A státustörvényről

(2002 ősz, nemzetközi sajtótájékoztató)

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2001. június 19-én elfogadta a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt. A törvényindítvány a romániai, szlovákiai, ukrajnai, jugoszláviai, horvátországi és szlovéniai magyarok parlamenti képviselettel rendelkező, több mint két és fél millió magyart képviselő politikai szervezeteinek kérésére lett előterjesztve.

Mi, a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarok képviselői ezen kérésünket a Nizzában elfogadott Alapvető Jogok Európai Chartájának 22. cikkében deklarált elv szellemétől áthatva fogalmaztuk meg, miszerint a nyelvi, kulturális és nemzeti sokszínűség tiszteletben tartása az Európai Unió sarokköve. A charta azt a meggyőződést tükrözi, hogy a kulturális sokszínűség Európa fejlődésének erőforrása és megújulásának hagyományosan meghatározó ereje.

Identitásunk megőrzése szempontjából számunkra biztató, hogy az Európai Parlament kezdeményezésére az Európai Unió számos lépést tett az európai regionális és kisebbségi nyelvek védelme és fejlődésének elősegítése érdekében. Az Európai Parlament az ilyen jellegű legfontosabb dokumentumát „az Európai Közösség nyelvi és kulturális kisebbségeiről szóló határozatát” 1994-ben hozta. A határozat szerint: a kisebbségi nyelvek és kultúrák szerves részei az európai kultúrának és sokszínűségnek.

Az európai szervezetek mellett az Európai Unió több tagállama, valamint több társult állam is folytat az államhatáron túl élő nemzetrészekkel kapcsolatos támogató politikát. Az államhatáron túl élő nemzetrészek, illetve az Európai Uniónak a különleges történelmi és kulturális kapcsolatok kérdésében illetékes tagállamai (Spanyolország, Portugália, Írország, Németország, Olaszország, Görögország, Ausztria) speciális viszonyaik miatt a határaikon túl élő nemzettársak szülőföldön eszközölt támogatása mellett esetenként állampolgársági és vízumpolitikai törvényeikben is rendezik a fent említett kérdést.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 92 %-os szavazattöbbséggel fogadta el a szomszédos államokban élő magyarokat érintő „kedvezménytörvényt”, amely szerintünk összhangban van az Európai Uniónak a kulturális sokszínűségről vallott felfogásával, elveivel és céljaival. A törvény erősíteni kívánja a közép- és kelet-európai térség különösen sokszínű multikulturális hagyományainak megóvását.

A törvény megalkotására vonatkozó kérésünk indítékát az általunk képviselt magyar közösségek sok évtizedes negatív tapasztalata adta. Nevezetesen az, hogy az állampolgárságunk szerinti országokban a kommunista elnyomás idején folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben élcünk, a rendszerváltozás óta pedig belpolitikai akadályokba ütközik a nemzeti identitásunk megőrzését garantáló törvények és egyéb jogi normák elfogadása. Még ott is, ahol szervezeteink kormányzati tényezővé váltak.

A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok a két világháború közötti időszakban és a második világháború után az állami szervek által elősegített asszimilációnak voltak kitéve. Az 1989-es rendszerváltozást követően ezen a helyzeten nem tudott változtatni még a demokratikus körülmények között kialakuló politikai hatalom sem. Ezen okok miatt jelentősen csökkent az eredeti lakóhelyén élő magyarság lélekszáma. Míg ezen államok területén 1918-ban 3,4 millió magyar élt, mai létszámunk alig haladja meg a 2,5 milliót. Ez egyértelműen bizonyítja demográfiai visszafejlődésünket. Ugyanezen idő alatt a velünk együtt élő románok, szlovákok, ukránok, szerbek, horvátok szlovének létszáma legkevesebb 2,5-szeresére nőtt, így a kisebbségben élő magyaroknak a többségi lakossághoz viszonyított aránya drámai mértékben csökkent.

Az elszenvedett hátrányok következményeinek mérséklésére a magyarországi törvényhozástól az alábbi területeken kértünk támogatást:

– nemzeti identitásunk megőrzéséhez szükséges kulturális tevékenység anyagi támogatását;

– a folyamatosan szűkülő anyanyelvű oktatási intézményeink támogatását;

– az állam által minduntalan elutasított magyar egyetemi oktatás kiépítéséhez szükséges anyagi támogatást;

– a magyarországi kulturális intézményekhez és képzési lehetőségekhez a többi idegen állampolgártól kedvezményesebb hozzáférhetőséget; stb.

A törvény előkészítésébe a Magyar Köztársaság kormánya bennünket is bevont olyan személyek – elsősorban parlamenti képviselőink – révén, akik jártasak az állampolgárságunk szerinti országaink törvényhozásában. Ezért valótlan az az állítás, hogy a kedvezménytörvény ütközik ezen országok jogrendjével.

A Velencei Bizottság a 2001. október 19-i jelentésében megállapította ugyan, hogy a nemzeti kisebbségek fejlődéséért elsősorban az állampolgárságuk szerinti államok a felelősek, ám önmagában ez nem elegendő az eddigi asszimilációs folyamatok megállítására.

Ha Magyarország nem nyújtott volna már eddig is segítséget a szomszédos országok magyarjainak kulturális tevékenységéhez és oktatásához, a számbeli kisebbségben élő magyarok kulturális és nemzeti túlélése veszélybe került volna, csorbítva ezzel a nemzeti és kulturális sokszínűség európai elvét.

A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok közül e támogatások ellenére is sokan települnek át a térségben leggyorsabban fejlődő Magyarországra. A 2001. évi magyarországi népszámlálás 100 ezer olyan személyt mutatott ki az ország területén, aki három hónapon túlterjedő magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Túlnyomó többségük a szomszédos államokból származó magyar. A magyaroknak ez az újkori áttelepülési hulláma az első és a második világháború utáni meneküléshez hasonlítható. A magyaroknak ezt a békés menekülését azonban nemzetközileg senki sem regisztrálta eddig.

Egy szélsőségesen nacionalista szlovák parlamenti párt politikusa egyértelműen rámutatott arra, hogy a Magyarországgal szomszédos államokban élő többségi nemzetek politikusai kifogásainak mi az oka a kedvezménytörvénnyel szemben: az tudniillik, hogy a törvény érvénytelenítheti azokat az „eredményeket”. amelyeket az elmúlt nyolcvan év során a magyarokkal szemben (azaz a magyarok kárára) elértek.

Ha nem sújtanák hiányosságok és hátrányok a Magyarországgal szomszédos országokban szülőföldjükön élő magyarokat, nem lett volna szükség erre a törvényre. És megszűnne e törvény értelme, ha ezen hiányosságok is megszűnnének.

Véleményünk szerint a kedvezménytörvény jelentős stabilizációs hatással is bír. A régió stabilitását erősíti az, ha térségünk országai a területükön élő kisebbség támogatása mellett a határon túl élő kisebbségeik önazonosságának megőrzését és szülőföldjükön való boldogulásár is segítik. A szomszédos államokban élő magyarok ilyen célú támogatása Magyarország részéről további stabilizáló hatást fejt ki térségünkben, mivel az ezen országokban lezajlott rendszerváltozás óta a magyar nemzeti közösségek elkötelezett támogatói a térség átfogó európai felzárkózásának, az állampolgárságunk szerinti államok demokratikus átalakulásának és gazdasági reformjainak. Romániában és Szlovákiában ezt bizonyítottuk eddigi kormányzati szereplésünkkel, és Jugoszláviában is ezt a célt követjük. A magyar kisebbségi közösségek tudatában vannak annak, hogy sajátos értékeik, nyelvük és kultúrájuk megőrzését és gyarapítását demokratikus társadalmi keretek között valósíthatják meg. Ennek megfelelően az elmúlt évtized során a jogállamiság talaján kizárólag alkotmányos és politikai eszközökkel kívántuk előmozdítani jogaink érvényesítését.