól. A közzétett alkotmánytervezet számozatlan fejezete ugyanis már nem tartalmazza a szervezett asszimiláció tiltását. A nyolcvanas évek közepén, amikor még a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága keretei közt tárgyaltunk a mai szlovák politikusok egy részével — többek között Ján Čarnogurskýval is –, még elfogadták ezt az elvet. A mostani helyzet ezzel szemben visszalépést jelent. A tervezetből kimaradt az is, hogy a nemzeti identitás védelme a kisebbség elidegeníthetetlen joga. Ezenkívül nagyon homályosan fogalmazza meg az azonos kultúrájú népcsoportok között az országhatáron átnyúló kapcsolattartás lehetőségét. Mellőzi az alkotmánytervezet a kisebbségek határon átnyúló információcseréjének jogát is. Nem tartalmazza az önrendelkezésre és az önkormányzásra való jogot sem. Az alkotmánytervezet leszögezi ugyan, hogy a községi önkormányzatok az önigazgatás letéteményesei, de tapasztalatból azt is tudjuk, hogy az önkormányzatok jogköre jelentősen korlátozható és szűkre szabható.

* * *

A Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács az elmúlt időszakban megtárgyalt néhány fontos törvényjavaslatot. A közvéleményt leginkább az a törvényjavaslat-sorozat kavarta fel, amelyet Václav Havel köztársasági elnök nyújtott be a Szövetségi Gyűlésbe. Mint tudják, az elnöki törvényjavaslatok sorra megbuktak. Mi sem rejtettük véka alá, hogy ezek a javaslatok szakmailag és politikailag helytelenek. A szavazás eredménye is azt mutatja, hogy nem álltunk egyedül a véleményünkkel. Egyetlenegy kérdésben különbözött a véleményünk a többségétől, mégpedig a köztársasági elnök által benyújtott választójogi törvényjavaslattal kapcsolatban. Ezt a javaslatot számunkra megfelelőnek tartottuk, mert egymandátumos választókörzeteket indítványozott oly módon, hogy a választókörzetek határa a nemzeti kisebbségek településszerkezete szerint legyen meghúzva. Úgy döntöttünk a parlamenti klubunkban, hogy ha ez a törvényjavaslat tárgyalásra kerül és ez a megoldás benne marad, akkor mi ezt fogjuk támogatni. Erre azonban nem került sor, mert a törvényhozó testület egy másik választójogi törvényjavaslatot vitatott meg és fogadott el.

Fontos tétele volt a parlamenti munkánknak — főleg a Szlovák Nemzeti Tanácsban — a költségvetési törvényjavaslat vitája. Képviselőink tevékenysége sikeresnek mondható. Elérték, hogy a kisebbségek kultúrájának támogatására meghatározott költségvetési tétel összege emelkedjen. A költségvetési tervezet vitája és a módosítójavaslatok szavazása során kifejtett kitartó munkájuk oda vezetett, hogy a kormánypártok és az egyes tárcák vezetői kénytelenek voltak tárgyalni és egyezkedni képviselőinkkel. Ez így első ízben történt meg a Szlovák Nemzeti Tanácsban.

Választópolgáraink érdeklődésének középpontjában még két fontos törvényjavaslat állt. Az egyik a szövetkezetek transzformálásáról szóló törvénytervezet volt, melyet a Szövetségi Gyűlésben tárgyaltunk. Sikeres volt képviselőink munkája — mert a Szövetségi Gyűlés olyan transzformációs törvényt fogadott el, amely szociális szempontokat is tartalmaz. Sikerült elérnünk, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek átalakítása során ne termelődjön újra a földnélküliek, a falusi nincstelenek nagy tábora. A másik javaslat a földtörvény megújítására vonatkozott — ezt a szlovák pártok megbuktatták. Nem tudjuk, mi volt elfogadhatatlan számukra a javaslatban, de a parlament elutasította azokat a módosítójavaslatokat, amelyeket a magyar képviselők és néhány cseh képviselő nyújtott be. Ezek a javaslatok arra vonatkoztak, hogy ezentúl a törvény értelmében jogosult személynek lehessen tekinteni azokat is, akiktől az 1945–48 közötti diszkriminatív törvények értelmében kobozták el a földjüket. Tehát nem maradt benne olyan módosítás, amely a Szlovák Nemzeti Párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Kommunista Párt utódpártja, a Demokratikus Baloldal Pártja, illetve a Mečiar által vezetett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom számára elfogadhatatlan lett volna. Ezeknek a pártoknak a képviselői mégis megbuktatták ezt a törvényjavaslatot. Sejtésem az, hogy elutasító magatartásuk összefügg azzal a közeljövővel, amely kiolvasható a Szlovákia önállóságát deklaráló tervezetből: a föld a szlovák nemzet vagyona, ne rendelkezzen róla a prágai Szövetségi Gyűlés — azaz a csehek.

* * *

Mind a Szlovák Nemzeti Tanácsban, mind a Szövetségi Gyűlésben napirenden volt a bős–nagymarosi vízi erőmű kérdése is. A Szövetségi Gyűlésben csak szakbizottsági szinten, a Szlovák Nemzeti Tanácsban a tanács plénumán. A Szövetségi Gyűlésben sikerült elérnünk, hogy a környezetvédelmi bizottság ne nyilvánítsa ki egyetértését a szövetségi kormány eddigi lépéseivel kapcsolatban, illetve sikerült elérnünk azt, hogy továbbra is érvényben maradjon az a parlamenti határozat, amely ezt a kérdést megpróbálja áttenni a politika színteréről a szakmai és tudományos megítélés színterére. Tény az, hogy ezekkel a határozatokkal ellentétes mind a szlovák kormány, mind a szövetségi kormány határozata. Az a csehszlovák kormánybizottság, amely ebben a kérdésben a Magyar Köztársaság kormányának azonos feladatkörű bizottságával tárgyalt, szintén a parlamenti határozattal ellentétes álláspontra helyezkedett. Azt sajnos nem sikerült elfogadtatni a Szövetségi Gyűlés környezetvédelmi bizottságaival, hogy emiatt elítélje a kormányt. A Szlovák Nemzeti Tanácsban a képviselők többsége egyetértett a kormány eddigi tevékenységével, a mi képviselőink voltak azok, akik egyértelműen ellene szólaltak fel, és ellene szavaztak. Pillanatnyilag nem lehet megítélni, hogy a kormány jobb belátásra tér-e, vagy pedig konokul folytatja tovább az építkezést, és kockáztatja, hogy emiatt ádáz ellentétekre kerülhessen sor Csehszlovákia és Magyarország között.

* * *

Az ország várható jövőjéről szól Csehszlovákia politikai palettájának átalakulása. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy az átalakulás más irányban halad Csehországban és másfelé Szlovákiában. A Cseh Köztársaságban egyértelművé vált, hogy a politikai élet jobbra és balra polarizálódik. Azok a politikai blokkok, amelyek két évvel ezelőtt (1990-ben) alakultak meg, sorra felbomlottak. A Kereszténydemokrata Párt Csehországban csatlakozott a Polgári Demokrata Párthoz, a Polgári Demokrata Szövetség (PDSZ) pedig partneréül fogadta Szlovákiából a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) utódpártját, a Polgári Demokrata Uniót.

Az átrendeződés során másodlagos szerephez jutottak azok a politikai pártok, amelyek eddig liberálisként tüntették fel magukat. Sőt, mondhatjuk, vereséget szenvedett a liberalizmus, mert vagy doktriner, vagy baloldali irányba deformálódott. Ennek egyik oka az, hogy Csehországban valójában nem létezett egyetlenegy tisztán liberális párt sem (de Szlovákiában sem). Talán a Liberális Demokrata Párt jelentett kivételt — az a kis pártocska, amely Csehországban éppen most van megszűnőben. A Liberális Demokrata Párt (LDP) válságát az idézte elő, hogy a tisztújítás után megváltozott a párt politikai irányzata, és túlsúlyba kerültek a vezetésben azok, akik szorgalmazták az összeolvadást a Polgári Demokrata Szövetséggel (a baloldali és doktriner liberálisokkal). Ez a folyamat éppen most zajlik, s az a következménye, hogy a mi legközelebbi csehországi szövetségesünk megszűnőben van.

Ezt a helyzetet nem a párt belső megosztottsága váltotta ki, hanem külső nyomásra következett be, Genscher külügyminiszter, a német szabaddemokraták elnökének révén. Ez még a brezsnyevi–Willi Brandt-i politika szellemének a maradványa, amely szerint akkor van nyugalom és béke, ha nem változik semmi. E politikai manővernek az volt a célja, hogy Csehszlovákiában az 1992-es választások után is megmaradjon az 1990-ben kormányra került politika. Ebbe a vonulatba sorolható be a Polgári Demokrata Szövetség és a Polgári Mozgalom (PM) között megkötött meg nem támadási szerződés is. Ha nem ismernénk az előbbi hátteret, akkor érthetetlen volna, hogy a politikai paletta jobb oldalán helyet foglaló politikai párt miért köt ilyen szerződést egy baloldalinak vagy szociálliberálisnak tekinthető politikai erővel. Hasonló helyzet alakult ki Lengyelországban is az utóbbi választások után, de ezt a külföldi nyomást a lengyel parlament úgy oldotta fel, hogy nem fogadta el a kormányfő kinevezését, de egyetértett a külügyminiszteri tárcát betöltő azon személy jelölésével, aki ezt a külföldi érdeket képviselte.

Szlovákiában sokkal egyszerűbb a helyzet. Itt nincsen egyetlen történelmi párt sem, a kommunisták utódpártja, a Demokratikus Baloldal Pártja kivételével. Néhány szlovák pártnak van ugyan történelmi gyökere, de az a Hlinka Néppártból ered. Erről a gyökérről fakad a Szlovák Nemzeti Párt (SZNP), a Kereszténydemokrata Mozgalom és részben a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom is. Az említett négy pártról ma annyit tudunk, hogy mindegyik egyedül akar indulni a választásokon. Pillanatnyilag a Kereszténydemokrata Mozgalomban (KDM) hangsúlyosabbá vált az agresszívabb szárny, amely Csehszlovákia megszűnését szorgalmazza. A párton belül a két irányzat közötti küzdelem várható. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (DSZM) kapcsolatban azt kell megjegyezni, hogy jó kapcsolatba került a németországi (bajorországi) CSU-val, (míg a KDH a CDU-val van jó kapcsolatban). A CSU-ról tudni kell, hogy ez az a németországi párt, amely Csehszlovákia-ellenes, elsősorban a szudétanémetek második világháború utáni kiűzetése miatt. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a DSZM és a CSU között Csehszlovákia sorsát megpecsételő érdek-összefonódások is létezhetnek. Ez feltételezhetően meg fog mutatkozni az államjogi elrendezésről szóló vitában, amelynek a végén Csehszlovákia megszűnése állhat.

Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy mindannyian lássák, Csehszlovákia sorsa nemcsak a belső feszültségektől függ, hanem a külső érdekektől is.

* * *

A politikai struktúrát átalakító hatása lesz a választójogi törvény módosításának is. A Szövetségi Gyűlés megemelte a koalíciók számára a parlamentbe jutás küszöbét. Ellentétben a két évvel ezelőtti 5%-os bejutási határral, most a kettős vagy hármas koalíció esetében a szavazatok 7%-át, népesebb koalíció esetében pedig a szavazatok 10%-át kell megszerezni a parlamentbe jutáshoz. Ezt a módosítást a PDP, tehát a Klaus-féle párt képviselői terjesztették be a parlamentbe. A módosító javaslat lényege az, hogy csökkentse a kis pártok érvényesülési lehetőségét.

A választójogi törvény átalakítása miatt néhány pártnak át kell fogalmaznia eddigi szövetségi politikáját és koalíciós elképzelését. Ez ránk is vonatkozik. Egyértelművé vált, hogy nem köthetünk négyes koalíciót. Lehetséges, hogy az Együttélés egyedül indul a választásokon. A további lehetőség a hármas koalíció. Esetleg koalíciós szerződés és választási szerződés kombinációjával lehetne kialakítani választási egységet.

A szlovákiai magyar politikában két hónappal ezelőtt két új párt lépett színre: a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) utódpártjaként a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a Magyar Néppárt (MNP). Az előbbiről tudjuk, hogy az FMK eszmei és politikai vonalát követi, hiszen az MPP vezetői és programja azonosak az elődjével, és annak hibáitól sem határolódtak el. A MNP-ről csak annyit tudunk, amennyit a megalakulása előtt megtudtunk, hogy van egy programnyilatkozata. Nem tudjuk, hogy milyen bázisra épül, csupán néhány tisztségviselőjét ismerjük –az elnökét és azt a négy képviselőtársunkat a Szövetségi Gyűlésben, akiket kizártak az MKDM-ből.

* * *

A múlt év (1991) október 5-én Országos Tanácsunk Érsekkétyen tartott ülésén elfogadta Merre tart Csehszlovákia? című memorandumát. /*/ Ezt közzétettük a sajtóban, lefordítottuk szlovák, lengyel, német és angol nyelvre, most fordíttatjuk franciára. A memorandumot több más dokumentum kíséretében átnyújtottuk a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság legfelsőbb alkotmányos személyiségének, a köztársasági elnöknek, a Szövetségi Gyűlés elnökének, a szövetségi kormány elnökének, a Cseh Nemzeti Tanács elnökének, a cseh kormány elnökének, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének, a szlovák kormány elnökének és a Magyar, illetve a Lengyel Köztársaság külképviseletei révén a magyar és a lengyel kormánynak is. Válasz csaknem mindenhonnan érkezett. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magyar kormány részéről dokumentumunkat mély hallgatás övezi. A Lengyel Köztársaság kormányától már kaptunk visszajelzést, s rövidesen látogatást teszünk Varsóban a lengyel szejm elnökénél, a külügyminiszternél és más politikusoknál.

A memorandumunk szellemével összhangban foglaltunk állást a népszavazásról szóló és a népszavazás kiírásáról szóló parlamenti határozattal kapcsolatban is, ahol egyértelműen leszögeztük, hogy mi csak egy olyan kérdés feltevését tudjuk támogatni a népszavazás keretében, amely alapján mindenki számára biztosítható az egyenrangú önkormányzati és önrendelkezési jog. Ebben a szellemben az alábbi kérdést javasoltuk elfogadásra a Szövetségi Gyűlésben: „Kívánja-e a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak mint a nemzetközi jog szubjektumának jogfolytonosságát, amelyben teljes mértékben tiszteletben tartják a nemzetek, nemzeti és etnikai kisebbségek önrendelkezési jogát, amely a köztársasági és tartományi önigazgatásban, területi és kulturális autonómiában nyilvánulna meg?” Mint tudják, egyetlenegy javaslat sem kapott többségi szavazatot, ezért nem lehetett kiírni a népszavazást — tehát Csehszlovákia további sorsáról nem a nép, hanem különböző politikai szándékok fognak dönteni.

Újra kell tehát értékelnünk a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasághoz való viszonyunkat annak függvényében, hogy milyen mértékben érvényesül az ország sorsának alakításában az önrendelkezési jog. Ez azt jelenti, hogy nem utasítjuk el a szövetségi állam fennmaradását, sőt kívánatosnak tartjuk, hogy megmaradjon Cseh-Szlovákia nemzetközi jogalanyisága, de ezt is csak akkor tudjuk támogatni, ha ezen belül érvényesül az önrendelkezési jog. Amennyiben teljesen új államjogi elrendeződés szerint létezne Cseh-Szlovákia, vagy új államok alakulnának Csehszlovákia helyén, támogatásunkat csak akkor tudnánk kinyilvánítani, ha az önrendelkezési jog általánosan érvényesülne, és nem a szlovákokat és a cseheket illetné meg kizárólagosan. Egyébként továbbra is csak kényszerhelyzetként foghatjuk fel a helyzetünket.

* A dokumentumot lásd: Duray Miklós: Önrendelkezési kísérleteink. Somorja, Méry Ratio, 1990, 79-90. p.