Az Együttélés az önrendelkezésről

(Az Együttélés Országos Tanácsának Politikai állásfoglalása, 1992. február 1., Nagycétény. Az alapszöveget Duray Miklós fogalmazta, jelentősebb módosításokat Dobos László és Bauer Edit javasolt. )

Közép- és Kelet-Európa ismét a gyökeres átalakulás korszakát éli.

Ez nem csupán az itt élők zömének óhajával egybeeső politikai rendszerváltozásban, a politikai pluralizmus és a parlamenti demokrácia újjászületésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy ismét feltámadt a politikai és nemzeti

önrendelkezés

iránti vágy.

Térségünkben a politikai rendszer szabad megválaszthatóságának és az önrendelkezési jog érvényesíthetőségének a határát a huszadik században a történelmi és etnikai adottságainkat hanyag nagyvonalúsággal kezelő trianoni és párizsi békeszerződés szabta meg. Emiatt a jogok csak torz formában valósulhattak meg. Ezért vált lehetetlenné több mint fél évszázadra az itt élő népek szerves, saját adottságaik által vezéreit kibontakozása, a természetes egyensúlyi állapot kialakulásával feltételezett együttélése.

Az elmúlt háromnegyed évszázad a szabadságjogok elnyomása és diszkriminatív érvényesíthetősége miatt a félelmek időszaka volt Korunk szégyenletes és véres eredményeként vonult be az emberiség történelmébe a Közép-Európában kirobbant második világháború, a fasizmus és a nácizmus, valamint a sztálini diktatúra. További következménye pedig napjaink történelme is: a nemzeti kisebbségek törvényekkel vagy törvényszegésekkel irányított folyamatos felszámolása.

Térségünk helyzetére jellemző, hogy a rajtunk keresztülhúzott határral lehetett évtizedekre erőszakosan kettéválasztani a világot És az is közép-európai sajátosság, hogy a békeszerződésekkel kialakított új államok a külső, összetartó hatás megszűntével politikai válságba kerültek.

Mindez azt bizonyítja, hogy az elmúlt hetven év történelmét irányító politika alapjában hibás volt De az említett világhatalmi határ megszűnése és a válságba jutott államokban kialakult függetlenségi és autonómia-törekvések jellege azt sejteti, hogy — ha nem is konfliktusmentesen, de — talán végre

van esélyünk

a jogok kölcsönhatásával liberálisan korlátozott Önrendelkezés megvalósítására, a személyi és a közösségi autonómiák kialakítására, mert

itt, Közép-Európában most más történik,

mint amire a körülmények évtizedeken keresztül lehetőséget nyújtottak.

Ezek az események és folyamatok

Cseh-Szlovákiában

is erőteljesen alakítják a belpolitikát

Az önrendelkezési jog érvényesítésének szándékát legenergiku-sabban az ország szlovák és morva lakosságának körében fogalmazták meg. A morvák zöme Morvaország és Szilézia tartományi önállóságára törekszik. A szlovákok többsége Szlovákia függetlenítésére, önálló alanyiságára a nemzetközi jogban és teljes állami önállóságára.

A csehszlovák politika hadszínterén azonban az önrendelkezés égisze alatt valójában

nemzeti-hatalmi küzdelem

folyik. Két szemben álló érdek képviselői, az eddigi államforma védelmezői és az ezt átalakítani, Ül. megszüntetni óhajtók csapnak össze.

Nyugtalanító tény, hogy az önállóság eszméjével most fellépő politikai erők politikai vakságban szenvednek. A saját önállóságuk szorgalmazása mellett másokkal szemben türelmetlenek és a kisebbségek ellen egyenesen gyűlöletet szítanak. Az önrendelkezést nem a mindenkit megillető alapvető szabadságjogként értelmezik, nem az egyén alapvető jogából származtatják, hanem a nemzet lényegéből eredeztetik. Holott a nemzetek önrendelkezési joga sem más, mint az azonos identitású személyek csoportjoga.

Tragikus ez a szembenállás.

Egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az érdekellentét hatalmi ellentétkéntjelentkezik. A másik ok az, hogy a 20. század végén a nemzeti önrendelkezési törekvések élére nem a társadalom legfelvilágosultabb erői kerültek, és nem korunk szellemében kívánják végrehajtani történelmi küldetésüket. Ez veszélybe sodorhatja az egész térséget Leginkább a leggyengébbek, a kisebbségben élők láthatják kárát Látszólag

két értékrend áll egymással szemben:
a polgári és a nemzeti.

Az előbbit a „föderalisták”, azaz a csehek zöme és a csehszlovák államiság hívei képviselik, illetve mindazok, akiknek a jelenlegi helyzet védelme a saját- vagy csoportérdekük védelmét is jelenti. Az utóbbit a „konföderalisták” tábora támogatja, amely a szlovákok és részben a morvák köréből toborzódik.

Ez a konfliktus azonban a láthatónál bonyolultabb, mert a két szembenálló fél nincs tekintettel arra, hogy Cseh-Szlovákiában a csehekén és szlovákokon kívül milliós nagyságrendben élnek más nemzetiségűek is: magyarok, lengyelek, németek, ruszinok, ukránok, horvátok, romák stb.

Következésképpen a fennálló csehszlovák államiság védelmezőinek nagy része és a szlovák nemzeteszme képviselői egy kérdésben egyetértenek:

az államot olyan nemzetállamként értelmezik,

amely csak a csehek és a szlovákok állama. Ez a nézetazonosság elmossa az értékrendek közötti különbséget és az állam nemzethatalmi tartalmánál fogva közelebb hozza egymáshoz a szembenálló felek alapvető szándékát Lényege, hogy a náluk kisebb, illetve

a kisebbségekben élő népcsoportokat

elzárják az önrendelkezési jogtól.

A csehszlovákisták a szlovák állami önrendelkezés híveit azzal igyekeznek leszerelni, hogy az ország a két nemzet közös állama és senki másé. Az önrendelkezés pártolói pedig a saját óhajtott nemzetállamuk egységének és oszthatatlanságának kinyilvánítása mellett kívánják a nemzetállam eszméje alapján betetőzni az önrendelkezésüket. Szlovákia függetlenségét kizárólag a szlovák nemzet önrendelkezési jogából származtatják.

Ebben a nemzethatalmi fűtöttségű helyzetben

a kisebbségben élő népcsoportok és nemzetrészek
számára nem marad más, csak a küzdelem,

és a félelem attól, hogy nem csupán az önrendelkezési jogból szorulnak ki, hanem elvesztik meglévő csekély jogaikat is.

Nem szándékozunk mindenáron ütköztetni az érdekeket és a nézeteket, noha ez nehezen elkerülhető eleme a politizálásnak. De elfogadhatatlannak tartunk minden olyan államjogi vagy politikai megoldást, amely korlátozza a demokratikus jogokat. Politikai törekvéseinkben a jogállam kibontakoztatását, a civil társadalom kialakítását és a stabilitást tartjuk szem előtt Ezért

nem értünk egyet az önrendelkezési

jog kizárólagos érvényesítésével.

Ha az államot nemzetileg, kulturálisan, nyelvileg, civilizációs hagyományaikban és történelmi múltjukban különböző csoportok alkotják, akkor stabilitását csak az ezen csoportok közötti konszenzus teremtheti meg. Ez az egyezség, Ül. kiegyezés csupán akkor jöhet létre, ha egyenrangúan és adekvát módon érvényesül a csoportok önrendelkezési joga. Természetesen az önrendelkezés nem jelenti automatikusan a csoportok állami önállósulását vagy elszakadását Sőt, főleg konszenzus esetében nem jelenti azt.

A nemzetek és a kisebbségben élő nemzetrészek, népcsoportok kölcsönösen korlátozott önrendelkezése, ill. autonómiájuk megteremtése a feltétele annak, hogy a jelenleg létező csehszlovák államalakulatnak és a fennálló államjogi formának a megtartásához, mint a nemzetközi politikai stabilitás tényezőjéhez viszonyuljunk. Ugyancsak hasonló követelményt állítunk bármilyen más, új államjogi megoldással és formációval szemben is. Ezért

alapkövetelésünk az önrendelkezési jog kiterjesztése
a kisebbségben élő népcsoportokra és nemzetrészekre is.

Ennek a jognak az érvényesítése csökkentené a politikai feszültséget is. Megnyugvást hozna a többségieknek, mert nem kellene védelmezniük a kisebbek kárára igazságtalanul bitorolt jogaikat. A kisebbségeknek pedig megteremtené az egyenjogúságot és egyenrangúságot jelentő

kulturális és területi önkormányzatot.