A vonal

Megjelent a Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (szépirodalmi kísérletek) c. könyvben (Chicago, 1983)
(Megjegyzés: Automata szövegfelismerés.)

Szereplők: két őrizetbe vett civil (1. és 2. Fogoly)
legkevesebb négy rendőr (1. Rendőr, 2. Rendőr stb.) különböző hangok (írógépkopogás, autózúgás, Mária hangja, szívdobogás stb.)

Egyszerű rendőrszobában vagyunk. Rendőrszoba-szerű rendőr- szobában. Egy rendes rendőrségi irodában. A helyiségben nincs rendetlenség, de túl nagy rend sincs, csak áporodott cigarettafüst szag, mert csupán reggel szoktak szellőztetni. Ez a rend. Aztán egész nap dohányoznak, és most már este van, tizenegy óra körül, de talán inkább éjfél felé.

Az irodahelyiség olajozott padlója savanykás szagot áraszt. A gépírónő délelőtt valószínűleg kilöttyintette a hordóskáposzta levét. A kisasszony eddig újságpapírból tízóraizta az otthonról hozott hagymás rántottét, de közben kissé elhízott, s ezért az utóbbi időben már csak savanyú káposztát csipeget, amely viszont rendszeresen felfújja őt, és erről gyakori szellentései tanúskodnak. Ez azonban egy cseppet sem izgatja a rendőröket, mert egészségére kívánják a kisasszonynak, és viszonzásul időnként ők is posszantanak egyet-egyet.

Mindenki, akinek hivatalos helye van a szobában, szabályszerű íróasztal mögött ül. Rendes íróasztal mögött. Ne feledjük, hogy hol vagyunk. Az íróasztalok, székek, szekrények deszkáját sötétre pácolták. Az íróasztalokat barna prespán borítja, amelyet üveglap takar. Nem szabad elhanyagolni az üveg alá befolyó tintafoltokat sem. Nagyon fontosak. És a tintatartók is ott állnak az asztalokon. Minden íróasztalon egy fekete- és egy pirostintás üveg, pacnikkal körítve. Az üveglapok alatti fényképekről marcona rendőrök mosolyognak. Igazi, mosolygós rendőrök. Rendes rendőrök. Fényképek. A mennyezetről szabályszerű irodai lámpa lóg. nikkelezett rudacskán egy nagy opálüveg gömb. A lámpa világít, mint rendesen, ha este valaki az irodában tartózkodik, és látni is akar. És most ráadásul sokan vannak az irodában. Legkevesebb három rendőr és egy elővezetett civil. A kisasszony nincs itt. A rossz rendőrök pletykás nyelve azt terjeszti róla, hogy ilyenkor szokott kenceficélni a parancsnokkal. Sajnos pechünk van. A hivatali helyiségben zajló barátságos csevegést elsősorban csak halljuk, és valószínűleg nem részesülünk a rendőrszoba látványában, mint ahogy az egész történést is inkább hallani fogjuk, mint látni. Ezért lehetőleg a beszélők hanghordozásából, hangulatából igyekezzünk kiérezni a helyzetek és magatartások változását. Rendesen kiérezni!

Írógép kopogás, szakadatlan, lassú írógépkopogás. Csapódik az ajtó. Széket húz valaki maga alá. Másvalaki iratokat lapozgat, elkéri az elővezetett személyazonossági igazolványát. Abbamarad az írógépkopogás, új papírt tesznek a gépbe, majd ismét felhangzik az írógép zörgése. Az 1. Fogoly a rendőrszoba közepén áll, mögötte a felvezető rendőr (2. Rendőr).

1. Rendőr: Neve?

1. Fogoly: Szabados Sándor.

1. R.: Foglalkozása?

1. F.: Egyetemista.

1. R.: Hogyan került ide?

1. F.: Behoztak.

1. R.: Marhal Miért került ide?

1. F.: Nem tudom.

t. R.: Én viszont igen.

1. F.: Akkor miért kérdezi?

1. R.: Kussl Hol lakik?

1, F.: A külsővölgyi internátusbán.

1. R.: No látja, akkor mégis csak tudnia kell, hogy miért van itt.

1. F.: Nem tudom. Szerintem tévedés.

1. R.: Az anyád mindenit, hogy megbutultál egyszerre. Majd mindjárt megcsiklandozzuk egy kicsit az agyad. Miről hőbörögtetek tegnap éjjel a külsővölgyi diákklubban? Hányán voltatok ott, kik és miről beszéltetek?

1. F.: Nem tudom, én nem voltam ott.

1. R.. Ne nézz minket hülyének, fiam… Ilyenek ezek az egyetemisták mind. Azt hiszik, hogy hülyék vagyunk… Hát emlékezetfrissítőnek, címszavakban, hogy gyorsabban kapcsolj… A kékinges az asztal tetején ült, és azt mondta, hogy a konzulátushoz kell menetelni.., Hogy hívják a kékingest?… Ki volt az. aki a konzulátust hely- tartósági irodának nevezte?…

1. F.: Milyen konzulátusról van szó?

1. R.: Milyen konzulátusról? Mintha nem tudnád. Mindannyian így nevezitek. Azonkívül ne felejtsd el: kérdezni itt csak nekünk van
jogunk, válaszolni pedig a te kötelességed… Hát gondolkozz erősen. Látod, mi mindent tudunk. Azt is tudjuk pontosan, hogy mit csináltál te. Ha tagadod, ez azt jelenti, hogy te is a felforgatók közé tartozol… Hát ki velel

1. F.: Én minderről nem tudok semmit.

1. R.: De azt csak tudod, hogy a világon vagy, és farok van a lábad között? Vagy még nem használtad? No, mit kerestél a téren a tüntetők között, mert remélem azt csak tudod, hogy nem szerelmeskedés közben kaptunk el.

1. F.: Nem kerestem ott semmit.

1. R.: Viccelni van kedved? Aki az elsők között vonul, az a szervezők közé tartozik. Hányán voltatok a szervezőbizottságban? Hát beszélj, egy-kettő. Neveket.

1. F.: Nem voltam az elsők között…

1. R.: Nocsak-nocsak, talán külön kihorgásztunk téged a tömeg közepéből?

1. F.: … Csak véletlenül kerültem a tüntetők közé. Éppen hazafelé tartottam, és elsodródtam velük.

1. R.: Ez azl összebeszéltetek! Mind ezt mondjátok. Itt van a kezünk között a tüntetés agytrösztje, ti agydaganatok.

1. F.: Én valóban csak véletlenül…

1. R.: Hát te rohadék, a szemünkbe hazudsz? Ma este az utcán ki tépdeste le a zászlókat? Talán én? Ti voltatok azok. és tel (Az 1. R. mellbe vágta az 1. Foglyot, úgy, hogy az nekitántorodott a 2. Rendőrnek.)

1. F.: Ne! Ne üssön… Ez fájt!

1. R.: Vedd tudomásul, hogy mi nem pofozunk, de neked igencsak viszked a pofád… Egyenlőre a gondolkodóba vele… No, ne örülj, még nincs vége, ez csak adatfelvétel volt… Hozzák be a következőt.

(Az írógép kopogása még hallatszik, majd járkálás, ajtó nyílik és csukódik, mert kiment a helyiségből a 2. R. és az 1. F. Lépések visszhangzanak a kongó folyosón. Közben fájdalmas kiáltások hangzanak a folyosó végéből.)

1. F.: Vernek valakit. (Motyogott az orra alatt az 1. F.)
(Ismét csönd van a folyosón, csak a lépések egyenletes ütemét hallani. Két ember léptei. Mintha a dobhártyánkon dobolnának. Az 1. F. magában gondolkodik, de úgy, hogy mi is halljuk.)

1. F.: Én nem tudok semmit, én nem tudok semmit, nem tudok semmiről, nem ismerek senkit, én nem tudok semmit, én nem mondok el semmit, nem vallók be semmit… Fú, de pocsék helyez… Milyen dühös pofája volt a zsarunak. Legszívesebben a képembe mászott volna… Hát mi lesz veled barátom, Sándor?… Hm, nem is rossz, saját magam barátja vagyok. Bizony barátságban kell maradnom magammal, hogy kievickéljek ebből a rohadt csávából… Állati csend van éjjel egy rendőrségi folyosón… ha éppen nem vernek senkit Visszhangzik az agyamban a rendőrbakancsok csattogása… Az egész este zaja benne zúg… Az Istvánfai út magas házai közé úgy beszorult az üvöltés, akár egy alagútba. Megneszelhettek valamit a zsaruk, mert rohamkocsikkal eltorlaszolták a konzulátus felé vezető utat… Honnan tudták, hogy az eredeti terv szerint arra kellett volna vonulnunk?,.. Persze nem nagy vicc, tele van az egész város rendőrspionok- kal. Egy pár hónappal ezelőtt még égre-földre esküdözött a titkos- rendőrség, hogy nem fognak szaglászni mindenki után, mert a demokratikus társadalomban a problémákat politikai úton kell megoldani… Micsoda szavak. Aki még ma sem hiszi, hogy a rendőrség itt csak a torzulásokat hivatott védeni, az vitesse be magát egy kihallgatásra, és egyből világos lesz… A Vámház téren hirtelen szétszóródott a tömeg, de a kormánypalota irányába sem mehettünk tovább, mert arra is rohamrendőrök és terepszínű ruhába bújtatott munkásőrök álltak sorfalat terpeszállásban. Először azt hittük, hogy katonák, de csak közelebbről láttuk, hogy a katonai mundér alig takarta a puhos pocakjukat, meg hát új és tiszta ruhájuk volt, ilyen nincs a bakóknak. Nagy ló embereket osztottak be a munkásőrök osztagaiba. Kezükbe suhogtatták a gumibotokat. Harcikedvük látszólag nagyobb volt mint a rendőröké. Ez nem is csoda. Közrendőrségre mindig szükség lesz, de a munkásőrség, az külön kaszt. Ezeknek minden disznóságot elnéznek az üzemekben. Ha egyszer feloszlatnák a munkásőrséget nagyobb részük egyből a bűnözők lajstromára kerülne, a maradék pedig munka nélküli maradna. A hőskorszak munkásőrei biztosan a föld alá bújnának szégyenükben, ha meglátnák ezeket… Amikor megtelt a Vámház tér az Istvánfai útról beözönlő tüntetőkkel, a Kézbesítő utca felé szorultak, a tömeg egy része pedig a régi Megyeház térnek tartott. A Zöldpiac tér felső végében egyesültünk ismét. Érdekes, pont abba az irányba mentünk, mint a május elsejei felvonulásokon. A Zöldpiac téren szokott lenni a díszemelvény. Most ilyesminek persze nyoma sem volt, mint ahogy május elsején gumibotos zsaruk és rohamrendőrök sem szoktak állni az utcán, és más jelszavakat szokott skandálni a tömeg. Azt, hogy éljen május elseje, meg olyan szerelmes jelszavakat, hogy örök időkre, meg leghűségesebb barátunk, aztán vegytiszta békevédő jelszavakat, hogy a fegyverbarátságban a mi erőnk meg békeharc és egyéb marhaságot… A Megyeház tér felől és a Kézbesítő utcától már dombról mentünk lefelé, és az eltávolított Sztálin szobor üres talapzata körül kezdtünk tömörülni. „Soha többé csillámpalát; Le a macska- ezüsttel!” meg ehhez hasonló jelszavakat kiabáltunk kórusban. Mindenki röhögött, mert senki sem értette, hogy miért szapuljuk éppen a csillámpatát. A tér alsó végét szintén rohamkocsik zárták el és két vízágyú is készenlétben állt. Okulhattak a múltkori tűntetésből, mert kőelhárító acélsodronnyal vonták be a tűzoltókocsik ablakait. Közben valaki felugrott a már évek óta üresen álló szobor- talapzatra, és pózolni kezdett. Bronz Joszifot utánozta, majd hárman ráfeküdtek a márványlapra, és a szobor tiporni kezdte őket. Gosz- pogyin, Atyuska, te vagy a népek legnagyobb barátja, te halhatatlan. A közelebb állók először röhögtek, majd fujjozni kezdtek, de ezt már átvették a többiek is. Fasiszták, fasiszták, süvöltött a hangorkán. A rohamrendőrök csatasorba álltak. A szoborjelenet is hirtelen véget ért, mert mozgásba jött a tömeg, ugráltak át a szobortalapzat márványtömbjén, melyről nem is olyan rég távolították el a generalisszimusz alakját. A parkfelújító vállalat emelte le autódaruval a bajuszos csizmát. Hivatalosan szállították el valamelyik közraktárba. Máig érthetetlen, hogy megkímélte a közharag, és nem aprította szilánkokra mint másutt. Itt még a helye is megmaradt. Csak le kellene vágni a bajszát és ismét visszaállíthatnák. A félelem ott lappangott az emberekben, hogy ismét visszapenderül, mint egy tolvaj a malac – lopójában, és acélos csizmájában állva, ráncolja szemöldökét, és kilopja az emberekből a lelket, hiszen nem hiába mondatták velünk annakidején, hogy szelleme örökké élni fog… Fasiszták, fasiszták, üvöltötte a tömeg a rendőrök felé..,. A fene vinné el, de fáj a vállam. Jól rásóztak a „pelendrekker. Úgy préseltek be a zsupp kocsiba is, hogy az ablakrács pont a vállam nyomta… „Figyelem, figyelem! Atörvény nevében felszólítjuk önöket, hogy a büntetőtörvénykönyv 1961 / 141 számú törvénye 202. paragrafusa, valamint a Nemzetbiztonsági Testületről szóló 1965/70 számú törvény 14. paragrafusa értelmében oszoljanak széjjel. Amennyiben a felhívásnak nem tesznek eleget, kénytelenek vagyunk erőszakot alkalmazni. Figyelem, figyelem! A törvény nevében felszólítjuk önöket…” Fasiszták, fasiszták, kezdte rá ismét a tömeg, és felsüvöltött a fütty koncert. (A hangulat kedvéért ajánlatos valódi hangszóróhangot sugározni füttykoncerttel és kiáltozásokkal fűszerezve.) A hangszóróból csak léglökések jöttek a végén, mert a hangot elnyelte a füttyögés. Ekkor kezdődött a tűzijáték. A tér felső vége felől egymás után gyulladtak ki a járda szélén álló rudakon függő zászlók. A kivezényelt rendőrök pedig nekünk estek, és osztogatták az ütéseket. Mi meg neki a futásnak…

2. R : Az ablaknál fordítsa a fejét balral Nem érti? Nézzen balra (szólt a felvezető rendőr parancsolólag).

1. F.: (gondolatait halljuk továbbra is): Mi ez, már nem nézhetek ki az ablakon sem?… Azért annyit láttam, hogy az utca már üres… (közben nehéz teherautó zúgását hallani, és halkan szűrődő kiáltásokat), valahol még hacacáréznak… a sprickocsi is dolgozik. Még mindig tüntetnek? Nem sikerült még szétverni a tömeget?… Ugyan mi itt a szokás? Meddig tartanak itt? A minap valaki azt mondta, hogy a belügybenúgy határoztak, ha nem nyugszik meg a közvélemény, akkor bevezetik a statáriumot… Nem hiszem, hogy ez megtörténi*?’ és nem is szükséges. Csak az egyetemisták zűröznek. A munkássá körében nyugalom van, mert a szakszervezet vezetőségét a hatalom már eléggé korrumpálta, az értelmiséget pedig könnyű leszerelni nem lesz itt statárium…

2. R.: Álljon megl
(A lépések megállnak. Ajtó nyílik nyikorogva. Az 1. Fogoly belép egy helyiségbe, majd pár pillanattal később becsukódik az ajtó. A felvezető rendőr valóságos, élő hangon beszél. Ez is egy valódi rendőr, de rendetlen rendőr, mert nagyon unja az egészet, és savanyú pofát vág hozzá. Parancsot teljesít. Legszívesebben azt mondaná paciensének, hogy menjen a fenébe. Fáradt. Már a lábfeje is kiduzzadta cipőből.)

2. R.: Ide menjen be. (Mondta hanyagul) Leülhet.

1. F.: (folytatja magában az elmélkedést, de most már ülve, csak később áll fel) Ez a csíngó sem úgy néz ki, mintha sokat aludt volna az elmúlt napokban. Igaz, már napok óta állandóan készültségben vannak… Irtóra utálhatnak minket, mert miattunk nem a Ihatnak nyugodtan… Nocsak, barátom Sándor, még megsajnálod őket egy erszény aranyat a hóhérnak… Átdumálni az éjszakát azért mégis kellemesebb, mint a rendőrségi rohamkocsiban kuksolni bevetésre készen… Francosak, jól megfizetik őket árte, az adófizetők zsebe elbírja… Már kezdtek az agyamra menni azok az éjszakai viták az intriben, mert végül is mindig oda lyukadtunk ki, hogy sehova, mert ha az egyik csoport tüntetést indítványozott, akkor a másik biztosan ülősztrájkot, ha röplapakciót kezdeményeztek, a diákparlament inkább tömeggyűlést javasolt az aulában. Körben forogtunk minta farkán taposott kutya. Aztán mázoltuk a plakátokat, ebben mindannyian egyetértettünk. A szövegek pedig mindig hasonlóak. Arra figyelmeztettük az embereket, hogy ne legyenek feledékenyek… (röhej), a tömeg mindig felejt. Ez kell a hatalomnak: a tök feledékeny tömeg.| Csak a hatalomátvétel viszontagságait nem szabad elfeledni, ezt sulykolják felülről lefelé, de szerencsére ez sem érdekli az embereket. csak azt, aki hasznot húzhat belőle. Az emberek elfelejtik saját megnyomorításuk helyzeteit is. Csak ha jól tökön rugdossák őket, akkor pislákol fel az emlékezetük. Ezért lehet rendszeresen megnyomorítani a népet és a nemzeteket. A feiedékenységtől megmerevedik az akaratuk… A plakátokat mindig éjszaka ragasztgattuk ki, nagy készültség mellett. Akiket az éjszaka cirkáló rendőrjárőrök pia kátragasztáson értek, irtóra megbunyózták A kisebb röplapokat autók ablaktörlője mögé dugdostuk. Mázoltunk szövegeket közvet lenül a házak falára is. meg az úttest aszfaltjára… Az éjszaka másik felében valaki átmeszelte a feliratokat, leszaggatta a falragaszokat, felkaparta a földre festett betűket, mert reggelre már nyomuk sem volt. Következő éjszaka pedig kezdődött minden élőiről… Mázolás, tiltakozás, ülősztrájk. tüntetés… A mai éjszaka igazi felüdülés lesz, mert ez a rendőrszoba az elmúlt napok egyhangú intellektuális vitáihoz viszonyítva mindenképpen változást jelent… Micsoda szép négy üres fal veszi körbe ezt a szobát, és sem festékem, sem ecsetem, hogy rákenjem „zachvatcsiki igyitye damoj”… Szép, fehérre meszelt falak… Úgyis az lesz a nyertes, akinek az utolsó mészréteget sikerül rámázolni a falra, vagy az emberek agytekervényeire. (Elhallgatott. Rövid ideig csend volt, aztán valahol messze, a folyosó végén ajtó csapódott és fokozatosan közeledő lépések zaja szűrődött be az ajtón)

1. F.: Talán értem jönnek?
(Kissé megrettenve mondta. Az ajtóhoz lépett, és hallgatózott. Amikor megszólalt, hangja valóságos, élő hang volt, nem gondolat, hanem kimondott hang. Ha az ember a nagy csendben a saját hangját hallja, nagyobb biztonságban érzi magát. Sokan ezért szeretnek fütyülni, dúdolni vagy különböző hangokat hallatni, ha egyedül vannak. A lépések megálltak az ajtó előtt. Az ajtó kinyílt, és a felvezető rendőr belökött egy szélkabátos fiatalembert. Csapzott hajjal esett a szobába. A rendőr nem jött be, hanem megállt a küszöbön, és megszólalt.)

2. R.: Leülhet. (Visszalépett az ajtónyílásból, becsukta az ajtót, majd hallatszottak távolodó léptei. Újból csend borult a szobára. Az 1. Fogoly átment a helyiség ablak felőli részébe.)

1. F.: (ismét hallani gondolatait): A csingó balra nézt vezényelt, amikor jöttem a folyosón, közben ez az ablak is az utcára nyílik. A parancs az parancs… Úgy látszik az udvari helyiségek mind megteltek… Most már tényleg üresek az utcák… Elég késő lehet. Biztosan elmúlt már éjfél is. (Hosszabb ideje nem volt egyedül a szobában, de mintha nem is észlelte volna egymást a két ember. Teljes csend uralkodott. Szótlanság. Az utcáról sem szüremlett be zaj. és hangos gondolatok sem zavarták a csendet. A 2. Fogoly mozdulatlanul állt az ajtó közelében. Hosszú hallgatás után törték meg a szótlanságot.)

1. F.: Hány óra van?

2. F.: Pontosan annyi. (Mondta gúnyosan, és lépésféle mozdulatot tett a szoba közepe felé, miközben kezével az ablak irányába mutatott. Látni lehetett ugyanis a toronyórát, amelyről leolvasható volt az idő. Természetesen ezt csak a két fogoly látta, mert ők álltak szemközt az ablakkal. A foglyokon kívül csak az láthatta a tornyot, akinek látómezeje nagyjából megegyezett a foglyokéval. De végül is ez úgyis lényegtelen, mert az óra nem működött. Az 1. Fogoly az ablak felé fordulva állt mozdulatlanul, hátat fordítva a 2. Fogolynak. Csak később nézett rá, amikor megindult közöttük a beszélgetés.)

1. F.: A toronyóra nem jár.

2. F.: Akkor biztosan megállt felettünk az idő.

1. F.: Honnan hoztak?

2. F.: Ha jól látom, ugyanonnan ahonnan téged. Kintről. Nini nagy választék a helyek között.

1. F.: Te is kiabáltál?

2. F.: Mindenki kiabált.

1, F.: A lángoló zászlókat láttad?

2. F.: Vörös fényük volt, akárcsak a színük.

1, F.: ÉS mit gondolsz?…

2. F.: Én nem vagyok kíváncsi arra, hogy mások mit gondolnak]

1. F.: Hogy hívnak?

2. F.: Én sem tudom a te neved.

1. F.: Te vagy itt a második…

2. F.; Ha az előttem lévő ötven letartóztatottat nem számolod

1. F.: Ebben a helyiségben a második. Érted?

2. F.: Legyen a tied a nagyobbik rakás.
(Az 1. Fogoly elhallgatott, de a 2. sem folytatta a beszélgetési Hogy mégis történjen valami, az 1. Fogoly lassú léptekkel sétáim kezdett, és egyre jobban közeledett a 2. Fogoly felé. Mikor már maid nem a szoba közepére ért, a 2. Fogoly megállította őt, szinte áii|tpa rancsolt, s ezt kézzel is mutatta.)

2. F.; Állj! Ne gyere át a szoba másik felébe. Ketten vagyunk, osszuk két részre a szobát.

1. F.: Mi a csudának?

2. F.: Egy kis ceremónia.

1. F.: Hülyeség.

2. F.; Csönd, mert lekeverek egyet. Az igaz, hogy az első te vagy ebben a helyiségben, ezt nem vitatom, de a szobát én osztom két részre. Ezt én találtam ki. Egy-egy. Most már kezdhetjük a játékot A széket is a szoba közepére állítjuk. Fél fenékkel te ülhetsz rajta fél fenékkel pedig én…

1. F.: Mit gondolsz, kapunk enni?

2. F.: Gondolod, hogy vendégségbe hívtak ide minket? Az üvöltözéstől megéheztél, mi?

1. F.: Mások is kiabáltak.

2. F.: De nem hozták be őket. és most otthon esznek.

1. F.: Mér alszanak.

2. F.: Kiabálnak, esznek, alszanak.

1. F.: Te talán mást tennél?

2. F.: Téged miért hoztak be?

1. F.: Ezt tőled is megkérdezték?

2. F.: Vigyázz, átlépted a vonalat.
(A beszélgetés közben az 1. Fogoly a szoba közepe felé közeledett, és rálépett a felező vonalra, amelyet a 2. Fogoly jelölt ki. A vonal kijelölése történhet szimbólikusan is, úgy, hogy a 2. Fogoly csak a kezével húz egy vonalat a levegőbe, de ha lehet, kérjen valakitől egy krétát, mondjuk az ajtó előtt álló rendőrtől, ha van ott rendőr, esetleg a hallgatóságtól — olyanformán: emberek, nyújtsanak ide egy krétát — vagy a közönségtől, és így húzzon egy valóságos vonalat a padlóra. Mások közreműködése csak hangsúlyozza, hogy választóvonal társadalmi közreműködéssel is készülhet. Társadalmi munkában. A vonalat a 2. Fogoly a beszélgetés alatt húzta meg. A két fogoly szabadon mozoghat a szoba négy fala között a vonallal határolt térségben, csakhogy inkább egy helyben állnak, néha-néha tesznek egypár lépést, néha fél fenékkel ráülnek a székre, ahogy a 2. Fogoly javasolta, de elsősorban a szövegre összpontosítanak.)

1. F.: Menj a francba az idióta játékoddal.

2. F.: Csak folytassuk a ceremóniát… Kicsiben mi, nagyban mások. Nehogy kimenjünk a formából.

1. F. : Van kedved hülyéskedni ilyen helyzetben? Inkább azon törd a fejed, hogy hogyan kerülünk ki innen.

2. F.: Ezt bízd az egyenruhásokra, ök fogtak el, ők engednek ki, ha jónak látják.

1. F.: De hogy kiengedjenek, ahhoz mégiscsak valamiképpen hozzájárulhatunk. Nemde? Nem vallunk be semmit. Letagadjuk, hogy tudatosan vettünk részt a tüntetésen.

2. F.: Ne légy naív, öregem. A rendőrségen megszűnik a civil logika. Ha vetünk akarnak példát statuálni, akkor nem kerülünk ki innen. Hacsak, mondjuk, nem köpünk be valakit vagy nem szerződünk le hozzájuk besúgónak. Ajánlom, inkább foglalkozzunk mással. Készüljünk a megváltozott életkörülményekre… Játszunk társasjátékot. Seggreverősdi helyett ezt. Tanuljuk meg ismét, hogy józan észzel felfoghatatlan tilalmak is vannak. Meglátod, jól jön. Hasznát vesszük. Játékosan könnyen tanul az ember. Játsszunk hát.

1. F.: Azt gondolod, hogy van ennek értelme, az ehhez hasonló hülye játéknak?

2. F. : Ezt pont te kérdezed tőlem? Ha itt vagy, akkor biztosan tudod, hogy mit jelent játszani.

1. F.: Ha a rendőrség a nyakad közé sóz, az nem játék.

2. F.: Lényegtelen, hogy minek nevezed, találj ki rá más szót. A viszony úgyis változatlan marad, mert mindenképpen egy bizonyos fajta játékról van szó. Csak éppen nem gyerekjátékról.

1. F.: Érdekes, most jut eszembe, hogy én tulajdonképpen sohasem szerettem játszani.

2. F.: Nem szerettél játszani? Hát micsoda ember vagy te? Játék nélkül az élet nem élet.

1 F.: Nem *9V gondoltam. Kissrác koromban, az iskolában ne* játszottam soha. Az osztálytársak mindig oroszokra és németek» játszottak. A végén komolyan össze is verekedtek.

2. F.: És kik győztek?

1. F.: Természetesen az oroszok.

2. F.: Miért?

1. F.: Mert úgy tanultuk, hogy a németek rosszak, az oroszok pedig jók. Senki sem akart német lenni, de végül is a bandaválogatásnál a nyápicokra jutott a németek szerepe. Mindig kikaptak. Én is orosz szerettem volna lenni, de hát nyápic voltam. Ezért nem játszottam soha. Nem akartam a megvertek közé tartozni.

2. F.: Akkor ez egy nagy büdös franc volt, de nem játék. Aminek előre ismered a végét, az nem lehet játék. A játék ettől sokkal komolyabb ügy, ott a szabályokat kell ismerni, és nem az előre meghatározott végeredményt.

1. F.: Soha nem játszottam együtt az osztálytársaimmal. Igaz, nemcsak azért, mert nem akartam legyőzött lenni. Azért sem játszottam, mert tulajdonképpen orosz sem akartam lenni. Győzni ugyan óhajtottam volna, de csak úgy. Gyomorgörcsöt kaptam attól, ahogy a győző kegyetlenkedett a legyőzöttel, és megalázta őt. Igen, tudom, hogy az iskolában ez csak játék volt, de egyszer megláttam az apám arcán azt a félelmet, amit a legyőzöttek arca tükröz. Ezért nem tudtam játszani velük.

2. F.: Soha nem is játszottál?

1. F.: Dehogynem, azért játszottam, de mindig magambam. Persze azért is, mert aki nem került bele a nagy bandákba, az általában magára maradt. Vagy a győzelmi undort, vagy a legyőzetéstől való félelmet kellett volna leküzdenem. Csakhogy ez nem ment. Azóta mindig magamban játszottam.

2. F.: Akkor most a téren miért kiabáltál együtt a többiekkel? Nem állíthatod azt, hogy ott is egyedül voltál. Ezt nem hiszi el neked senki, mint ahogy azt sem, ha állítanád, hogy ott sem voltál. Nyilván akkor ide sem kerültél volna.

1. F.: Gondolod, hogy nem voltam egyedül?… Tényleg rengetegen voltunk… Te biztos vagy abban, hogy mindenki ugyanazt kiabálta? Aki mást kiabált, az tulajdonképpen egyedül volt. (A rövid eszme- futtatás alatt kissé megváltozik az 1. Fogoly hangulata. Bizonytalanabb lesz, és fokozatosan félelem költözik belé.)

2. F.: Miért, te mit gajdoltál? Csak nem Sztálint éltetted, vagy az ideiglenesen itt tartózkodó hadsereget?

1. F : Ne káromold az istent, te. Csak nem képzeled, hogy én mást kiáltoztam, mint a többiek. Hiszen végeredményben az olyan igaz volt És mégis úgy éreztem, hogy egyedül vagyok… Feloldódott a tömegben az egyéni felelősségérzetem, és elfelejtettem régi féléi-
meimet is. Olyan más volt minden. Nyíltan szembeszállni a hatalommal. Ilyenben eddig még soha nem volt részem… Úgy hittem, hogy amit teszek, nem kérheti számon tőlem senki, csak én magam… Nem sejtettem, hogy ide kerülök.

2. F.: Rázd le magadról gyorsan az elmúlt érzéseket. Azzal, hogy idekerültél, azok tetteiért is felelősségre vonnak, akik nem jutottak a rendőrség markába, de akikkel együtt tüntettél a téren. Ha úgy akarják, általad, általunk fog a hatalom példát mutatni és általunk fogja bizonyítani keménykezűségét, hogy elrettentse a többieket.

1. F.: Ha másképp cselekedtem volna, például mást kiáltoztam volna, akkor is idekerülök?

2. F.: Hidd el, teljesen lényegtelen, hogy milyen jelszavak voltak a szádon. Akiket a tüntetők között fogtak el, azokat egyformán fogják megítélni… De talán mertél volna mást kiáltozni?

1. F.: Azt hiszem, senki sem lett volna ilyen bátor. Azonnal beverték volna a fejem.

2. F. : No látod, úgy látszik komolyra ment a játék… Én is komolyan veszem a játékokat. A játékkal nem lehet tréfálni, mert játszani csak halálos komolysággal lehet. Aki nem veszi komolyan a játékot, az cinikus vagy gazember vagy felbérelt játékrontó.

1. F.: Várj! Azt mondtad, hogy osszuk ketté a szobát. Rendben van. Kettéosztottuk. Igaz, szamárságnak tartom, de te is annak tartod, mert gúnyosan ceremóniának nevezted.

2. F.: Kicsit hasonlít ez a helyzet a ti iskolai játékotokra, amikor oroszokra és németekre játszottatok. A végkimenetel most is többé-kevésbé világos: győz a hatalom, illetve azé lesz a hatalom, aki győzni tud. Nem az igaz, hanem az erős győz.

1. F.: Ez már megtörtént.

2. F.: Igenám, de óriási áldozatot kellett hozni ennek érdekében. Gyilkolni ugyan nem kellett, elég volt elárulni a társadalmi játék- szabályokat. A legcsodálatosabb esett martalékul a győztes erőszaknak, a társadalmi méretű emberi játékkedv. Aki ezentúl komolyan veszi a játékot, azt vagy hülyének fogják tekinteni és bolondokházába zárják, vagy ide kerül, ahol most mi vagyunk. És ebben a helyzetben már csak az a játék, amit kényszerülve vagyunk cselekedni. Olyanok vagyunk, mint az állandóan cselező focista, aki csak dribblizik, de soha nem rúg gólt… Ha homokvárat akarsz építeni, víz kell hozzá. De ha nincs víz, akkor száraz homokból soha nem lesz vár. És akármilyen komolyan is játszol, mégis groteszkké fajul minden mozdulatod, mert építesz, és mégsem építesz. Végül már csak móka. Igen, nem is ceremónia, hanem móka, de olyan, mint a halott arcára ráfagyott mosoly…

1. F.; Csakhogy még mindig nem értem, miért húztad a vonalat a szoba közepére.

2. F.: Csupán azért, hogy történjen valami. Hogy mindenki a saját térfelén mozogjon. Hogy legalább kicsiben játszunk, ha már nagybaj nem lehet. Önmagunk tanuljuk meg elviselni a bekerítettségérzését és ne a gumibot oktasson ki, mert a gumibot valóban nem játék. Ha használják, fájdalmat okoz.

1. F.: Mit gondolsz, lőttek is volna?

2. F.: Azt hiszem, egyelőre nem, de hát ezektől minden kitelik Ha a tüntetők helybenhagytak volna egypár zsarut, nem elégedtek volna meg a könnyfakasztó gránátokkal. Oe végül is a félelem mértékétől függ minden. Ha megijed a hatalom, kiszámíthatatlanná válik, hisztérikussá. A polgárok ijedtsége, az más képlet. Minél több félteni valója van az embernek, annál könnyebb megfékezni. Csak azokat szokták ilyenkor lelőni, akik rettentően komolyan veszik a társadalmi játékot. A legtisztábbakat lövik agyon…

1. F : Nem inkább az oktalan hősöket?

2. F.: így is nevezik őket, de ezt azok találták ki, akik a hősök hátgerincén akarnak hintázni. Akik a biztonság kedvéért mindig készenlétben tartanak egy lapát trágyát, hogy legyen mit a gatyájukba süllyeszteni, ha a helyzet úgy kívánja… De azt azért nem árt tudni, hogy mi valószínűleg nem leszünk hősök. Nincs tömeghősiesség. Jelenleg arra adódik lehetőségünk, hogy játszogassunk. pillanatnyilag éppen két kihallgatás között… de nem szabad elvesznem a kondíciónkat… Vigyázz, átlépted a vonalat. (Az 1. Fogoly bután ránézett a 2.-ra, és visszahúzta a lábát a maga térfelére Elhallgattak Csak most néztek körül tüzetesebben a szobában Ez ideig tényleg lényegtelen volt a szoba arculata. A négy fal közé zárt tér, az ablak és ajtó egymással szemben, csupasz falakkal és egy székkel Tényleg egy hamisítatlan gondolkodó. Nincs fölösleges tárgy, amely elterelné az ember figyelmét. Fényt egy huszonöt wattos égő ad. Olyan hosszú villanydróton függ, hogy az ember éppen nem üti bele a fejét. Az izzólámpa foglalata felett egy négyszögletes lapocska billeg, és árnyékot vet a mennyezetre. Az 1. Fogoly a saját oldalán megállt a lámpa alatt, és csücsörített szájjal fújni kezdte a körtét, miközben a lámpa lassan kilengett, és a négyszögletes lapocska a lengéssel azonos pályán mozgó árnyékot rajzolt a mennyezetre. Az 1. Fogoly erősen figyeli az árnyék mozgását. A 2. is néha-néha odapillant.)

1. F.: (ismét halljuk a gondolatait. Úgy látszik, nem tud leszokni erről. Bizonyára úgy nevelték őt. hogy gondolatokat nem ajánlatos kimondani, csak végiggondolni. Esetleg önmagával társalogva mondhatja el az ember az érzéseit és ötleteit. Szembenállva a tükörrel, hogy ne érezze magát egyedül. Azt viszont erősen reméli 1. Fogoly barátunk, hogy a befelé suttogott szavakat nem fürkészi senki Ó ebben hisz. A kis naív.) Milyen sárgán pislogó ecetégő ez a kincstári lámpa. Még tisztességes búrát sem tettek rá. csak ilyen légyszar- fogót… Ahogy fújom az égőt, az kileng, és a plafonra vetülő árnyékot is viszi magával… Az árnyék hűségesen követi a fényt… (Az 1. Fogoly közben a szeméhez kap, törülgeti, majd elindul a maga térfele irányába, majd visszafordul, ismét a lámpa alá, és a tenyerét a szeme elé kapja.) Ejnye, de elvakított ez a nyavajás égő… Undorító sárga fény. Az öreg vasúti kocsikban is ilyen fénnyel világítanak a lámpák. Akkor is ilyen múmiavonathoz volt szerencsém, amikor otthonról utaztam. Csaknem lekéstem a vonatot. Az utolsó pillanatban értem ki az állomásra, szokásomhoz híven. Amikor gyakrabban utaztam, már ismert a mozdonyvezető is. Néha-néha rám is kiáltott: már megint késel, ebadta, miattad nem indulhat el a szerelvény. Röhögött, és gőzfelhőt eresztett az orrom alá, én pedig fulladoztam a sűrű párában. és nagyokat krákogtam… A fene vigye el, egyszer majdnem pórul jártam. A mozgó vonatra ugrottam fel, csak valahogy rosszul, alig bírtam megkapaszkodni. Meglátott a kalauz, és meg akart büntetni. de elbújtam előle és biztosan lusta volt keresni… Most is kiabált valamit a palacsintasütős amikor felugrottam a lépcsőre a bőrönddel a hónom alatt, de nem értettem. Még Máriát sem tudtam megcsókolni. (Egész idő alatt az égőt fújdogálta, az lassan lengett. Tekintetét a plafonra szegezte, és teljesen lekötötte a figyelmét ez a szórakozás. Közben megcsikordult az ajtó, és belépett a helyiségbe a 2. Rendőr.)

2. R.: Jöjjönl (Az 1. Fogoly megrezzent, elsősorban azért, mert a rendőr úgy szólalt meg, hogy ettől meg kellett rezzenni. Hirtelen oldalra kapta a fejét, és a rendetlen rendőr felé hunyorgott, aki unja már őket, de ők mégis rettegnek tőle. A rendőr mereven nézett rá, és egy félreérthetetlen hívójelet is mutatott a kezével. Az 1. Fogoly remegő lábbal lépte át a szoba közepén húzott vonalat, és kifelé indult. A 2. Fogoly a falnak fordulva állt, hátratett kézzel. Az ajtó becsukódott, és hallani lehetett, ahogy távolodnak a léptek a visszhangos folyósón, majd megállnak. Egy pillanatnyi csönd után először fájdalmas kiáltást hallunk messziről, majd ajtónyílást és csapódást. Beléptek az irodába. Ugyanabba, amelyikben előzőleg hallgatták ki őt. Semmi sem változott, csak talán egy fokkal barátságosabban beszéltek hozzá. Ezt ő úgy fogta fel, hogy így akarják beismerésre kényszeríteni. Határozatlan volt. Semmiben sem volt biztos, még a kézzelfogható dolgokban sem. Ez tökéletesen érződött a hangján. Tehát ott állt az iroda közepén az egyik íróasztal előtt, de ez már lényegtelen.)

1. R.: Neve?

1. F.: Ezt már egyszer kérdezték…

t. R.: Nem érti a kérdést? Hogy hívják?

1. F.: Szabados Sándor.

1. R.: Foglalkozása?

1. F.: Egyetemista. (Egyik lábáról a másikra helyezte súlyát. Ez többnyire a határozatlan vagy az ideges emberek szokása, esetleg azoké, akik úgy érzik, hogy nem tudnak mit kezdeni a lábukkal, vagy pedig gyenge lábon állnak.)

1. R.: Szeretője van?

1. F.: Ez az én dolgom.

1. R.: Nem kíváncsiskodunk, de ha úgy gondolja, megmondhatja a nő címét. Emberi kötelességünknek tartjuk értesíteni őt, hogy ne várjon magára hiába.

1. F.: Miért várna hiába?

1. R.. Úgy látszik, mégis van szeretője… Lám, milyen meggondolatlan maga… Hát azért várna hiába a kedves, mert valószínűleg hosszabb ideig marad a vendégünk.

1. F.: Miért? Mit szándékoznak velem tenni?

1. R.: Azt majd meglátjuk. Majd eldől, hogy mennyire lesz okos… Hát kezdje sorban, egymás után.

1. F.: Mit kell elkezdenem?

1. R.: A tüntetők között fogtuk el, tehát részt vett a tüntetésen Ezt remélem beismeri?

1. F.: Nincs mit beismernem.

1. R.: Nézze, fölösleges húzni az időt. Maga egy intelligens ember Értse meg, nyilvánvaló dolgokon nem érdemes civakodni Ez rossz fényt vet magára.

1. F.: Nem csináltam semmit.

1. R.: Mondja ezt a zabszalmát evőknek… Tehát, ki vele, sorjában kik szervezték a tüntetóst, hol gyülekeztek, kik terjesztették a röplapokat?… Hát pattogjanak a válaszoki

1. F.: Én tulajdonképpen nem is tudom, hogy miképp kerültem bele az egészbe.

1. R.: Az indítóokok most nem érdekelnek minket. A tényekről beszéljen: kik, mikor, hol, mit. Hajlandó önmagától vallomást tenni, vagy pedig megvárja, hogy szembesítsük a mi általunk ismert tényanyaggal?… Jobb, ha elmond mindent, amit tud. önmagán segít. (Az 1. Fogoly szótlanul állt az íróasztal előtt. Ujjait gyúrta mint egy plasztilin csomót. Izzadt a keze. Szeme az íróasztal szélére meredt. Persze, ne feledjük, hogy mindez inkább a hangulatból érezhető ki. Cseréljünk csak helyet 1. Fogoly kollégánkkal, és meggyőződhetünk róla magunk is. hogy a topogás, kézgyúrás, izzadás benne lesz viselkedésünkben még akkor is. ha meg sem moccanunk.)

1. R.. Hé, magához szóltam. Süket vagy nem hall?… Kiket ismer azok közül, akik szintén ott voltak?

1. F.: Hol?

1. R.: Hát az előkészítő gyűléseken és a tüntetésen. Nem is az örömlányoknál.

1. F.: (rövid szünet után halljuk gondolatait) Hogy ismerek-e valakiket? Fél internátusra való ismerős arcot láttam ott. Igaz, csak látásból ismerem őket. A nevét egyiknek sem tudom… Gondolkozzam azon. hogy kit hogyan hívnak?… Habár, lehet, hogy eszembe jutna egypár név… De hátha rosszul emlékszem… ÉS ha kitudódna, hogy beköptem embereket?… Nem, ezt nem tehetem… De lehet, hogy segítenék ezzel magamon…

1. R.: Hát mi az? Nem hallasz vagy megsüketültél? Neveket. Ha nem nyitod értelmes szóra a pofád, úgy kivágatunk az egyetemről, hogy soha nem szeded össze magad.

1. Fi (barátunk, aki oly sok ismerősét fedezte fel a tüntetésen és aki maga is olyan sok emberre hasonlít, szégyenkezve sütötte le a szemét, és most már komolyan megszeppenve húzta be a nyakát. Sok minden miatt szégyenkezett. Többek között azért is, hogy nem válaszolt a kérdésekre, ó olyan ember, aki szereti, ha meg vannak elégedve vele. Szeret eleget tenni az elvárásoknak, — Továbbra is hangosan gondolkozik magában.) Az lenne a legegyszerűbb, ha megmondanám, hogy igenis, részt vettem a tüntetésen, de csak kíváncsiságból, és hogy megtévesztettek… Csakhogy az előbb letagadtam, hogy én is tüntettem. Következetesnek kellene maradnom… ÉS ha mégis beismerném?… Mi lenne ennek a következménye?… Ezt követnék a további kérdések, és lehet, hogy egyre jobban belezavarodnék… Valamit azért mondanom kell.

1. R.: No. barátocskám, teljesen elment a hangod?… Bátorítónak egy kupica pálinkát?… A szentségit, beszélsz vagy nem?

1. F.: De hát én nem csináltam semmit. Én csak ott voltam a tüntetésen.

1. R.: Végre elkezdtél énekelni, madaram. Nagy eredmény. Bevallottad azt, ami az elejétől fogva teljesen egyértelmű volt…Folytasdl Hogyan szerveztétek a tüntetést, kik, neveket, hol gyülekeztetek, mi volt a tervetek… ki az az Egon meg a Lexi… hát halljam… Nem vagyok nagyothalló, de egy kukkot sem értek. Talán megnémultál, madárkám?

1. F.: Én ezt így nem tudom…

1. R.: Mit nem tudsz?

1. F.. Én nem vettem részt a szervezésben. Én rám csak kiosztottak feladatokat. Én csak hallásból tudok egy-két dologról, de semmit pontosan.

1. R.: Nem baj, csak mondd, majd ellenőrizzük, hogy helyesen mondod-e.

1. F.: Gondolkozás’! időre lenne szükségem…

1. R : Azt hiszed, hogy ez piac? Mi rendőrség vagyunk, a mi feladatunk a bűnök felderítése, és nem az egyezkedés… Ez a jövő intelligenciája, amikor gondolkozásra kellene használni a fejét, azonnal csődöt mond… Az összesei ki kellene vágatni az egyetemről Ha tőlem függne, azt tenném… Vezessék el, hadd törje még egy kicsit a koponyáját… Csak azt ne feledd, barátom, hogy ha hallgatni fogsz továbbra is, vagy letagadsz olyat, amit mi tudunk rólad, ép bőrrel nem úszód meg. A tettenérés elégséges bizonyíték minden egyéb beismerő vallomás nélkül is. Hacsak nem jön meg az eszed, és nem segítesz nekünk, meg magadon is… No, vigyék már. (Megismétlődnek a hangok, amelyeket az első távozásnál hallottunk. A folyosó továbbra is kong, ismét felhangzik a fájdalmas kiáltás. A lépések visszhangzanak. Közben ismét halljuk az 1. Fogoly gondolatait.)

1. F.: (magában beszél) Hogyne, nagyon sokat ismerek közülük. Annak azt hiszem még a nevét is meg tudnám mondani, aki a távirati irodánál felkúszott az árbócra, és letépte a zászlót… Nem, nem Manói isz Glezosz. öt már nemzeti hőssé avatták, de Görögországban (Ironikusan felnevetett.) Igen, jól ismerem. Csak nem bennem ismerték fel őt, és azt akarják, hogy ezt valljam be? Talán hasonlítok is rá egy kicsit… De hát én nem csináltam semmit, csak kiabáltam, mint a többiek. Vissza kellene menni, és megmondani, hogy tévedés történt, hogy eszembe jutott az egyik zászlószaggató neve. Értesítésükre kell adnom, hogy hajlandó vagyok beszélni, ha elengednek ki kell innen jutnom, nem hagyhatom magam elítélni… Most nem fordulhatok vissza, mert a porkoláb csingó azt hinné, hogy tatán s/ok ni szándékozom vagy le akarom őt ütni… lehet, hogy összevernének és megkötöznének… Ez még rosszabb lenne… Majd megmondom a következő kihallgatáson… Megmondom, hogy már a diákgyűlésen sem helyeseltem a tervet. Zászlószaggatós, tüntetés. Azt is meg mondom, hogyan akartak betörni a konzulátusra (A töprengése alatt a bizonytalanság és határozatlanság hangulata árad, mely a két kihallgatás közötti idő alatt kezdett elhatalmasodni 1. Fogoly barátunkon. Figyeljük meg jól a tipikus határozatlanságot, amely annyira ismerős. Közben odaértek a szoba ajtaja elé. Ajtónyitás. Az 1. Fogoly belép az ajtón. Az ajtó bezárul, és hallani a rendőr távolodó lépéseit. Az 1. Fogoly az ablakhoz megy. de nem néz ki az utcára, hanem háttal dől a falnak, és mereven néz maga elé egy pontra. Lehet, hogy folytatná a hangos gondolkozást, de ebben megzavarja őt a 2. Fogoly.)

2. F.: Nocsak, már itt vagy? Biztosan kíméltek, nehogy elfáradj. Vagy talán szolgálatkész voltál?… Mit kérdeztek?

1. F.: Ugyanazt.

2. F.: ÉS te mit válaszoltál?

1. F.’, Ugyanazt.

2. F.. A sztrájkbizottságról kérdeztek? Neveket akartak? Beszélj!

1. F.: Mi közöd hozzá.

2. F.: Kit mártottál be?

1. F.: Hagy] békén.

2. F.: Hány embert mártottál be? Mi? No mondd, te piszok. Tüntetni nem féltél?! Féreg…

1. F.: Azt mondtam, hogy senkit sem ismerek.

2. F.: Hazudsz. Látom az arcodon, hogy hazudsz. Miért nem nézel a szemembe. Attól félsz, hogy szétverem a pofád? Ha köptél, ezt meg is teszem.

1. F.: Nem, én nem tehetek semmiről. Nem mondtam semmit… csak haladékot kértem. Hát nem érted? Haladékot kértem, mert félek…

2. F.: Hogy lelkileg felkészülj az árulásra?… Mit járkálsz, mint egy kergekóros? Vigyázz a vonalra I

1. F.: Menj a fenébe a vonaladdal. Vedd tudomásul, hogy ha akarom. leszarom a vonaladat, veled együtt… Amikor az előbb kihívott a rendőr, miért engedted átlépni a vonalat? Miért nem mondtad, neki, hogy nem mehetek ki, mert nem léphetem keresztül a vonalat? Miért nem mondtad neki, hogy a mi játékszabályaink szerint mindenki a saját térfelén köteles maradni?

2. F.: Lassabban, emberfia. Nem érted az erőszak logikáját. A zsaru törvényszerűen egy más rend képviselője. Elsősorban felforgatja a te rendedet, hogy a sajátjával legyen úrrá rajtad. Erőszakot akkor alkalmaz, ha nem akarod tudomásul venni az általa diktált feltételeket… Alaptétel: rendőrrel vitatkozni nem lehet és alapelvekről nem is szabad… És jól jegyezd meg ennek a mára vonatkozó tanulságait. Az az államhatalom, mely politikájának alapelveit rendőrség és megfélemlítés útján tudja csak elfogadtatni, az rendőrállam… Fáj a vállad, igaz? Fáj a gumibot ütéseitől… ez erősebb érv, mint a filozófia… Én is félek, hazudnám ha letagadnám… de nem attól tartok elsősorban, hogy bedutyiznak, habár ezt sem óhajtom. Attól félek, hogy erkölcsi tőkét sem nyerünk. Hogy az ember megtarthassa önmagát, legalább erkölcsi győzelmet kell aratnia.

1. F.: Attól még nem érzem magam erkölcsösebbnek, hogy megvernek a zsaruk.

2. F.: Azt nem mondtam, hogy tartsd oda a pofád, és ordítsd, hogy ide üssenek. De ha odaütöttek, viseld el méltósággal, ne kéjelegj hősként, de ne is vinnyogj, mint egy kutya.

1. F.: Mondd, ki vagy te?

2. F.: Ugyanaz, mint te.

1. F.: Te is ott voltál?

2. F.: Hát persze.

1. F.: Te is kiabáltál?

2. F.: Én is.

1. F.: Tehát téged is ugyanazért hoztak be mint engem?

2, F. Pontosan

1. F : Akkor pedig miért nagyképűsködsz?… Azért állati klassz dolog volt, mi? És milyen spontánul ment, szinte szervezés nélkül, mintha láttuk volna egymás gondolatait. Olyan volt, mint egy oss2e hangolt zenekar. Jól megmondtuk az igazat.

2. F.. Ne lelkendezz, mint egy húsvéti nyúl. Ha ezt tőled hallom még a szádból fröcsögő nyál is giccsként hat.

1. F.: Te engem mélységesen lenézel, pedig ha tudni akarod, részt vettem a diákbizottság ülésén. Én szerveztem meg a tüntetésre felhívó röpcédulák terjesztését. Motorkerékpárról szórtuk a lapokat a délutáni csúcsforgalomban.

2. F.: Ezzel biztosan nem dicsekedtél a zsaruknak, pedig ez valószínűleg érdekelné Őket. Erről bölcsen hallgattál, igaz? Inkább másokról pofáztál? Te spionfajzat.

1. F.: Te pedig provokatőr vagy… Amit az előbb mondtam, az nem igaz. Semmi közöm a szervezőbizottsághoz… De te mit akarsz tőlem? Menj a pokolbal

2. F.: Nyugalom, öregem. Inkább ezt mondd, hogyan kerültél «dc? Téged hogyan kaptak el?

1. F.: Nem is tudom. Belefutottunk a zsaruk markába Amikor a Zöldpiac alsó végétől rohamoztak, mi beszorultunk a Kerekes utcába és a zsidó templom falé inaltunk, így a rendőrök mögé kerülhettünk volna.

2. F.: Nocsak?! Cselhez folyamodtatok?

1. F.; Most provokálsz, baszogatsz vagy vallatsz? . Egyszerűen el akartunk tűnni. Nem akartam sem verést kapni, sem idekerülni..
De különben is…

2. F.: Bocsáss meg… Nem szándékoztam megbántani Forradalmár Öméltóságát… Folytasd.

1. F.: Amint a zsinagógához értünk, a templom kerítésen át ugráltak a nyakunkba a rendőrök. Erre mindenki oda futott ahová sikerült. Kapuk alá, meg visszafelé. Egypárunkat pedig elkaptak

2. F.: Az egyenruhások hányán voltak?

1. F.: Ki tudja? Valószínűleg autóbusszal hozták őket oda. Ezt most Így szokták. Talán negyvenen lehettek.

2. F.. ÉS ti hányán voltatok?

1. F.: Mit tudom én. A Kerekes utca nem nagy. de jó sűrűn voltunk benne.

2. F.: Amikor elkaptak, mindjárt a zsupp kocsiba toloncoltak?

1. F.: Nem. Az egyik rendőr hátulról markolta a galléromat, és amikor megmoccantam, mindig a váltamra vágott.

2. F.: A többi rendőr pedig üldözőbe vette a menekülőket?

1. F : Nem. Ott maradtak a zsinagóga közelében Nem tudom, hogy miért. Csodálkoztam is. mert a Kerekes utca tele volt az oda
szorultakkal. Akár az egész társaságot bepakolhatták volna. De csak farkasszemet néztek egymással. Hogy később összecsaptak-e, azt nem tudom, mert jött a zsuppkocsi, és engem betuszkoltak.

2. F.: Nem próbált kiszabadítani benneteket senki sem?

1. F.: Senki. (Már kialakult a kép a 2. Fogolyról is. Amikor belökték őt a szobába, sok mindent gondolhattunk felőle, mint ahogy sok mindent gondolhatott ő is fogoly szobatársáról. Például azt, hogy a beugrató szerepét játssza. Most már nyilvánvalóvá vált, hogy őt is a tüntetésen fogták el. lehet, hogy mindkettőjüket egy csoportban, de ez lényegtelen. A lényeges a két ember közötti különbség. Amikor a 2. Foglyot betoloncolták, erősen lehetett érezni megnyilvánulásaiból a gyanakvással vegyes bizonytalanságot, és be kell vallani azt is, hogy erőt vett rajta a kiábrándultság. Ezek az érzések fokozatosan feloldódnak benne és. most mór szinte otthonosan viselkedik. Úgy érzi, hogy ismét van feladata. Jelleme úgy válik élesebbé, ahogy az 1. Fogolyé halványul. Helyesebben mondva, a kettőjük párbeszéde arról győz meg bennünket, hogy a 2. Fogoly tudatosabb ember, mint az 1. Fogoly, aki inkább csak az árral hagyta sodortatni magát, és nem a saját eltökéltsége irányította eddigi cselekedeteit. Az 1. Fogoly olyan ember, aki igyekszik kitérni a konfliktusok elől, bármi áron, talán az árulás kivételével, melyet csak akkor képes elfogadni, ha úgy tudatosodik benne, hogy más kiútja nem volt, esetleg talán társadalmi hasznot is hajtott vele. Tehát mindenképpen valamilyen magyarázatra van szüksége ahhoz, hogy kitérjen a konfliktus elől. és ezt a magyarázatot mindig megtalálja, például abban, hogy elfogadja a többségi irányzatot vagy nem tudatosítja a konfliktushelyzeteket, és infantilis naivitást színlel, vagy inkább pótcselekményre szánja el magát. Persze ezt nem is érdemes tovább taglalni, mert aki ilyen, az úgysem hajlandó megérteni, aki pedig nem ilyen, az úgyis felismeri ezt az emberi magatartásformát. A 2. Fogoly az más, ő inkább vállalja a bonyodalmakat. A kettőjük közötti konfliktust pedig épp ez eredményezi. De végül is egyetlenegy ember jelleme sem lezárt alakzat, mert senki sem lehet bizonyos afelől, hogy teljesen váratlan helyzetekben hogyan állja meg a helyét.
A szobában ismét csönd van. Kettőjük párbeszédének vége felé beszűrődik a reggeli utca zaja, autók hangja, szemeteskocsi zörgése stb. Nyilvánvalóan reggel van.)

1. F.: (magában gondolkodik, miközben a mennyezetet nézi) Már tényleg reggel van. Kikapcsolták a villanyt. Biztosan valamilyen központi kapcsolóval… Azzal, hogy kihúnyt a fény, a légyszarfogó árnyéka is szabadon mozoghat a plafonon… Barangolhat összevissza… Csakhogy, ha nincsen fény. akkor nincs árnyék sem. Az árnyék élete végzetesen kapcsolódik a fény létéhez… Hát, barátom Sándor, még Nobel-díjat kapsz ezért a nagy felfedezésért. (Most hangosan a 2,j
Fogolyhoz) Valóban, senkinek sem jutott eszébe, hogy kiszabadítson minket. Álltak a járda szélén a szemközti utcában, meg beszorítva * kapuk alá, és csak bámultak ránk, de senki sem segített. Mintha is tartoztunk volna hozzájuk.

2. F.: Miért csodálkozol? Hiszen magad mondtad, hogy olyanét-1 zésed volt, mintha egyedül lettél volna. Miért kívánod másoktól, hogy másképpen érezzenek, másképpen gondolkozzanak? Minden. I kinek joga van arra, hogy egyedül érezze magát. Végeredményben a I közös játék csak addig tart, amíg tart a kapcsolat is. Azzal, hogy titeket elkaptak, más helyzetbe kerültetek, és megszűnt a közösség. A többiek már csak arra gondoltak, hogy minél hamarább eltűnhessenek. I Hazamehessenek zabálni, dögleni. Hallod, hogy beáramlik kintről a I vegetáció zaja. Hallod, hogy zörög az utcán a szemeteskocsi, ésnyü-1 zsögnek az emberek. Azzal nem változott semmi, hogy te most itt csücsülsz a fenekeden, és olyan dolgokon töröd a fejed, aminek semmi köze sincs például a reggeli vásárláshoz.

1. F.: A legszörnyűbb az volt, amikor megvadult az egyik csingó. L Elkapott egy srácot, és leütötte, és verte agyba-főbe. Az csak vonag- lőtt az aszfalton, és már üvölteni sem bírt. ÉS mindenki csak nézte, senki sem lépett közbe. Aztán valamelyik házból kirohant egy öregasszony, és puszta kézzel nekiugrott a rendőrnek, belemart az arcába, de az asszonyt Is egykettő a falhoz kente egy jobb lábas rúgással, a srácot pedig a hajánál fogva vonszolta az úttesten.

2. F.: Szorgalmas beosztottja a hatalomnak.

1. F.: Már reggel van, és itt hagynak minket rohadni. Hót mi lesz Világgá ordítani azt, amit éppen érzel, vagy mások sugallnak, és azt hiszed, hogy te is érzed… Aztán most hirtelen berezeltél…

1. F.: Te talán mást csináltál?

2. F.: Dehogy, ugyanazt. Én is tüntettem, mert gazembernek érez- ném magam, ha nem vettem volna részt a tüntetésben. De az dühít, hogy összefogdostak minket, mint az őszi legyeket, és tűrtük, hogy szemünk láttán verjenek véresre néhányat közülünk… Nem azért sikerült szétverni a tüntetést, mert erős volt a karhatalom, hanem azért, mert pipogyák voltunk… Látod, így oldódik fel egy nép erkölcse. Micsoda tömeggazemberség az, amikor elhisszük, hogy az ellenünk rendőrséget felvonultató hatalom a mi pártunkon áll… A rablóból lett pandúr jelképe nagyon jellemtelen, még akkor is, ha létezik személyiségfejlődés… Igen, én is tüntettem és ordítoztam, csak egyenlőre még nem alacsonyodtam le a férgek szintjére, mint te.

1. F.: Mi jogon oktatsz engem? Téged is fenékbe rúgnak. Te is tüntettél, de végeredményben te is csak zabálni akarsz.

2. F.: Jogom van másképpen látni mint tegnap. És különben, most éppen egy olyan helyiségben vagyunk, amit akár börtönnek is nevezhetnénk, és az ember ilyen helyről máshogy szemléli az eseményeket. Ami tegnap lelkesítő volt, az ma már elszomorító. Jegyezd meg, mindig másképpen lát az ember, ha térben és időben elmozdul. Ne felejtsd el, hogy a helyiségek különösképpen befolyásolják az ember látásmódját. A hivatali szoba is, és a börtöncella is. És véletlenül, amilyen a különbség a két helyiség között, úgy különböznek a szempontok is.

1. F.: Miért nem hiszed el, hogy félek? Félek ettől a szobától, és félek attól a nyavalyás kongó folyosótól is. Rettegek attól, hogy ismét kihallgatnak, mert nem tudom, hogy mit mondjak, és borsózik a hátam, ha ránézek a puffadt arcú rendőrre.

2. F.: Honnan tudod, hogy a zsaru nem fél?… De lehet, hogy tényleg nem fél, mert biztonságát mások félelméből meríti. (Továbbra is beszűrődik az utca zaja, de elsősorban autózúgás, majd vonat távoli zakatolása.)

1. F.: (magában mondja) Ilyenkor érkezik az a vonat is. amellyel én szoktam utazni… Talán fel sem ugrottam volna a mozgó szerelvényre, ha nem akartam volna legyőzni Mária félelmét. Könyörgött, hogy vigyázzak, inkább menjek holnap… Amikor megmozdult a vonat, faképnél hagytam Máriát, és felugrottam az egyik kocsiba, ő pedig futott mellette, és fehér, lenge ruhája, úszott a levegőben mint Isadora Duncan sálja. „Nagyon vigyázz magadra édes, és gondolj rám. Mindig csak rám gondolj, akármit csinálsz.” (Mária hangját hallani. Tipikus, kedveskedő, doromboló női hang, amelynek hallatán a gyengébb férfiak elvesztik józan eszüket.) De gyorsult a vonat, és Mária lassan elmaradt. Eltakarta őt a szemaforok sora. Ezzel zárult végleg a nyár, amelyet együtt töltöttünk. Az egész csak egy pillanat volt. A tengerparti nyaralás is olyan gyorsan végétért… Micsoda finom homok borította a partot, és fantasztikusan lehetett benne hemperegni. Egymást temettük be a homokba. Csak a fejünk maradt ki, mint két levágott kobak, odadobva a fövenyre. Egymás mellett feküdtünk, és mégiscsak a nyelvűnk ért össze. A part itt teljesen elhagyatott volt, mélyen a tengerbe nyúló homokzátonyon voltunk. Csend volt, és a meleg homokban elszunnyadtunk. Aztán hirtelen erős szél kerekedett, és hordta a finom homokot az arcunkba. Sötét felhők rohantak a tenger felől. Minden percben kitörhetett a vihar. A szél korbácsolta a vizet. Szednünk kellett a lábunkat, mert a hullámok már a sarkunkban voltak. A keskeny homoknyelvet egykettő elöntötte a széltől kizúduló tengervíz. Ijedten rohantunk, közben megeredt az eső. Kifulladva értünk be egy halászkunyhóba. Az egyik halász, aki a legbarátságosabbnak látszott, korholón mondott is valamit, de nem értettük, csak a hangjából és arckifejezéséből lehetett megállapítani, hogy zöldfülűeknek nézett minket. Ezt szégyeltük a legjobban… Amikor a vonat kikanyarodott az állomásról, nekem még mindig úgy tűnt, hogy Mária ott fut a kocsi mellett. „Aztán írj, nehogy elfeledkezz rólaml Mindig csak rém gondolj.” (Távolról szűrődik be Mária hangja, mint amikor csak a gondolat függönyén keresztül halljuk a hangokat.)

2. F.: Ejnye, de elhallgattál.

1. F.; Jogom van hallgatni… Vagy azt gondolod, hogy már azt sem? Mondtam már, hogy félek. Ki akarok kerülni ebből a rohadt épületből… Igazuk volt a rendőröknek a téren. Milyen igazuk volt.

2. F.: Most meg miről gajdolsz?

1. F.: Hát nem emlékszel arra, hogyan igyekeztek meggyőzni minket? Ha nem hallottam volna saját fülemmel, nem hinném. Azt magyarázták, hogy nincs értelme a tüntetésnek, és menjünk haza. Meg, hogy nincs ki ellen tüntetni, mert mi és ők egyek vagyunk. És ők egyetértenek velünk, mert mindannyian ugyanazt akarjuk, de a tüntetéssel nem oldunk meg semmit. Jobb lenne ha szétoszlanánk.

2. F.: Ha igazuk volt, miért nem mentél el?

1. F.: Hát hová mentem volna abban a tömegben? Előre nem, mert a rendőrök nem engedtek át. visszafelé pedig lehetetlen volt, hiszen hátulról egyre többen tolultak ránk. Szégyeltem visszafelé furakodni, amikor mindenki előretolt.

2. F.: Inkább az ötleteid miatt szégyeld magad. Láttál már olyat, hogy aki egyetért veled, az elkezd téged gumibottal püfölni?

1. F.: Igenis igazuk volt, mert látod, hogy hová jutottam.

2. F. Nem vagy te véletlenül a hivatalos diákparlament tagja? Ott gyülekeznek ilyen heréit agyúak… Amikor az ideiglenes sztrájk- bizottság meghirdette a szolidaritási éhségsztrájkot, micsoda érvekkel akarta megosztani a parlament a diákságot! A józan észre hivatkoztak… Józan ész?! Azzal akár gyilkossá is válhat az ember, ha nincs erkölcsi tartása. A sztrájkbizottság képviselője nyilatkozatot olvasott fel. Ha ott voltál, biztosan emlékszel. Volt egy mondata, amelyet nem szabad elfelejteni soha: „Az a diákság, mely az apró taktikázások útvesztőjébe keveredik, és aláveti magát a hatalom elvárásainak, a börtöntársadalom építője.” Végül is a diákparlament adta be a derekát, mert nem merték lefújni a sztrájkot, de egy utolsó szerencsétlen és nagyon szégyenteljes kísérlettel el akarták napolni. Délután öt óra körül volt, mikor ez történt, és a menzán hatkor kezdték osztani a kaját. Az aulában már lehetett is érezni a friss ételszagot. Lehet, hogy ez adta az ötletet, mert arról igyekeztek meggyőzni a diákgyűlés résztvevőit, hogy vacsora előtt már nem érdemes éhség- sztrájkot kezdeni. Vacsora után pedig haza kellene menni, átöltözni, mert hát mégsem lehet rendes, utcai ruhában napokig üldögélni az egyetem lépcsőjén. Viszont mire visszaérnek a város különböző táján fekvő kollégiumokból, és elkezdődhetne a sztrájk, már késő este lesz, ezért halasszák az egészet holnap reggelre. A sztrájkbizottság mindettől függetlenül elkezdte az éhségsztrájkot, de nem csatlakoztak többen hozzájuk, a rohadt diákparlament pedig sonkászsemlét csámcsogott körülöttünk.

1. F.: Ne űzz gúnyt a józan észből… Igenis, ha időben szétoszlik a tömeg és hazamegy, akkor nem ütköztünk volna össze a rendőrséggel… Valójában nem is tudom, hogy miért voltam ott…

2. F.: Akkor egyáltalán miért kezdtéi tüntetni? A józan eszed megjöhetett volna korábban is. Utólag nem érsz vele semmit.

1. F.: Jobb későn, mint soha…

2. F.: Te hülye állati Minek élsz te egyáltalán, ha a cselekedeteiből nem okulsz hanem szégyelled magad miattuk. Nem megbánni kell, hanem tanulni kell belőle. Az emlékezet és főleg a történelmi helyzetek élményének a tudatosítása nem gyónás, ahol megbánni kell és feloldozást kell várni. Egyetlen egy tette elől sem menekülhet az ember… Micsoda féreg vagy te?… Csak vájod a magad üregéta mocskos rovartelepeden.

1. F.: Bár csak már jönne az a nyavalyás csingó. Nem engedem, hogy most téged vigyenek kihallgatni… Ha kinyílik az ajtó, kirohanok a szobából… Meg akarok mondani mindent… Muszáj, hogy engem hallgassanak ki… Megmondom mindenkinek a nevét. Megmondom, hogy kiket láttam a tüntetésen. Azt is. hogy eddig hogyan szervezkedtetek, hogy puccsot készítettetek a dékán ellen, mert a diákparlament józanabb álláspontját támogatta és én ezzel nem értettem egyet már akkor sem. Mindent megmondok, és hajlandó vagyok akár a feneküket is kinyalni, csak engedjenek el. És vedd tudomásul, megmondom azt is. hogy te is egyik szervezője voltál a tüntetésnek. Emlékszem rád. Én ártatlanul kerültem ide, mert összetévesztetted azzal aki a zászlórúdra kúszott. Én nem csináltam semmit, engem megtévesztettek.

2. F.: Te nyavalyás, ha bármilyen hülyeséget is mersz pofázni, megkeserülöd. Ugyanúgy bűnös vagy te is, mint én, és annyira ártatlan is, mint én. Ha köpni merészelsz azért, mert azt hiszed, hogy hamarább kiengednek, összetöröm a pofád. Bizony isten szétverem, ha első alkalmam adódik rá… És különben, ha azt hiszed, hogy érdekli őket a te szöveged, amit saját mentségedre gagyogsz nekik, akkor engedd meg, hogy bejelentsem: hülye vagy. Érted? Közveszélyes hülye. Szarházi ganaj!

1. F.: Ártatlan vagyok. Mindenről csak te tehetsz, meg a hozzád hasonlók. Biztosan nem keveredtem volna ilyen ügybe, ha az olyanok, mint te is, nem beszélnek összevissza mindent. Még meg is fenyegettetek…

2. F.: Ne mocskolódj, amit tettél, magad vállaltad. Nem kénysze- rített senki…

1. F.: Dehogyis nem, a röplapokat is kényszerből osztogattam. Kinéztetek volna magatok közül, ha nem teszem.

2. F.: Befogod a pofád! Érted? A fantáziádat biztosan szarral öntözöd, hogy olyan buja. Kitekerem a nyakad, ha mukkanni mersz. (Egyre feszültebbé válik a hangulat. Szinte mondatról mondatra jobban érződik, hogy az 1. Fogoly teljesen berezelt. Talán amiatt, hogy felidéződtek az emlékezetében a nyári emlékek, és most egyszerre Mária ágyába kívánkozik, mely egyre inkább kifelé csábítja őt ebből a szobából? Egy biztos, bármi áron szabadulni akar, ezért igyekszik mentséget találni. A feszült hangulatban leszűkült körülöttünk a szoba. A vonal mellett állnak, de most már nem vigyáznak arra, hogy ne lépjék át, noha egyelőre még nem lépték át. Közéjük ékelődött a vonal. A mondatokat egymás arcába lihegik. Csaknem szikrázik a testük a feszültségtől. Persze, ezt csupán a hangulatból lehet kiérezni.)

1. F.: Most már végleg tojok rád. Ki kell jutnom innen, bármi áron, akár a te testeden keresztül is. Már nem hagyom magam befolyásolni… Végeztünk. (Elugrik a vele szemben álló fogolytársa mellett, és az ajtóhoz szalad, rohan, bukik, ugrik, de belülről nem lehet kinyitni. Öklözi az ajtót.) Engedjenek ki! Vallani akarok. Nyissák ki, elmondok mindent! (A 2. Fogoly egy pillanatig mereven áll, de amikor az első dörömbölni kezd az ajtón, utána ugrik, elkapja a kezét, és lerántja a földre. Birkóznak, tusakodnak. De nem közönséges birkózás ez. Kétségbeesésükben szinte eggyé válnak. Összekapasz kodnak, összeolvad a testük. Végighemperegnek a padlón, át a szobát elválasztó vonalon) Segítség! (nehezen szorítja ki a szót a torkán. Nagy felindultságában inkább csak hörgi.) Úgyis kikerülök innen.

2, F.: Ha pofázni fogsz, kinyírlak. Ezt jegyezd meg. A magad bőrét senki árán nem mentheted. (Közben kinyílt az ajtó — ezt halljuk —, és belépett egy rendőr. Ők ezt észre sem veszik, annyira elmerültek egymásban.)

3. R.: Kuss! Lódulás az őrszobáraI (Rájuk ordít a rendőr, rendesen, mint ahogy egy rendes rendőrhöz illik, aki nem kelletlenül teljesít szolgálatot, hanem frissen, beleadva saját egyéniségét is. Ezt bizonyítva, jól bele is rúg a lábához közelebbi fogoly fenekébe.)
(Két fogoly kollégánk ekkor megmerevedik, pillanatig még fekszenek összekapaszkodva, majd szétválnak, feltápászkodnak, és még mindig kissé elborult aggyal kitámolyognak a szobából. Észre sem vették, hogy más rendőr vezeti őket az irodába. Reggel ugyanis szolgálatváltás volt. Menetelnek a folyosón. Különböző erősséggel hangzanak a lépések. Egy határozott, bakancsos lépést, két puhább, tétova csosszanás követ.)

3. R.: No gyorsabban, nyomási
(A foglyokon annyira eluralkodott a félelem, hogy hallani a szívverésüket is. Amikor birkóztak, akkor is lehetett hallani. A lépések megálltak. Ajtó nyílik, és belépnek az irodába. Az iroda ugyanaz, annyi különbséggel, hogy már nem világít a szabályos irodai lámpa, és az elhízott gépírónő lassan omladozik a barnára pácolt, szabályos irodai széken. Sajnos, a hölgy általában megfoszt bennünket attól az égi gyönyörtől, hogy lássuk őt. Főleg írógépének hangja hallatszik. De ha nagyon odafigyelünk, talán mégis megpillanthatjuk a kisasszony zsírpárnás, kövér kacsóját, amint esetlenül matat az írógép billentyűin. Valamivel gyorsabban (r, mint az esti rendőr. A kihallgatást vezető rendőrnek is elsősorban a hangját halljuk, ugyanúgy, mint az előbbi két kihallgatáson. Csak akkor látni a pofáját, ha emeltebb hangon szól, vagy netán ordít. A foglyok háta mögött áll a felvezető rendőr. Először a 3. Rendőr szólal meg.)

3. R.. Az előzetes letartóztatásba vett két civil személy éppen verekedett, amikor rájuk nyitottam az ajtót.

4. R.: Nem szenvedett egyik sem testi sérülést, és a berendezésben sem tettek kárt?

3. R.: Nem észleltem.

4. R.: Rendben… Egyiküket vezesse ki a folyosóra, és várjon ott vele, amíg nem szólítom. A kihallgatás nem csoportos.

3. R.: Melyiket vezessem ki?

4. R.: Azt a sápadtabbikat (az 1. Fogolyra mutatott).

(A 2. Fogoly előrelépett az elsőt pedig kikísérték az irodából. Ajtó csukódik. Széket húz végig valaki a padlón, írógépkopogást hallunk. Nem vagyunk tanúi a 2. Fogoly kihallgatásának, azonban különböző hangokat hallunk, melyek az 1. Fogoly gondolataiból szűrődnek ki.

Először Mária hangját halljuk: „Nagyon vigyázz magadra édes, és gondolj rám. Mindig csak rám gondolj”. Vonatzakatolást hallunk, majd képzeljük el, hogy az 1. Fogoly most a tengerparti üdülésre gondol vissza, Mária haja az arcába csapódik, ölelkeznek. Az 1. Fogoly hangja „Hát mi lesz velünk?” A 2. Fogoly hangja „Például fenékbe rugdosnak, de erről gondolkozhattál volna akkor is, amikor a téren ordítoztál…” Az 1. Fogoly hangja: „A minap valaki azt mondta, hogy bevezetik a statáriumot, a statáriumot, a statáriumot…” fokozatosan halkul le a behallás. Erősödve hallatszik a lépések kongása a folyosón. Az 1. Fogoly mondja „Annak még a nevét is megtudnám mondani, aki felkúszott a zászlórúdon, és letépte a zászlót… Én nem csináltam semmit, csak véletlenül keveredtem a tüntetők közé ‘. Halkul a lépések kongása a folyosón, majd csend lesz. Több ízben ismétlődik újra ez a mondat, melyet a 2. Fogoly mondott a dulakodás végén: „Magad bőrét senki árán nem mentheted”. Újból hallatszik a vonat zakatolása, Mária gyengén szűrődő hangjával: és gondolj rám, mindig csak rám gondolj, akármit is cselekszel!” Megszűnik a visszahallás. Közben a 2. Foglyot kikísérik az irodából, és a kijárati lépcsők felé indulnak, helyére bevezetik az 1. Foglyot. Hallani szívdobbanásait. Megszólal a kihallgató rendőr — 4. Rendőr —. Más hangja van, mivelhogy reggel szolgálatváltás volt. A legfigyelemreméltóbb különbség a két előbbi kihallgatással szemben, hogy viszonylag barátságos hangon szólal meg a rendőr.)

4. R.. Neve?

1. F.: Szabados Sándor.

4. R.: Foglalkozása?

1. F.: Egyetemista.

4. R : A további kérdésekre csak nemmel vagy igennel válaszoljon. I Megértette?

1. F.; Igen.

4. R.. Maga tehát nem vett részt a tegnap esti zavargásokban?

1. F.: Nem… (Csodálkozó, szinte kérdő tétovázással mondja a feltett kérdés szerint egyedül lehetséges választ. Először azt hiszi, hogy rosszul hallotta a kérdést, de attól is tart, hogy ez csak beugratás, és a kérdés megválaszolása után valaki elkapja hátulról a gallérját, és gumibottal fogja verni a vállát, amely úgyis fáj.)

4. R.: Tehát nem érzi bűnnel terheltnek magát?

1. F.: Nem… (Továbbra is viaskodik az előbbi érzésekkel, de mivel látja, hogy nem történik semmi, nem kezdték őt ütlegelni, és nem ordit a rendőr sem, kissé megnyugszik.)

4. R.; Szükségét érzi annak, hogy esetleg elmondjon valamit, befolyásolhatja ügyének lezárását?

1. F.: Nem.

4. R Nyomatékosan figyelmeztetem a titoktartás kötelező! Senkinek egy szét sem erről, hogy itt volt. és miért volt itt. Amint kilépett a kapun, azonnal felejtse el a mai éjszakát. Persze, azért nemteljesenl A jegyzőkönyv aláírásával arra is kötelezi magát, hogy minden diákmegmozdulást, mint a tüntetések, sztrájkok, aláírási akciók szervezését, a diákság körében uralkodó hangulatot és különböző csoportosulást kezdeményezéseket figyelemmel kísér, ezekről nekünk hírt ad, de késedelem nélkül, mert nem tudhatja, hogy magáról ki tájékoztat bennünket, és minden kedden és pénteken itt jelentkezik, ebben az épületben a 214-es helyiségben, délután kettőkor, azaz tizennégy órakor. Ezenkívül jól gondolja meg, hogy még egyszer idekerüljön hasonló körülmények között, mint most, akár tévedésből is (az utolsó szót erősen megnyomta, kissé gúnyos színezettel.) Következő alkalommal nem lesz elmenetel. Megértette?! (A 4. Rendőr szavai egyre keményebbé és fenyegetőbbé váltak. Szinte megtévesztésig hasonlít az 1. Rendőr dühöngő hangjára.)

1. F.: Igen.

4. R.: Jegyzőkönyvi záradéknak jegyezze: az elővezetett személy kihallgatása során kiderült, hogy az esti eseményekben nem vett részt, ezért szabadlábra helyezését engedélyezzük… A jegyzőkönyvet írja alá… Az aláírás kötelező… Elmehet. (A kihallgatás alatt szakadatlanul kopog az írógép. A kopogás csak néha marad abba egy pillanatra. A jegyzőkönyvi záradékot a rendőr tagolva diktálja. Majd hallani, hogy a gépírónő kihúzza a papírt a gépből. A jegyzőkönyv aláírása észrevétlenül történik. Amikor a rendőr engedélyt ad a távozásra, a volt Első Fogoly a nemzetbiztonsági szerv markába csap, akár csak toborzáskor a kápláréba. Ha a hangokat csupán halljuk, akkor nem tudjuk érzékelni ezt a kézfogást. Viszont ha szerencsénk van, és látjuk is az eseményeket, akkor nagyon fontos, lényeges, hogy csak Egy Kézzel szorít kezet. Nem Egy Emberhez tartozó kézről van szó, hanem csak egy kézfejről és alsó karról, könyékig. Tehát nem a konkrét

4. Rendőrrel parolázik a volt Első Fogoly, hanem a szervvel, az intézménnyel. Kézfogás előtt a kéz a mutatóujjával először megfenyegeti őt, és csak azután nyújtja oda a tenyerét. Amikora volt Első Fogoly kimegy az irodából, már nincs nyoma annak a beszari félelemnek, amely az utolsó fázisban kínozta őt, de a szorongás és a tétovázás azért nem szűnt meg teljesen. Abból következtethetünk erre, hogy a kinyíló irodaajtó csak sokára csukódik be. mert lassan megy ki az irodából ismerősünk. Lépéseket hallunk a kongó folyosón, aztán a lépcsőkön. A volt Első Fogoly és az őt kísérő rendőr lépéseit. Negyvennégy lépcsőfokot mennek lefelé. Aztán ismét folyosón haladnak, csapóajtó nyílik és zárul, majd csikorogva kinyílik egy nehezebb kapu. Villamos csengését halljuk. Kilép az utcára, majd a lépések elkeverednek az utca zajával. Autók hangja, dudálnak, fékeznek. Emberek összefolyó beszéde. Lapcímeket ordítoz egy újságárus „csillog-villog a csillag, megjelent a Hajnalcsillag; A Friss Szavak a nap zamata, ezzel kél, és ezzel fekszik, Friss Szavakkal védi a békét, pszt… nekik. Tessék egy Friss Szavak”. Ismét utcazaj. Majd valaki félhangosan újságot olvas. Mintha a volt 1. Fogoly hangját hallanánk „Beke Elek példamutatása, naplemente Este Eszteréknél, avagy az öregség boldog pillanatai. Erőszak helyett meggyőzés, közlemény. Ez az. Tegnap, azaz kedden este a városunkban lezajlott sajnálatos események okára fáradhatatlan munkával derítettek fényt közbiztonsági szerveink dolgozói. Még az este folyamán megállapítást nyert a csoportosuló tömegben elvegyült közbiztonsági dolgozók által, hogy ifjúságunk összeférhetetlen elemek propagandájának esett áldozatul. Ennek ékes bizonyítéka az is, hogy közbiztonsági szerveink meggyőző munkája rövid idő alatt megértésre talált, és a zavartalan forgalmat akadályozó csoportosulások szétoszlottak. Nemzetbiztonsági testületünk akciócsoportjainak csak egy-két esetben kellett erélyesebben fellépnie a közrendet háborító, többnyire részeg elemekkel szemben, akikről kiderült, hogy notorikus alkoholista recidivisták. Felhívjuk lakosságunk figyelmét, hogy óvakodjanak a megtévesztő híresztelésektől, és tartsák távol magukat a huligán elemektől és a rendbontóktól. Megállapíthatjuk, hogy lakosságunk egy emberként utasít vissza minden zavart keltő rendbontást. Ezzel tesz tanúságot politikai fejlettségéről és egységéről, mely jövőnk biztosítéka.” Ismét erősen hallatszik az utca zaja. Aztán sietős lépéseket hallunk lépcsőn lefelé. Ajtó nyílik, megszűnik az utcai lárma, visszhangos helyiségben víz csöpög, majd vízcsurgást hallunk, mintha pisálna valaki. Vízcsöppek hangja, majd meghúzzák a vízöblítéses klozett mlkádóját. Szörcsögő hanggal ömlik a víz.)

Megszakítás