(A Csemadok Országos Közgyűlésén, Dunaszerdahelyen, 1993. április 3-án elmondott beszéde)
Tisztelt Országos Közgyűlés!
A Csemadok a szlovákiai magyarság életének elválaszthatatlan része. Csehszlovákiai, illetve szlovákiai létünk hetvenöt évéből negyven éven keresztül csak a Csemadok révén nyílt lehetőségünk arra, hogy ebben az államban társadalmi és politikai különállásunk tanújelét adjuk, kifejezzük másságunkat, megszervezzük alanyi létünk kezdetleges formáit. Sokszázezres tömegünk számára a Csemadok jelentette az egyetlen nyilvános közösségi fórumot, ahol magyarként élhetett. Ez jelentette a túlélés reményét és lehetőségét.
Sokszor elmondtuk, de nem ismételhetjük elégszer, hogy a Csemadokot 1949-ben az uralkodó hatalom nem számunkra hozta létre, hanem önmaga számára, manipulálásunk eszközeként, azért, hogy békésebb módon tudjon bennünket felőrölni, politikailag és nemzetileg asszimilálni. E célkitűzésével ellenkező eredményt ért el – köszönet ezért a szervezet közkatonáinak, a túlélésre képes magyarságnak.
Ha szemügyre vesszük háromnegyed évszázados létünket, amelyet elszakítottságban kellett leélnünk, mit látunk? Romlásunkat és az ellene vívott folyamatos, kitartó küzdelmünket. Az ezerkilencszáz negyvenes években a háborútól, majd az utána következő üldöztetéstől csaknem elpusztultunk. Hősi halottaink, mártírjaink nevét évtizedeken át titkolnunk kellett. Megemlékezni róluk csak most, egy-két éve merünk.
Évtizedeken keresztül arra voltunk ítélve, hogy egyetlen sajátosságunk az eltopogott tánc, a színpadi bakándozás, a dal, a vers legyen. De ezekben a próbálkozásokban, remélt lehetőségekben, a számtalan egyetlen felkiáltásnyi megnyilvánulásban micsoda erő rejlett! Az élet ereje! Ezért az alacsonyabb művészi színvonalat megbocsátottuk egymásnak.
Évtizedekig arra voltunk kárhoztatva, hogy meg se nevezhessük magunkat. Egy ideig hivatalosan nem is léteztünk. Aztán kegyességgel megengedték, hogy nemzetiség legyünk. Majd egy értelmetlen kifejezéssel illettek bennünket: nemzetiségi kisebbséggé minősítettek minket. Megfosztottak bennünket attól a jogunktól is, hogy magunkat önmagunk határozzuk meg.
Megfosztottak és megfosztanak attól a jogunktól, hogy szülőföldünket a magunk nyelvén: magyarul nevezzük meg. Hogy gyermekeink nevét magyarul írjuk.
Évtizedeken keresztül azon munkálkodtak, hogy megtörjék a gerincünket, hogy elültessék lelkünkben a kisebbségi érzést, hogy létélményünk legyen a másodrendűség, hogy magunktól cselekedni képtelen, zilált ázalékká váljunk.
Mindez nem sikerült. Hála és tisztelet elődeinknek, akik a lelki szenvedéstől és a megaláztatástól korán elhaltak.
Reméljük, hogy létünk egyik legnehezebb korszakán túljutottunk – noha az ellenünk korábban tervezett fondorlatok ma is irányítói a kormánypolitikának.
Nagy veszteségeink ellenére talpra álltunk. Fokozatosan újra- és újjá szervezzük magunkat. Egyre erőteljesebben nyilvánul meg politikai alanyiságunk, arculatunk. Nem csupán azáltal, hogy különböző szervezeteink, pártjaink, érdekszövetségeink alakultak, és nem csupán amiatt, hogy esetenként döntő szerepet játszunk a törvényhozó testületekben is – a mérleg nyelvén táncolva sokszor -, hanem azért is, mert határozottan megjelentünk a nemzetközi politikában. Éppen tegnap, április másodikán a köztársasági elnök jelenlétében vetette szemünkre nem titkolt dühvel a miniszterelnök, hogy a mi elégedetlenségünk a helyzetünkkel, kifogásaink az itteni jogrend ellen és fenntartásaink a többségi nemzet diktatúráján alapuló demokráciával szemben, váltotta ki azt a döntést, hogy elnapolták Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba, sőt megtörténhet az is, hogy sor kerül további késleltetésre is, ha nem változnak a viszonyok Szlovákiában.
Eljutottunk oda, hogy már merjük meghatározni önmagunkat. Végre merjük elutasítani a gúzsba kötő kisebbségi létet. Szülőföldünkön, őseink Földjén élünk! Még ma is az állam felségterületéből több mint nyolcezer négyzetkilométeren egységesen és összefüggően lakunk. Az ellenünk lefolytatott kétszeri népirtás, az etnikai tisztogatás ellenére 435 községben, városban vagyunk többségben a magyar nemzet Szlovákiában élő nemzeti közösségeként. Ne féljünk használni ezt a kifejezést, mi nemzeti közösség vagyunk. Az egységes magyar nemzet Szlovákiában élő közössége. Egy hónappal ezelőtt a szlovákiai magyarság választópolgárainak a hatvan százalékát maga mögött tudó Együttélés kongresszusa azzal a felszólítással fordult a szlovákiai magyarsághoz, hogy nemzeti közösségként határozzuk meg önmagunkat. És ma délelőtt a Szlovák Köztársaság elnökének az üzenetében is elhangzott: hogy olyan fejlett kultúrának, mint a magyar kultúra, az a feladata, hogy ápolja és erősítse a nemzeti közösségi tudatot.
Jogunk van arra, hogy kialakítsuk a saját önkormányzati rendszerünket, saját közigazgatási területeinket. mint látták a sajtóban, már több száz önkormányzat nyilvánította ki véleményét a közigazgatás területi átszervezésével kapcsolatban. Mi nem vonjuk kétségbe a velünk együtt élő szlovákok önrendelkezési jogát, de ők se vonják kétségbe, hogy velük együtt mi is élhetünk ezzel a joggal, az állam határain belül. Sőt ezen túlmutató, korszakalkotó javaslattal álltunk elő, amely már a jövőt rajzolja elénk, és összhangban van azzal a nagy európai eszmével, amelyet az egyenrangú nemzetek Európájának neveznek. Ez egy új, és talán egyetlen esélye a közép-európai kiegyezésnek. Alakítsuk ki a közép-európai népek között az egyenrangúságon és a partnerségen alapuló társnemzeti kapcsolatrendszert: mi, a magyarság szlovákiai nemzeti közössége és a szlovákok próbáljuk megteremteni egymás között a társnemzeti kapcsolatot. Mi készek és felkészültek vagyunk erre, és támogatnak is bennünket ennek érdekében Európában.
Tisztelt Közgyűlés!
Emlékszem arra, hogy a Csemadok megalakulása idején a kiszolgálásra teremtetett és nem önálló cselekvésre. Makacssággal, kitartással, hallgatag szívóssággal, a megmaradás ösztönével és következetes tudatossággal a magunk arculatára formáltuk ezt a szervezetet. Megteremtettük az újjáéledés alapját, hogy kellő pillanatban és alkalmas időben ismét építeni kezdhessük társadalmunkat.
A Csemadok remélhetőleg betöltötte korábbi menedék szerepét, túlélési küldetését. Ma, a demokratikusan szerveződő társadalomban polgári érdekvédelmi, közművelődési és társadalmi szervezetként kell folytatnunk a munkát. Az alapok, a szervezeti keretek és a tapasztalatok adottak. Tehát – mondhatni – könnyű a dolgunk. Van mire építenünk.
Jó építkezési kedvet kívánok mindnyájuknak, mindnyájunknak!