Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Megjelent a Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (szépirodalmi kísérletek) c. könyvben (Chicago, 1983)
(Megjegyzés: Automata szövegfelismerés. A könnyebb olvashatóság okán az eredeti szövegben lévő pontozások nélkül közöljük.)
Résztvevők: Bérc, Bende, Ruben, Obren, Pomien
Színtér: lehet, hogy itt; esetleg ott; de semmiképpen sem ismeretlen tájon
Történik: mondjuk most; talán tegnap; de lehet, hogy holnap
Hangulat: nem rózsás; talán picit komorkás; de semmiképpen nem békebeli
Jellemek: jellegzetesek
Jelmezek: időnként csaknem meztelenek
Bérc:
Új reményeket keltő hajnal szele,
ülj pipacsszirom nyelvemre,
érintsd mocsári gólyahírkehely szemem,
pihenj meg fodros szélű taplógomba fülemben,
rejtőzz el sebeim közepébe.
legyél megbékítőm, legyél biztatóm, és térítsd el az
elveszett gyermekeim mellének szegezett kések hegyét
…………………
Adjon nekem erőt a reménység
Bende:
Bérc! ……… Hahó!
Ébren vagy már?!
…………………
Csönd van. Se nem motoz, se nem horkol Biztosan még alszik a világ lustája, ahelyett, hogy már izgatottan várna, útrakészen
Bérc:
Isten hozott, Bende! Már rég fenn vagyok.
Hajnalüdvözlésre keltem.
Lótuszülésben vártam a hajnalhasadást.
De te mi járatban vagy errefelé, ilyen korán?
Bende:
Érted jöttem, Bérc.
Felkészültél?
Tudod, ma indulunk. Úgy, ahogy megegyeztünk
Csak nem felejtetted el?
Bérc:
Kerülj beljebb, Bende. Fogyasszuk együtt a reggelit. Van friss nyerem, írós vajam és szilvalekvárom.
Bende:
Reggelizéssel töltsük az időt, amikor már kél a nap? Sietnünk kelti
Bérc:
Ne hamarkodd el az életet, Bende. A békés reggelizés nyugalmat ad és új erőt.
Bende:
Nem vesztegethetjük az időt. Indulnunk kell
Várakozó, konok nyugalmad már idegesít. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyszer a fejedre gyújtják a házad.
Vedd a csomagod, és gyerünk!
Bérc:
Továbbra is ez a szándékod? Reméltem, hogy elfelejtetted múltkori beszélgetésünket, és lemondtál tervedről.
Bende:
Hát azt hitted, hogy csak a világba beszélek?
Bérc:
Egyébként sem állapodtunk meg semmiben Csupán te akartad,
hogy mindenképpen együtt menjünk
Visszajöttél, hogy mégis rábeszélj?
Bende:
Azt akarom, hogy velem gyere!
Bérc:
Mondtam már, hogy nem tehetem.
Nincs jogom elmenni innen, és hagyni elveszni őseim keze nyomát.
Bende:
Ne makacskodj, Bérc. Amit te óvsz, azt már nem igényli senki.
Az emberek élni akarnak, és ezért keresnek maguknak új életteret. A kisebb ellenállás irányába terjeszkednek.
És egyébként is, az ősök emlékét te már csak a szívedben hordozhatod, mert az utódaid fokozatosan elhagynak.
Csak az ő részvételükkel tarthatod meg őseid emlékét.
Bérc:
Tudod jól, Bende, hogy az én nemzetségem öregjei törték fel elsőként a környező réteket, és népesítették be ezt a vidéket. Csakhogy a fehérre meszelt udvarházak építői közül ma már csupán én maradtam meg egyedül. Hát pont emiatt nem tudom rászánni magam, hogy mindezt itt hagyjam.
Bende:
Konok vagy, Bérc.
Bérc:
De hát miért akarod annyira, hogy elmenjek innen? Miért nyugtalanít az téged, hogy majd a nyakamba hullanak égő házam födémének izzó hamvai?
Bende:
Ismét élőiről kezded a huzavonát? Értsd meg végre, téged nem fognak úgy dédelgetni, mint a szigorúan védett túzokokat. Eltűnésed miatt nem esik majd egy zokszó sem, és számukra örömünnep lesz az a nap, amelyen felfedezik, hogy üres már a házad.
Ezt várják mindannyian, mert ez a leghőbb vágyuk.
Bérc:
Nem, nem így lesz…. Remélem
Nem engednek el az emlékek.
Bende:
Milyen emlékek azok Bérc, melyeknek szállingózó pernyéje megfojt téged.
A házad égő tetejéről hulló üszkös szarufák szétlapítják majd a koponyád.
Bérc:
Hagyd el, Bende. Az én fejem nem ér egy fabatkát sem. Nekem örömet szerez a kockázat. Sírni és nevetni fogok akkor, ha meglátom kicsapódni a vörös lángnyelveket az eresz alól. Ne felejtsd: égő házam lángjai elhamvasztják a gyujtogatókat is.
Bende:
Ostoba vagy.
Hogyan boldogíthat az téged, ha ott pusztulsz te is?
Bérc:
Egyedüllétemben már csak a harag ad erőt nekem. A bosszúállás népes családom hontalan meneküléséért és pusztulásáért. Ez a remény keményíti a szívem, és emiatt merek szembenézni saját, biztos halálommal is.
Bende:
Ne túlozz. Bérel… Maradj a valóság vonzásában.
Bérc:
Látod és tudod, hogy magamra maradtam. Kimúltak és elhagytak családom tagjai. Az öregek kihaltak, testvéreim részben elmenekültek vagy az ellenünk indított hajtóvadászat során buktak az avarba. Az életben maradt gyerekekkel pedig már nem volt erőm törődni. Nem tudom, hogy hová vesztek. A családomat sújtó baj rám háruló része teljesen lekötötte a figyelmem.
ÉS a megüresedett házakat, kihűlt tűzhelyeket, gazdátlanná vált földeket elfoglaló betelepülők még az én kis birtokomat is irigylik…
Bende:
Persze hogy, ők pont attól félnek, amiben te hiába reménykedsz, hátha majd hozzád költöznek vissza a családod szétszóródott tagjai, hogy visszavegyék elvesztett házaikat.
Hiú remény, és alaptalan félelem…
Bérc:
Csakhogy nem minden ok nélküli. Ezért fohászkodom minden reggel. Es tudd meg, emiatt nem akarok elmenni innen. Ezért kell kitartanom példaként. De meddig?
Bende:
Inkább azt kellett volna bizonyítanod, hogy nincs okuk a félelemre, és ekkor lehet, hogy befogadtak volna, mert megnyugodtak volna.
Bérc:
A saját jogaimról azért önként mégsem mondhatok le!. Ez minősíthetetlen magatartás lett volna. Nem bizonygattam semmit, hanem megpróbáltam élni közöttük, úgy, hogy megmaradhassak annak, ami voltam, úgy, hogy ne kelljen feladnom énemet.
De értsd meg, ez nem volt elég mert az övükre akarták akasztani trófeaként az én fejemet. És hovatovább egyre többen lesznek, és egyre inkább vérszemet kapnak….
Meglásd, ha kitartok a fejem felett gyújtott tűzbe a legjobbjaik buknak bele.
Remélem, hogy a mohóságukban lelt haláluk elég tanulság lesz az életben maradtak számára.
Bende:
Rossz tanácsadó az elvakult bosszú. Bérc.
Testközelben élsz velünk már évtizedek óta, és még mindig nem ismered őket tökéletesen? Hidd el, a te pusztulásod már nem hoz magával tanulságot senki számára. És még aznap megrészegülnek az örömtől a házad közelében tűzcsóvával settenkedők. Meglátod, így lesz.
De milyen badarságokat beszélek. Semmit sem látsz meg, mert indulunk. Szedd össze a holmidat, egy-kettő!
Bérc:
Ne Bende, még nem. Ne türelmetlenkedj! Hagyd megnyugodni a lelkem!
Bende:
Múlik az idő, Bérc.
Bérc:
Mert sietteted! Az én elmenetelem meggyorsítja az idő múlását.
Bende:
Maradj csöndben, Bérc! Hallgasd! Lépések közelednek.
Errefelé jönnek. Hozzád jön valaki ilyen korán?
Bérc:
Nem hiszem, hogy hozzám jönnek. Lehet, hogy az erdőkerülő, vagy az éjjeliőr megy haza a szolgálatból. De nem mindegy?
Hozzám bárki bejöhet, ha jószándékkal jön.
Bende:
De mi lesz, ha itt találnak engem?
Kiugróm a hátsó ablakon, a kertbe, nehogy itt érjenek nálad. Esetleg megsejthetnék szándékunkat, vagy azt hinnék, hogy szervezkedünk ellenük. Rájöhetnének, hogy régi ismerősök vagyunk, és nyomozni kezdenének utána, hogy honnan ismerjük egymást. Én mindenesetre elbújok a bokrok között. Szólj majd, ha elmentek!
Ha netán mégis meglátták volna, hogy itt vagyok, mondd azt, hogy szárazbabot jöttem venni tőled!
Bérc:
Már visszajöhetsz, Bende.
Csak a ház előtt siettek el.
Bende:
Nem is ártott ez a kis ijedtség, legalább könnyebb fenékkel indulhatok útnak.
Bérc:
De mitől rettentél meg ennyire, Bende? Titkolnivalód van? Vagy félsz? Ezektől félsz? Hiszen nem ismernek. Gondolom, még sohasem láttak téged. Különben sem lépi át senki a házam küszöbét, itt nem barátkoznak velem. Ha akarnak valamit, csak bekiáltanak az ablakon. Csak annyit, hogy héha. Nem tudják kimondani a nevem sem.
Bende:
Siess, Bérel Már úgyis sokat késlekedtünk. A kerten keresztül hagyjuk el a házat. így kevésbé lesz feltűnő.
Bérc:
Várj még egy kicsit Most más dolgom van.
Bende:
Inkább gyere.
Bérc:
Ejnye, ne türelmetlenkedj!
Bende:
Bérel Mi lelt? Mit művelsz?
Bérc:
Legyél csendben! Most te hallgass el! Hallgass, és figyelj! Jól fülelj!
Hallod? Hallod a hangokat?
Bende:
Csönd van itt, mint a sivatagi teve seggében.
Ne szöszmötölj annyit.
Bérc:
Csak pár pillanatig maradj csendben, és feszítsd a füled a csöndnek.
Hallod? Ismétlődnek a neszek.
Hallanod kell!
Te ezt nem hallod?
Bende:
Nem. Egy nyekkenést sem, a gyomrom korgásán kívül.
Bérc:
Pedig én egyre gyakrabban és erőteljesebben hallom ez utóbbi időben, de nem tudom felidézni ez emlékezetemben e zajokhoz fűződő élményeket. Hiába erőltetem az agyam, az utolsó pillanatban ismét homályba hull minden.
Bende:
Biztosan nagyon egyedül vagy.
Valóban senki sem jár be már hozzád a házba? Soha nincs látogatód? Nem találtál egy igaz barátra sem?
Bérc:
Amióta ezek ide költöztek a környékre, és a családból egyedül maradtam itt, senki sem érintette az arcát az én arcomhoz.
Bende:
Egyre több ok a távozásra.
Bérc:
Igaz. fokozatosan kialakult valamilyen kapcsolat, amelyről elsősorban én hittem, hogy jóindulattal támogatott…
Bende:
És?
Bérc:
És amint kissé összeszoktunk, az egyik napon ők is a távozásra akartak rábírni.
Bende:
Látod, ezt mondom én is.
Velem kell jönnöd.
Bérc:
Azóta nem nyújtanak kezet sem. pedig én. balga, többször odanyújtottam a tenyerem.
Bende:
No ugye!
Bérc:
Sejtem, hogy miért rühellenek annyira. Nem csak a mohóságuk az oka. Most is szebb virágok nyílnak az én sovány talajú kertemben, mint az ő bőven trágyázott földjeiken. Nyilván tudják, hogy régi ismeretség köt az itteni földhöz és ez idegesíti őket.
Bende:
Lökd ki a lábad alól a marasztaló rögöket, és gyere!
Bérc:
Meg akarom várni azt az estét, amikor kigyullad a házam. Szárnyrakapva hordanám szót a tüzet a többi tető alá. Ha ezek ház nélkül maradnak, hazátlanokká is válnak, és ismét elmennek innen. Csak az képes az elpusztult háza helyén ismét otthont építeni, akit ősi gyökerek kötnek ahhoz a helyhez.
Csak én maradnák itt, mert én ismerem a nyárfák gyökereinek apró hajlatait is. És lehet, hogy akkor ismét összegyűjthetném szétszóródott nemzetségem atyafiait.
Látod, örökké ebben reménykedem. Hát ezért nem akarok el menni innen.
Bende:
Értem, Bérc, de győzd le indulataidat! Ez kevés vigasz majdani pusztulásodért. Önmagad mentsd, és ne várd az ő vesztüket!
Bérc:
Nem hátrálhatok meg ellenségeim elől…
Bende:
Nem ellenségek ők, csak lakmároznak a te elgyengült testedből. Ez a természet törvénye.
Bérc:
De hiszen erőszakkal jöttek ide és telepedtek a nyakunkra.
Nem vendégek ők, és nem is birtokosai e földnek.
Miért én vonuljak vissza?
Amióta ide költöztek, fogcsikorgatva üvöltik ronda pofájukkal, hogy én vagyok a tárgyak árnyéka. Röhögő fejű izmos testek akarnak ízekre szaggatni.
A megalázottság szívódik csontjaimba. Még a cipőik hasadékaiban idehordott sárrögökből előbújó hangyák is korcs féregnek néznek.
Bende;
Nyugodj meg, Bérc!
Állj fel, és mozdulj innen. Fordíts hátat a düledező vályog kunyhónak, amelyről azt hiszed, hogy az otthonod.
Indulj bátran! A hegyek tudják, hogy nem vagy gyáva, és tetted nem menekülés.
Bérc:
Hízelgéssel nem csalsz el innen.
Bende;
Hét nap és hét éjjel idézd őseid emlékét, akiket a körülmények annyiszor elűztek otthonukból, és így maradtak meg, és ezért térhettek vissza ismét. Ez a gondolat oldja fel az idegszálaidba fagyott merevséget.
Hidd el, bölcsesség kell ahhoz, hogy elmenj onnan, ahol már nem lehet otthonod. A maradáshoz elég csak a fizikai erő, ez pedig már nincs neked.
Bérc:
Lehet, hogy igazad van, Bende. Talán valóban mennem kellene. De most hogyan?
Ha útra kelnék önszántamból, meggy aláznám a még élő és a mái halott testvéreim szándékait és emlékét.
Apám utolsó üzenete pedig így hangzott: ne hagyd el hűtlenül azokat akik téged szeretnek és ne hagyd cserben azokat, akiket te szeretsz. Gondolataidat és arcodat pedig ne fordítsd el onnan, ahonnan származol, mert otthonra akkor nem lelsz sehol.
Bende:
Az apók üzenete olyan, mint a biblia szövege. Értelmezni kell tudni. Aki szó szerint veszi, az valójában nem érti.
Bérc:
Értsd meg végre I Ha nem űzött el innen az első rémület, akkor még inkább itt tart a bennem gyökeret vert gyűlölet… Nem tudnék számot adni önmagámnak sem menekülésem okáról.
Nekem kell itt győznöm I De úgy, hogy itt maradok.
Senki más nem ülhet itt tort az elmúlás felett, csak én.
Bende:
Gyenge vagy már te ehhez. Nem szállhatsz szembe senkivel egymagad, mert nem a te oldaladon fognak gyülekezni a pártolók.
Mielőtt elszánod magad valamire, ismerned kell az erőviszonyokat. Tudnod kell, hogy mire és mivel számíthatsz.
Ne légy csupán érzelmeid rabja ebbe bele lehet pusztulni.
Vedd csak számba. Hol van a családod? Hol vannak szép szál gyermekeid? Hová lettek futkározó, apró kölykeid? Meghaltak, elmentek, átálltak. Merészkedj csak az új jövevények házai közé, és nézz erősen a szembejövők képébe. Hány idegenné torzult ismerős arcot fogsz felfedezni közöttük? Elbocsátott gyermekeid fognak visszanézni rád ellenségként, ők lesznek az elsők, akik beleköpnek hívásra nyíló szádba, és beállnak a szabadcsapatokba. amelyek rávetik házadra a tűzcsóvát Az erősebb oldalán
fognak harcolni vagy ármánykodni ellened, a legyengült ellen.
Érted már végre, hogy hol élsz. és mi vár rád?
Bérc:
Rettenetesek a szavaid….. Ha ez mind igaz, elvesztem.
Azzal hajthatok hasznot, hogy legalább magamat mentem? Tehetem ezt? Büntetlenül?
Bende:
A futásod a büntetés azért, hogy szétrebbent a házad népe. Köteles vagy vállalni a futás szégyenét, mert ha itt pusztulsz, ezeknek szerzel örömet.
Bérc:
Hihetetlen, amit mondasz.
Bende:
Dörzsöld meg az arcod, és mozdulj! Már túl magasan jár a nap. A hajnal nyugodt leple alatt szándékoztam indulni. Most már lopva kell mennünk.
Bízzál abban, ha elmész innen, megerősödve térhetsz vissza egyszer.
Bérc:
Szavaid nem biztatnak, hanem elkeserítenek. A keserűség pedig nem erősíti állhatatosságomat
Bende:
Gondolj arra, ha velem jössz, ketten leszünk, régi barátok, és meglátod, ott, ahová hívlak, új barátokat is lelsz…
Itt pedig egyedül vagy, gyűlölettel és idegenkedéssel övezve.
Bérc:
Rendbe van, Bende. megyek.
Nem győztél meg, de valóban nincs más választásom. Nem bírom tovább a magányosságot. Valóban, hátha ott nagyobb szeretetben lesz részem, mint itt, az acsarkodók között.
Hát, vezess el innen!
Menj előre, Bende! Egyedül akarok búcsút venni házamtól.
Bende:
Csak siess, Bérc!
Jössz-e már?!
Bérc:
Megyek
Már indulok. Lassan kell végigmennem az udvaron, hogy a talpam által véssem emlékezetembe a talaj domborulatainak utolsó érintéseit. Ezek az emlékek hoznak majd vissza ide.
Megyek már.
A kételyek lesújtó kövei görögnek előttem. Képzeletem a bizonytalanságban fulladozik, és a szemem előtt fekete foszlányok lengedeznek. Látásom homályos.
Bende:
Gyere, add a kezed, hadd vezesselek
Menjünk az erdő felé. A zöld szín majd megnyugtatja a szemed.
Bérc:
Milyen rugalmas a fű. Ha rálépek, csak elhajlik, s utána ismét felegyenesedik.
Bende:
Nézd a fákat. Bérel És a többi növényzetet Mind élni akar. Nézd, itt már a nyugalom és a biztonság ural mindent.
Bérc:
Aki mozgásban fogant, annak állandósága sohasem önmagát ismétlő.
Bende:
A fák erejére gondolj és a tüskés magházakból sokszáz kilométerre gyökeret eresztő magvakra Ezzel az erővel menj előre.
Bérc:
A megálmodott pillanat valósággá válhat?
Mondd csak, Bende, a majmok mind egyformák és mindegyiket lehet idomítani?
Bende:
Természetesen. Az egyiket kevésbé, a másikat jobban.
Bérc:
Én azt csodálnám, amelyik nem hagy magából majmot csinálni.
Bende:
Gyere, gyere tovább, és énekeljünk. Az erdőn túl mező sarjadozik. Lábad szeretni fogja a virágokat…
Bérc:
Várj! Ne szólj most!
Ismét furcsa zajok ütötték meg a fülem…
Ezek azok a kísértő hangok…
Bende:
Énekeljünk, és ne gondoljunk semmire…
Bérc:
Figyelj inkább, és ne beszélj
Hunyd be a szemed, és úgy hallgasd.
Fájdalmat idéznek a hangok, lábak dogogását hallom és emberek jajveszékelését. Rénszarvas csordaként kergetett embereket látok. Ziháló mellkasokat és apró gőzfelhőket könnyező szemeket
Születésem előtti hangok ezek.
Magzatkori emlékezetem csalhatatlan.
Csodálatos puha testhajó hordozott akkor a világban. Elrejtett a vicsorgó fenevadak élesre köszörült fogai elől. Védelmezett a vinnyogó dongók gyilkos csípésétől.
Húsbölcsőben feküdtem az árokparton anyám hasában, és körülöttem nagyon sok embernek nem ért a lába a földre. Mintha repülni akartak volna, de testükkel belemerevedtek a levegőbe…
Bende:
Ejnye, Bérc! Énekelj vagy fütyülj.
Bérc:
Pontosan emlékszem az apám arcán csattanó pofonra. Kutyanyelven ne pofázz! Ordítottak rá, és belerúgták őt a hóba. És éjszakára arra ébredtem, hogy rázkódik az ágyam. Apám remegett félelmében és tehetetlenségében a hálószoba sarkában kucorogva.
Bende:
Űzd el magadtól a rémlátomásokat, és mosd ki a füledből a nyugtalanító hangokat…
Bérc:
Segítségért kiáltoznak a ködben fuldokló emberek.
Bende:
Ejnye hát! Szedd össze magad, és ne tántorogj az emlékek útvesztőjében! Hagyd nyugodni a múltat apád sírjában, és ne sokszorozd meg a kínokat a szenvedések emlegetésével!
Bérc:
Hagyj, Bende. Ne bántsd az emlékeimet, nem készakarva hívom őket elő a múltból. Az agyamat csikarják…
Vissza kell pillantanom. Vissza a hátam mögé. az idő mögé
Szörnyen rettegek, Bende. Félek, hogy a múlt összekeveredik a mával, és nem tudom megkülönböztetni a régen történtet a maitól. Segíts! Most segíts!
Bende:
A szemed, nyisd ki a szemed! Győződj meg magad, hogy a félelmek termelik a torz helyzeteket. A te félelmeid és a mások félelmei is. A félelmek miatt kínozzák egymást az emberek.
Bérc:
Hiszen ez az, pont akkor félek a legjobban, amikor körülnézek. Nyitva tartom a szemem, mert hát nyitva kell tartanom ahhoz, hogy élhessek…
Bende:
De nézz is! Jól nézz körül! Tekints hátra nyugodtan! Itt már nincs mitől félned! Az erdő zöldel mögötted, a talpad alatt pedig virít a mező Ettől félsz?
Bérc:
A hangoktól.
Rémísztőek ezek a kísértő hangok.
A fenyegető hangok…
Azt hiszed, hogy ez mind csak kényszerképzet?….. Lelkem beteg visszhangja?
Suhogások. Szörnyű suhogások.
Bende:
Csend van. Bérc. Én nem hallok semmit, most sem. Enned kellene, hogy megszűnjenek hallucinációid.
Csak a levegőben örvénylő por sustorgását hallom.
Törvényszerű és feltartóztathatatlan az anyag áramlása.
Érted?
Megváltoztathatatlan.
Eszmélj hát!
Bérc:
Emiatt pattant szilánkokra anyám remegő arca?
Bende:
Ne kergess rémképeket.
Bérc:
Neked higgyek, Bende, és megtagadjam érzéseimet, felejtsem el a félelmeimet, és tettessek vakságot, hogy ne lássam a körülöttem és a nekem kedvesek körül ólálkodó csapdavetőket? Vagy pedig higgyek saját sejtéseimnek és tapasztalataimnak, és vessek véget barátságunknak?
Bende:
Más lehetőséget nem ismersz?
Bérc:
Félek, hogy nem. – .
Nézd meg jól meztelen testemet. Látod ezt e vörös sávot, amely átlósan szeli a mellemet és a hátamat?
Anyám még a méhében hordott, amikor korbáccsal végigsújtottak gömbölyű hasán. Az ütés jele vörösük rajtam is. Ahogy fakult öregedő bőre, úgy lett élesebb a jel az én testemen, ÉS időnként
felvérzik. Kiserked belőle a friss vér. Meg-megújuló ütések bizonyítéka ez. Látod a most is nedvező friss varat?
Most már érted, Bende?
Bende:
Nem hiszek neked.
Bérc:
Szerencsétlen! Még mindig nem érted, hogy a hangok, amelyektől irtózom, nemcsak az emlékekből szüremlenek?!…
Egyhangú, nyögő suhogások. Suhogások, suhogások!
Í, jaj!
Földre roskadó a korbács súlya…
Bende:
A te félelmeid rettegésbe kergetnek mindenkit, aki hajlandó veled azonos sorsot vállalni.
Nem hihetek neked, Bérc!
Bérc:
Hát miért?! Ha azt gondolod, hogy képzelődöm, akkor vak vagy, vagy hazug gazember.
Bende:
Ha hiszek neked, elvesztem saját hitemet.
Bérc:
Nem győznek meg a tények sem. Bende?
Bende:
Hallgass, Bérel Ne ingerelj!
Nem akarom, hogy olyan tények győzzenek meg, amelyek megrendítik bizonyosságomat eddigi életemben.
Bérc:
Akkor te jobban félsz, mint én! Hitványul félsz, mert hazugságban akarsz élni!…
Mi történt veled, Bende? Rosszul lettél? Olyan sápadt az arcod, mintha eredet vágták volna .
Bende. hová futsz? Miért futsz előlem?
Mit titkolsz?
Várj, ne hagyj itt A magányosság mindkettőnk halálát jelenti Hová a pokolba futsz úgy
Bende:
Hagyj, Bérc. Most hagyj! Csillapodnom kell.
Szeretlek, de félek tőled. Félek a félelmeidtől
Bérc:
Ó, hát megvan a titkod nyitja: félsz a hittől, és félsz az igazságtól. Nem mersz szembenézni a valósággal.
Bende:
Ne nyúlj hozzám. Bérc! Engedj el!
Bérc:
Bende, vesd le az inged! Azonnal takard ki a melled!
Nem érted? Parancsolom!
Bende:
Soha, Bérc! Nem érheti a nap a mellem, mert felsebesedik. Ezt ne kérd tőlem, könyörgöm. Nem tehetem…
Ne merészeld, Bérc! Ne akard letépni rólam az inget!… Engedj el, míg nem ütlek meg! Menj az anyád kínjába!
Bérc
Kemény az öklöd, Bende
Hát inged cafatjait miért tapasztgatod a melledre olyan buzgón?
Most éppen nem süt a nap, hogy óvnod kellene a bőröd az erős kisugárzástól.
Lám, ott a vörös sáv a te melleden is. Téged is átlósan szel a jelzés, akárcsak engem. Miért takargatod előlem?
Hát ez volt a másik titkod?
Ne kuporogj, Bende! Hát még most is szégyelled? Előttem is?
A hátadon is ott az ütések nyoma
Eszmélj hát! Nem lehet egymás előtt titkunk, hiszen mind a ketten viseljük a gyűlölet ejtette sebeket.
Miért fennhéjáztál eddig?
Bende:
Mert megfogadtam, hogy elrejtem mindenki elől, és még magam előtt is titkolni fogom.
Bérc:
Te is anyádtól örökölted? Magzatkorodból?
Az apád fejére kiáltott átkok átszálltak rád is? ök tanítottak arra is. hogy titokban tartsad? így belétek verték a félelmet?
Bende:
A hátamra apám hátáról származott át, a mellemre anyám melléről. Ők pedig szintén születésüktől fogva viselték. Nem olyan frissek ezek, mint a te testedet szelő korbácsnyomok. Az enyém már
nem vérzik fel olyan gyakran, de még fáj. Ettől a fájdalomtól irtózom. Bérc. Azért titkoltam, hogy elfelejthessem. Reméltem, hogy a feledéssel elmúlik az időnként hasogató fájás is Végleg elmúlik.
Bérc:
Csak akkor tűnnek el az öröklött sebek, ha elfelejted azok nevét, akiktől rád származtak, de így is csak fokozatosan halványodnak el..,„
Szülőid nevét kell kitörölni az emlékezetedből meg a családodat és mindent, ami emléket ébreszt benned.
Ettől a fájdalomtól csak a rendszeres és tökéletes felejtés vált meg.
Bende:
Azt akartam, hogy ne különbözzek a többi embertől. A többségtől. Ezért nem fedtem fel előttük sohasem a mellemet. Azért, hogy ne kísértse őket.
Ha látják, hogy meg vagy jelölve, vagy ha megneszelik, hogy más vagy, mint ők, eltipornak.
Bérc:
Bende! Te hitetlen vagy. Eddigi hited is csak önámítás volt.
Bende:
Tévedsz, Bérc. Az én kételyeim a tapasztalatokban fogannak. A kétely nélküli hit hazugság és öngyilkosság. Csak a bárgyú ember hisz fenntartások nélkül, vagy a lusta.
Bérc:
Ez igaz Tulajdonképpen engem sem a hitem tartott meg
a helyemen, hanem a csökönyösségem
Csak a reménység tartja bennem az életet…
Bende:
Az ember keresse minduntalan hitének és meggyőződésének igazolását vagy cáfolatát.
Az érzelmek és a kételyek teszik az embert emberré.
Bérc:
Es benned mi tartotta eddig az életet, egyedül az idegenben?
A titkolózás volt a te erőd?
Ahhoz, hogy megtartsd önmagad, nem árulhattál el semmit önmagadról!
Micsoda tapasztalatok tanítottak arra, hogy mindenki előtt rejtegesd arcodat?
Bende:
Az öröklött és a szerzett tapasztalatok. Ezért értettem meg a te félelmeidet is Óvni akartalak és bátorítani.
Tudtam, addig hallgatsz, amíg nem fedezed fel titkomat.
Tudtam, amíg nem sejted, hogy én is viselem ugyanazt a jegyet, amely téged is csúfít, oltalmat fogsz remélni tőlem.
De lelepleztél, mert túl mélyről törtek fel belőled a fájdalmak.
Most itt állok előtted meztelenül és kiszolgáltatva.
Bérc:
Szavaidból baljós sejtelmeket érzek…
Bende:
Mert ettől a perctől kezdve fokozott veszély fenyeget… További utunk során majd csak nehezen tudjuk tagadni összetartozásunkat.
Bérc:
Képes lennél megtagadni engem?
Bende:
Mostantól kezdve, ha úgy adódik, már nem tudjuk megjátszani, hogy semmi közünk egymáshoz, és, hogy csak útközben találkoztunk.
Bérc:
Még mindig nem értem, hogy kettőnk barátsága és régi ismeretsége miért titok, és a nyilvánosság előtt miért veszedelmes számunkra.
Amikor elindultunk, ilyesmiről nem volt szó.
Bende:
Ha megtudják, hogy összetartozunk, és meglátják testünkön az öröklött nyomokat, elpusztítanak bennünket
Ó, milyen gyenge voltam, hogy hagytam felfedni titkomat….
Miért sajnáltalak meg, és miért akartalak kivezetni az életedre törők közül?
El kell válni útjainknak. Nem mehetünk tovább együtt.
Bérc:
Nem értem. Ez számomra felfoghatatlan.
Bende:
Rajtad kívül más már nem tudhatja meg, hogy én is viselem az ütések nyomait. Te pedig hallgatni fogsz, mint a sír, ígérd meg. anyád emlékére!
Csönd, egy szót se szólj, és ne mozdulj! Embereket látok a távolban. Lehet, hogy erre jönnek.
Nem ismerjük egymást. Érted?!
Tettesd magad némának inkább; nehogy eláruld kiléted. Ezeknek jó a hallásuk és észreveszik beszédedből, hogy idegen vagy.
A gyanakvás rád eső árnyéka bajba keverhet engem is.
Bérc:
Nem értem félelmeidet, Bende. Hogyan változhattál meg ennyire azóta, hogy nem láttuk egymást
Bende, mi van veled?
Bende:
Hallgass el, te nyomorult.
Most nem vagyok Bende még számodra sem. Szólíts a hivatalos nevemen.
Bérc:
Megváltoztattad a neved?
Bende:
Igen. De kuss, ha mondom)
Bérc:
Ó, te gazember. Apádtól kapott szép neved képes voltál elhagyni? Anyádtól megtanult tiszta csöngésű szavakat képes lennél elfeledni?
Jaj, ne rugdoss.
Ez jobban fáj, mint a mellemen felszakadozó sebek
Bende:
Ördögi szerencsénk van, hogy nem erre jöttek. Eltűntek a kavicsdombok mögött Időt nyertünk.
Bocsáss meg, Bérc. Elragadott a félelem, nem is tudom, hogy mit cselekedtem.
Siessünk tovább. El, el innen)
Minél idegenebb tájakra megyünk, annál jobban csökken a gyanú- bakeveredésünk veszélye. Ott már nem, vagy kevésbé fogják sejteni, hogy kik vagyunk. Lehet, hogy nem is fogja őket érdekelni származásunk.
Bérc.
Egy tapodtat sem, Bende. Addig nem mehetünk tovább, amíg nem magyaráztuk meg indulatainkat.
Válaszolj őszintén a kérdésemre. Miért csalogatsz magaddal?
Bende:
Téged mentelek a biztos pusztulástól. Hányszor ismételjem?
Nem, Bende. Ez nem igaz. Ellentmond ennek önző félelmed.
Mondd végre az igazat. Most már bevallhatod, hiszen eljöttünk otthonról, és nincs visszaút. Ahonnan az ember egyszer elmenekül, oda csak elvei feladásával térhet vissza, vagy késsel a kezében.
Hát mondd. Miért csaltál el őseim földjéről?
Bende:
Az a föld már csak a te tudatodban az őseidé. Akik most műveltetik,
mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt feledtessék
Apád emlékét már csak a régi összeírások tartalmazzák, és a hét lakat alatt tartott anyakönyvek őrzik.
Bérc:
Ne térj ki a válasz elől, Bende
Bende:
Igazad van. Úgyis kiderül, ha együtt megyünk tovább
Azért vettelek rá, hogy velem gyere, mert egyedül maradtam. Nem fogadtak be maguk közé. Megsejtették, hogy más vagyok, mint ők. Pedig igyekeztem, nagyon igyekeztem.
Kinevettek és gúnyoltak a hátam mögött. Pedig annyira akartam rájuk hasonlítani. Csak évek múltával döbbentem rá, hogy ez – nem megy.
Ezért hívtalak magammal. Azért, hogy néha legyen valakivel meginnom egy pohár bort. őszintén ízlelgetve az ital zamatét, és közben felidézni az otthoni szőlők emlékét.
Belefáradtam az alakoskodásba. Időnként lazítani kell.
Hát ezért hoztalak magammal, elsősorban, és nem pusztán azért, hogy mentselek téged.
Hazudtam neked.
Bérc:
Sajnálatra méltó gazember vagy, Bende.
Bende:
Mutass nekem legalább egy embert, aki kevésbé önző. mint én. Ha felforgatod a széles környéket, akkor sem akadsz olyanra. Végül mindenkiről kiderül.
Hát miért nekem hányod szememre ezt az általános gyengeséget.
Bérc:
Ne emlegess másokat mentségül, főleg akkor, ha nem szolgálhatnak példaképül.
Tetteidet ne hasonlítsd mások cselekedeteihez. Magad számára mérvadó te legyél, és szabja meg saját lelki ismereted erkölcsöd . K értékrendszerét.
ítélni eszerint fognak téged.
Mások megingása senki számára nem hoz felmentést.
Bende:
Te is a tehetetlenséged miatt maradtál otthon. A lökést vártad, hogy I kimozdítson a helyedből.
így igaz. Ezt bizonyítja az is, hogy mégis eljöttél velem.
Bérc:
Kételyeket támasztottál bennem vésztjósló szavaiddal.
Bende:
De eljöttél.
Mert nem bírtad a levegőben remegő mindennapos félelmet.
Nap mint nap gyötört szétszóródott családod kísértő képe.
Nem bírtad már elviselni te sem, hogy nincs egy igaz barátod sem. I Lelked pattanásig feszült az érzéstől, hogy otthon idegenné váltál, I és mindenki csak pusztulásodat kívánja.
Ezért hagytad magad rábeszélni Ezért jöttél el.
Elmenekültél otthonról.
A lelkiismeretedet marcangoló tehetetlenség miatt sajognak és I véreznek fel időnként a melledet csúfító korbácsnyomok.
Te ugyan mindmáig otthon voltál, de egyedül maradtál. Legalább I annyira mint én az idegenben. Ezt jegyezd meg jóll Te otthon lettél hontalan, én pedig idegenben lettem azzá. Konokságodnak nem volt értelme.
Bérc:
Egyedül maradtam. így igaz. Csak azt ne felejtsd. Bende, hogy miért! A menekülők és az árulók miatt.
Nem minden házból hurcolták el karhatalom kíséretében az őslakosokat, és az elhurcoltaknak csak egy kicsiny töredéke pusztult bele az üldöztetésbe. Az erőszakkal kiürített házakat visszaszerezhettük volna idővel, és a holtak helyét is betölthettük volna, ha nem veszítenek hitet olyan sokan közülünk. Később csak a gyávaság miatt gazdátlanná vált területeket foglalták el, és a kishitű lelkeket sajátították ki. A tetőket akkor kezdték elhordani a fejük fölül, amikor falánk étvágyuk már nem ütközött semmilyen ellenállásba. Nem is tudom, hogy miképpen maradt meg az én házam. Talán tisztelték az állhatatosságomat?
Minden bizonnyal.
Mertem velük szembenézni, és amikor tekinteteink összetalálkoztak, ők sütötték le a szemüket. Nem állták a nézésemet.
Igaz, szörnyen dühítette őket ez, és tudtam, hogy meg akarnak szabadulni tőlem.
Bende:
Vádolsz Bérc? Engem vádolsz?
Bérc:
Nem, habár jogom lenne rá, mert én tartottam ki a legto Nem vádollak, és nem ítéllek el, csak helyes hangsúlyt és
telmet akartam adni a szavaidnak
A mellkasomat szelő varas seb ismét vérzik és fáj…,,
Hát, Bende, szedelőzködjünk. Gyerünk tovább arra, amerre < tünk. Elég sok időt veszítettünk már.
Bende:
Mégsem mehetünk együtt, mert bajba sodorjuk egymást.
Inkább fordulj vissza. Bérc.
Kérlek!
Bérc:
Nem, Bende. Nem fordulhatok vissza. Nincs visszaút.
Ha feladtam az otthonomat, elhagytam a házamat, akkor most ezt kell végigcsinálnom. Most már nincs hová és kihez visszamenni. Minden visszavezető lépés parázstánc lenne.
Nagy vargabetűt fog leírni ez az út, amíg hazakanyarodik.
Együtt tartunk, és útközben azokat fogjuk keresni, akiknek a mellén még fellelhető a jel.
Magunk köré gyűjtjük őket. és ha elegen leszünk, akkor megyünk haza.
Visszaszerezzük házainkat, földjeinket. Jóvá tesszük a menekvésre késztető kishitűségünket.
Bende:
Te őrült vagy. Bérc. Közveszélyes megszállott.
Bérc:
Dehogyis, csak újrarendezem a pondolataimat.
És ne feledd, te mozdítottál ki otthonról. Nem rázhatod le magadról ezt a felelősséget
Az elhivatottság új távlatai nyílnak meg előttem: összegyűjtöm szét-
B szóródott családom még felismerhető tagjait….. Magam köré gyűjtöm azokat, akikkel még szót tudok érteni
Bende, csodálatos munka lesz ez Nem lelkesít?
Bende:
Én élni akarok. Bérc. Csupán élni. Nem izgatnék az eszmények.
Hátralévő éveimet nyugalomban akartam eltölteni. Nem érdekelnek a múlt kötelékei, és a jövő is csak annyiban fontos számomra, amennyiben nem háborítja mostani nyugalmamat.
Bende, ember vagy te? Vagy csak közönséges ganajtúró? Hogyan tudod elviselni ilyen pofátlan hidegvérrel a kínzó múltat és a minduntalan ezt idéző jelent?
Bende:
Már kiöltem magamból ezeket a fölösleges érzéseket.
Bérc:
Nem rémlik vissza a diófáktól árnyékolt udvarotok?
A közepén gyújtottak máglyát apád könyveiből a falunkat felforgató katonák, hogy jobban lássák kirabolni szüleid házát, és végül tűzre vetették anyád ágyát is, amelyben téged szült.
Vértől csatakos öregeidet dögként szállították el valahová. Azóta
sem tudsz róluk semmit Mondták, hogy a marhaszállító
vagonban lepte meg őket a fagyhalál.
Bende:
Bérc, ha még egyszer felidézed a múltat, örökre beforrasztom a pofád. Én ezzel már leszámoltam Én élni akarok!
Bérc:
Étsd meg Bende, ha már évek múltával ismét találkoztunk, és szerencsétlenül útnak indultunk, nem válhatunk el ilyen könnyen
Gyermekkorunk élményei sem engedik, hogy félúton elhagyjuk egymást.
Bende:
Ha együtt maradunk, elpusztulunk mind a ketten. A mellünkön és a hátunkon átlósan végighúzódó jel okozza majd pusztulásunkat.
Régen, nagyon sok évvel ezelőtt kezdtek ezzel jelölni bennünket. Ma már csak páran maradtak életben a megjelöltek közül. Sokszor csak a véletlenen múlott, hogy megmenekült valaki.
Bérc:
Nem tudhatod, hogy hányán hordjuk a jelet. Nagyon sokan nem járnak fedetlen mellel. Csak titkos kimutatásokban szerepel pontosan, hogy valójában hányán vagyunk.
Bende:
Így van. ók pontosan tudják Nyilvántartanak téged is.
Mit gondolsz, miért halt ki a családod?
A jel miatt.
Rólad is mindenki tudta, hogy viseled. Csak idő kérdése volt, hogy mikor hajtják végre rajtad is az ítéletet. A fiatalabbak eltávolítása sürgősebb feladat volt.
És a gyilkosságot ma már teljesen fájdslommentesen követii testi kínszenvedést nem okoznak.
Igen emberies vérengzés. Nem is szó szerint vett gyilkosság ez n mert valójában igen kevesen halnak bele. Csak átalakulnak, VÍ eltűnnek régi közegükből, esetleg meg sem születnek. Elszívj életerődet, agyadat. És még tetten sem lehet érni őket
Bérc:
Jól van, Bende. Hiszem érvelésed, de ne beszéljünk arról, hogy m
várt volna rám, ha nem jövök veled Mostantól kezdve más
feladatokra kell összpontosítanunk.
Bende:
A puszta szökéseddel csak meghosszabbítottad az életedet, de még nem mentetted meg.
Oda kellene eljutnunk, ahol nem is sejtik, hogy mit takar az inged. Persze, még jobb lenne olyan helyre kerülni, ahol semmit sem kell takargatni.
Mind a ketten veszélyben vagyunk.
Nagy baj, hogy felfedtük mellünket egymás előtt. Rólam senki sem tudta, hogy viselem a fenyegetettség nyomait. Most is csak te szereztél erről tudomást. De életveszélyes számomra a te konok megszállottságod, mert te leszel az első. aki mások előtt elárulja titkomat.
Bérc:
Megháborodtál, Bende?
Bende:
Csak számolok a lehetőségekkel.
Nem vagyok idealista. Nem vagyok hajlandó kockáztatni.
Nem mehetünk tovább együtt Mégis el kell válnunk. Ha nem akarsz visszamenni oda, ahonnan elindultunk, akkor menj arra. amerre jónak látod. Oe velem nem jöhetsz. Többet nem is hallhatunk egymásról.
Azt hittem, hogy okosabb vagy, és erősebb az életösztönöd.
Bérc:
Nem. Bende. Nélküled most már nem teszek egy lépést sem.
Bende:
Egyedül megyek tovább. Bérel Értetted?
Maradi itt és fordulj el. Ne is lásd. hogy melyik irányba távozom.
Csak akkor nézhetsz vissza, ha már hallottad, hogy túljutottam a kavicsdombon.
Ne merészelj utánam jönnil
Bérc:
Csak tréfálsz, ugye?
Bende:
Fordulj el, és nézz az erdő felél Bérc:
Nem szabadulsz meg tőlem, Bende Együtt kell szolgálnunk
mostantól fogva, hogy jóvátegyük eddigi mulasztásainkat
Ne, Bende, ne üssl
Megőrültél?
Bende:
Eressz el, Bérc, mert ha nem engedsz, szétrúgom a töködet.
Bérc:
Ne üsd a csuklómat Nem hagyhatsz itt
Hová rohansz, Bende? Gyere vissza
Várj meg!
Bende:
Maradj veszteg, Bérc. Ne fuss utánam.
Maradj a helyeden, mert jóvátehetetlen következménye lesz.
Érted?
Ne moccanjI
Bérc:
Mit forgatsz a fejedben. Bende?
Bende:
Leütlek, Bérc, ha nem hagysz egyedül elmenni.
Bérc:
Ezt nem teheted, hiszen rokonok vagyunk.
Most már nem szakadhatunk el egymástól.
Bende:
Figyelmeztetlek még egyszer: indulj az erdőnek!
Bérc:
Nem, Bendel Együtt megyünk.
Most én döntöttem igy.
Bende.
Akkor megöllek.
Bérc:
Ezt hogyan érted, Bende?
Bérc:
Bende, gyilkos lettél alávaló gyilkos, saját véredet ölted meg. A te testeden is ott a jel a közös sors jegye… Megtagadtad… Te lettél kijelölve?
Egymást pusztítjuk, ezzel váltottad meg magad?
Most már letörlik rólad az öröklött sebet?
Az én véremet sohasem fogod tudni lemosni magadról…
Ne fuss el, ne hagyj itt, gyere vissza!
Azért is utánad megyek.
Az az átkozott kavics…
Bende, de messze vagy…
Bende:
Oh. isten, mit tettem?.
Gyilkos lettem, szándékom ellenére. Testvérgyilkos, gazember!
Bérc, bocsáss meg, Bérc, igazán nem akartam, nem akartalak elpusztítani! Csak ijesztettelek. Megcsúszott a kezem. Hidd el, hogy csak véletlenül történt!
Oh, átkozott helyzet! Miért hordok magamnál kést? Fegyver ellen nem véd meg, a lassú gyilkos szándéktól szintén nem óv. Védtelent öltem vele.
Ha megtámadott volna, vagy legalább védekezett volna de így?! Piszok egy helyzet. Az emberből úgy lesz gyilkos, hogy észre sem veszi!
De most már menekülnöm kell innen. Mihamarább el kell tűnni.
A járőrség rövidesen rábukkan a holttestre, és tűvé teszik a környéket Sejteni fogják, hogy nem közülük való a gyilkos, mert nekik most nem szabad semmilyen kézifegyvert használni, csak végső önvédelemből. Azonnal világos lesz számukra, hogy kit keressenek.
Véres lett a kabátom is. Már a körmöm alá száradt az alvadt vér. Ingujjam olyan, mint a hentes köténye…
Sietnem kell innen el. Igyekeznem kell, hogy minél hamarább kikerüljek ebből a környezetből. Nem veszíthetek időt!
Fárasztó futni a laza kavicsban…
El kell dobnom a kabátomat. Maradjon itt a véres bűnjel! Be, mélyen a kavicsgödörbe! Betemetem a kavics alá, hogy ne találják meg…
A véres inget pedig ki kell mosnom, azt nem dobhatom el. Teljesen fedetlen maradna a testem. Mindenki felfigyelne a testemet átlósan szelő jelre, és bizonyíték nélkül is rám fognák a gyilkosság bűnét. Akadna hamis szemtanú, aki azt állítaná, hogy látott, amikor pont Bérc mellébe döftem a kést. Hiába tagadnám.
Az az átkozott… nyugodjon békében… széttépte az ingem, amikor lerántotta rólam. Minden lépésnél elővillan a mellemen húzódó sötét sáv.
Jó fogás lenne számukra, ha elkapnának.
Ha bekoszolnám a testem, talán kevésbé lenne feltűnő.
Lám a kavicsgödör aljában pocsolya fénylik Kimoshatom benne az ingem Biztosan akad ott sár is, hogy bekenhessem a mellem. Mély ez a gödör, egyenesen szakad le a fala… Hogyan jutok oda?
Ugranom kellene, de hol?…
A szentyít a bokámnak! Kificamodott vagy eltört? Talán csak rándulás lesz, tudom mozdítani. Masszírozni kell, és állandóan mozgatni, nehogy merevre dagadjon, és ne bírjak rálépni…
Eső verte kéreg borítja a talajt. Régóta nem járt erre senki… Egy lélek sem.
Itt ásom be a kabátomat a kavicsba, hogy ne találják meg azonnal. Legyen kevesebb a nyomra vezető jel. Nem szabad feleslegesen sok nyomot hagyni magam után…
Fuj, disznóknak való pocsolya ez a víz, nem embernek! Büdös rohadék ez a sár! Remélem, a koszos testem eltereli majd a figyelmet a mellemen futó sebhelyről…
Csak most már gyorsan el innen, tovább ki kell kerülnöm valahogy ebből a gödörből…
A kavicsfal aljában meredek suvadások vannak, ott talán felhághatok… Ki kell jutnom a gödörből mihamarább… Saját magam ejtettem csapdába?
Hol vagyok? Mi történt velem?…
Betonba öntötték a testem?
Nem mozdulhatok?… És a fejem mintha le akarna szakadni… Hűvös nedvesség simogatja az arcomat.
Magához ölelt a föld?… Mi történt?… Megöltem Bércet!…
Uramisten! Mindenütt kavics. Kavicshömpölygés… Kavicsvölgy és kavicsdomb…
Millió kés hasogat. Itt fogok elpusztulni?….
Nem bírok moccanni sem. Eső vize tart eszméletnél, hogy tiszta aggyal érjem meg halálomat?…
Kiáltanék segítségért, de nem hallom a hangomat, csak szótlanul nyílik a szám… Az eső hömpölygeti rajtam a homokot. Egyre több nyomja a testemet. Satuként szorongatja a mellkasomat…
… Még mindig itt vagyok Azt hittem, hogy csak rossz álom Már nem esik az eső?… Érdekes fény dereng a kavicsdomb mögött. Még alkony, vagy már reggel van? Hangok szűrődnek a fény felől.
… Jól hallom? Szófoszlányok. Mintha három árny mozogna a fényben a domb gerincén. Emberek… Közelednek…
Nem tudok kiáltani, úgy mennek, mintha nem vettek volna észre. A járőr, biztosan a járőr.
Valószínűleg megtalálták már Bérc hulláját.
Akkor kiáltanom sem szabad, mert ez is a végemet jelenti.
Itt fogok elveszni, nyomorultul?…
Ha nem vesznek észre, talán még megmenekülhetek saját erőmből. Az egyik alak megállt…
Nem szabad észrevenni ük, hogy élek… Nem szabad moccantani a fejem sem, csukva kell tartanom a szemem is, nehogy visszatükrözze a nap sugarait…
Ruben:
Milyen csillogóéra mosta az eső a levegőt. A kelő nap verőfényesen kapaszkodik fölfelé a kavicsdomb oldalán.
Pomien:
Első sugarai már besütöttek a gödörbe. A fehér kavicsok most bordón és vörösen izzanak.
Fenséges látvány.
Lent tükörként csillog a víz.
Csak azt a ronda hullát ne láttuk volna ott a kavicsdomb oldalában.
Ruben:
Feledtesse veled az undort az öröm, hogy nem te fekszel ott felha- sltva.
Pomien:
Nem értem Obrent. Miért villant fel kajánul a szeme, amikor tüzetesen megvizsgálta az áldozat testét?
Ruben:
Hát nem hallottad? Azt mondta: a népünkre gondot viselő isten pusztította el őt.
Pomien:
Nem tudom, hogy miképpen lehet összeegyeztetni a gyilkosságot a gondviseléssel.
Ruben:
Mi még sok mindent nem értünk, Pomien testvér. Szerencsére vezetőink érettünk törődnek.
Hadd rójuk, döntsék el ők, hogy hol a határ népünk védelmezése és a gyilkosság között. Ha talán eltúlozzák védelmünket, az csak nekünk jó. Népünk erős lesz, és nem marcangolja majd a gyilkosság bűntudata sem, hiszen a vezetők öltek és nem a nép. Majd felakasztjuk a fővezért, és így tiszták maradunk.
Pomien:
Furcsa nézeteid vannak, Ruben. Engem hagyj ki ebből az össznépi gondviselésből.
Szavaid hallatán a közelmúltból földerengő kéményeket látok, amelyek édeskés füstje a levegőbe okádta többmillió ember hullájának hamvát.
Obren:
Héha, testvérek! Álljatok meg ti isi Nézzétek csak! Valami megmoccant a kavicsgödör oldalában.
Pomien:
Ugyan, Obren testvér, csak a szemed káprázik. Elvakított az erős reggeli fény.
Ruben:
Biztosan egy macska szarik ott. A környéken sok macska kódorog.
Obren:
Komolyan mondom. Nézd meg. Ruben testvér a távcsővel. Ott, ahol az a nagy kavicsfolyás van.
Ruben:
Csakugyan. Nem igaz?! Egy emberfej. Valódi emberfej.
Pomien:
Az éjszakéi esővel emberek is hullottak az égből? Lehet, hogy az a hulla is úgy pottyant oda?
Mutasd azt a messzelátót
Valóban, egy pasi feje, mint egy kugligolyó.
Obren:
Ugye, jól láttam?
Nézzük meg, ki az? Törzshöz tartozik-e a fej, vagy csak úgy nőtt ki a földből?
Pomien
Bizony siessünk. Nehogy kényelemből pusztulni hagyjunk egy embert,
Ruben:
Sajnos, nem sok remény van az életére, ha ott kuksolt egész éjszaka. Igen erős volt a vihar.
Pomien:
Itt csúszhatott le a szerencsétlen.
Nagy darabon leszakadt a kavicsfal, és az temette be őt.
Ruben:
Lemászok. és megnézem, hogy milyen állapotban van.
Pomien:
Akkor ne vesztegessük az időt!
Mássz már Ruben testvér!
Obren:
Rajta. Ruben. Ereszkedj! Kötelességünk megnézni, hogy ki az. Lehet, hogy még segíthetünk rajta, vagy megkönnyíthetjük haláltusáját.
Vigyázz, nehogy megcsússz! Várj! Pomien, dobd utána a kötelet!
Hurkold a derekadra, Ruben, óvatosan!
Mi van vele?
Ruben:
Nyitva van a szája, de olyan, mintha halott lenne.
Obren:
Tarts tükröt az arca fölé,
Ruben:
Pára csapódott le az üveglapon Úgy látszik, gyengén lélegzik.
A szája enyvszagú.
Azt hiszem, hogy eszméletlen
A haja vértől ragacsos. A fején sebesült meg.
Obren:
Szabadítsd ki a mellét, hogy könnyebben lélegezhessen Hátha magához tér .
Ruben:
Csupa sár a teste, mint a pocsolyába hempergő disznóé.
Obren:
Tépd le az Ingót, Ruben testvér, és nézd meg alaposan, van-e zúzódás a testén..,..,
Ruben:
Nem lótok sebet Nocsak, csúsztasd le a kulacsot a kötélen,
hogy lemosshassam a melléről a sarat
Hó, Obren testvéri Furcsa sebhely húzódik átlósan a mellkasán. Obren:
Mély a vágás nyoma?
Ruben:
Nem…. Ez nem is seb, csak régi heg Egészen síma, mintha
csak a bőre lenne sötétebb.
Obren:
Megnézted alaposan?
Ruben:
Persze. Tudod, hogy bízhatsz bennem.
Obren:
Ez gyanús, igen gyanús.
Nézd meg jól a hátát is, Vlad
Mégiscsak jól sejtettem.
Pomién:
Miben töröd a fejed, Obren testvér? Miért gyanús neked ez a i renc sétlen?
Inkább ácsoljunk hordágyat ahelyett, hogy morfondírozunk feletti Obren:
Elvégre tudnunk kell, hogy milyen állapotban van. Hátha már nen érdemes elszállítani.
Ruben:
A hátát is sötét sáv szeli.
Obren:
Akkor vége. nem segíthetünk rajta
Hagyd őt, Ruben testvér. Hagyd őt sorsára.
Kotorj rá kavicsot. Teljesedjen be veszte ott, ahová jutott.
Ruben:
De még él. Nem hagyhatjuk őt itt.
Lehet, hogy megmenthetnénk.
Esküt tettünk arra, hogy senkit nem hagyunk cserben.
Obren:
Ne ellenkezz, Ruben. Látom, nem érted az összefüggéseket, ezért hallgass rám.
Neked van a legkevesebb jogod ellenkezni.
Pomien:
Obren, ezt nem tehetjük. Még állatot sem hagyhatunk rútul elpusztulni, nemhogy embert.
Obren:
Ebbe ne avatkozz, Pomien. Ez nem a te dolgod, a parancsnok én vagyok. Te, Ruben. pedig tégy úgy, ahogy, mondtam. Szórd be a testét kaviccsal, és siess fel.
Saját létünkre törünk, ha megmentjük őt.
Ruben:
Nem szívesen teszem, Obren, de te vagy a tanultabb, te tudod, hogy
Obren:
Túrd rá a kavicsot, és kapaszkodj fel. tartja a kötelet.
Ruben:
Megyek már, csak segíts. Húzd meg a kötelet, mert görög a talpam alatt a kavics.
Pomien:
Mit cselekszünk, Obren? Ez gyilkosság. Nem hagyhatjuk őt itt. Vére visszaszáll fejünkre.
Obren:
Kinek a vére, Pomien? Hiszen nem vettük vérét senkinek. Csak hagyjuk, hogy érjen véget élete a természet törvényei szerint.
Hagyjuk, hogy teljesedjen be a már úgyis elkerülhetetlen ítélet, mert minden jel arra vall, hogy ő a gyilkosa az odébb heverő tetemnek is. A testükön fellelhető jelek bizonyítják ezt.
A legszörnyűbb tettre, testvérgyilkosságra vetemedett ez a gazember,
Ruben:
Nekem sem tetszik ez, Obren. Honnan tudod, hogy ő a gyilkos? Nincs rá bizonyítékunk. Csak feltételezed.
Obren:
Hát valóban nem látjátok az összefüggéseket? Figyelmetlenek vagytok, vagy nehéz a felfogásotok?
Emlékezzetek vissza az előbbi hullára. Mellét és hátát átlósan szelő sebhely fedte. Hosszú forradás. És ezen a félholton is ilyen nyomokat fedezett fel Ruben testvérünk. Máig megmaradt jelét régi öldökléseknek.
Pomien:
Ez így igaz. De ebből még nem következik szükségszerű pusztulásuk.
És ha még él ez itt? Ha félholt is, meg kell kísérelnünk a megmentését.
Ruben:
Én sem értem, Obren. Beszélj világosabban.
Obren:
A mellükön és a hátukon futó sebhelyszerű jelzés a kérdés nyitja.
Nocsak, vizsgáljátok meg saját testeteket Van rajta ilyen sebhely? Vagy ehhez hasonló valamilyen jelzés?
Pomien:
Nincs, az én testemen nincs, csak egy szemölcs.
Ruben:
Az én mellemet szőr borítja. A bozont alatt nem látni semmit..
Obren:
No lám A mi testünk nincs megjelölve. Sem közeli, sem távoli testvéreink testét nem szeli ilyen jel.
Ebből is láthatjátok, hogy két fajtára osztható országunk lakossága. A tisztákra és a megjelöltekre.
A hullán is, és ezen a félholton is, ugyanolyan jeleket láttunk. így egyértelmű, hogy összetartoznak. Mivel mi is összetartozunk, de ők nem a mi testvéreink, így hát ők mások, mint mi, azért, mert rajtunk nincs ilyen jelzés.
Pomien:
Hát nem az a csodálatos, hogy nem egyformák az emberek?
Obren:
Persze, csak ne akarjanak mind mást. Mi, testvéreim, ugye egyek vagyunk mindenben, ami népünk javát szolgálja? De ők, akik azt a jelet viselik, mást akarnak. Többet között kétségbe vonják a mi felségjogunkat.
Ezek ketten is azok közül valók, akiket még öregjeink jelöltek meg sok évtizeddel ezelőtt, mint esküdt ellenségeinket.
Pomien:
Csak azt nem értem, hogy miért ellenségeink ők.
Ruben:
Ejnye, Pomien testvér. Őrben testvér ezt jobban tudja mint mi. Ha egyszer ezt mondja, akkor biztosan így van.
Obren:
Igen, így van. Jól mondod, Ruben testvér. Te még sokra viszed, és ha így igyekszel, akkor emlékezetében fog hordani népünk.
De, hogy másik testvérünk is megértse. Azért ellenségeink ők, mert nem tudnak beletörődni abba, hogy mi alkotjuk itt a törvényeket. Mindenben egyenrangúak akarnak lenni velünk. Hát hová jutnánk? Népünk károsodna, és ezt nem engedhetjük. Elődeink előrelátóak voltak, és fel akarták számolni ellenségeinket, de nem tehették. Le kellett mondani a nyílt leszámolásról. De az örökség amit ránk hagytak, arra kötelez bennünket, hogy valóra váltsuk elődeink szándékát. Nekünk kell befejezni a művet. Meg kell semmisíteni ellenségeinket, hogy nyugodtan hajthassuk álomra a fejünket.
Pomien:
Rettenetes, ezt még sohasem tudatosítottam így. Nem is sejtettem, hogy ilyen a helyzet nálunk.
Obren:
Ellenségeinknek próbaidőt is adtak elődeink, de nem változtak meg. Továbbra is lenéznek minket, és titokban egyre inkább gyűlölnek. És összeférhetetlenségüket az bizonyítja a legjobban, hogy egymás között sem tudnak megegyezni. Látjátok, egymásra támadtak most is Ez nyilván a gyilkosságtól való rémületében menekült, és óvatlanul lépett. Elsodorta őt a lezúduló kavics.
Ezek a balgák így siettetik saját pusztulásukat, és a mi igazunk diadalát.
Ruben:
De ez még nem bizonyítók arra, hogy ő gyilkolt. Hátha a gyilkos elől futott, és így érte őt a szerencsétlenség.
Lehet, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a gyilkosa.
Pomien:
Hátha valamilyen végtelen félelem űzte őt.
Obren, nem tetszik a magyarázatod. Egy haldokló felett így beszélni olyan, mint bérgyilkosokkal barátkozni.
Obren:
Jól figyeljetek, testvéreim:
Ha gyermekeitek élete kedves számotokra, akkor szívleljétek meg szavaimat.
ö, aki rövidesen ott pusztul a kavics súlya alatt, mindannyiunk vérét kívánná, ha életben maradna. Ha nem ő, akkor az ő utódai. Ha nem a mi vérünket, akkor az utódainkét.
Minél gyorsabban fogyatkozik a számuk, ez annál jobb nekünk. Ugyanis túl sokan vannak még. Éppen elegen ahhoz, hogy vesztünket okozzák. Csak bujkálnak, és takargatják magukat, hogy ne ismerjük fel őket.
Vannak olyanok is, akik beférkőznek közénk, és úgy igyekeznek fedezni őket. Viszont közöttünk is akadnak, akik elvtelenül barátkoznak velük.
Jól jegyezzétek meg, testvéreim: ha nem végzünk velük mi, ők lesznek a mi hóhéraink.
Ruben:
Kezdelek csodálni, Obren, hogy mi mindenre terjed ki a figyelmed.
Pomien:
Általános gyilkosságra bujtogatsz?
Obren:
Szó sincs róla. Óvakodjunk attól, hogy a mi kezünkhöz tapadjon az ő vérük. Csak a körülményeket kell megteremtenünk ahhoz, hogy növelhető legyen a mi biztonságunk. Hogy egyre kevesebben legyenek, akik cáfolhatják birtokonbelüliségünk jogosságát.
Ruben:
Ha ez így van, és biztosan így igaz, ha te mondod, még hajítok feléje egy göröngyöt, nehogy más lelje életben
Obren:
Ez a helyes beszéd, Ruben. Jó tanítvány vagy.
Pomien:
Obren. ez alávaló gazemberség. Egy szavad sem szívlelem. Még akkor sem, ha némi igazság is van bennük. Hogyan lehetsz ilyen elvakult, és hogyan hagyhattad ennyire megtéveszteni magad. Ezt te egyedül nem eszelhetted ki.
Legalább te ne higyj neki, Ruben)
Gyilkosok fajzatjai vagyunk, hogy ezt tesszük?
Obren:
Nem, Pomien. Csak magunkat óvjuk. A legigazságosabb önvédelem ez.
És ez az éleslátás valóban nem az én érdemem. Ilyen értelemben szövegezték meg a titkos rendelkezéseket. Érted? Ez azt jelenti, hogy minden szava vonatkozik rád is Általam jutott tudomá
sodra. Az én feladatom volt ezt tudtodra adni. Ha nem veted alá magad ennek, és nem teljesíted, akkor te is ellenséggé válsz. Érted? Ki leszel közösítve.
Pomien:
Akkor tulajdonképpen mi a lényeg? Nem az. hogy valóban gyilkolt-e vagy sem, hanem az a fontos, hogy ott pusztuljon? Mert hátha felmentené őt a bíróság elegendő bizonyíték hiányában, és akkor szabadon engednék.
Obren:
Nocsak, végre megádtól is rájössz, fokozatosan.
Persze, nem engednék szabadon, ebben tévedsz. Rábizonyítanák a gyilkosságot. De így egyszerűbb. Egy kínos ügytől mentjük meg vezéreinket.
De ne csüggedj, Pomien. Vezetőink terveinek lényegét nem értheted meg azonnal. Ehhez ismerned kellene stratégiájuk és taktikájuk lényegét, de ez csak a legmegbízhatóbbaknak adatott meg. Lásd, Ruben testvér már sokat ért belőle, pedig nem részesült különleges oktatásban. A számára még zavaros részletkérdéseket odaadó lelkesedéssel hidalja át. Végy példát róla
Legyen mindannyiunk számára örömünnep a mai nap, mert szemünk láttára fogyatkozik ellenségeink száma.
Pomien:
Micsoda őrült félelem tölt el bennünket hogy ennyire szomjazzuk mások vesztét?
Hogyan tudjuk merev arccal nézni nyilvánvaló haldoklásukat?
Ez megfontolt, alattomos gyilkosság, amely legalávalóbb az összes vérengzések között,
Obren:
Pomien, te még mindig nem érted a történelem lényegét.
Gyengék vagyunk ahhoz, hogy elnézők legyünk, akár egy esetben is, azokkal szemben, akik csökkenthetik jövőbeli esélyeinket, és alkalomadtán felénk kerekedhetnének.
Gondolom, Pomien, nincs szándékod önként lemondani arról a kiváltságról, amelyben azáltal részesülsz, hogy közénk tartozol. Gondolom, nem vagy ennyire balga vagy álmodozó
De igyekezzünk inneni Vigyázzatok, ne hagyjunk fölösleges nyomokat magunk utón. Nem szabad kiderülnie, hogy erre jártunk. Senkinek egy szót sem erről, nehogy testvérárulók legyetek. Értetted, Pomien?
Pomien:
Hogyan jelenthet számunkra biztonságot mások pusztulása?
Éjszakánként miért riadunk fel minduntalan, mintha tolvajok, vagy gyilkosok nyugtalan lelkiismerete kínozna? Mikor ér már véget ez a vérbosszú?
Barátsággal nyugtassuk meg lelkünket, és házunkban mindenki érezze magát otthon.
Obren:
Kitől tanultad ezeket a bomlasztó eszméket? Remélem, csak a szádon hordod őket?
Mondani lehet, sőt kell is, mert így békeszeretőknek tüntet fel bennünket. De ha ezt őszintén gondolod, akkor szemben állsz legalapvetőbb érdekeinkkel.
Ruben:
Pomien, szívleld meg Obren szavait, és ne akadékoskodj. Nincs ennek semmi értelme. A parancsot nem elemezni kell, hanem teljesíteni.
Értsd meg, az parancsol, akinek hatalma van, a gyenge csak kér. A hatalmon lévőnek a kérése is parancs. Aki pedig csak kér, az vesztesen hagyja el a színteret. Nekem elhiheted.
Pomien:
Döntöttem. Nem megyek tovább veletek.
Visszamegyek hozzá, és elviszem őt magamhoz. Puha gyolccsal fogom törülgetni a testét addig, amíg nem tér magához, és ápolni fogom őt, hogy felépüljön. Majd pedig megkövetem őt a ti nevetekben is, hogy bocsásson meg nekünk.
Remélem, sikerül meggyőznöm őt arról, hogy népem nagy részét nem vezérlik ilyen gyilkos szándékok.
Obren:
Pomien, vigyázz! Vesztedbe rohansz. Bűn követi együttérzésedet.
Állj meg, és fordulj vissza! Nem hallod?
Hadd sorsára őt, és gyere vissza közénk! Jusson eszedbe jövőd, és hogy kellemes otthonodban akarsz megöregedni.
Az utókor hősként fog ünnepelni.
Pomien:
Ha hősiesség megtiporni a védtelent, akkor tettem fiaim fejére fog visszaszállni, és úgy fogják utódaimat pusztítani, ahogy én hagytam pusztulni.
Obren:
Parancsolom, Pomien, állj meg! Egy lépést sem tovább!
Meghalsz, Pomien, ha nem fordulsz vissza ,
Ruben:
Obren, mi volt ez?
Pisztolyod dörrenésének visszhangja testvérsóhajként zengett.
Obren:
Pomien nem igazi testvérünk többé, önmaga döntött így. Bűnös együttérzése okozta halálát. És a mi engedékenységünk további bajt hozott volna ránk.
Pusztulnia kellett.
De erről egy szót sem többet. Siessünk. Jelentenünk kell, hogy megtaláltuk a kavicsgödörben Pomien testvérünk gyilkosát.
Várj, vissza az egész. Ereszkedj le a gödörbe, Ruben, ahhoz a haldokló kutyához, és ásd ki újból a testét. Keltsük azt a látszatot, mintha valóban menekülés közben zuhant volna oda.
Törülgesd meg a pisztolyomat, és tedd a markába, a saját fegyveredből pedig eressz egy golyót a háta közepébe.
Készen vagy? Akkor kapaszkodj, húzom a kötelet.
Ruben:
Rám meresztette a szemét amikor kapartam le róla a sódert. Rettenetesen nézett. Megégette szemével a homlokomat. Szinte sajog a mellem a borzadálytól.
Mibe keveredtem veled, Obren testvér?
Obren:
Ne borzongj, Ruben testvér! Légy erős, és ne legyen lelkiismeret furdalásod, és ne légy ingatag sem. Nyakig benne vagy a nagy mű megvalósításában.
Figyelmeztetlek, tudomásunk van arról, hogy a melledet takaró sűrű szőrzet alatt halvány forradás húzódik Ez fel van jegyezve a szülésznő kórházi bizalmas jelentésében.
Minél odaadóbban szolgálsz, annál halványabb lesz ez a jel, és annál inkább megnyered feletteseid bizalmát. Tudatosítsd ezt, nehogy rosszabb sorsra juss, mondjuk olyanra, mint itt ezek.
Amikor a történelmet írjuk, nem lehetünk puhányok Aki bizonytalan, az elgyengül Ezt jól jegyezd meg.
Most pedig siessünk jelentést tenni.
Bende:
Elért a végzet mely elől futottam egész életemben. Erőm végét járja. A kavicsdomb élén mozgó árnyak el tűntek. A nap korongja már csak piszkos gömb. Minden szürke hideg Körülöttem
kő és homok és nedvesség Csigaházak telepednek a szememre. Bocsáss meg Bérc, többé nem teszem. Visszamegyünk, visszavesz szűk házainkat, mind ott leszünk, újra együtt és nem fogok már
félni.
— vége —