A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának levele Lubomir Štrougalnak, a Szövetségi Kormány Elnökének a pozsonyi magyarellenes támadások ügyében

(Könyv: Kettős elnyomásban)

28. dokumentum – 1987. április 6.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Lubomir Štrougal mérnök, Csehszlovákia Szövetségi Kormányának Elnöke,
nábr. kpt. Jaroše 4 Praha 1, Malá Strana

Bizonyára már tudomására jutott, hogy Pozsonyban ez év március 9-én hajnalban a város négy különböző pontján a magyar kisebbség intézményeinek épületei ellen eddig ismeretlen tettesek támadást hajtottak végre. Ez két esetben tűzzel végződött.

Bizottságunk ezt követően levelet intézett Szlovákia Főügyészéhez, amelyben többek között kértük, hogy mihamarabb nyomozzák ki a tetteseket és magyarázzák meg nyilvánosan az esetek hátterét.

A rendőrség – mint tudjuk -, a tűzesetek ügyében nyomozást folytat. Ez azonban az ügyben beálló, számunkra érthetetlen fordulatot jelez előre. A nyomozószervek ugyanis az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes tagjait (az együttes két épülete égett ki) a gyújtogatásban való bűnrészesség gyanújával fenyegetik. A pozsonyi szlovák közvélemény egy része szintén ennek a véleménynek ad hangot. Megdöbbenve jutott tudomásunkra, hogy Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ideológiai titkára, Ludovit Pezlár, belső pártkörökben szintén ilyen véleményt hangoztatott, amelyet azzal indokolt, hogy a magyarok így akarják felhívni magukra a fagyelemet és ezzel akarják a magyarellenesség látszatát kelteni Szlovákiában. Ezt a hivatalos körökből sugalmazott felháborító gyanúsítást határozottan visszautasítjuk.

Tudjuk, hogy minden összehasonlítás csak részben fedi az igazságot, azonban Európa közelmúlt történelmének van egy emlékezetes eseménye: a Reichstag-ügy. A pozsonyi magyarellenes támadások és gyújtogatások esetében a magyar kisebbség bűnrészességgel való gyanúsítása sajnos erre emlékeztet bennünket.

Már Szlovákia Főügyészének is felhívtuk a figyelmét, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség ellen kialakuló közhangulat az iskolai és a köznevelési szellemben gyökerezik. Egyre gyakoribbak a magyarellenes megnyilvánulások és ezek egy neonáci szellem terjedéséről tanúskodnak Szlovákiában.

Reméljük, hogy a Miniszterelnök Úr mérlegelni fogja a helyzet sejthető következményeit, és reméljük, azt is, hogy méltán várható válasza számunkra megnyugtató lesz.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága

A kiadmány hiteléül: Duray Miklós

Megszakítás