Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
A beszélgetést Oriskó Norbert készítette. Pozsonyban, a Szabad Újságban jelent meg, 2004. október 13-án
– Magyarországon az elmúlt hónapokban kormányválság volt, majd néhány nappal ezelőtt felállt a korábbival politikailag azonos, de személyi összetételében új kormány. Mennyiben lesz hatással ez a helyzet Magyarország és a határain túl élő magyarok, azaz a magyar–magyar kapcsolatok alakulására?
– A két hete hivatalba lépett magyarországi kormány és a határon túli magyarok közötti kapcsolattartás aszerint fog alakulni – és ebben egyet értek a Magyar Koalíció Pártja elnökének, Bugár Bélának a véleményével –, hogy az új kormány miként viszonyul majd a nemzetpolitikai célokhoz, illetve a határon túli magyarokhoz. Eddig legfeljebb annyi mondható el, hogy a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta barátságos karlendítésre még nem tellett, ellenséges hadonászásra viszont annál inkább – elsősorban a státustörvény végrehajtására vonatkozó megnyilatkozásokra gondolok.
– A Medgyessy-kormány szeptember 11-ére tűzte ki a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását, de ezt az időpontot a magyarországi belpolitika alakulása miatt el kellett halasztani. Ezen a napon mégis egy magyar–magyar találkozóra került sor Budapesten. Szili Katalin meghívására most találkoztak másodszor a kárpát-medencei magyar parlamenti képviselők, és ezúttal létrehozták a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF). Ez esetleg a kormány által működtetett, pót-MÁÉRT-ként is értelmezhető?
– Másról van szó. A KMKF létrehozása annak a hosszú folyamatnak az egyik eredménye, amelyet a rendszerváltoztatás utáni időszakban a Kárpátmedencei magyarság érdekegyeztetésére és közéleti tevékenységének összehangolására indítottunk még 1990-ben, de tulajdonképpen már 1989-ben. Még az Orbán-kormány idején született az az elképzelés, hogy a MÁÉRT inkább végrehajtási feladatok elvégzésére való, szükség van még egy szabályokat alkotó és ellenőrző feladatot ellátó parlamenti jellegű testület felállítására is. Már csak azért is, hogy a kárpát-medencei magyar struktúráknak az újbóli összekapcsolása megfeleljen a több száz éves európai hagyományoknak.
– Melyek voltak az említett folyamat legfontosabb állomásai?
– Mint az a szakmailag tájékozott körökben ismeretes, az első magyar– magyar csúcsértekezletre 1996-ban került sor, ott nemcsak a Kárpát-medence azon magyar pártjainak képviselői voltak jelen, amelyeknek van országos parlamenti és regionális önkormányzati vagy parlamenti képviseletük, hanem megjelentek a nagyobb társadalmi szerveződések képviselői is, mint például a Csemadok. De ez előtt is – az 1990-es rendszerváltozás óta – folyamatos kapcsolatban voltak a Magyarország határain túl élő magyarság politikai és társadalmi szervezetei, ez azonban az Antall József (majd elhunyta után Boros Péter) vezette kormány leváltása után 1994 tavaszán megszűnt. Az első magyar–magyar csúcstalálkozót tulajdonképpen az így keletkezett hiánynak a pótlására hívta össze kérésünkre a Horn-kormányzat. Ebben nagy érdeme volt Tabajdi Csabának és Lábody Lászlónak. Az Orbán-kormányzat idején ez a folyamat a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) megalakulásához vezetett, de emellett 1995-től olyan kapcsolattartási műhelymunka is folyt, amely már az új, azaz a rendszerváltozás utáni magyar nemzetstratégia alapjainak letételezéséhez vezetett.
A közös nemzeti célok – idegen szóval mondva „paradigmák” – alapján nemcsak összehangolni, de fejleszteni is próbáltuk a közös magyar politizálást. E „paradigmák” közül – amelyek máig a magyar nemzetpolitika alapját jelentik –, több már az első magyar–magyar csúcsértekezlet nyilatkozatában megjelent. Ide tartozik például a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásának kívánalma, az autonómia mint a szülőföldön való maradás alapfeltétele, és abban is egyetértés alakult ki, hogy a tudásközpontú társadalom megteremtésére kell törekednünk. A politikai paletta jobb oldalán, vagyis főleg az úgynevezett nemzeti oldalon egyértelművé vált az a meggyőződés is, hogy a társadalomépítés fókuszába a családot kell állítani.
– Ezek az alapelvek ma – a magyarországi baloldali kormányzat idején – is érvényesek?
– Látszólag igen, hiszen ezeket eddig szó szerint senki sem cáfolta meg, sőt inkább kiegészültek néhány gazdaságpolitikai szemponttal is, mint például a határon átnyúló gazdasági együttműködés gondolata. Azaz, hogy fontos Magyarország és a szomszédos országok között húzódó államhatár mentén élő, zömében magyar lakosságnak az együttműködési régiókba való szervezése. Ez a gondolat szervesen összefügg azzal a korábban kitűzött céllal, hogy a határok fölött egyesíteni kell a magyar nemzetet. Ámde baj az, hogy csak beszélünk róla, de valódi lépések nem történnek.
– Különösnek tűnhet, hogy a KMKF megalakulására mégis a mai, MSZPtöbbségű magyarországi kormány idején került sor…
– Tekintsük ezt természetesnek és egy jelzésnek is, hogy a kormányváltások nem állíthatják meg a nemzet kerekét. Példázza ezt, hogy a magyar– magyar kapcsolatok tudatos kiépítése még az Antall-kormány idején kezdődött, de a kormányváltás utáni megtorpanása ellenére is egy új elemmel gazdagodott, az első magyar–magyar csúcsértekezlettel, az Orbán-kormány idején megalakult a MÁÉRT, és elfogadta a parlament a státustörvényt, de már nem maradt idő a továbbfejlesztésre. A Medgyessy kormány idején ugyan az Orbán-kormány eredményeit kissé visszafejlesztették, de ismét akadt ember – ezúttal Szili Katalin – aki merte vállalni a folytatást, noha olyan politikai családhoz tartozik, amelynek a gondolkodása középpontjában nem a nemzetpolitika művelése áll. De mivel Szili Katalin szemlélete eltér az MSZP jelenlegi országos, eszdéeszes lelkületű vezetésétől, ezért a KMKF működését nem fogják a magyarországi kormánypolitika köreiből egyértelműen támogatni. Ezt tanúsítja az is, hogy eredetileg a MÁÉRT tanácskozását ugyanarra a napra hívták össze, amelyre Szili hívta meg a kárpát-medencei magyar parlamenti képviselőket. Ez az ellentét jelenleg gyengíti a KMKF pozícióját.
– És vajon a létrejött forma jó-e? Azaz tekinthető-e a KMKF a kárpát-medencei magyarság parlamentjének?
– Vannak hibái. Már az elnevezése sem szerencsés. A fórumon inkább egy lazább keretek között folyó eszmecserét értünk, amely vitára ösztönöz, de döntésre nem ad lehetőséget. Talán helyesebb lett volna, ha követjük az európai példát, és a Kárpát-medencei Magyar Parlamenti Képviselők Közgyűlését hívtuk volna létre. A név ugyanis nem csak kötelez, de meghatározza a kereteket is – ez a nyelv logikájának parancsa. Az előbb említett politikai háttér miatt történhetett meg, hogy az eredetileg parlamenti keretek között elképzelt szervezetbe parlamenten kívüli elemek is bejutottak. Megegyeztünk abban, hogy a magyar szervezetek parlamenti, illetve regionális képviselői alkotják a KMKF tagságát, viszont a magyarországi Országgyűlés elnöke jogosult arra, hogy más személyeket is behívhasson a KMKF-ba. Ennek következtében olyanok is megjelenhetnek ott, akik nem magyar szervezetből jutnak mandátumhoz, vagy más – ad hoc – jogcímen válhatnak a tagjává. További probléma a nyugati magyarság kérdése. Szerintem ebben a szervezetben nem igazán indokolt a képviseleti joguk – még ha nagyra becsülöm is képviselőiket –, hacsaknem valamilyen tanácsadói jogkörben. Ennek a kérdésnek az eldöntését is a magyar Országgyűlés elnökének a jogává tette a szeptember 11-i találkozó.
– A Kárpát-medencei magyarság valamennyi része képviselve lehet a parlamenti vagy regionális törvényhozási testületek képviselőivel?
– Igen. Ukrajna parlamentjében ugyan nincs képviselő magyar szervezetből, és kockán forog a magyarságnak a belgrádi parlamentben való képviselete is, viszont a Kárpátaljai Regionális Parlamentben, illetve a Vajdasági Parlamentben képviseltetik magukat a magyarok. Ezek regionális törvényhozói testületek, nem úgy, mint a szlovákiai és a magyarországi megyék. Viszont Szlovákia esete eléggé egyértelmű, akárcsak Romániáé, hiszen a Magyar Koalíció Pártja, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti jelenléte – legalábbis jelen időben – nincs veszélyeztetve. Ami pedig Horvátországot és Szlovéniát illeti, ezekben az országokban a parlamentben alanyi jogon biztosítanak legalább egy mandátumot a kisebbségeknek. Gyakorlatilag tehát nincs akadálya annak, hogy a Magyarországgal szomszédos országok magyarsága képviselőket tudjon küldeni a KMKF-ba.
– A KMKF gyakorlati jelentőségét elsősorban a működése határozza majd meg. Ez miként történik?
– A KMKF a megvitatott kérdéseket a magyar kormány elé tárja, de évente csak egyszer ül össze, és ez szerintem kevés. Hiányosság az is, hogy nem alakult ki olyan bizottsági struktúrája, amely megfelelően működne két plenáris ülés közötti időszakban. Létezik ugyan egy előkészítő bizottság, ám ennek inkább vitafórum-jellege van, tehát ez nem komoly, rendszeres munkát folytató testület. A MÁÉRT korábban állított fel bizottságokat, amelyek az Orbán-kormány leköszönte óta ugyan már nem működnek, viszont formailag ma is léteznek. Nos, miután a KMKF nem a MÁÉRT helyettesítője, hanem kiegészítője, ezekkel a bizottságokkal kellett volna párhuzamos rendszert felállítani – parlamenti kereten belül.
– A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát a Magyar Országgyűlés elnöke hívja össze. Szükséges, hogy a nemzet parlamentje a magyarországi Országgyűlés keretei között működjön?
– Nem feltétlenül, arra viszont mindenképpen szükség van, hogy törvény szóljon róla. És amíg ilyen törvény nincs, addig nélkülözhetetlen az országgyűlési keret. Ez most így fejlődőképesnek tűnik, a jövője részben a magyarországi belpolitika változásaitól, és részben tőlünk, határon túli magyaroktól függ. Bár úgy látom, hogy még nincs egészen átgondolva ennek az újonnan létrehozott intézménynek a működési mechanizmusa, viszont már erény az is, hogy egyáltalán létrejött. Feladatunk a jövőre nézve, hogy kedvező politikai körülmények esetén olyan működőképes szervezetté alakítsuk át, amely valóban a nemzetpolitikát és a nemzetstratégiát szolgálná, és joggal volna nevezhető a nemzet parlamentjének.