Nyílt levél az IGEN-nel szavazókhoz

Megjelent a Magyar Nemzetben, 2004. december 1-jén

 

A nemzet akkor kerül veszélybe, ha belülről bomlasztják. A nemzet szervezete ugyan képes védekezni a külső támadásokkal szemben, de megroskad a belső kórtól.

Soha sem gondoltam volna, hogy tizenöt évvel a rendszerváltozás után Magyarországon olyan véres vita alakulhat ki nemzeti közügyről, mint most az állampolgárság miatt. A vita lényege: szétverik-e szemünk láttára a nemzetet, vagy közös erővel egységesítjük.
A jegecesedési pontban az a kérdés jelenik meg, hogy igent mond-e a magyarországi választópolgár a magyar állampolgárság folytonosságára, vagy önszántából hitelesíti, azaz véglegesíti a nemzet szétdaraboltságát?

A nemzet mostani, nyolc részre szakítottságát ugyan nemzetközi szerződés mondta ki, de nem tiltotta meg, hogy az állam belső jogi eszközeivel ellensúlyozza ennek káros hatását. A nemzet államhatárok fölötti egyesítése, illetve újraegyesítése, a nemzet egységének megóvása vagy újraállítása a nemzet, illetve az állam belső ügye maradt mind a mai napig.

A magyar állampolgárság folytonossága a belső jog szerint több mint ötven évvel ezelőtt, a kommunista puccs után szűnt meg, mert az akkori magyarországi parlament így döntött. Ezért nem véletlen, hogy ma éppen utódaik szeretnék megakadályozni a helyreállítását.
A nemzeti tudat elleni támadásaik ugyancsak régi gyökerűek. Leggyakoribb eszközük az érzelmek pénzre cserélése, a szolidaritás átváltása érdekcsoportok közötti ellentétekre, a társadalom megosztása akár hazugságok árán is, és legújabban a lelkiismeret és az értelem szembeállítása. Mert lássuk meg: szembeállítottak egymással két, egy tőről fakadó érzelmet is: a hazafiságot és a nemzeti érzést. Mert szerintük az hazafi, aki nemet mond a nemzetre.

Az állampolgárság ügye a most megtartandó népszavazás két kérdése közül nemzetpolitikai ügy. De azzal, hogy a kormánypárti pártelnökök elutasító álláspontra késztették pártjukat, pártpolitikai üggyé süllyesztették a nemzetpolitikát. Ezzel azt a látszatot keltik, mintha a különböző pártok, illetve a jobboldal és a baloldal között zajlana a vita, mintha mindez csupán a pártok versengése lenne. A pártok szavazóit pedig nemzetpolitikai ügyben igyekeznek egymással szembeállítani. Pedig éppen az állampolgárság jogfolytonosságának a visszaállítása lehetett volna az óhajtott társadalmi békét is helyreállító jó ok.

Úgy tűnik, mintha végérvényesen kettészakadt volna a magyar társadalom, pedig csak meg van osztva, mert megosztották. A választóvonal látszólag pártpolitikai jellegű, de valójában teljesen másról tanúskodik. Mert az egyik oldalon áll a nemzet azon része, amelyikben még nem rendült meg a nemzeti tudat: különböző pártok, a jobboldal és a baloldal támogatói találhatók közöttük, sőt a pártoktól teljesen független emberek is. Ezen az oldalon áll az államhatárokkal leválasztott magyarság túlnyomó része. Itt áll tehát a nemzet többsége. A másik oldalon állnak azok a pártkorifeusok, akik meghirdették, hogy nemmel fognak szavazni az állampolgárságra, és ott találhatók azok, akiket befolyásolni tudtak, valamint azok is, akik meggyőződésből utasítják el a nemzetet vagy a magyarságot.

Úgy tűnik tehát, mintha az egyik oldalon állna a nemzet, a másik oldalon pedig a nemzet ellenfelei. De ez is csak látszat.

Vitathatatlan, hogy a két fél közül a nagyobbikat a Nemzet alkotja. De kik alkotják a kisebbik rész zömét? A megtévesztettek, akiket becsaptak, akikben félelmet keltettek, akik máig nem tudtak megszabadulni a kommunista téveszméktől. Akiknek egy része szabadulni szeretne onnan, de még nem látta meg a feléje nyúló segítő kezet. Segítsünk hát nekik, hogy visszajöhessenek a mi oldalunkra, a nemzet gyógyultjai közé.

A népszavazáson tehát sok minden fog múlni, nem csupán az állampolgárság ügye. Mert az emberi és a nemzeti önbecsülésünk tétje van rajta. Talán az utolsó pillanatban önvizsgálatra, esetleg szégyenkezésre is készteti azokat, akik még a túloldalon vannak, és talán a szavazóhelyiség kapujában döntenek majd úgy, hogy IGEN-nel szavaznak. Azt azonban mindenképpen tudatosítanunk kell, hogy az ilyen ügyben kiírt népszavazásra felkészületlen volt a magyarországi társadalom. Ám ha sikeres lesz, az hozzájárulhat lelki egyensúlyunk helyreállásához.

Az állampolgárság ügyében voltaképpen nem lett volna szabad kiírni népszavazást, hiszen a nemzet elcsatolt része nem vesztette el magyar állampolgárságát, nem Magyarország vonta tőlük vissza, hanem erőszakkal elvették tőle. De ha már lesz népszavazás, nem titkos szavazásként kellene megrendezni, hanem nyíltan, követelésszerűen kellene kimondani az IGEN-t. Úgy kellene megrendezni, mint egy nyilvános felterjesztést, melyre csak egyetlen választ lehet adni. Úgy, hogy a nemzet minden tagjának lehetősége lenne azt mondani:

IGEN, állítsuk helyre a magyar állampolgárság jogfolytonosságát.

De ha már lesz népszavazás, és az kétfajta választ ismer, akkor segítsünk mindenkinek, hogy az egyetlen helyes válasz kerülhessen túlsúlyba – az IGEN.

Pozsony, 2004. december 1.