Koltay Gábor: A velünk élő Trianon című televíziós filmsorozat 9. részének szövege

XIV/9. – Ez a rész a Felvidékkel kapcsolatos, Trianonnal összefüggő történelmi tényeket, tendenciákat mutatja be. Milyen lehetőségei vannak a félelemmel teli emberek nemzedékeinek egy ingadozó akaratú anyaország és az európai egységesülési szándékok közepette?

 

Közreműködnek:

Duray Miklós író

Popély Gyula történész

Géczi Erika
Götz Anna
Selmeczi Roland
Tóth Renáta
előadóművészek

 

Sajó Sándor

Nagyapám

Az én nagyapám haja hófehér
Magyarországon lakunk, ő meg én,
De mégis nagyon messze
van szegény.

Vannak ott erdők, szép nagy zöld hegyek,
Karácsonyfából álló fenyvesek,
Nyaralni oda mégsem mehetek.

Piros alma terem az almafán,
Abból sem küldhet
nékem nagyapám,
Pedig az ő faluja is hazám.

Másképp lesz ez, tudom, nemsokára,
Ha megnövünk mi is akkorára,
Együtt
megyünk az ő falujába.

Visszavesszük a kerti almafát,
A zöld
erdőt, az ős magyar Hazát,
A fehérhajú szegény
nagyapát.

 

Duray Miklós: – Édesanyám azt mesélte, hogy 1919-ben virágcsokrokkal várták a magyar vöröskatonákat Losoncon azért, mert jöttek visszafoglalni a csehektől Felvidéket. Ehhez az élményemhez kapcsolódik egy sokkal későbbi esemény, amit 1983-ban éltem meg. Adtak egy portréfilmet egy vöröskatonáról. Eredetileg tengerész volt és Horthy Miklós hajóján teljesített szolgálatot, majd hazajött és beállt vöröskatoná­nak. Stromfeld Aurél vezénylete alatt ő is bevonult Felvidékre, majd pedig jött a parancs, hogy vissza kell vonulniuk. Amikor felolvasták előttük a parancsot – és ezt szó szerint így mondta –, akkor a katonatársai közül többen főbe lőtték magu­kat, hiszen ők azért álltak be a Vörös Hadseregbe, mert a szülőföldjüket akarták visszafoglalni a csehektől.

Popély Gyula

Sokáig nem tudtam fölfogni, hogy mi ez és miért van ez így. Szüleim, nagy­szüleim próbálták magyarázgatni úgy, ahogy gyerekfővel ezt föl lehet fogni, hogy én, mint egy nemzeti közösségnek a tagja hasonlóképpen, mint az egész nemzetem, egy nagy galádságnak, egy rút cselszövésnek, egy megnyomoríttatásnak vagyok a részese. Ezt viselni kényszerülök és mint igazságérzettel bíró ember, mindent meg kell tennem az igazságtalanság megváltoztatása érdekében, ahogy lehet. Ha más­képpen nem, legalább azzal, hogy ébren tartom a tudatot, önmagamban elsősor­ban, és ha mód adódik rá, másokban is.

Duray Miklós

Sok tízezer, akár sok százezer magyar család életében ez egy olyan változást hozott, amelybe a családok egy része belepusztult vagy felbomlott, gyakorlatilag értelmetlenné vált az életük. Trianon volt a magyar történelem legnagyobb tragé­diája. Trianonban szüntették meg a történelmi magyar államot. Sokszor voltunk részben elfoglalva vagy szétdarabolva, de az adott korban sohasem szentesítette ezt nemzetközi szerződés. Ez csak 1920-ban történt meg. Ez a határvonal szerves gaz­dasági szerkezeteket szelt ketté. Az én szülővárosomban 1910-ben 3600 ipari mun­kás dolgozott 11 ezer lakosból. Tíz évvel később már egyetlenegy sem. Tehát az összes ipari üzem megszűnt, a határvonalak mindkét oldalán beköszöntött a sze­génység és ez a mai napig tart.

Popély Gyula

Itt, Közép-Európának ebben a térségében a magyarság a XIX. század köze­pétől szálka valakinek, valaminek a szemében. A Kárpát-medence tönkretétele tudatosan, folyamatosan, rendszeresen folyt és lényegében még most is folyik. Szentül meg vagyok győződve, hogy már legalább másfél évszázada itt a mi eltünte­tésünkre megy ki a játék. Ezek a friss nemzetek saját nemzetté válásukat a mi nem­zeti elpusztításunkkal vélték elérhetőnek, és ebben az igyekezetükben bizony az európai nagyhatalmaknak, Európa nagy kultúrnemzeteinek úgymond a támogatá­sát is sikerült megszerezniük. Kitűnően zsonglőrködő politikusaik voltak, olyanok, akiket a XX. század Machiavellieinek is nevezhetünk. Elég csak a cseh Benešre vagy a román Brätianura gondolni, akikkel a magyar gondolkodásmód, a hagyomá­nyos magyar politikai hozzáállás egyszerűen képtelen volt fölvenni a versenyt.

Duray Miklós

Nagyon fontos tudatosítani azt, hogy éppen annak következtében, hogy tőlünk Trianonban megtagadták az önrendelkezés jogát, és elfogadtatták velünk ezt a helyzetet, folyamatosan kialakult egy olyan magatartás, hogy a magyarság helyzete sem változtatható meg, s ez a megváltoztathatatlanság démonának az uralma felettünk tulajdonképpen 1945 óta tart. Tudatosítani kell, hogy mitől élő egy nemzet. Attól, hogy van közös történelmi tudata, hasonló jelenbeli élményei és közösen tudja tervezni a jövőjét. Egyiket sem tudták megszüntetni, csak megtá­madták, a másikat rombolták és a harmadikat tönkretették. Tény az, hogy a tria­noni döntés sokkal tragikusabb helyzetet teremtett, mint a tatárjárás vagy a török hódoltság.

Popély Gyula

A magyar tudat fokozatos leépítése egy tudatos Habsburg-politikának a következménye, és ez pontosan a dualizmus éveiben következik be, a boldog béke­időkben. Mi egy csökötté kurtított nemzetté váltunk a dualizmus éveiben. Amel­lett, hogy volt egy erős magyar nemzeti tudat, volt egy állami lojalitás, egy hatalom­hoz való szervilis viszony, de valahogyan hiányzott a magyar etnikum kiművelésé­nek és öntudatossá tételének a megfelelő programja.

Kiss Menyhért

Feltámadás

Töviskoronát tettek a fejére,
A ruhájára sorsot vetének,

Megcsúfolták,
megvesszőzték szegényt,
Véres
esője folyt szemének;
Kezét
Pilátus akkor is mosta,
Árulója is akadt
ép’ elég,
Felfeszítették, sziklasírba tették,

És
ujjongott a hitvány csőcselék…

De Eszme volt és Igazság és Isten,
Hiába
erő, durva hatalom,
Valami a sírt
dörögve zúzta szét
Azon a rózsás, húsvéthajnalon;
Judeában, Párisban temessék el

Az Igazságot, mély síri gödörbe,
Feltámad egyszer, egy hajnalon,
Kiszáll a sírból,
fényesen tündökölve…

Ne sírj testvér! nincs veszve Magyarország,
Ruhájára ámbár sorsot vetének,
Megcsúfolták,
megvesszőzték szegényt,
Csurog a vére átdöfött
szívének;Felfeszítették, sziklasírba tették,
Bent és kint
ezer ellenség üvölt,De hirdetem, pirkad a húsvéthajnal,
És megmozdul
a föld…

Popély Gyula

A felvidéki magyarság mindjárt az impériumváltás, 1918–19 után nagy érvágáson megy keresztül. A megszálló cseh katonai és államhatalom tudatosan törekedett arra, hogy minél több magyart távolítson el, üldözzön ki a Felvidékről. 1918 novembere és 1920. december 31-e között az Országos Menekültügyi Hiva­tal kimutatása szerint több mint százezer ember menekül át a csehek által megszállt területről a maradék Magyarország területére. A valóságos menekültek száma jóval több, mert nem mindenki a maradék Magyarország területe felé menekült és nem mindenki vetette nyilvántartásba magát a Menekültügyi Hivatallal. Kiket üldöztek el? Az észt és a vagyont. Tehát olyan embereket, akik mint szervező erő, mint intelligens és vagyonos réteg potenciális veszélyt jelenthettek a csehszlovák államhatalom részére. S ez a folyamat a későbbiek folyamán is, tehát a húszas–har­mincas évek folyamán is állandóan tart. A magyar iskolák zömét: az elemi népisko­lákat, polgári iskolákat, középiskolákat megszüntetik. A magyar felsőfokú oktatást teljes egészében fölszámolják Csehszlovákiában. A magyarság ragaszkodása anya­nyelvi iskoláihoz ebben az időben még töretlen. Valóban elmondhatjuk, hogy a húszas, harmincas években csak az a magyar gyermek nem jár magyar iskolába, ahol egyszerűen nincs magyar iskola.

Duray Miklós

Az 1920 utáni helyzetben mindenkit ki akart sajátítani az új államhatalom. Hűségesküvel, állampolgári esküvel, nyelv-, tudatváltással arra törekedett, hogy átalakítsa ezeket az embereket. Tulajdonképpen totalitarizmus nyilvánult meg az 1920 utáni új államalakulatokban a magyarokkal szemben. Érdemes elolvasni a magyar nyelven írt tankönyveket. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy magyar nyel­ven írt tankönyvek, mert azok nem magyar tankönyvek voltak. Tudatukba próbál­ták sulykolni azt, hogy nekik hálásnak kell lenni azért, hogy végre megszabadultak a magyar elnyomás alól, a magyarok. Hogy végre emberi körülmények között élnek és nem feudális viszonyok között, mint Magyarországon. Megpróbálták beléjük sulykolni azt, hogy szégyelljék a múltjukat, hogy a magyarsághoz való tartozásuk szégyent keltsen bennük, mert a magyar egy bűnös nép, a legelnyomóbb nép, a leg­maradibb nép, legszegényebb, tehát egy ördögi konstrukciót eszeltek ki a tudatnak és a gondolkodásnak a megváltoztatására.

Popély Gyula

A két háború között létezett egy civil társadalom, léteztek erős egyházi kö­zösségek és a felvidéki magyarság például arra is képes volt, hogy 1925-ben – saját erejéből – létrehozzon Losoncon egy református teológiai főiskolát és azt fönntar­totta anélkül, hogy az állam ezt bármikor akkreditálta volna. A két háború közöt­ti felvidéki magyarság létrehozta a maga politikai pártjait. Ezek a pártok a parla­menti választási küzdelmekben, a helyhatósági, önkormányzati választási küzdel­mekben aktivizálni tudták mindig a teljes felvidéki magyarságot és mindig a lehető legbátrabb szószólói voltak a mindenkori magyar érdekeknek. És nemcsak felvidéki magyar érdeket képviseltek, hanem egy általános, összmagyar érdeket. A magyar társadalom teljes megszervezése volt a cél, mind politikai, mind gazda­sági, mind pedig kulturális téren. Menteni a tudatot, a nemzeti identitást ébren tartani, érdekképviseletet biztosítani mindenféle sérelemmel szemben, ami a ma­gyarságot érte. El kell mondanunk, hogy ez akkor nagymértékben sikerült is azért, mert a két háború közötti Magyarország azért még magyar ország volt a szó szoros értelmében, ha voltak is bizonyos nemzetellenes erők. Az elszakított terü­letek magyarsága pedig szentül hitte, bízott benne, hogy ez így örökké nem ma­radhat és előbb-utóbb a jognak, az igazságnak, az erkölcsnek győzedelmeskednie kell az ármány fölött. A ’38-as esztendő mintha ezt alátámasztani látszott volna. Hadd utaljak most magára Tomaš Garrigue Masarykra, Csehszlovákia első köz­társasági elnökére, aki a húszas években nem egy interjújában leszögezte, hogy ő bizony nem tartja ezeket a határokat örök érvényűeknek, ezek előbb-utóbb változni fognak, Magyarország bizonyos magyar többségű területeket vissza fog kapni Csehszlovákiától, és ezt egészen komolyan gondolta. Nos hát az európai helyzet úgy stabilizálódott, hogy végül Németország annyira megerősödött, hogy az egykori győztes antant-hatalmak kénytelenek voltak valahogyan helyrehozni azt, amit a Párizs környéki békék folyamán elrontottak. Hitler, Mussolini támo­gatásával, de az angolok és a franciák beleegyező tudomásulvételével kaptunk vissza bizonyos felvidéki területeket ’38 novemberében, majd ’39 márciusában Kárpátalját. Csehszlovákia széthullik, majd 1940 nyarán visszakerül Észak-Erdély, szintén olasz és német döntőbíráskodás eredményeképpen, de angol, francia és szovjet tudomásulvétellel.

Szabó Lőrinc

Az első döntés

Minden házban ott ült, mint a napi gondok,
minden szívben-agyban ott sajgott, szorongott,

minden percet úgy betöltött már a roppant
várakozás, mintha minden pillanatban
fölcsaphatna a láng, az akna a
mélyből
s bomba rakna
jövőt tűzből, vasból, vérből:

hat héten át mérte napra-nap a végzet
csikorgó mérlegén újra ezt a népet,
ég s föld között himbált a remény s a kétség,

s mint apa
szive a gyermek születését,
úgy vártuk a
jövőt, az élet parancsát.
Most vagy soha! Tudtuk: fegyver vagy igazság!

S mint az északi fény az éj nagy gyászában,
felragyogott a hír… És utána: láttam, utána:
hallottam, utána éreztem:
a hazát éreztem
zsiborgó testemben, azt az uj tizedrészt,
mely, mint levágott tag,

a zsongó sebekbe lassan visszaforradt:

a hazát, ahogy még soha, a szent földet,
erdőket, folyókat, amint visszajöttek,
hegyek csontját, mezők meleg hús-ruháját,
s mire a városok lélegzete átjárt,
véremben vérükkel már úgy csókolóztam,
ahogy a halállal fogok csak a porban,
s kint az utcán minden tizedik emberre

úgy bámultam, mint e drága újszülöttre,
apára, fiúra, akit sose láttam,
édes testvéremre, akit megtaláltam:
hogy kilombosodott egyszerre a család!

Megnőttünk
az őszben, mint tavasszal a fák.

Mit hoz még a tavasz, ha az ősz ily gazdag!
Félve,
súgva mondom:
hozzon
igazabbat, hozzon jobb világot…
Mint
a síri Lázár, káprázik a lélek a feltámadásnál…
Káprázik…
De így is forrón süt felétek
s mindazt várja, ami még jog és ígéret!

 

Duray Miklós

A visszacsatolás minden magyar számára fellélegzés volt. Érdemes meg­nézni itt azokat a megsárgult fényképfelvételeket meg filmhíradókat, nem kellett kivezényelni az embereket, aki csak tudott mozogni, ment és virágcsokorral intege­tett és örült. Mindenki, aki ezt megélte és még él, azokról a napokról csak könnybe lábadt szemmel tud beszélni.

Archív híradó: Komárom visszatér, 1938 (Horthy Miklós beszéde)

Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, ami eltölt ebben a történelmi pilla­natban. Húsz súlyos esztendő után először lépek seregünk élén a Felvidék felszabadult földjére. Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét. Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost, melynek falai az ellenséggel dacoló Klapka honvédeinek hagyomá­nyát őrzik.

Popély Gyula

A háború után mindent vissza kellett adni az egykori megrablóinknak, sőt a trianoni Magyarország még újabb területtel csonkult Pozsony alatt, a pozsonyi híd­főnél. Benešnek újból sikerült elhitetni először Sztálinnal, majd később a többi európai nagyhatalommal, sőt az USA-val is, hogy valójában a háborút a nemzeti kisebbségek okozták, meg kell szüntetni tehát a kisebbségek problémáját azáltal, hogy fölszámoljuk a nemzeti kisebbségeket. A trianoni határokat – ahogyan Beneš fogalmazott – előbb-utóbb etnikai határokká kell változtatni oly módon, hogy a tri­anoni határokon kívül élő magyarságot fel kell számolni, részben asszimilálni, rész­ben kitelepíteni, részben elűzni lakóhelyéről.

Illyés Gyula írása

A XX. század derekán eszelősségének szabad utat engedve felelős államférfi Beneš olyan kommentálással (a szavak súlyának olyan semmibe vevésé­vel) foglaltatta kormányprogramba, majd törvénybe egy országrész magyar­ságának teljes jogfosztását, vagyis egy nép maradéktalan kiűzését, hogy a felelőtlen kórus rá évtizedekig az lett: vissza valamennyivel Ázsiába, ott a helyük, ahonnan éknek idefurakodtak. […] Lelki, néplelkületi pusztítása az ilyen tajtékzásnak óriási. Mert hiszen van s mi éppen erről beszélnénk lelki veszedelem is; tudati s különös megnyilatkozásokkal köztudati torzulás.

Duray Miklós

Mi lettünk ismét a bűnös nép, jogfosztottak lettünk, üldözöttek, hogyha egy magyart az utcán lelőttek, mint egy kutyát, akkor semmi sem történt, és mindenki, aki magyart agyonvert, 1946-ban közkegyelemben részesült Csehszlovákiában. Az a félelem, ami kialakult 1945 után, az a félelem a mai napig ott lappang az embe­rekben és érdekes módon nemcsak azokban, akik megélték azt a korszakot, hanem az utódaikban is, mintha örökletes lenne a félelem. Úgy szocializálódik egyik gene­ráció a másik után, hogy fél. S a félelem sokszor nagyon áttételes módon jelenik meg, nem konkrét félelemben, hanem például öncenzúrában, vagy abban, hogy elébe megy azoknak az elképzeléseknek, amelyeket velünk szemben fogalmaznak meg, s eleve alárendeli magát, mert nem mer vele szembeszegülni. A félelemmel teli emberek nemzetévé váltunk a maradék Magyarországon is, hiszen ugyanabban a rendszerben éltünk és ugyanazon tapasztalatoknak a következményeiben tudato­sodott az énünk, tehát mondhatnánk azt is, hogy Trianon óta az egész magyarság félelemben él, nem bízunk önmagunkban, mert úgy érezzük, hogy gyengék vagyunk és ez is Trianonnak a következménye.

Popély Gyula

1945 után, ha meg is maradtunk, ha nem is sikerült a teljes fölszámolásunk, azért nagy gerincroppantásra került sor. 1945 óta az a fogalom, hogy nemzeti kisebb­ség, egyúttal valami kisebbrendűségi érzetet is jelent a felvidéki magyarok többsé­gében. Nincs meg a gazdatudata a felvidéki magyarnak a saját szülőföldjét illetően. Magát kiszolgáltatott, megtűrt népelemnek tartja, és ez az állapot nem jó tanács­adó. A hivatalos statisztikai kimutatások szerint a felvidéki magyar iskolaköteles gyerekeknek körülbelül 40 százaléka látogat szlovák iskolákat. Ez a kép azonban csalóka. Az én megítélésem szerint több mint fele látogat már szlovák iskolákat. Nos, miért csak 40 százalékot mutatnak ki? Kérem, egyszerű, mert az a magyar gyermek, aki szlovák iskolába jár, az esetek egy bizonyos részében már hivatalosan nem is minősül magyarnak, már nem vallják magukat magyarnak, hanem egysze­rűen szlováknak. Hova fog ez vezetni? Ha ez a folyamat nagyon sokáig tart, a nem­zethalálba. A magyar nemzethalál folyamatosan tart, folyamatos a haldoklás az elszakított területeken 1918–19-től egészen napjainkig.

Duray Miklós

1946-ban Csehszlovákiában kitaláltak egy ördögi tervet, az úgynevezett reszlovákizálást, aminek az ideológiája az volt, hogy itt minden magyar szlovák volt, de a magyarok elmagyarosították ezeket a szlovákokat és ezek most visszatér­hetnek eredeti nemzetükhöz, a szlovákhoz. Ezzel védetté válnak, így több százezer magyar kérte a nemzetisége megváltoztatását.

Popély Gyula

Az 1910-es statisztikai adatokból kiindulva, a mai Szlovákia területén 896 ezer magyar anyanyelvű élt. Jelenleg ott tartunk, hogy 550 ezer magyar nemzetiségű él Szlovákiában. Kiszámítottam, hogy amennyiben 1918 után a magyar és a szlovák demográfiai fejlődés azonos mértékű lett volna, akkor jelenleg a mai Szlovákia terü­letén nem 550 ezer magyarnak kellene élnie, hanem 1 millió 800 ezernek és nem 5 millió szlováknak kellene azon a területen élnie, hanem 3 millió 600 ezernek. Miből lett ennyi szlovák? Először is mibelőlünk, magyarokból, aztán a bányavárosok németjeiből és részben a szepességi németekből. Önmagából az 1910-ben még 1 mil­lió 700 ezret kitevő szlovákság Szlovákia mai területén nem tud fölszaporodni mos­tanra 5 millió fölé – ez biológiai képtelenség – a közép-európai viszonyok közepette.

Duray Miklós

A sok félelem és elnyomás közepette megjelent egy teljesen természetes emberi magatartás, az „ahogy lehet” magatartása. Társadalmi méretben nem lehet elvárni a hősiességet. Egyre kevesebben vannak olyanok, akik el tudnak térni a megalkuvás normájától. Ez nem azt jelenti, hogy árulókká válnak, hanem azt jelenti, hogy nem mernek többet vállalni, mint amennyiről érzik, hogy nemcsak ők viselik el, hanem a másik oldal is elviseli. Az életemből azt az időszakot tartom a legfontosabbnak, amikor sikerült az 1970-es és a 80-as években megmenteni a fel­vidéki magyar iskolákat, mert olyan ördögi tervet dolgoztak ki, amely a magyar oktatás megszűnéséhez vezethetett volna. A XXI. század első évtizedében is azért vannak még magyar iskolák a Felvidéken, mert akkor sikerült megmentenünk, aminek a következménye az lett, hogy én kétszer börtönbe kerültem. Hogyha éle­temben soha mást nem csináltam volna, amelyhez szerencsére elég sok partnert találtam, már akkor is értelme lett volna az életemnek.

Csoóri Sándor előszava

Ezt a könyvet nem szépíró írta. Nem is gyakorlott tollforgató. Ezt a könyvet maga az elviselhetetlen sors íratta egy Csehszlovákiában született s máig ott élő, fiatal magyar értelmiségivel: Duray Miklóssal.[…] Duray könyve nemcsak erkölcsi tett, de bizonyos tekintetben új határkő is. […] Mintha csak arra szólítaná fel az érintetteket: nézzük most már a Trianon óta eltelt időket: a tragikus számlák végösszege nem a magyarok lelkiismeretét ter­heli. […] Miközben én ezeket a bevezető sorokat írom, Duray Miklóst e miatt a könyve miatt is vádemeléssel vagy ideggyógyintézettel fenyegetik. Könyvét, természetesen, csak a titkosrendőrség olvashatta, nem az olvasók. Szorongatott helyzetében egyedüli védelme a nyilvánosság volna. Vagyis, ha önéletírása odahaza jelennék meg magyarul és szlovákul. Sajnos, ez még reménynek is reménytelen. Könyvének amerikai megjelentetése tehát kény­szer. A kényszerrel együtt azonban mégiscsak olyan nyilvánosság, amely nem a politikai botrány, nem az anarchia s nem a terrorizmus eszközeit választja, hanem a megegyezést kereső ember egyetlen módszerét: a vallo­másba ágyazott igazmondást.

Duray Miklós

Az 1970-es és a 80-as években szerteágazó kapcsolataim voltak a magyaror­szági értelmiségiekkel, kapcsolatot tartottam Csoóri Sándorral, kapcsolatot tartot­tam a Beszélő körével, sok olyan emberrel, akik részt vettek a monori találkozón, majd a lakitelki találkozón, bár akkor sem volt ez már egy csapat, de volt, ami összefűzte őket. Voltak, akik ellenem fordultak, voltak, akik eltávolodtak és vol­tak, akik megmaradtak. Hiba lenne, hogyha mai szemszögből, vagy mai befolyások alapján ítélném meg az 1970-es és az 1980-as években tartott kapcsolataimat, és esetleg ennek alapján minősítenék bárkit is. Ugyanis én akkor úgy éreztem, hogy azok, akikkel én kapcsolatot tartok, pozitívan viszonyulnak hozzám. Nem akarom azt a kifejezést használni, hogy szeretnek, mert nem tudom. De tudtunk nagyon őszintén beszélni. A mai szememmel is ugyanúgy tudok visszagondolni Csoórival, Csurkával, Bencze Györggyel, Kiss Jánossal tartott kapcsolataimra, mint amilyen minőségben akkor megjelent. És ma sem vagyok hajlandó például arra, hogy az egyik, vagy a másik személyt bármilyen ok miatt mellőzzem, és nem is akarom a jelenlegi áramlatok függvényében aktualizálni az érzéseimet irántuk, mert ezt nagyon sokszor megpróbálták, ki akarták belőlem kényszeríteni, de nem vagyok rá hajlandó. Én autonóm módon képzeltem el nemcsak emberi életemet, hanem poli­tikusi életemet is, s a politikusi megnyilvánulásaim és az elképzeléseim is az auto­nómia és az autonóm fejlődés irányába fogalmazódtak meg. Úgy érzem, hogy én kezdettől fogva egyre inkább a nemzetpolitikában fogalmaztam meg elképzelései­met és korábbi barátaim közül néhányan ezt minthogyha elutasították volna. A nemzeti érzés, a nemzet autonóm fejlődésének az elképzelései, a nemzeti értékek megmentése, fejlesztése, ezek se nem liberálisak, se nem konzervatívak, se nem baloldaliak, itt valószínűleg másról van szó, arról, hogy milyen szellemi körökhöz kötődik, vagy milyen érdekeltségi körökhöz kötődnek az emberek. Van, akinek érdeke a nemzet ügye, van, akinek pedig az az érdeke, hogy ez a nemzet ne boldo­guljon, hanem essen szét.

Duray Miklós írása

Amikor éppen a politikai rendőrség hallgatott ki, és ígérgették, hogy soha többé nem rúgok labdába ebben az országban, amikor a valamikori CSEKA-főnök, Felix Edmundovics Dzserzsinszkij vigyorgott helyeslően a falról, én is úgy éreztem, hogy kilátástalanabb helyzetben már nem lehetek. Ámbár tudom, hogy abszolút értelemben nem volt igazam. Vannak sokkal reménytelenebb helyzetek is. […] És ezzel meg is mondtam a lényeget: az ember valamilyen egyéni és kollektív veszélyeztetettsége, jogainak megtagadása a legkilátásta­lanabb helyzet. Például ilyen jog a másképp gondolkodásra való jog is. Tud­juk, hogy a már említett Dzserzsinszkij idejében, de később is ezrek és ezrek fizettek életükkel a másképp gondolkodás miatt és ez elég kilátástalan helyzet volt. A mai helyzetünk kilátástalanságának mércéje bizony függ attól is, hogy meddig uralkodik körülöttünk az erőszakos elhallgattatás szelleme.

Popély Gyula

Bekövetkezett 1989 novembere, a rendszerváltozás, ahogyan ugye a csehek elnevezték mindjárt: a bársonyos forradalom. Akkor sok naiv felvidéki magyar, de magyarországi magyar is azt gondolta, hogy na most aztán minden megoldódik, jön a demokrácia. A szlovák kormány miniszterelnök-helyettesi posztjára jelöltek, amit én akkor visszautasítottam, de a prágai szövetségi gyűlésnek kooptált képvise­lője lettem, később az Együttélés politikai mozgalom alapítója. De látva azt, hogy mi történik, hogyan lehet korrumpálni olyan embereket, akiket azelőtt tiszta embereknek tartottam, úgy láttam jónak, ha én kihátrálok ebből a társaságból.

Duray Miklós

– Olyan elvárások fűződtek a kommunista hatalom bukásához, amely elvárá­sok közül szinte semmi sem teljesült. Sajnos, a rendszerváltozás messzemenően nem hozta meg a várt eredményt, mert az tény, hogy megszűnt a kommunista hatalmi rendszer, s ez mindenkinek jó, de nem szűnt meg a magyarság elnyomása, a magyarság kiszolgáltatottsága, a magyarság tudatos megosztása, a magyarság elsze­gényedése. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek bizonyos lehetőségek, de azokat ki kell használni és általában nem élünk a lehetőségekkel. Tehát mintha hagynánk Trianon pusztító gőzhengerét tehetetlenül tovább menni.

Duray Miklós levele Vaclav Havelhez

Meg kell állapítanunk, hogy az elmúlt két év folyamán, amikor mindenek­előtt az ország gazdasági rendszerének átalakítását, a jogállam kiépítését, illetve a pluralista társadalom és a polgári demokrácia létrehozását tartot­tuk szem előtt, […] a többségi nemzetek képviselői épp azokat a politikai lépéseket nem tették meg, amelyeket a nemzeti kisebbségek a leginkább vár­tak. Nem nyilvánították semmissé az 1945–1948 közötti években megho­zott jogfosztó törvényeket, nem mentették fel a kollektív bűnösség vádja alól a magyar és a német nemzeti kisebbség tagjait, nem részesítették őket jogi, erkölcsi és anyagi elégtételben, sőt épp ellenkezőleg: néhány új törvény jóváhagyásával mintegy szentesítették ezeket a hajdani diszkriminatív tör­vényeket.

Popély Gyula

A Magyar Koalíció Pártja nem hajlandó napirendre tűzni a Beneš-dekrétumok kérdését, nem hajlandó foglalkozni a magyarellenes jogszabályokkal, a kassai kormány­programmal, nem hajlandó támogatni gróf Esterházy János rehabilitálásának ügyét, és megszavazta az új szlovák, magyarellenes alkotmányt. Nyilatkozgattak a politikusaink, hogy ők ezzel nem értenek egyet, de ugyebár nem akarják Szlovákia helyzetét a nem­zetközi porondon nehezíteni az euroatlanti integrációs folyamatban, éppen ezért meg kell szavazni. Bölcsességnek álcázzák tehetetlenségüket.

Duray Miklós

Panaszkodnak Magyarországon, hogy nehéz Magyarországon magyarnak lenni, mert több mint negyven éven keresztül egy nemzetellenes hatalom ural­kodott itt, ez hatásában érezhető a mai napig. Viszont meg lehet szerezni a ha­talmi eszközöket ahhoz, hogy a nemzet jövőjét formáljuk. A kisebbségi helyzet­be került magyar közösségek politikai reprezentációja kormányzati helyzetben sem tudja a nemzet érdekeit képviselni, csak partikuláris gazdasági érdekeket tud megjeleníteni, mert ha a nemzet érdekeit jeleníti meg, akkor elveszti a pozí­cióját, és olyan össztüzébe kerül a támadásoknak, amelyet már nem vállal, vagy amelyben elbukik.

Popély Gyula

A rendszerváltás közepette megnyilvánuló magyar értelmiség egy része az évek folyamán kisodródott a politikából, önként vagy kényszerből. Egy másik réteg konjunktúrából kapcsolódott aztán be, s ezek megélhetési politikusokká váltak. Kiszolgálnak mindent, ügyesek, gátlástalanok és éppen ezért kiszorítanak min­denki mást. Nagyon jó populista szövegük van, elhitetik az egyszerű, szerencsétlen közmagyarral, hogy a felvidéki magyarságnak a legfontosabb érdeke az, hogy minél jobban beintegrálódjék Szlovákiába és minél inkább bizonyítani tudja, hogy az államhatalom megbízható közege az ottani magyarság. Van egy réteg, amely nem állt be ebbe a sorba és a régi rendszerváltó gárdából származik, de fogát csikorgatva tűri, amit tűrnie kell és el kell viselnie mellőzöttségét, a megaláztatást. Ilyen többek közt Duray Miklós esete. A rendszerváltás előtt és után is még néhány éven keresz­tül Duray Miklós tekintélye töretlen, csorbítatlan volt és valóban senkit nem lehe­tett vele egy napon említeni. Most azonban ott tartunk, hogy Durayt békebontó­nak tartják, házsártos, magyarkodó és hasonló jelzőkkel illetik, ha nem is nyíltan, de éreztetik, hogy nem ez a vonal követendő a felvidéki magyarok számára, mert ugyebár Duray meggondolatlan, forrófejű. Ezért a saját magyar politikustársai nem engedik, hogy megszólaljon. Amikor 2002 tavaszán a két választási forduló között megjelent a Kossuth téren és Orbánék mellett volt egy nagyon kemény és tiszta föl­szólalása, hát bizony nagyon meggyűlt a baja odaát Pozsonyban. No nem a szlovák politikusok bántották, hanem saját magyar politikustársai.

Duray Miklós beszéde, Budapest, Kossuth tér, 2002

A nemzet együtt van, adjon Magyarország és a magyarság példát az egész Kárpát-medencének és Közép-Európának, hogy győzelemre lehet vinni a rendszerváltozást. A Kárpát-medencében mindig aszerint történnek a dol­gok, hogy mi történik Magyarországon. Ha Magyarország süllyed, süllyed az egész Kárpát-medence. Ha Magyarország emelkedik, emelkedik az egész Kárpát-medence. Emeljük magasra az egészet!

Popély Gyula

1991 szeptemberétől a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója lettem egé­szen 1997. október 1-jéig, a leváltásomig. 1997-ben megjelent egy miniszteri utasí­tás, hogy megtiltják a magyar iskolákban a kétnyelvű bizonyítványok kiadását. Csakis szlovák nyelven szabad a magyar iskolákban is kiadni az iskolai bizonyítvá­nyokat. Nos, hát nagy volt a fogadkozás a magyar középiskolai igazgatók körében, hogy mi bezzeg majd szembe szegülünk, nem engedjük és így tovább. Nos, végül rajtam kívül mindenki hajlandó volt az egynyelvű bizonyítvány kiadására. Az álta­ lános iskolák igazgatóinak körülbelül egyharmada továbbra is kétnyelvűt adott ki, de kétharmad ott is behódolt. A gimnáziumi igazgatóknál egyedül maradtam. Két­szer felszólítottak, hogy vonjam be a kétnyelvűeket és adjak ki csakis egynyelvűe­ket. Én e két felszólításnak nem tettem eleget, sőt mindig megmagyaráztam, hogy miért nincs igaza a hatalomnak és miért áll az én oldalamon a jog. Természetesen ez senkit nem érdekelt, azt mondták, hogy ők nem alkotmányjogászok, hanem utasí­tást hajtanak végre, el kellett engem távolítani. No jó, ezzel számoltam, eltávolí­tottak. Az iskolánk szülői szövetsége szinte egy emberként kiállt mellettem, no de hát ez abszolút nem bírt jelentőséggel, senkit nem érdekelt. A magyar politikai pár­tok tiltakoztak a leváltásom ellen, sőt már előtte tiltakoztak, még a leváltásom előtt is, nehogy az bekövetkezzék. Minden követ megmozgattak, hogy ne legyenek a magyar pedagógusok ellen represszív intézkedések. No de akkor még ellenzékben voltak, és ebből bizonyos népszerűséget tudtak kovácsolni saját maguk számára. Sajtótájékoztatót tartottak és mindenütt mondták, hogy milyen nagy jogtalansá­gok történtek. Mit hoz a történelem? Egy esztendőre rá, ’98 őszén a Magyar Koalí­ció Pártja részévé vált a kormányzó hatalomnak. Mindenki azt várta, hogy vissza­helyeznek igazgatói tisztségembe, de nem ez történt. Visszahelyezésemről szó sem lehet, mert aki egyik hatalommal szembeszegül, az képes a másikkal is szembesze­gülni, aki pedig egyiket kiszolgálta, az kiszolgálja majd őket is. Ez csak egy kiraga­dott példa a sok közül, de nagyon jellemző. Tehát valójában így néz ki a felvidéki magyar élet. Minden felemelő szépségével, minden megalkuvásával és minden gyalázatával együtt. Teljes kisebbségi életet élni egyenes derékkal nagyon nehéz, majdnemhogy lehetetlen.

Duray Miklós

Bíztunk a demokrácia intézményeiben, amelyek kibontakozási lehetőséget teremtenek és elkezdhetjük a romokban heverő közösségünket építeni. Az én megrögzött autonómia-pártiságom, úgy éreztem, hogy azokkal a lehetőségekkel találkozik, amelyek a rendszerváltozásból adódnak, és el lehet kezdeni az autonó­mia építését a magyar közösségeknek. De ’94-ben, amikor eljutottunk az elképzelé­sünk csúcsára, ahonnan már a megvalósítással kellett volna kezdenünk foglal­kozni, akkor egy olyan összetett támadássorozat indult meg ellenem, amely gyakor­latilag a mai napig tart. Amikor kormányzati hatalom, ellenzéki érdekek, titkosszolgálati érdekek együtt, egyszerre ugyanarra a síkra kerültek, én azzal már nem tudtam szembeszegülni. Tény az, hogy 1994-ben bekövetkezett a felvidéki magyarság körében egy olyan törés, amely fokozatosan erős szétzilálódáshoz veze­tett, s ma a felvidéki magyar közösség rosszabb állapotban van, mint 1990-ben volt. Minden közösség, minden csoport az anyagi érdekek mentén szétszedhető. Megíté­lésem szerint a fenti érdekek hatása a mai napig nem szűnt meg, de annyira körbe vagyok bástyázva, hogy onnan csak kilépni lehet, nem tudom azt átalakítani. De az is lehet, hogy az a szoros fal, ami körülvesz, bizonyos okok miatt önmagától repede­zik szét, mert az is megtörténhet.

Koltay Gergely dalszövege Kell még egy szó

Kell még egy szó, mielőtt mennél, Kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az
úton majd néha gondolj rám,
Ez
a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.

Nézz rám, és lásd, csillagokra nézz, Nézz rám, hova tűnt a régi szenvedés?Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól,
hova mész, de végül hazatérsz.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán, három hegyen túl, Szállj, szállj, ott várnak rád, ahol véget ér az út.

Úgy kell, te is értsd, nem indultál hiába, Az a hely, ahol élsz, világnak világa, Az égig érő fának ha nem nő újra ága, Úgy élj, te legyél virágnak virága!

Szállj, szállj, sólyom szárnyán, három hegyen túl, Szállj, szállj, ott várnak rád, ahol véget ér az út.

Nézz rám, s ne ígérj, nézz rám, sose félj, Ha nincs hely, ahol élj, indulj hazafelé!