Magyarok a második Szlovák Köztársaságban (1993-1995-)

(Duray Miklós írása, kelt 1995 májusában. Megjelent Szentíványi Gábor gróf Esterházy Jánosról írt angol nyelvű könyvének német nyelvű kiadásában.)

Az első (fasiszta) Szlovák Köztarsasághoz képest – mely a második világháború idején Hitler jóvoltából létezett – az 1993-ban alakult másodikban sokkal több magyar él. Ennek az az oka, hogy az első köztársaság létrejöttét megelőzően, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz az 1920-ban elcsatolt, magyarok által összefüggően lakott területek túlnyomó többsége. Szlovákia második megalakulásakor erre nem került sor, noha a szlovák politikusok nagy része – a kormányban is -, a mostani államot az akkori folytatásának tartja.

A második Szlovák Köztársaság megalakulásához vezető években (1990-1992) az akkori csehszlovákiai magyarság két okból nem lelkesedett Szlovákia önállósulása miatt:

• félt az erősödő szlovák nacionalizmustól, mely bár elsősorban csehellenes volt, de közvetlen ellenségének a magyarokat tekintette;
• féltette a politikai és a gazdasági rendszerváltozás kimenetelét, azaz a kommunista időszakban tapasztalt módszerek visszatérési lehetőségének veszélyét látta Szlovákia elszakadásában.

Mind a két félelem megalapozott volt.

Csehszlovákia létének utolsó évében, 1992. szeptember l-jén alkotmányt fogadott el a szlovák parlament, amely a kialakuló új országot a szlovák nemzet államaként hirdette meg, és a szlovák nyelvet államnyelvként deklarálta. A nem szlovák nemzetiségű lakosságtól megvonta az anyanyelvükön oktató iskolákra való jogot azzal, hogy az anyanyelven való művelődéshez való jog helyett az anyanyelvi műveltséghez való jogot vezette be. A közvetlen demokrácia eszközének – a népszavazásnak – eredményét pedig felülbírálhatóvá tette. A magyar képviselők a szavazáskor az alkotmány szelleme elleni tiltakozásként elhagyták a parlament üléstermét

A demokrácia féltését beigazolták az események. Az 1994 őszén tartott választások után megalakult kormánykoalíció kormányzási stílusa leginkább az 1930-as évek Németországából ismert nemzeti szocialista hatalom politikai stílusához hasonlít A szlovák parlamentben durva módon érvényesített többségi elv, amely teljesen kizárja a politikai egyeztetés bármilyen lehetőségét, a diktatúra éveit idézi. A kormánypártok a parlamenten belül is megvalósították a teljes hatalomátvételt és megszüntették a parlamenti funkciók elosztásában használatos arányossági elvet A kormányprogram kétséget kizáróan fogalmazta meg, hogy Szlovákia egy nemzet állama (azaz a szlovák nemzet állama), noha területén más nyelven beszélő szlovákok is élnek. A korábbi „nemzetiségileg vegyes területek” kifejezést felváltotta a „nyelvileg vegyes területek” megnevezés, annak ellenére, hogy az ország lakosságának statisztikailag mintegy 15 százaléka nem szlovák nemzetiségű és a lakosságnak kb. 25 százaléka máig nem integrálódott sem a szlovák nemzetbe, sem a szlovák társadalomba.

Az önálló Szlovákia első két-három évének negatív tapasztalatai mellett olyan eredmények is láthatók, amelyekből a szlovákiai magyarság helyzetének javulása is következhet Ezek az eredmények azonban nem a szlovák politika belső értékeiből erednek, hanem a nemzetközi politika következményei.

Elsőként azt a vitathatatlan tényt kell megemlíteni, hogy míg Szlovákia elszakadásával Csehországtól a szlovák és a magyar lakosság kölcsönös aránya nem változott meg, a magyarság politikai súlya növekedett Az 1994-ben tartott parlamenti választások óta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 150 tagja között 17 magyar képviselő foglal helyet (mind a Magyar Koalíció tagjai), mely azt mutatja, hogy a három politikai párt által létrehozott Magyar Koalíció Szlovákia harmadik politikai erejét alkotja. A magyar politikai súly növekedésének köszönhető, hogy 1994-ben első alkalommal (1918-tól számítva) került kormányzási közelségbe legitim magyar politikai erő – hét hónapon át (1994 márciusától októberig) függött a támogatásuktól Szlovákia kormánya. A magyar pártok (akkor két párt alkotta a Magyar Koalíciót) , nem éltek vissza a helyzetükkel.

Az önállósult Szlovákia felvételekor az Európa Tanácsba (1993. június 30.) a jegyzőkönyvezett elvárások közé került négy szempont a szlovákiai magyarság követelései közül:

• a magyar helységnevek írása;
• a magyar vezeték- és keresztnevek anyakönyvezése;
• Szlovákia közigazgatási területi felosztásával összefüggő azon kérdés, miszerint a közigazgatás bármilyen átrendezése esetén garantálva lesznek a kisebbségek jogai;
• a kollektív bűnösség elvét érvényesítő törvények maradványainak és következményeinek kiiktatása a jogrendből.

Az Európa Tanács ezen elvárásait ugyan az 1993-ban hivatalban lévő második Mečiar-kormány elutasította, a vezeték- és keresztnevek anyakönyvezésére mégis létrejött egy törvény. A helységnevek magyar nyelvű megjelölése szintén törvényes keretet kapott, de a megoldás nem kielégítő, mert a helységneveket továbbra sem lehet hivatalosan magyar nyelven használni. A másik két kérdésben nem történt előrelépés.

Az önálló Szlovákia és Magyarország között megkötötték azt a szerződést (1995. március 19-én), amelyben első alkalommal lett megfogalmazva annak a lehetősége, hogy a mainál kedvezőbben rendeződjék a szlovákiai magyarság jogi helyzete, létrehozva az autonómia kereteit is. A szerződés e tekintetben sokkal átgondoltabb, mint az 1991-ben Csehszlovákiával aláírásra előkészített szerződéstervezet.

A szlovákiai magyarság politikusainak egy része 1990 óta számolt azzal, hogy Csehszlovákia megszűnik. Az önállóság második hónapjában, 1993 februárjában a szlovákiai magyarság legnagyobb politikai pártja, az Együttélés (a magyarok 60 százalékának támogatását élvezi) megfogalmazta új programját, mely szerint a szlovákok és a magyarok között jogilag egyenrangú partneri viszonyt kell teremteni (társnemzeti viszonyt), és közigazgatásilag meg kell határozni Szlovákia magyar többségű területét, amely 8500 négyzetkilométert tesz ki. Egyúttal új terminológiát vezetett be az Együttélés. Az addigi kisebbség kifejezés helyett a valóságnak megfelelő nemzeti közösség elnevezést javasolja. Ez azóta széles körben elterjedt.

Ezt az elképzelést fejlesztette tovább az 1994. január 8-án Komáromban megtartott nagygyűlés, melyen 3500 magyar önkormányzati és parlamenti képviselő, valamint polgármester vett részt. A nagygyűlés a magyarság közigazgatási autonómiája, és a szubszidiaritás elvének érvényesítése mellett foglalt állást. Földrajzilag is meghatározta a magyar többségű területeket, amelyeknek önálló közigazgatási egységgé kellene válniuk.

Egy évvel később, 1995. április 22-én egy művelődésügyi nagygyűlésre került sor szintén Komáromban, ahol egész Szlovákiából mintegy 7000 résztvevő megerősítette az egy éwel korábban (1994. január 8-án) elfogadott állásfoglalást, az abban megfogalmazott önkormányzatiság elvét, és ezt összekapcsolta a kultúra és az oktatásügy működésével. A résztvevők kimondták, hogy a szlovákiai magyarság a magyar nemzet integráns része, Szlovákia társadalmába csupán közösségi jogainak elismerésével tartja lehetségesnek az integrálódást.

Ezzel szemben folytatódik, sőt erősödik a magyarság homogenizá-ciójára irányuló sok évtizedes államhatalmi törekvés, melyet korábban a csehszlovák hivatalos szervek igyekeztek megvalósítani, most pedig kis kivétellel ezen munkálkodik az egész szlovák politika.

A kormány programként tűzte ki a magyar nyelvű iskolai oktatás visszaszorítását az 1978-ban — tehát a kommunisták által — megfogalmazott elképzelés alapján, miszerint bevezetnék a magyar iskolákban a természettudományi és szaktantárgyak szlovák nyelvű oktatását, illetve a magyar iskolákat átalakítanák magyar nyelvet is oktató szlovák iskolákká. A magyar közösség 1995. április 22-én a terv megvalósítása esetére polgári engedetlenség meghirdetését határozta el.

Az 1994. decembere óta hivatalban lévő harmadik Mečiar-kormány az államnyelv védelméről szóló törvényjavaslat előterjesztését tervezi, amellyel tovább korlátozná a magyar nyelv használatát A kormány programja tartalmazza Szlovákia közigazgatási területi átszervezését az 1993-ban megfogalmazott elképzelés szerint (melyet a magyar közösség 1994. január 8-án elutasított). Megvalósítása azt jelentené, hogy az újonnan kialakított területeken a magyar lakosság aránya a 20 százalékos szintre vagy ez alá süllyedne. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a magyar nyelv eddigi korlátozott használatának a lehetősége is megszűnne (az 1990 őszén elfogadott nyelvtörvény a szlováktól eltérő nyelvek hivatalos használatát a 20 százalékos minimális lakossági aránnyal korlátozta), valamint az átszervezéssel kialakított nagy régiókban abszolút kisebbségbe kerülne a magyar lakosság, tehát regionálisan is kiszorulna a közügyek gyakorlásából. Ezt a várható helyzetet az súlyosbítja, hogy az 1945-1948 között a beneši dekrétumok értelmében elkobzott magyar magánvagyonnak csak egy részét szolgáltatta vissza az állam az eredeti tulajdonosoknak, a magyar közvagyont nem adta vissza, és az egyházak közül csak a magyarrá nyilvánított református egyháznak nincs esélye a korábban elkobzott vagyonának visszaszerzésére. Ez a diszkrimináció a szlovák lakosságot juttatja előnyhöz, és a magyarok szamára egyértelmű hátrányt teremt a gazdasági életben. Ezzel függ össze az is, hogy a kisprivatizációban a magyarok csak elszórtan tudtak részt venni – ugyanis tőke hiányában nem tudtak vásárolni állami vagyont. A nagyprivatizáció során pedig nem jött létre egyetlen olyan tőkeerős befektetési alap sem, amelynek kimondottan a magyarok által lakott vidék gazdasági élénkítése lett volna a célja. Részben ez okozta azt, hogy ezen a vidéken a munkanélküliség az országos áüag kétszerese, sőt helyenként eléri a 40 százalékot.

A kormánykoalíció a magyarellenes politika szellemében büntetőjogi módosításokat is tervez a köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat vagy a büntetőtörvényt módosító javaslat keretében, mely a szlovák nemzeti érdekek védelmét fogalmazná meg büntetőjogilag. Ezt a kormánykoalíció egyik tagja, a Szlovák Nemzeti Párt jelentette be 1995. április 7-én. E tervezet ellen végre felemelte szavát a parlamenti ellenzék is, mert ebben a saját érdekeit is veszélyeztetve látja. A parlamenti ellenzék (a magyar koalíció kivételével) és a kormánypártok azonban eléggé egységesek abban, hogy elutasítják a kormányfő által nemzetközi nyomásra aláírt magyar-szlovák alapszerződést és ennek kapcsán ismét a politikai játék részévé válik a magyar kártya.

Egészében véve a magyar kérdés Szlovákiában a legtöbb konfliktusveszéllyel fenyegető területe a rendezetlen belpolitikai viszonyoknak.