Mint kenyéren a héj

(Magyar Nemzet, 2002. április 15.)

Kétszer hangzott el magyarországi politikustól a kijelentés: 10 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni. Az egyik Horn Gyula volt, a másik Medgyessy Péter. Az előbbi a kijelentésében egyértelművé tette, hogy nem az egész Kárpát-medencei magyarság érdekében akar dolgozni, az utóbbi pedig azt húzta alá megjegyzésében, hogy nem a kétszer 5 millió nevében kívánja kifejteni a tevékenységét.

Én pedig csak ülök a tévé képernyője előtt, és hallgatom, hogy miről beszélnek ezek az urak, akik nem régen még elvárták, hogy csak egy elv legyen érvényes: az, amelyet ők képviselnek.

Nézem, és hallgatom, hogy a számneveket illetően hogyan szállnak alább és alább az értékek. De az is figyelemre méltó, hogy olyan közjogi tisztséghez rendelik e valós számneveket, amelyet nem a számok, hanem a törvény adta keret határoz meg. Antall József még pontosan tudta, hogy e közjogi méltóság a jog és törvény adta határokon túlra csak lélekben terjedhet ki. Orbán Viktor pedig azt is bebizonyította, hogy a 10 millió érdekében kifejtett kormányzati tevékenység akkor hatékonyabb, ha 15 millió érdekeit látja együtt.

A méltatlan utódok a bársonyszékben és a szék elfoglalásáért folyó küzdelemben azonban csak azokat szólongatják, akik nem énekelnek népdalokat, nem tudnak tréfálkozni és talán még a papjancsi-vicceket sem ismerik. De a jövőt álmodni nem tudó ember is tud annyit, hogy a tíz kevesebb, mint a tizenöt, és alapiskolai tudás is elég ahhoz, hogy felismerjük: az egy ponton ható erő hatékonyabb, mint a szétaprózott.

Miről van szó tehát?

Nem többről és nem kevesebbről: kinek érdekében, és milyen távlatokban fogalmazza meg a programját és a tevékenységét egy kormány.

A kormányt számon kérni csak állampolgári minőségben jogos. Minden más számadás követelése eszmei. Ám képzeljünk el egy olyan helyzetet, amelynek semmi köze az írott joghoz. Tervezzük a tevékenységünket a nemzet keretei között. Nemzetünk ma úgy létezik e földrajzi térségben, mint melegedésre váró fázós ujjaink a téli hidegben: mások ujjaival Fonódnak össze, de emiatt nem válnak mások testrészévé.

Nemzetünknek van egy más jelképe is: a kenyér. A kenyér kívülről befelé aszódik. A héj tartja életben a kenyérbelet, mert ahol levágják a héjat, ott rövidesen morzsolódó száradék keletkezik. De a belső nélkül a héjnak sincs értelme. Nézzünk a térképre! A Kárpát-medence láttán mindez sajátos értelmet nyer.

A magyar élet, a magyar politika sok évtizedes küzdelem után ismét eljutott a megújuláshoz. A magyar modernizmus, a magyar újjászületés először 1849-ben bukott el, másodszor Trianon miatt. A kossuthi és a Széchenyi-féle hagyományt egymásba kapcsoló Orbán-kormány idején alakult ki a magyar újjászületés újabb lehetősége, ami azonban csak az összmagyarság olyan integráns egységében valósítható meg, melyben a belülről kifelé ható erők és a kívülről befelé irányuló igények összekapcsolódnak. Annak idején a végvárak is elestek volna, ha e két irány nem fonódik össze, és ha elesnek, akkor kétségessé vált volna a három részre szakított nemzet újraegyesítése.

A nemzet integráns fejlődése és fejlesztése csak azt sérti, akinek a tervei vagy érdekei ezzel ellentétesek. Ha a nemzetet ma valami megoszthatja, akkor ez az ellentét a megosztó erő. Én úgy látom, hogy 2002 áprilisában nem kettészakadt a nemzet, hanem egy jelentős része már érti és tudatosítja az újjászületés lehetőségét, egy részében pedig még nem tudatosult ennek az esélye. Csak egy töredéke akar mást, mint mindig: mint Szent István idején, mint Mohácsnál, mint a labancszívűek stb. A határmódosítás nélkül újraegyesülő nemzet keretében megfogalmazódó újjászületési jövőprogram győzelme fogja jelenteni az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás csúcspontját.