Mesmeg

Megjelent a Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (szépirodalmi kísérletek) c. könyvben (Chicago, 1983)
(Megjegyzés: Automata szövegfelismerés.)

Ismét dél lett. A homokszállító teherautók együtt érkeztek a harangszóval. A templomtorony repeszszilánk tépte bádogsisakja az autóktól felvert por felett himbálódzott.

„Még jó, hogy lyukas a torony teteje, jobban hallatszik a harang kongása.”

Vékony sugarakban fröcskölte a szakadt rézlemez a harangszót, melyet a szállingózó finom por elnyelni igyekezett. A patakból a homokszedők lapátjainak csendes surrogása hallatszott, a parton pedig egyre magasabbra púposodtak a homokdombok, mert ritkán jöttek a homokszállító teherkocsik. Többnyire délben bukkantak fel.

„Az autók is csak akkor jönnek, ha szól a harang. Miért nincs naponta legalább háromszor dél. Ahányszor dél van, annyiszor jönnek a kocsik.”

„Ha pont ebéd előtt guta ütné a harangozót, akkor lenne ám csak nagy baj. Nem jönne ki homokért egy kocsi sem.”

„Akkor lenne igazán nagy vész, ha betiltanák a déli harangszót. Nyakunkon rohadna a sok homok, meg minden.”

Homok és autók. Homok, autók, lapátolás. Végnélküli lapátolás. A homokszedéstől nekivadult patkányok fejvesztve menekültek a patakból, és dühödten kergették egymást a száraz mezőn. Este lett. Roggyant földkupacokként ballagtak hazafelé a homokszedők. A kocsmaajtót dugták a hónuk alá, hogy össze ne essenek, és holnap ismét megáshassák a patak fövenyét.
A menekülő patkányok elbújtak az éjszaka odvaiban.

Keservesen nyikorgott a kocsmaajtó. Bejöttek a sofőrök, a homokszedők, a kék és fekete ruhás asszonyok.

„Épül a házikó?”
„Holnap téglát veszünk.”
„Egy féldecit a Pista sofőr úrnak.”
„Holnap megint jössz homokért? Még egy felet.”
„Rohadjon ott a homok, ahol van. Még egy felet.”
„Holnap megint nyolc köbméter lesz, egy felet rá.”
„Tíz felet öcsém, ha meg bírod inni egyszerre.”

A hetediknél bebukott az asztal alá, s homok pergett a füléből.

„Öt felet Mesmeg, ha az orrodon átviszed a lapátot a túlsó sarokba.” Bugyogott az üvegből a pálinka. A lapát már az orrán táncolt. Kótyagosan imbolygóit Mesmeg. Kék vászonnadrágja beleremegett az igyekezetbe, és kezdett átnedvesedni, „öt felet”, nyögte a lapát súlya alatt. „Hopp… első lépés, hopp… második lépés…” „nyolc köbméterem lesz holnap, nyolc köbméter három százas… no még egy lépés, csak kibírjam”. „Hopp. hó”… hördült fel a banda az ötödik lépésnél. A terem közepére ért. ..Legyen olyan a lépésed, mint mikor a homokgödör hosszát méred”, ordították közbe. „Hóha”… megint lépett egyet, ingott az orrán a lapát, és a nyelvén végigpergett a kocsma izzó levegőjében megszáradt homok. Rápotyogott az arcára Homokszemek préselődtek a szemhéja alá. „Nyolc köbméter… még egy lépést… nem bírom… részeg vagyok… hulla vagyok…” Mozgása ólmossá vált, nehéz lett mint az ázott homok. „Hó-rukk…”, szólt a kórus. Az utolsó lépésnél felbukott, mint egyszer a sáros patakparton az ő homokjával megrakott teherkocsi.
Nagyot puffant az olajos padlón, mint egy homokzsák. Belerepedt az esésbe, és dőlt belőle a részeg fáradtság. A biliárdasztal alá henteredett.

„Még egy kört!”

Újból ittak. Az egyik sofőr megígérte, hogy másnap délben kimegy a buckákhoz.
A kék és fekete ruhás asszonyok költöző madarakként gyülekeztek az ivó sarkában. Síratóasszonyok voltak ők. Némán, arcuk ráncaival sírtak. Kendőjük sarkában imát morzsoltak. Mesmeg kék nadrágja bán a padlón hevert, a többi férfi pedig tovább ivott, majd éjféltájban tántorogva felálltak, akik még bírtak mozdulni, és bevizeltek a biliárdasztal alá. Káromkodva csukták be maguk mögött a kocsma meg vasalt ajtaját.

Reggel újfent a patak felé vették az irányt a homokszedők. A kék vászonnadrág már ott libegett a parti bokrok között. Szép volt a reggel gyönyörű szép. Talán még sohasem volt ilyen. A levegő rózsaszínűvé vált a homokról visszaverődő fénytől, Mesmeg pedig megmártózott a napkelti tiszta égboltban, melytől az kékleni kezdett. Folytatódott a homokszedők versenyfutása, Mesmeg kapta a leghosszabb partszakaszt, nyújtott lépésekkel mérte a homokgödör helyét. Akkora volt mint a kocsma ivójának átlója, tizenkét jókora lépés.

„Ma legalább nyolc köbméter lesz. Ez három százas. Holnapután téglát veszek. A fiam háza már felépült, majdnem kész a sógoré is, az asszony csak nógat, hogy a miénkben is húzzuk fel a közfalakat… Nyolc köbméter…

Ha az enyém lenne az egész patak… Rengeteg homok… Homokhegyek… Sorban állnának érte az autók… Sok teherautó, sok köbméter homok, temérdek pénz. Az én egészségemre inna a banda, és a sofőrök csak az én homokomat hordanák.

Lenne egy sok lapátú fölmaróm. Tíz lapáttal vagy még többel is Végigémé az egész patakot… Sok homok… autósorok… földmaró., sok pénz. Felépülne a harmadik ház is és a kocsmában csak akkor innának, ha én is iszom.’Én vizelnék a biliárdasztal alá, és én mondanám: kocsmáros, még egy kört.”
Feszülő izmokkal dobálta a homokot.

Helyet változtatott az anyag. A vízből a száraz partra került, onnan a faluba meg a városba, beépült a házak falába, beborította az utakat a szélfútta homok, az országutak aszfaltján sergett az autókról lepotyogott homok. Érdes lett a levegő is a homoktól. A gránitkő homokká máit, a homok pedig habarccsá keményedett. Belekopik a Föld is, míg a hegycsúcsból ház épül.

„Mesmeg, igyál még egy kört!”
„Táncoltasd az orrodon a lapátot.”
„Mesmeg, te vagy a homokkirály.”
„Fuss, Mesmeg, jön az autó a homokodért.”
Mesmeg lyukat fúrt a földbe, kilyukasztotta a patak alját. A patak prüszkölt Mesmeg lapátjának bökéseitől.
„Gyorsabban, Mesmeg! Nemsokára delet harangoznak. Már izzik a templom teteje.”
Dél a megváltás. Megszólal a harang, csíkokban hullatja a hangot a torony, és a falu alján feldübörög a teherkocsi.
„Nem is nyolcat, hanem kilenc köbmétert ások ki ma… Csak röhögjetek, ma kilenc köbmétert érek.”
Izzón a levegő.
„Tizenkét lépés a mai szakaszom. Jól megnyújtott lépések. Ma ennyit érek. Három darab százast. Ha majd jön az autó, én veszem észre elsőnek, és futok, hogy én érjem el elsőként, hogy az én homokomat vigye… Még egy kört, kocsmáros… Ma én vizelek a biliárdasztal alá.”

Mélyült a patak medre, és nőttek a parton a homokbuckák. A levegőben apró homokszemcsék lebegtek, és a patakból kiriasztott vizipatkányok rendületlenül űzték egymást a forró mezőn.

A hordalékterhétől megszabaduló patak folyása lanyhult, és a parton növekvő homokkupacok súlyától megbillent a mező. Már féloldalra dőlt, és az undok rágcsálók foggal kapaszkodtak a száraz fűcsomókba. A levegő pedig egyre jobban izzón. A nap csaknem delelőjére ért. A meleg szellő átfújt Mesmeg elvékonyodott izom- kötegein. Citera hangján szólalt meg a teste, és ebbe a zengésbe kondult bele a déli harangszó.

Mesmeg gyorsan kúszott fel a homokos patakparton. Nadrágja alsó feléből patakvíz csöpögön, és sötétkéken ütött el a sárga homoktól. A nedves vonal kettéosztotta őt: a csík felett még ember volt, alatta már csak víz és homok.

Feszült szempárok meredtek a falu felé. Várták a felörvénylő porfelhőt, melyben a teherautó himbálódzik.

Mielőtt utolsót kondult volna a harang, felzúgott a kocsi motorja. Felengeden a feszültség. Egymást tiporva eredtek futásnak a hang irányába.

Aki elsőként ér oda, azé az autó. az kapja a három százast, az vizelhet este a biliárdasztal aJá.

Már-már elérték a kúszva kavargó porfelhőt, amelyből elővillogott a gépkocsi szélvédő üvege. A sofőr kiröhögött az ablakon az eszeveszetten rohanó homokszedőkre.
„Nyomás, mindent bele!” Túlkiabálta a motor zúgását.

Utolsót kondult a harang, s ebben a pillanatban felnyögött a teherkocsi légfékje. Pont akkor, amikor már majdnem összecsapott a két szembekúszó porfolyam. Földbe gyökereztek a lábak, s a porfelhő lassan szállingózott fölfelé. A porkupola alatt az autó körül nyüzsögtek az emberek, s a kerekek alól kilátszott Mesmeg kék vászonnadrágja.

Ő ért oda elsőnek.

,,Ez becseszett, a franc vigye el.” A sofőr dühösen köpdösött a porba, és óvatosan lehátrált Mesmeg véres testéről.

A homokkupacok lassan szóródtak vissza a vízbe. A mező is visszabillent a helyére, és a vízi patkányok besiklottak a patakba Egyszerre minden borzasztóan tárgyilagossá vált. Az autó hátán ott feküdt Mesmeg félig homokká vált teste. Rövid időre beköltöztették őt a templomba, ahonnan a vecsernyére hívó harangszóval kibújt a torony lyukas bádogtetején és letekintett a patakpartra. Nézte, hogyan barátkozik a víz a homokkal, majd békésen rápergett a szikkadó fövenyre.