Szabaduljunk meg a káros beidegződésektől!

(Duray Miklós felszólalása az Együttélés Országos Tanácsának üíésén 1992. november 6., Český Tešín.)

A politikai jellegű cselekvéseinkben fellelhető beidegződéseinkkel, megnyilvánulási módjainkkal kapcsolatban akarom elmondani véleményemet.

Ha nem számítom az 1989 novembere előtti több mint négy évtizedes korszakot, amelyet szinte mindenki Örökkévalónak hitt, akkor is érvényes a magatartásunkra vonatkozó megállapítás, hogy a politikai történések bármely következményére eddig úgy tekintettünk, mintha az az idők végezetéig tartó, változtathatatlan realitás lett volna. Amikor pedig az idő múlásának jóvoltából a megváltoztathatatlannak hitt helyzet megváltozott, kiderült, hogy hamis volt a meggyőződésünk. De mégsem okultunk belőle, mert a soron következő helyzetre szintén úgy tekintettünk, mint az előbbire – ismét azt hittük, hogy megváltoztathatatlan. A változtathatatlanság démonának varázsa ült rajtunk.

Nem lehet csodálkozni ezen a magatartáson, hiszen a második világháború óta egyfolytában arról győzzük meg magunkat és győznek meg minket, hogy megváltoztathatatlan helyzetben vagyunk, amelyhez nekünk kell igazodnunk, nem pedig a helyzet megváltoztatására kell törekedni. A kommunista időszakban sem azon törtük a fejünket, hogyan lehet megváltoztatni vagy megszüntetni a politikai rendszert, hanem a legnagyobb hősiességnek azt tekintettük, ha ügyeskedéssel, könyökléssel, talpalással és talpnyalással a magunk számára értünk el eredményeket.

Megértem, hogy az egypárti kommunista hatalmi rendszerben ez volt az egyetlen módja a felemelkedésnek, illetve a politizálásnak, hacsak nem akartunk teljesen elmerülni a bűnös hatalom mocsarában, vagy elveszni a karriernélküliség süllyesztőjében. Volt ugyan másfajta álláspont is, amelyet én is képviseltem, de az börtönnel járt, ezért ez az út a tömegek és az átlag számára járhatatlan volt.

Az idődimenzió megváltozása miatt azonban mindannyian tapasztalhattuk, hogy másként zajlottak az események 1989 novembere előtt és másként zajlottak utána. Más volt a történelmi fordulók gyorsasága 1990 tavaszán, más az első demokratikus parlamenti választások után és ismét változott 1991 áprilisában az első szlovákiai kormányválságot követően. A legfontosabb tanulság mindebből az, hogy a helyzetek változók!

Azt – gondolom – most már mindenki sejti, hogy az a helyzet, ami most vár ránk 1993. január 1-je után Csehszlovákia megszűnésével és Szlovákia önállósulásával, teljesen eltérő lesz az eddigiektől. De erre se tekintsünk úgy, mint egy végleges helyzetre.

Ezért most nem azon kell törni a fejünket, hogyan kényszerítsük be magunkat az új helyzetbe, hogyan módosítsuk ehhez állásfoglalásunkat, célkitűzéseinket Ha meg akarjuk ítélni, hogy milyen lehet majd az előttünk álló helyzet, először azt kell megvizsgálni, hogy az Önálló Szlovákiát kikényszerítő szlovák politikai erőknek milyen a felkészültsége a nyugodt kormányhatalom működtetésére. Az eddigi sok gyűlölködésből, ellenségkeresésből, nemzeti színezetű érzelmi kitörésekből, a lakosság béketűrését és nemzeti áldozatkészségét túlbecsülő vélemények alapján előrelátható, hogy nem egy nyugodt erő irányítja majd a folyamatokat A türelmetlenség pedig nem időtálló, ezért az általa kikényszerített helyzet sem lehet hosszú életű.

Amiatt sem kell rettegnünk, hogy az előttünk álló időszakban mi leszünk a közellenség, a fekete bárány. Igen, mi leszünk! Na és? Az ettől való félelem ne ösztökéljen bennünket annak keresésére, hogyan előzzük ezt meg. Nem tudjuk megelőzni, de ezzel szemben kell magunkat felvértezni. Tehát nem arra kell készülnünk, hogy miként törleszked-jünk majd az önálló Szlovákia kormányához, hanem arra, hogy miként álljunk vele szemben. Ha mi bármilyen vonatkozásban is pozitívan fogunk viszonyulni a rövidesen létrejövő önálló Szlovákia már most hivatalban lévő önálló kormányához, akkor sem teremthetnénk megfelelő tárgyalási alapot érdekeink érvényesítésére. Egy ilyen törekvés nemcsak eddig megszerzett erkölcsi tőkénket tehetné tönkre, de kétségessé tenné érdekképviseleti tevékenységünk hitelét is.

Tudom, hogy nehéz előre elképzelni a tudatos szembenállást De becstelenség lenne részemről, ha nem erre készítenénk fel önöket, hanem azt javasolnám, hogy lelkendezzünk. Persze, jobb minden lehetőséggel számolni, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden helyzetre fel tudunk készülni. De felkészültebbek leszünk, ha eltökéljük magunkban: nem a helyzethez fogunk igazodni, hanem a helyzetet próbáljuk igazítani saját igényeinkhez. A jó politikus mindig helyzetteremtésre törekszik, de sohasem az adott helyzet kiszolgálója.

Fel kell készülnünk arra, hogy az eddigi kezdeményezéseink kudarcai gyarapodni fognak. Hiszen 1990 októberében az akkoriban demokratikusnak mondott kormány a szemétkosárba dobta nyelvtörvény-tervezetünket A rendszerváltoztató politikai erők kormánya részéről 1990 januárjában ugyanilyen sorsra jutottak az alapvető emberi jogok és szabadságjogok alkotmányleveleinek javaslatához benyújtott módosításaink. Egy más színezetű kormány Vladimír Mečiarral az élén ugyanezt tette a Szlovák Köztársaság alkotmánytervezetéhez benyújtott módosító indítványainkkal. Nem kell elkeserednünk, ha a jövőben is ez lesz a sorsa javaslatainknak, sőt, lehet, hogy az önálló Szlovákia kormányerői még csak szóba sem állnak majd velünk.

Erre kell felkészülnünk! Arra, hogy eszköztelenné válunk a belpolitikában.

Mit lehet tenni ez ellen? A belpolitikában oly kevés a közvetlen nyomásgyakorló lehetőségünk, hogy nem tudjuk majd érvényesíteni. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy azok is, akik a hatalmon kívül vannak, csak külföldi segítséggel érhetnek el sikert Közép-Európa modern kori történelme erről tanúskodik.

Feltehetjük a kérdést meddig marad meg Csehszlovákia szétválása után a szlovák kormány tekintélye és stabilitása? Egy biztos, Szlovákia túl kicsi és gyenge ahhoz, hogy huzamosabb ideig népes maradjon egy ilyen fasizálódó politikát képviselő kormány támogató tábora. Észre kell vennünk, hogy Vladimír Mečiar kormánypolitikája a rendszerváltoztató első időszakhoz képest nem ellenforradalminak tekinthető, hanem fasisztoidnak, amit a sajátos szlovákiai rendszerváltozás tett lehetővé, illetve váltott ki. Ez a kormánypolitika mindent háttérbe szorít, ami magyar vagy a máskéntgondolkodást képviseli. Egy ilyen helyzet enyhítésére, illetve megszüntetésére csak az ország határain kívül kereshetünk eszközöket, segítséget a nemzetközi szervezeteknél – a polgári engedetlenség csupán felkiáltás, mely társadalmi igazolása elégedetlenségünknek.

A hatalmon kívülre szorulva és megfosztva bármilyen demokratikus párbeszéd lehetőségétől, a külföldi eszközökre támaszkodó cselekvés azonban tőlünk is áldozatokat és átalakulást követel. Elsősorban fel kell számolnunk minden eddigi széthúzást a három magyar párt között, mert éneikül hiteltelenek leszünk. Sőt, ezen túlmenően elkerülhetetlen lesz a magyar pártok egyesítése, fúziója egy párttá, mert a külföldi fórumokon csak egységes stratégia szerint érvényesíthetjük elképzeléseinket. Ha ugyanis bármi érdektől vezérelve egymást fogjuk fékezni vagy semlegesíteni, akkor politikai közbűntényt követünk el.