A hűség lételem: Balassa Sándor és Nagy Gáspár köszöntése

(Köszöntő a Hűség-díj átadásakor, 2001. április 25.)

Május egyik napján, 1989-ben hideg eső esett, és viharos szél fújt Montana felől. A zord időben csak kevesen merészkedtek a Yellowstone Park pallózott turistaútjaira. A látogatók ezen a napon mostohán viseltettek a természet csodái iránt. Az óriásgejzír kráterdombján is csak néhány esőköpenyes fanatikus téblábolt. A parkfelügyelet tudakózájában tábla hirdette, hogy a gejzír legközelebbi kitörése délután 4 óra 10 perckor kezdődik. Négy óra múlt nyolc perccel, kilenc perccel, tíz perccel, majd néhány másodperc múlva megjelent a mészhéjjal burkolt kráter pereme fölött az első vízlöket domborulata, és pillanatokon belül égnek tört a földkerekség leghatalmasabb természetes szökőkútja. Évszázadok óta kiszámítható pontossággal. Ezért az indiánok és később az angolszászok is Öreg Hűségesnek nevezték el.

Európai fül számára szokatlan elnevezése ez egy természeti jelenségnek. Hűséges, inert kiszámítható. Ez önmagában elégséges feltétel egy ilyen minősítéshez? Hiszen a pontosság csupán menetrendszerűséget jelent. Inkább amiatt kaphatta a nevét, hogy nem keltett csalódást a csodára várakozókban. Mindig úgy és akkor tört fel, ahogyan és amikor számítottak rá. Nem csapta be a látványra éhezőket.

Amikor Cecén, 1999. július 4-én a Nemzeti Társas Kör kitüntetett a Hűség-díjjal, már nem a Sziklás-hegység e természeti jelensége nevének okán kerestem a szó és a tartalom közötti összefüggést. Hanem az újságírók kérdéseire válaszolva kellett végiggondolnom mindezt. Rá kellett döbbennem, hogy mennyire nem egyszerű ez, hiszen a mellettem álló másik riportalany a saját életét említette a hűség jelképeként, miközben azt éreztem, hogy e díj miatti büszke örömből egyszerre teherré válik a díj minősítése, mert minduntalan az járt az eszemben, mit kell tennem. hogy rászolgáljak a túl korán előlegezett bizalomra.

A hűség lételem. A kívülállónak azt jelenti, hogy nem csalódik abban, amiben vagy akiben bízik, a belülről érintettnek pedig édes kín és megismétlődő szenvedés, mint a költőnek a verselés, a zenésznek a muzsika hallhatóvá tétele. A hűség biztonságot jelent, mint az archimédeszi pont, ahonnan akár a földgolyót is más pályára lehetne téríteni – vagy inkább megtartani eredeti pályáján. A hűség megtartó erő. Mikor elfogyott lelki energiánk a világ csapongásában, belőle töltekezhetünk újra. A hűség olyan, akár az öntőminta, az alaktalant magához idomítja, és olyan érték, mint az ősméter, amelyet bizton használhatunk, ha elbizonytalanodunk, mert az értékzavarban viszonyító támpontot jelent. A hűség konfliktus a hűtlennel, mert elviselhetetlen a fénye a zűrzavar sötétjében. A hűség ezért nem ellentétpárja a hűtlenségnek, de néha viszonylagosnak tűnik, mert csak akkor hiányoljuk, ha bennünk vagy körülöttünk elfogyott, mégsem viszonylagos, mert a tétovázás árhullámának közepette az állandóság tanúhegyeként emelkedik föl. A hűség ezért a legnagyobb értékeink egyike. De csak a jószemű, vagy a ráéhezett kívülálló észleli meglétét vagy hiányát.

Ezért köszönet a Nemzeti Társas Körnek, hogy további két társunkban, Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőben és Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőben fölfedezték a hűség örökkévaló gyökereit. A díjazottaknak pedig kívánom a hűség rettenetes terhének boldog viselését nemzetünk javára.

Üdvözlettel: Duray Miklós