Megbocsátani kell, de feledni nem szabad!

(Üdvözlőbeszéd az 56-os Magyarok Világtalálkozójának nyitóünnepségén, 1993. október 16., Budapest, Mátyásföld)

Tisztelt sorstársaim, forradalmárok, szabadságharcosok és utódaik!

1956-ban a XX. század egyetlen győztes forradalmát vívtátok meg. Minden más forradalomnak nevezett esemény nem az volt. Ám ahogy az a történelemben szokásos, a forradalom után szabadságharcnak kell következnie. A forradalom győzött, de a szabadságharcban időlegesen elbuktunk, akkor 956-ban.

Ami most történik, az nem forradalom, nem szabadságharc, hanem a Ti győztes forradalmatok kései, nagyon nehéz, bonyodalmas, rengeteg hivatali és egyéb teendőket megkövetelő megvalósítása. Ezért megy nehezen, és ezért csonka.

Egyetértek Balsai István miniszter úrral, hogy csodálatra méltó mindannyiótok türelme. Azért csodálatra méltó, mert Ti, mint idősebbek, méltán és joggal lehetnétek türelmetlenek, de Ti győztetek másodszor is. A győztes forradalom után le tudtátok győzni magatokban a türelmetlenséget, és maradt a józanság.

Ezzel a józansággal próbáljuk mérlegelni az életünket és helyzetünket, és ezzel a józansággal nézzük az itt felírt jelszót is: „Aki magyar, velünk tart”. Higgyétek el, sokkal nagyobb öröm lenne mindannyiunk számára, hogyha nemcsak a magyarok, hanem aki becsületes, jövőt építő ember, és nemcsak Magyarországon él, mindenki velünk tartana. Én 1956-ban 11 és fél éves voltam, és nem sokkal később fiatal gimnazista koromban találkoztam olyan szlovákokkal, akik köpködtek 1956, a forradalom hallatán. De miért? Azért, mert Csehszlovákiában a kommunista propaganda azzal fenyegette meg őket, szlovákokat, hogy Magyarországon a „horthysta fasiszták” győztek, és jönnek elfoglalni Szlovákiát. Így próbálták kimosni az agyukból azt a fenségességet, amit az 56-os magyar forradalom megteremtett. Ezért lenne jó, ha mindenki – nemcsak a magyarok, hanem minden becsületes, tisztességes ember – velünk tartana.

A szabadságharcot leverő és a forradalmat megtorló bűnösök felelősségre vonása csak most kezdődik. Most áll előttünk az a feladat is, hogy megvilágítsuk a fiatal generáció számára az eseményeket, amiket ha nem ért meg, csonka lesz a tudata. Ezért meg kell fogadnunk, hogy nem szabad felejteni, de megbocsátanunk tudni kell! Ennek a gondolatnak a jegyében búcsúzom, azzal a mondattal, hogy reméljük, sem most, sem a jövőben nem lesznek közöttünk az igazság védelme miatt halálraítéltek.