(Duray Miklós méltatása a Bethlen-díj átadásakor, 1988 november.)
Hűségesnek lenni a nemzethez: ez egy szabad nemzet polgárának nem személyes tulajdonsága. Aminthogy nem különös értékű cselekedet lélegzetet venni ott, ahol van levegő. Demokratának lenni egy demokratikus társadalomban: ez sem személyes tulajdonság és nem személyes vállalkozás. Aminthogy nem vállalkozás halnak lenni egy tiszta vizű folyóban, hanem származás és természet dolga.
Európának abban a térségben, ahol élünk, ebben az értelemben nincs víz és nincs levegő. Aki itt hű hazafi és félelmet nem ismerő demokrata, mind a jellem hérosza. Itt, ahol az európai politikai civilizáció elemi normáinak életbe léptetésére irányuló szándékok utópiák ma is, a hibátlan jellem az egyetlen talaj, amiben megkapaszkodhatnak és meggyökerezhetnek ezek a két lábra állt emberekhez méltó szándékok. Ezért van az, hogy a mi kultúráinkban még a szellemi teljesítményeket is a jellemszilárdság vizsgálata felől közelíti meg a gondolat, és ezért van az, hogy olyan művek, amelyek nem állják ki eme első vizsgáztató pillantás próbáját, hiába csúcsteljesítményei akár az egész kontinensnek is egy-egy tudományos vagy művészeti ágban, a mi tájainkon, a mi szemünkben mégsem tartozhatnak a kultúra legelső vonalába. Díjazottunkra, Duray Miklósra is ez a közös közép-európai égbolt nehezedik. De alatta még ott sötétlik és súlyosul egy alacsonyan járó hatalmas felhő: a kisebbségi sors. Amely különösen nyomasztó teher ott, ahol a többség is megoszlik, és ahol korszakunkban a többségi nemzetek is kénytelenek voltak átengedni az államalkotó szerepet egy nemzeti minőségekre érzéketlen társadalomutópiának.
Duray Miklós geológus. Nem érhette volna bírálat, ha térdkorába lépve úgy dönt, hogy teljes érdeklődésével elmerül annak a néhol nagyon vékony szilárd kéregnek a vizsgálatában, amelyen járunk. A földtörténet korszakolása, egyes epizódjainak értékelése körül eddig még nem szikráztak fel ádáz nemzeti viták: errefelé nyitottak voltak egy eredményes és talán békességes tudósélet távlatai. Duray azonban érezte, hogy a föld, amelyen jár, nemcsak humusz és kőzetelegy; szülőföld is egyben. Érezte, hogy ez a föld nehéz a rajta járóknak, hagy csak a halottaknak könnyű, mert fölöttük van, nem alattuk. Világosan látta és fájdalmasan átérezte, hogy a huszadik századi történelem tektonikus mozgásai szakadékokat nyitottak meg a magyar nemzettestbe, megrázták az anyaországot és a gyorsan kövesedő lávarétegeket, közöttük a szlovákiai magyar kissebséget.
És ezért Duray Miklós úgy döntött, hogy nem éri be a geológiai vizsgálódásokkal. hóvá vált, arra a mesterségre adta a fejét, amely térségünkben már sokak számára szolgált a zsarnokság valóságából a demokrácia eszmekörébe nyíló átjáróként. Ez az árjáró őr is, mint előtte már sokakat, először a börtönbe vezette. Ez a kiszámíthatóan bekövetkezett váratlan fordulat azonban nem törte meg jellemét, nem törte meg gondolatai ívét. Csak megérlelte őt arra a felismerésre, hogy itt, Közép-Európában szellemi értelemben véve gyermek az, aki csak a remény világosságánál tud munkálkodni; a férfit itt az teszi, hogy talpon marad és lát a reménytelenség éjszakájában, megfélemlített és elnémított sokak nevében, érdekében.
Nyilvánosan be kell ismernünk, hogy ehhez a kitartáshoz az anyaország nemigen adott erőt, nemigen sugalmazott bizakodást. Történelmi vétség, ahogyan a magyar politika magára hagyta nemzeti kisebbségeinket majd fél évszázadon át. Semmivel sem menthető vétség. Duray Miklós műveit a magyarországi olvasó nem ismerheti, munkásságát figyelemmel nem kísérheti. Duray Miklós létezéséről is csak egy útszéli hangon támadó cikk, amely még támadni sem őt, hanem a Kutyaszorító című művéhez előszót írt magyar írót támadta. A magyar kormányzat kisebbségvédő elszántságának mértékét az jelezte, hogy ezzel az előszóval egyéves írói szilenciumot lehetett kiérdemelni. A Kutyaszorító szerzője ez év tavaszán, a Magyar Demokrata Fórum kisebbségi kérdésekkel foglalkozó tanácskozásán szólalhatott meg először nyilvánosan Magyarországon. Erre azért nem árt emlékeznünk most, amikor – hozzáteszem, örömünkre és elismerésünktől követve – úgy látszik, a hivatalos Magyarországnak is megbecsült vendége.
Maradjon ez így. De ha változna is a tájainkon különösen forgandó politikai széljárás, ha változik is a kormányzat magatartása, azt nyugodt meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a másik Magyarországnak, az igazi Magyarországnak mindig is kitüntetettje volt, mindig is kitüntetettje lesz Duray Miklós, a jellem e szerény hérosza.
Duray Miklós tanulmányúton az Egyesült Államokban tartózkodik, a díjat hazatérte után veszi át.