Nem halogathatjuk a szlovákiai magyar pártok egyesülését!

(Duray Miklós összefoglalója az Együttélés Országos Tanácsának ülésén, 1997. november.)

A szlovákiai magyar politikai pártok egyesülésének szükségessége 1992 novemberében – Csehszlovákia végnapjainak idején – vetődött fel először az Együttélés berkeiben.

A felvetésnek már akkor is – máig érvényesen – két fő oka volt Az egyik ok: a szlovákiai magyarság zömének azon óhaja, hogy egy pártban lássa megtestesülni a magyar politikát Azaz, egy párton belül fogalmazódjanak meg a szlovákiai magyarság fő politikai törekvései, hogy a közös célok ne válhassanak a személyi ambíciók vagy pártpolitikai versengés martalékává. A másik ok látható és érezhető volt az erőszakos szlovák nacionalizmus és magyarellenesség erősödése. Nyilvánvaló volt az is, hogy az önálló Szlovák Köztársaság létrehozásában a fasizáiódó szlovák politikai erők vállaltak legnagyobb szerepet, ezért később is az ő előretörésük volt várható.

Mindkét ok önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy már 1993-ban elkezdődjön az egységesülés folyamata. A logikusan várható közelítő lépések helyett azonban a magyar politikai erők fokozott szembenállása következett be. Az Együttélés 1992 decemberi javaslata nyomán ugyan létrejött a négy magyar politikai szervezet (Együttélés, MKDM, MPP, MNP) politikai egyeztető tanácsa, de ennek keretében sem lehetett összehangolni a pártok lépéseit. Az MKDM és az MPP közösen törekedett arra, hogy kiszorítsa az Magyar Néppártot az együttműködésből. Az MPP pedig az Együttéléssel és a MKDM-mel, tehát a parlamenti pártokkal azonos súlyt követelt magának az egyeztető tanácson belül. Mindez azt eredményezte, hogy a tanács felbomlott. Az Együttélés politikusaitól 1993 tavaszától kezdve különböző fórumokon elhangzott a pártfúzió javaslata, ami azonban a MKDM részéről heves ellenállásba ütközött Némi változás állt be az akadozó együttműködésben 1993 októberében, amikor az Együttélés és az MKDM úgy döntöttek, hogy megalapítják a koalíciós tanácsot, és abban is megegyezett a két párt, hogy akár a MPP nélkül is megrendezik a Csallóközi Régió Tanácsának égisze alatt a magyar polgármesterek és Önkormányzati képviselők nagygyűlését, amelyre 1994. január 8-án került sor Komáromban az MPP részvétele nélkül.

A nagygyűlésen résztvevő önkormányzati képviselők és polgármesterek politikai egységének megnyilvánulása buzdította arra az Együttélést, hogy 1994 márciusában javaslatot tegyen a magyar pártok uniójának megalapítására. A javaslat elhangzása után rövidesen – az akkori szlovák kormányválság következményeként – a parlament döntött az előrehozott választásokról, melynek időpontja 1994. szeptember 30-október l-re lett kitűzve. A választások előrehozott időpontja az unió ellenzőinek kedvezett, mert a pártok uniójával szembe lehetett helyezni a hármas magyar koalíció megalakításának javaslatát, és el lehetett vetni az unió megalapítását, arra hivatkozva, hogy a választások közelsége miatt egy ilyen nagy változás előkészítésére kevés az idő.

Az unióval szembehelyezett koalíció azonban nem a magyar egységpolitika kialakításának kedvezett, csupán a MPP-nek, mert a koalíció révén a párt visszajuthatott a parlamenti pártok körébe, és megmenekült a megszűnéstől. A hármas koalíció igaz, hogy súlyában nagyobb volt, mínt a korábbi kétpárti koalíció, de nem az egység megteremtését mozdította elő, csupán látszategységet jelentett. Nem teremtette meg a valódi együttes politizálás feltételeit – noha egy jó koalíciós szerződésen alapult -, mert semmilyen jelentős stratégiai kérdésben nem született döntés a szerződés megkötése után. A hármas koalíció azonban arra mégis jó volt, hogy megbarátkoztassa az egyesülés ellenzőit is az alapvető kérdésekben való összefogással.

A hármas koalíció megalakulását sikerként mind az MPP, mind a sajtó a saját számlájára írta. Ugyanakkor ha az Együttélést pártpolitikai szempontok vezérelték volna, akkor minden egyéb aktivitás ellenére sem jött volna létre a hármas koalíció. Az egységesülés reménye szorította háttérbe az Együttélésen belül a pártérdekeket olyannyira, hogy bizonyos mértékben fel kellett adni az eredeti programját, a multietnikai érdekvédelemre vonatkozó célkitűzést. Ezt ugyanis nem respektálta sem az MKDM, sem az MPP. Ennek egyik negatív következménye az lett, hogy a Magyar Koalíció jelölőlistáján 1994-ben már nem volt lengyel, német, ukrán, ruszin és roma képviselőjelölt.

Az Együttélésnek be kellett látnia, hogy egyelőre nem viheti sikerre sem a magyar pártok egyesülésére, sem a pártunió kialakítására tett javaslatát Ez utóbbinak az volt a lényege, hogy a pártok országos vezetőségei megegyeznének az unió kikiáltásában, majd összehívnák az országos gyűléseiket, és ott kimondanák az unióban való egyesülés óhaját Azok az irányzatok, amelyeket az egyesülő pártok képviseltek az egyesülésig, platformként maradhattak volna fenn az uniós pártban. Tudván, hogy a legkényesebb kérdés a választott tisztségviselők sorsa, a javaslat a társelnöki, vagy a rotációs megoldással számolt Az országos szintnél alacsonyabb szinteken a teljes összeolvadást feltételezte az Együttélés javaslata, azaz platformok nélküli egységeket.

Az Együttélés ötödik kongresszusa 1995 márciusában újrafogalmazta a pártok uniójának elképzelését Látván, hogy a józan ész nem győzedelmeskedik a partnerpártok vezetőségeiben, a pártok tagságára apellált így került elfogadásra az Együttélésben az alulról építkező pártunió tervezete, amely azzal számolt, hogy helyi szinten – ahol kedvezőek a feltételek – jönnének létre uniós szerveződések, amelyek elszaporodva kialakítanák az unióra lépett alapszervezetek hálózatát Ezen a hálózaton alapult volna a járási, illetve az országos unió kialakulása.

Az Együttélés új javaslatát mind a MKDM mind a MPP tagjai több helyen szimpátiával fogadták, de valódi szerveződés a pártok központi vezetőségei engedélyének elmaradása miatt nem indulhatott meg. Emiatt az Együttélés a napokban új javaslatot terjesztett elő egy szövetségi párt megalakítására.

Ha 1995-ben egyezségre jut a Magyar Koalíció három pártja az alulról építkező unióról, és a helyi kezdeményezések elé nem gördítenek akadályt “fentről”, akkor most, 1997 Őszén a választójogi törvény számunkra hátrányos módosítását megelőzően nem azon kellene törni a fejünket, hogyan biztosítsuk az elkövetkező választásokon a parlamenti képviseletet a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában. A tervezett törvénymódosítás ugyanis – úgy hírlik – azzal számol, hogy a koalíciók a szavazatoknak annyiszor öt százalékát kénytelenek megszerezni a parlamenti választásokon, ahány pártból áll a koalíció. A Magyar Koalíció, amely három pártból áll, ilyen körülmények között esélytelenül indulna a választáson, mert nem tudná megszerezni a szavazatok 15 százalékát. Egy szövetségi pártba tömörülve mentesülnénk ettől a veszélytől, mert egy jogalanyként, egy pártként könnyen átléphetnénk az öt százalékos alapküszöböt.