A nemzetről Strasbourgban

Európa meg van háborodva!

Európa nem tudja, mi a nemzet.

Európa nincs tisztában a nemzet jogaival.

Ez jutott eszembe 2006 január végén, amikor Frunda Györgynek, a Romániai Magyar Demokrata Szčivetség bukaresti szenátorának a nemzetről szóló előterjesztésről szavazott Strassburgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, és határozati javaslatát csak egyetlen szavazatnyi többséggel fogadta el. Hál’ Istennek, a határozat jogerős. Lehet, hogy hálával ebben az esetben leginkább Komlóssy Józsefnek (magyar, kanadai és svájci állampolgárságú, szigligeti szőlősgazdának, kisebbségpolitikai szakértőnek) tartozik a nemzet, mert ha ő nem biztatja igennel való szavazásra képviselő-barátait, akkor talán a javaslat elbukott volna.

A Magyar Koalíció Pártjának képviselői nem voltak jelen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésen, a párt országos elnöksége nem tudott arról, hogy ilyen fontos előterjesztés kerül ott napirendre, noha a „kis MÁÉRT” marosvásárhelyi találkozóján megegyeztek a résztvevők, hogy a nemzetközi fórumokon kölcsönösen támogatni fogják egymás előterjesztését. De a nagy nyilvánosság sem tudta, mi fog történni ott, és arról is csak a beavatottaknak van tudomásuk, mikor miről tárgyalnak ebben a testületben, és azt is kevesen tudják, mi történik az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban és az Európai Bizottságban. – Erről ennyit.

Frundának a nemzetről szóló strasbourgi határozati javaslata stratégiai jelentőségű. Persze nem azért, mert elfogadásával a nemzettel kapcsolatos ügyek mindegyike a helyes kerékvágásba zökkenne – és nem is valószínű, hogy érte valaki Frunda Györgyöt a nemzetek nemzetközi lovagjává üti. Azért volt fontos ez a január végi nap, mert ekkor fogadták el európai fórumon az első olyan dokumentumot, amely azt állapítja meg, hogy a nemzet ügyében zavar uralkodik, és ebben a zavarban némi rendet tesz.

A zavaros és tisztázatlan helyzetek miatt azonban senkit sem érhet sérelem, aki kulturálisan valamely nemzethez tartozónak érzi magát, de nem ama „nemzet államában” él, hanem másutt tagja egy állampolgári közčisségnek, és ott emiatt nemzeti kisebbséginek számít. Sőt nemcsak hogy nem kerülhet emiatt hátrányos helyzetbe, hanem jogot formálhat előnyös megkülönböztetésre is, pl. a közigazgatásban. Az autonómia-igény tehát legitim igény. – Ez a határozat lényege.

Ezt jó olvasni, hiszen a tagállamok egy része eddig nem úgy viselkedett, mintha tudna arról, hogy létezik ilyen „finom” különbség az állampolgár és a nemzet között, de ezután – ezek az államnacionalista jogalanyok – számonkérhetőkké válnak. Emiatt forrongott 2006 január végén és február elején az egész romániai nemzeti sajtó. Az összmagyar közélet azonban – beleértve a hivatásosakat is -, nem vett erről a fordulatról tudomást.

Az is kiderült Frunda előterjesztésből, hogy Európa nincs tisztában a nemzet fogalmával. De nem csak Európa ennyire félkegyelmű, az egész világ az – mondhatnánk némi túlzással -, sőt nemzettársaink egy része is ilyen.

Miről van szó?

Csupán arról: mit jelent a nemzet fogalma.

Sokak számára az sem világos, mi a különbség a nép és a nemzet, vagy az állampolgárok közössége és a nemzet között. A fogalmak jelentését illetőleg ellentétek uralkodnak a szociológusok és az (archeo)etnológusok között is. Az utóbbiak a nemzetet (a nemzetségek összességét) tekintik ősibb társadalmi alakulatnak, a népről pedig azt tartják, hogy az újkor szüleménye. A szociológusok ennek az ellenkezőjét vallják. A politológusok zavarodottságát nem érdemes megidézni.

Az tény, hogy a magyar gondolkodásban a magyar nép és a magyar nemzet között a XVIII. század végéig alig lehet értelembeli különbséget tenni. Talán csak annyit, hogy létezett hungarus és más népelem: slavus, hospes, saxon, zipser, cumanus stb.

A történelmi közösségeket, illetve azokat a másokat, akik ezt a másságot korábban is vállalták, de alárendelték magukat az ország egyetemes, királyi hatalmának, csak a refomkor előhírnöke, a felvilágosodás fellángolásának időszaka és a reformkor kezdte minőségileg megkülönböztetni. Azokat a néptöredékeket, amelyek mindaddig történelmi szerepvállalás nélkül maradtak (pl. a szlovákokat), nem különböztették meg, és nem vették sem nép-, sem nemzetszámba. Azonban mindegyiküket egyesítette Szent Korona, mely szimbolikus ereje miatt sokkal többet jelentett, mint majdan az állampolgárság. Az előbbiből nem lehetett egyénként kilépni, csak hűtlenné válni hozzá, az utóbbiból ki lehetett tagadtatni vagy pedig el lehetett veszteni.

Ez a megkülönböztetés azonban ma is létező erejű, csak nem alkalmaztatik. Mert a Szent Korona államjogi hatálya alól csak népszavazással vagy

uralkodói döntéssel lehetne kilépni, ha valaki ezt a hatályt jogi kérdés tárgyává tenné. Ám ilyen államjogi lépésre még nem került sor. Ezt az erőt ezért jelképesen létezőnek kell tekinteni, noha a közgondolkodás egy részét máig befolyásolja. Ma is ez jelenti a hagyományos magyar állam- és nemzetelmélet, valamint az I. világháború után uralkodóvá vált európai nemzetállam-szemlélet között levő törésvonalat.

Mi e törésvonal jellemzője?

Sem több, sem kevesebb, mint az alattvaló és az állampolgár, valamint a nép és a nemzet hagyományos magyar és mai európai fogalma közötti különbség – a magyar szerint egyik fogalompárban sem azonos az első a másodikkal, az európai szemlélet szerint pedig a köztük levő átfedés miatt tulajdonképpen azonosnak lehet őket tekinteni.

Akkor nem lenne sem fogalmi, sem értelmezési zavar, ha a szavak eredeti értelmét vennénk figyelembe, és nem az állampolitikai vagy hatalmi politikai értelmezésüket tartanánk mérvadónak.

Kiindulási pontként a nemzet-felfogásokból axiómákat kell megfogalmazni.

Az egyik axióma szerint a nemzet megszemélyesítője az állam.

A másik axióma szerint a nemzet történelmi, kulturális és nyelvi közösség, és a nemzethez való tartozás vérségi alapon is nyomon követhető.

A harmadik axióma szerint a nemzet olyan történelmi és politikai közösség, amelynek belső tagozódását a kulturális és nyelvi sajátosságok határozzák meg.

Az első a francia nemzetfelfogást jelenti. A második a német nemzetelmélet jellemzője. A harmadik a XIX. századi magyar nemzeteszmére jellemző, és ugyan töredékesen, de egyszerre jelenik meg benne mind a francia, mind a német nemzetszemlélet. Ez jellemezte a történelmi magyar állam utolsó nyolcvan évének nemzetállam-felfogását, és az összhangban volt a Szent István-i állameszmével.

A Frundától benyújtott és a Parlamenti Közgyűlés által elfogadott határozat a különböző nemzetfelfogások közötti különbséget valóban tisztázza, de nem merészkedik azokra a vizekre, amelyeken kiderült volna, hogy a nemzet nem csupán kulturális egységként fogható fel, hanem politikai entitásként is létezik. Ha ezt megtette volna, javaslata megbukik, mert szöges ellentétbe került volna azokkal, akik a nemzetállami felfogást vallják- nem csak az Európa Tanácsban vannak ilyenek, hanem a magyar nemzeten belül is. Erre a magyarságon belüli felfogáskülönbségre az elmúlt hetekben derült fény, létéről megbizonyosodhatunk a Gyurcsány-féle kormányzat megbízásából kidolgozott alkotmánymódosító javaslatból, mely állítólag a határon túli magyarok magyarországi státusáról szólt volna. A javaslat korai formája ugyanis egy olyan doktriner jogászi gondolkodási elemet tartalmazott, mely által határozottan megküliönböztetett a magyar nemzet fogalmán belül a kulturális elemtől a politikai elem. Noha éppen a magyarság esetében húzható meg a legkevésbé ez a határ, mert nemzetünket modern nemzetté, a tudatos politikai nemzetté válása után szakították szét államhatárokkal.

Ha a magyarságon belül is meg kell vívni az ilyen csatákat, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a szomszéd nemzetek politikusaival is nap mint nap hasonló csetepatékra kerül sor. A minap a pozsonyi parlament folyosóján vágta a szemünkbe koalíciós partnerünk egyik képviselője, akit ráadásul a magyarok is támogattak a legutóbbi megyei választáson, hogy mi nem magyarok vagyunk, hanem magyarul beszélő szlovákok. Sok magyarországi pedig még most is ránk csodálkozik, hogy hol tanultunk meg ilyen szépen magyarul.

Hát, már nagyon ideje volt, hogy megszülessen ez a határozat az Európa Tanácsban. Legalább van mit magunk alá tolnunk, ha ki akarják húzni a lábunk alól a fčildet, vagy akkor, ha esetenként kiderül, hogy az elszakított magyarok emberként nem kellenek Magyarországnak, magvarként pedig nem kellenek ott, ahol élnek: őseik szülőföldjén.

2006. február 25., Hídlap

Megszakítás