Az önrendelkezésről

(Az Önrendelkezési kísérleteink c. könyv egyik fejezetének előszav)

Úgy képzeltük el, ha Csehszlovákia mégsem szűnik meg, akkor átalakul. Ezt néhány cseh és szlovák is hasonlóan gondolta. De míg mi azt reméltük, hogy az esetleges átalakulás meghozhatja a magyarság helyzetének a javulását, addig az a néhány cseh és szlovák a csehek és szlovákok közös nemzetállamának megmaradásában bízott. Emiatt kezdeményezték a népszavazás kiírását is az ország jövőjéről, abban reménykedve, hogy túlsúlyba kerül a jelenlegi állapot megmaradását óhajtó konzervatív szemlélet. A népszavazásra tett javaslat azonban megbukott. Ezután már a kételkedők is biztosak lehettek abban, hogy elkövetkeztek Csehszlovákia végnapjai. Mi úgy gondoltuk, hogy a szlovákság önrendelkezési óhaja jogos, ugyanakkor a magyaroktól sem lehet megvonni ezt a jogot.
A szlovákiai magyar politikában ezúttal sem alakult ki egyetértés.

 

Megszakítás