Kormányközelben

(Írásbeli beszámoló az Együttélés V. Országos Kongresszusán. Készült 1994. november 20-án. Az alapszöveget Duray Miklós fogalmazta, és az Együttélés Országos Tanácsának Intéző Bizottsága némi módosítással javasolta kongresszusi előterjesztésre.)

Együttműködés a Szlovák Köztársaság kormánya és a magyar koalíció – Együttélés,  MKDM – között 1994-ben

L Előzmények

A Szlovák Köztársaságban 1993 késő őszén fokozatosan alakult ki a politikai válság, aminek legkevesebb három oka volt:

• az ellenzéki pártok egy része elégedetlen volt Vladimír Mečiar második kormányának tevékenységével, főleg annak külpolitikájával az ország külföldi megítélésének romlása miatt;
• az ellenzék nem értett egyet az állami vagyon privatizálásának módjával, mivel azt – véleménye szerint – a kormány (az egypárti kormány) saját politikai céljainak érdekében folytatta;
• a kormánypárt parlamenti többsége fokozatosan csökkent, mivel több parlamenti képviselő kilépett a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomból.

A válság megoldását az egyes ellenzéki parlamenti pártok eltérően képzelték el:

• a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egy biztos parlamenti többséggel rendelkező nagykoalíció kialakítását kezdeményezte, amelybe a magyar pártok bevonását kizártnak tartotta.
• A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) a válság megoldását a Mečiar pártjával való együttműködésben látta. Létrejöttének egyik feltétele az idő előtti parlamenti választások kiírása volt, másik (későbbi) feltétele pedig Mečiar eltávozása a miniszterelnöki székből;
• A kormányzó Mečiar-pártból kilépett képviselők csoportja azt feltételezte, hogy mintegy 25 képviselő fogja követni példájukat Ez automatikusan magával hozta volna a kormány bukását Ezt az elképzelést alátámasztotta az a tény is, hogy a kormányt támogató Szlovák Nemzeti Párt is válságba került, és a pártból kilépő parlamenti képviselők csoportja a MeCiartól elszakadt képviselők mellé állt

A különböző válságmegoldó elképzeléseknek azonban volt egy közös vonása: a politikai válságot a magyar parlamenti erők kirekesztésével akarták megoldani.

A felsorolt elképzelésektől eltérően a magyar koalíció, de főleg az Együttélés a kormány leváltását tartotta a legfontosabb lépésnek és ezt követően egy olyan koalíció kialakítását, amelyben szóhoz juthatnának a magyar pártok is.

A magyar politikai térfélen inkább arra hajlottak a vélemények, hogy a magyarok buktassák meg Mečiar kormányát, de közvetlenül ne vegyenek részt a kormányzásban. Ez összhangban állt az Együttélés 1993 februárjában tartott. IV. kongresszusán elhangzott véleményekkel.

II. A politikai válság megoldási feltételeinek kialakulása

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes ellenzéki parlamenti erők eltérő elképzelései nem vezetnek a válság megoldásához, fordulat állt be a szlovák pártok magatartásában.

A fordulat első jele az volt, hogy 1994 februárjának közepén a szlovák parlamenti ellenzék szóvivője, a szakadár mečiarista Roman Kováč kéréssel kereste fel a két magyar parlamenti párt elnökét Mečiar pártjából nemsokára tömegesen fognak kilépni a parlamenti képviselők, emiatt megbukik a kormány és lehetőség nyílik az idő előtti parlamenti választások kiírására – ehhez szükséges a magyar képviselők szavazata.

A válság megoldásának ez idő tájt két módozata létezett:

• a kereszténydemokrata (KDH) álláspont szerint csak a kormányzást kellett volna átvenni Mečiartól – ez az 1991 áprilisában alkalmazott módszer megismétlése lett volna
• a baloldal inkább az előrehozott választásokat helyezte előtérbe azzal, hogy Mečiar kormánya maradjon hivatalban a választásokig.

A két eltérő megoldás abból következett, hogy Carnogurský pártja ekkor már nem tartotta elképzelhetőnek az együttműködést Vladimír Mečiarral – a privatizációban sem -, ezért szorgalmazta az új kormány megalakítását. A baloldal elképzelései a privatizációról pedig Mečiar elképzeléséhez voltak hasonlatosak – mindketten a vállalatvezetőket akarták vagyonhoz juttatni, hogy ezáltal a maguk oldalára állítsák őket (mindegyik a sajátjára), valamint az alkalmazotti részvényeket helyezték mindketten előtérbe a vagyonjegyes privatizációval szemben.

Az első kapcsolatfelvételt rövidesen tárgyalás követte, amelyen az Együttélés és az MKDM előre egyeztetett állásponttal vett részt. Ezen belül az Együttélés véleménye az volt, hogy a két létező válságmegoldási módozatot össze kell vonni, mégpedig úgy, hogy először a parlament vonja meg a bizalmat a Meciar-kormánytól, ezt követően pedig tűzze ki az előrehozott választások időpontját Az Együttélés elképzelésének nem csupán elvi, hanem taktikai okai is voltak. Az így elképzelt módon az Együttélés inkább biztosítottnak látta a magyar politikai erők beleszólási lehetőségét a válság megoldásába és a magyar érdekek érvényesítését (Az előrehozott választások kiírásához a parlamentben 90 képviselői szavazat kellett, a kormány megbuktatásához csupán 76. Február végén a magyar képviselők nélkül nem lehetett megbuktatni a kormányt sem, nemhogy kiírni az új választásokat-tehát két alkalommal lehetett latba vetni a magyar képviselők1 súlyát)

Az első tárgyalásra 1994. február 22-én került sor. A két magyar párt egyeztetett álláspontját a komáromi nagygyűlés dokumentumaira alapozva 11 pontban foglalta össze. A tárgyalás során azonban a szlovák fél kemény ellenállásába ütköztek. Ennek egyik jellemző mozzanata volt Čarnogurský azon kijelentése, miszerint Meciar inkább árusítsa ki az országot (azaz privatizáljon tetszése szerint), de a magyar követeléseknek nem lehet engedni. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jelenlévő képviselőinek magatartásában (elsősorban Csáky Páléban) a szlovák kereszténydemokraták ellenállása nyomán fordulat állt be. Anélkül, hogy az Együttélés képviselőivel egyeztettek volna, bejelentették, hogy feladják a 11 pontos megállapodást és csupán négy kérdésben tartják fontosnak a megegyezést Ez a

• vezeték- és keresztnév használatának törvényes szabályozása,
• a helységnevek anyanyelvi használata,
• a Mečiar-kormány által tervezett közigazgatási területi átszervezés felfüggesztése,
• a magyar oktatási nyelv korlátozására kilátásba helyezett alternatív iskolatípus bevezetésének leállítása.

Čarnogurský szamára ez az elképzelés némi módosítással elfogadható lett volna, és a baloldal is ennek a redukált követelménynek az elfogadására mutatott nagyobb hajlandóságot.

Čarnogurský az alábbi módosításokat javasolta:

• a személynévhasználatot ne külön törvény szabályozza, hanem az anyakönyvi törvény;
• a helységnevek esetében csupán a helységek megjelöléséről lehet szó, a történelmi magyar helységnév hivatalos használatáról nem, noha akkor még elfogadta, hogy �túrovo ismét Párkányként legyen feltüntetve a községnévtáblán;
• az alternatív iskolákkal kapcsolatban olyan engedményre volt hajlandó, hogy azt az oktatási minisztérium ugyan nem fogja szorgalmazni, de ha helyileg, illetve ha a szülők igénylik, nem fogják ellenezni a bevezetését
• csupán az új közigazgatási területi felosztás elnapolásával értett egyet maradéktalanul.

A Csáky-féle engedményekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a személynevek használatát a kormánynak egyébként is rendezni kellett, függetlenül attól, hogy a magyarokkal megegyezik-e vagy sem. Erre kötelezte Szlovákiát az Európa Tanács. A közigazgatási területi átszervezésről könnyedén lemondott, mert az új kormány politikai okokból nem valósíthatta volna meg MeČiar tervezetét, az ugyanis nem élvezte a helyi önkormányzatok támogatását sem. Egyedül az alternatív iskolákról való részleges lemondás volt az új elem a javaslatban. Csáky ajánlata figyelmen kívül hagyta a 11 pontos magyar javaslatnak az államigazgatás reformjára és a gazdasági életre vonatkozó pontjait.

Az Együttélés jelenlévő képviselői (Duka Zólyomi, Duray, Harna) nem értettek egyet az MKDM által tett engedményekkel. Emiatt megszakadtak a tárgyalások. Február 26-ig nem folyt érdemi tárgyalás.

Február 26-a volt az igazi válságnap. Ekkor kellett szavazni a parlamentben az idő előtti képviselőválasztás időpontjáról. Ez a nap a kényszerek és a zsarolások napja volt Fagyponton volt a szlovák ellenzék és a magyar pártok közötti kapcsolat, és fagyos volt a viszony a két magyar párt között is. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői cserbenhagyták koalíciós partnerüket, az Együttélést, mert minden követelményt feladva kijelentették, hogy a szlovák ellenzék javaslata mellett fognak szavazni. Emiatt az Együttélés képviselői frakciójában is feszültség uralkodott Az Együttélés képviselőinek egy része úgy érezte, hogy egyedül nem tudja vállalni a következetes magatartás politikai következményeit. Ha ugyanis nem támogatja a szlovák ellenzék javaslatát, és azt mégis megszavazza a parlament, akkor látszólag nem csak egy táborba fogják sorolni őket Mečiar pártjával és a Szlovák Nemzeti Párttal, hanem elszigetelődnek a többi szlovák parlamenti pártoktól is.

Ezen a napon került sor Duray Miklós és Michal Kováč köztársasági elnök rendkívüli találkozójára, miután a köztársaság elnök telefonon kérte az Együttélés elnökét, hogy a képviselők szavazzanak az ellenzéki javaslat mellett A találkozón nem sikerült közelíteni a szlovák és a magyar álláspontot A szavazás előtti utolsó egyeztető tárgyaláson Duray bejelentette a szlovák ellenzéki pártok vezetőinek, hogy az Együttélés képviselői nem egyöntetűen támogatják az ellenzéki javaslatot, hanem minden képviselője saját belátása szerint fog szavazni.

A ziláltság eredménye az lett, hogy a szavazáson megbukott az ellenzék javaslata. Az Együttélés két képviselője (Komlósy Zsolt és Fehér Miklós) nem vett részt a szavazáson. A szlovák ellenzék a kudarcért az Együttélést vádolta. Ezzel összefüggésben hangzott el Franti�ek Miklo�ko ominózus kijelentése, hogy Duraynak és Mečiarnak kölcsönösen szüksége van egymásra. Az ellenzéki javaslat bukásának valódi oka azonban az volt, hogy Mečiar pártjának azon képviselői, akikkel számolt az ellenzék a szavazásnál, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A politikai válság még inkább mélyült. A baloldal továbbra is a Mečiarral való egyezkedésben látta a megoldást, míg a többi ellenzéki számára nem maradt más választás, mint elfogadni az Együttélés eredeti elképzelését először a kormányt kell megbuktatni és utána kiírni az idő előtti választást.

A tárgyalások a szlovák ellenzék és a két magyar párt között tehát újraindultak. Február 26 estéjétől március 2-ig tartottak, és egy nyolcpontos megállapodást eredményeztek, amely a szlovák közvélemény előtt Vladimír Mináč hírhedt kijelentése által úgy vált ismertté, hogy a Moravčík-kormány Duray gatyamadzagján lóg.

A nyolcpontos megállapodás létrehozásánál a magyar tárgyalási pozíciókat egyértelműen rontotta a február 22-ei Csáky-féle javaslat, ugyanis egyértelművé vált, hogy hol van a magyar fél gyenge pontja.

III. A megállapodás

Az 1994. március 2-án kötött megállapodás az alapelvekről, mely az ideiglenes kormány támogatásának feltételeit rögzíti V. Mečiar visszahívása után az előrehozott parlamenti választásokig.

A megállapodás résztvevői:

• Demokratikus Baloldal Pártja,
• Kereszténydemokrata Mozgalom,
• Együttélés,
• Nemzeti-Demokratikus Klub,
• Demokraták Szövetsége,
• Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom,
• A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Politikai Realitás Platformja.

1. Fogadjon el törvényt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa arra vonatkozóan, hogy legyenek megjelölve a városok és a falvak a nemzeti kisebbségek nyelvén mindazon községben, ahol a kisebbség aránya eléri a 20%-ot (a kisebbségek által 10-20 % közötti arányban lakott helységekben a helyi önkormányzat vagy népszavazás döntsön ez ügyben).
   Legyen módosítva a kereszt- és vezetéknevekről szóló 300/1994 Tt sz. törvény valamint készüljön el az anyakönyvezésről szóló törvényjavaslata (vonatkoztatva a női vezetéknevek írására a nemzeti kisebbségek nyelvén a szlovák -óvá képző elhagyásával, továbbá a nemzeti kisebbséghez tartozó azon személyek nevének névátírással való helyreigazítására, akiknek a hivatalos okmányokban szlovák helyesírás szerint írták be a nevüket).
2. Elő kell készíteni a földtörvény és a községek tulajdonáról szóló törvény módosítását (a község kataszterében található azon ingatlanok, amelyek tulajdonosai ismeretlenek, legyenek átutalva a községek tulajdonába).
3. Elő kell készíteni a községek rendezésről szóló 481/1993 Ttsz. törvény módosítását, az általános iskolák és kulturális intézmények fenntartási hatáskörének átadására a községi önkormányzatoknak az ehhez szükséges anyagi eszközökkel (az 1995/96. iskolai tanévben).
4. Elállnak az un. alternatív oktatás bevezetésétől a magyar iskolákban, valamint a Szlovák Köztársaság területi felosztásának átszervezésétől.
5. Előkészítik a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához való csatlakozást és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának aláírását.
6. A Kulturális Minisztériumban kialakítják a SzK nemzetiségileg vegyesen lakott régióinak kultúráját igazgató főosztályát, amely keretében létrehoznak egy önálló magyar, valamint egy önálló, a többi nemzeti kisebbség kultúráját igazgató osztályt.
   Az Oktatásügyi Minisztériumban kialakítanak egy főosztályt a nemzetiségileg vegyesen lakott régiók oktatásügyének igazgatására. Ezen belül önálló osztály alakul a magyar általános és középiskolák igazgatására, valamint önálló osztály alakul a többi nemzetiségi iskola igazgatására. A minisztériumi államtitkár kinevezésénél figyelembe veszik az Együttélés-MKDM koalíció álláspontját.
7. Megváltozik a kormány Nemzetiségi Tanácsának koncepciója és személyi összetétele. A tanács tagjainak 70 %-át a SzK területén élő nemzeti kisebbségek képviselői alkossák, akiket a parlamenti pártok és az egyes nemzetiségi szervezetek neveznek ki. Ezen belül az egyes nemzetiségek aránya feleljen meg a nemzetiségek számarányának (az 1991. évi népszámlálás szerint). A tanács tagjainak további 30%-át szakértők és az egyes tárcák képviselői alkossák.
8. Átértékelik a helyi államigazgatás tisztségeinek eddigi betöltését A tisztségeket a nemzetiségileg vegyesen lakott államigazgatási körzetekben az Együttélés-MKDM koalíció javaslatának figyelembevételével töltik be.

* * *

A megállapodás létrejöttének egyik feltétele szlovák részről az volt, hogy a két magyar párt lemond a Moravčík-kormányban való részvételről, viszont képviselői jelen lesznek a kormánypártok koalíciós tanácskozásain.

Ezt követően március 11-én a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa megvonta a bizalmat a Mečiar-kormánytól.

A megállapodást eredményező tárgyalásokon az Együttélés részéről részt vettek: Bauer Edit, Duka Zólyomi Árpád, Duray Miklós, Fehér Miklós, Harna István, Komlósy Zsolt és Rózsa Ernő. A kormánypártok koalíciós tanácskozásain is váltakozva ők képviselték az Együttélést A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom részéről váltakozva Ásványi László, Bárdos Gyula, Bugár Béla, Csáky Pál és Farkas Pál voltak jelen.

Az Együttélés Országos Tanácsa 1994. május 8-án utólagosan egyetértett a megállapodással, és a megvalósításával megbízta az Intéző Bizottságot, illetve a parlamenti képviselőket.

IV. A megállapodáshoz vezető tárgyalások néhány mozzanata

A nyolcpontos megállapodást eredményező tárgyalásoknak Öt jellemző mozzanata volt;

• A magyar pártok részvételének elutasítása a kormányban. Ezt a szlovákok elsősorban azzal indokolták, hogy nem tudnák megmagyarázni a szlovák közvéleménynek a magyarok belépését a kormánykoalícióba. Érvelésüket arra alapozták, amennyiben a magyarokat is bevennék a kormányba, elvesztenék az előrehozott választásokat, mert MeČiar – a „magyar kártyával” – ellenük fordítaná a szlovákságot Ezzel kapcsolatban érdemes arra emlékeztetni, hogy a magyarok részvételét a kormányban eleve elutasították, és a politikai válság megoldása érdekében csak akkor fordultak a magyar parlamenti pártokhoz, mikor kiderült, hogy képviselőik szavazatai nélkül moccanni sem tudnak. Arra is emlékeztetni kell, hogy 1991 tavaszán, mikor hasonló válság volt Szlovákiában, Čarnogurský és a KDH politikusai egyértelműen kijelentették, hogy az Együttéléssel még tárgyalni sem hajlandók
• néhány órával később pedig már tárgyalásra kényszerültek.
• Az alapiskolák fenntartási jogkörének átadásával kapcsolatban elhangzott az a szlovák érvelés, hogy azért nem juthatnak az alapiskolák a községek kezelésébe, mert akkor az önkormányzatok irányítása alá kerülnének, és az államnak meg kell tartania azt a jogát, hogy eldöntse, hol nyit meg, hol zár be iskolát. Mikor ellenérvként elhangzott, hogy Csehország területén már 1991-ben (tehát még Csehszlovákia léte idején) a Cseh Nemzeti Tanács átadta az iskolák fenntartásának jogkörét a községeknek, a szlovák válasz erre az volt, hogy Csehországban ez azért volt lehetséges, mert ott nem élnek magyarok. Ennek az érvelésnek az általánosítható értelme az, hogy a jogkörök demokratikus átutalása azért nem lehetséges, mert ezáltal a magyar többségű községekben a magyarok is jogokhoz jutnának.
• Az ismeretlen tulajdonosú földeket (azaz a nem nevesített földtulajdonokat) a földtörvény az állami földalapnak juttatta. Azt a magyar követelést, hogy ezek a földek a községek kezelésébe (tulajdonába) kerüljenek, azzal igyekeztek elutasítani, hogy ez az 1945-48 közötti konfiskációk hatálytalanítását célozza – a magyar községek tulajdonába jutnának vissza a „háborús bűnös és áruló magyarok” földjei.
• Az Európa Tanács által elfogadott önkormányzati és nyelvi charta aláírása ellen azzal érveltek, hogy ez az ideiglenes kormány nem tehet olyan lépést a külpolitikában, amellyel megkötné az utána következő kormány kezét Ugyancsak felhozták érvként: ha aláírnák a két chartát, ez olyan visszhangot váltana ki a szlovák közvéleményben, hogy a kormány engedett a magyarok nyomásának. Ezzel csökkenne a kormánypártok választási esélye. Ha az őszi választások után ezek a pártok ismét kormányra jutnak, akkor aláírják a két európai chartát (Érdekes megfigyelni, hogy 1995 januárjában ezeknek a politikusoknak nagy része a parlamentben nem szavazta meg a Magyar Koalíciónak azt a javaslatát, hogy a harmadik Meciar-kormány aláírja ezt a két chartát)
• A nyolcpontos megállapodást a szlovák pártok szóbeli egyezségnek tekintették, aláírását elutasították, de ígéretet tettek arra, hogy az egyezségben foglalt tételeket beépítik a kormányprogramba. A megállapodás pontjainak nagy részét azonban csak parlamenti határozatként lehetett elfogadtatni.

V. A megállapodás teljesítésének értékelése

1. A névhasználat és a helységnevek
   1. A kormány a legkielégítőbben a kereszt- és a vezetéknevek használatát rendezte, igaz, nem a névtörvényben, hanem csupán az anyakönyvi törvényben. Az anyakönyvezésről szóló törvényt a parlament 1994 május 27-én fogadta el (157/1994 Ttsz. törvény). Ezzel módosította az 1993. szeptember 24én elfogadott névtörvényt is (300/1993 Ttsz. törvény), ugyanis megszüntette a nem szlovák nemzetiségű nők (a nemzeti kisebbségekhez tartozó nők) vezetéknevének -óvá végző-désű kötelező hivatalos használatát A törvénynek van azonban néhány alapvető hibája:
      
      • a szlovák nemzetiségű nők akkor sem írhatják -óvá végződés nélkül a nevüket, ha akarják. A törvény a szlovák nőkre nézve is diszkriminatív;
      • a név közéleti és sajtóbeli használata, sőt a hivatalos okmányokon kívüli egyéb írásos említése eltérhet a hivatalosan bejegyzett alakjától;
      • ha a szlovák hivatalok a családnevet korábban szlovák helyesírással írták be a hivatalos okmányokba, a visszamagyarosítása csak névváltoztatás kérvényezésével lehetséges.
        A törvény végrehajtása (1994. július 1-től) bonyolult ügyvitellel történik.
   2. Még 1993-ban (Szlovákia Európa Tanácsba való felvétele után) a két magyar parlamenti párt képviselői csoportja előzékenységi ígéretet tett arra, hogy a községeknek a hivatalos kétnyelvű elnevezése helyett megelégszik kétnyelvű megjelölésükkel. A törvény megalkotása 1994 tavaszán válságos helyzetetek sorozatát teremtette, ugyanis a kormánypártok által előterjesztett javaslat megbukott a parlamentben. Az Együttélés három képviselője (Rózsa Ernő, Fehér Miklós, Komlósy Zsolt) nem szavazta meg az általuk hátrányosnak minősített törvényjavaslatot arra való hivatkozással, hogy a kompromisszum túllépte az Együttélés Országos Tanácsa által elfogadott tűrési határt Ezúttal is az MKDM képviselői teremtették a válságos helyzetet, mert a helységnevekre vonatkozóan elegendőnek tartották az előterjesztett törvényjavaslatot Számukra csupán az volt a fontos, hogy a választási kampányig a magyar községek zöme két nyelven legyen megjelölve. A törvényjavaslat ismételt előterjesztésekor a kijavított törvényjavaslatot az összes magyar képviselő támogatta. A törvény július 29-én lépett hatályba 191. Tt. szám alatt 1994. november 1-i végrehajtással. A törvény végrehajtásának időpontját az előrehozott választások dátuma befolyásolta. A kormánykoalíció pártjai nem merték vállalni a helységnévtáblák elhelyezésével járó politikai kockázatot a választások előtt.
      A törvény jelentősége:
      
      • A községeknek a törvény elfogadása idején érvényben levő jegyzéke alapján 490 község számára vált lehetővé a magyar nyelvű községtábla elhelyezése a község belterületének határán. A törvény hátrányai:
      • Csak azon községekre vonatkozik, amelyekben a nem szlovák < nemzetiségű lakosság aránya az 1991-es népszámlálás szerint eléri a 20%-ot (az eredeti követelés a 10%-os határ elismertetésére h irányult);
      • Azon községekre nem vonatkozik a törvény, amelyek 1947 után szlovák történelmi személyiségekről lettek elnevezve (a törvény elfogadása idején ez a korlátozás 13 magyar községet érintett). Ezekben a községekben csak bonyolult népszavazással lehet visszaállítani a község magyar elnevezése szerinti megjelölést;
      • Nem vonatkozik a községek elnevezésére, tehát hivatalosan továbbra is szlovák maradt a községek neve, csupán a község belterületét jelölő táblán lehet megjelölni nem szlovák nyelven a községet (a szlovák nyelvű táblától színben eltérő és kisebb méretben);
      • A megjelölésnél az 1928-ben kiadott községekről szóló csehszlovák lexikonban található elnevezéseket tekintették mérvadónak, de ezt sem minden esetben. Például, amennyiben a község neve előtt Pozsony előnév szerepelt, nem lehetett felújítani eredeti formájában a község megjelölését
      • Nem vonatkozik azon községrészek megjelölésére, melyek eredetileg önálló községek voltak, de nevük ma is külön van feltüntetve a településrészt jelző közlekedési táblán.
2. Nem sikerült elérni, hogy tervezet készüljön a községek vagyonáról szóló törvény megváltoztatására, arra vonatkozóan, hogy az ismeretlen tulajdonosú, illetve nem nevesített földingatlanok (erdők, legelők, kaszálók, szántók) átkerüljenek a községek kezelésébe (tulajdonába).
3. A kormányprogram – a korábbi ellenvetések ellenére – ugyan számolt azzal, hogy a közigazgatási területi átszervezés kapcsán át kell adni az alapiskolák és a művelődési intézmények fenntartási jogát a községeknek (önkormányzatoknak), sőt erre vonatkozóan parlamenti határozat is született, de nem került sor a törvénymódosítás előkészítésére sem. A kezelési jog átadása a községekről szóló 481/1993 Ttsz. törvény módosítását igényelte volna. A megállapodás ezen pontjának betartásáról több eredménytelen tárgyalásra került sor a miniszterelnökkel és az oktatásügyi miniszterrel. Meg kell jegyezni, hogy a kormányprogram ebben a vonatkozásban tudatosan félrevezetett Az ugyanis kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ideiglenes kormány nem tud foglalkozni a közigazgatási területi átszervezéssel, az iskolafenntartás átruházásnak kérdését mégis ezzel kötötte Össze.
4. Alternatív iskolák és a közigazgatás területi átszervezése
   1. A kormány annyiban betartotta ígéretét, hogy az előrehozott parlamenti választásokig az oktatásügyi minisztérium valóban nem kezdeményezte az alternatív oktatás bevezetését A bevezetéshez szükséges terveket azonban – ennek ellenére – a minisztériumban kidolgozták.
   2. A közigazgatás területi átszervezését a kormány valóban levette a napirendről, de határozatilag nem szüntette meg a Mečiar-kormánynak a közigazgatás horizontális integrációjára vonatkozó határozatát, és nem kezdeményezte az erre vonatkozó parlamenti határozat megszüntetését sem. A MeCiar-tervezet szerint létrehozandó hét területi központ kialakítására kinevezett kormánybiztosokat a kormány visszahívta.
5. A két európai chartát a nyolcpontos megállapodás viszonylatában oly módon kell megkülönböztetni, hogy míg az önkormányzati chartának az aláírását a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) is igényelte, a nyelvi chartát csupán a magyar politikai erők követelték. A két chartához való csatlakozás ügyében a magyar parlamenti pártok többször tárgyaltak a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel is, de előrelépést nem sikerült elérni. A Moravčík-kormány az önkormányzati charta ügyét nem is tűzte napirendre, a nyelvi charta kérdését pedig egy tárgyalás után levette a napirendről. Érdekességként kell megjegyezni, hogy 1993-ban – az Európa Tanácsba való felvétel idején – a Meciar-kormány komolyan foglalkozott a nyelvi charta aláírásával.
6. Kultúra és oktatásügy
   1. A kulturális minisztérium szerkezeti felépítésének megfelelően a miniszter elfogadta a magyar javaslatot, és 1994. május 1-től Horayák István töltötte be a magyar kultúra ügyeivel megbízott miniszteri főtanácsos tisztségét Az igényelt szerkezeti átszervezésre azonban nem került sor.
   2. Az oktatásügyi minisztériumban nem került sor az igényelt szerkezeti és személyi változásokra. Igaz ugyan, hogy a miniszter a megállapodást fölülmúló ígéretet tett egy magyar főosztály kialakítására, de ez csupán ígéret maradt. A miniszter később pénzügyi és szervezési okokra hivatkozva a főosztály létesítésére tett ígéretét egy referátum létrehozására csökkentette, végül ez sem alakult meg, és az egyeztetett személyi javaslatokat sem fogadta el.
7. A kormány nemzetiségi tanácsának átszervezéséről ugyan született megegyezés, viszont ez nem került a kormány elé, tehát nem lett véglegesítve. A kormányhivatal keretében az 1969-ben létrehozott és 1992-ben megszüntetett nemzetiségi titkárságot sem sikerült újraalakítani. Tény, hogy ez formálisan a titkárság vezetőjének személyéhez kötődött, viszont nem akadt olyan megfelelő személy, aki hajlandó lett volna a bizonytalankodó MoravČík-kormány idején elvállalni ezt a tisztséget.
8. Miután a kormány visszahívta azon 26 járás államigazgatási hivatalának elöljáróját, akik a köztársaság elnöke ellen Mečiar pártjának javaslatára petíciót kezdeményeztek, a Magyar Koalíció több járásban érdekeltté vált új elöljáró kinevezésében. A tőketerebesi, rimaszombati, lévai, érsekújvári, komáromi és a galántai járási hivatal elöljárói tisztjének betöltésére tett javaslatot a két magyar párt. A pályázatok eredménye alapján a Rimaszombati és a Galántai járás kivételével a magyar parlamenti pártok által javasolt és támogatott személyek alkalmatlannak bizonyultak. Több helyen magyar támogatással szlovák személy került a járási hivatal élére.
   A magyar parlamenti erők kezdeményezték a Dunaszerdahelyi járás elöljárójának visszahívását, mivel az közvetlenül az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlés után az annak szervezésében aktívan részt vevő Kvarda Józsefet, a somorjai körzeti hivatal vezetőjét indokolás nélkül leváltotta. A járási elöljáró visszahívását azonban a baloldal megakadályozta.

VI. Összegzés

A Moravčík-kormány működésének fél éve és az ezt lehetővé tevő magyar támogatás lehetőséget ad néhány tanulság levonására.

Első ízben történt meg 1918 óta, hogy mind politikai, mind a választásokon szerzett legitimitással rendelkező önálló magyar politikai erő Szlovákiában (a korábbi Csehszlovákiát is beleértve) kormányzó erőként vehetett részt az ország belpolitikájának alakításában, még ha nem is a kormánykoalíció tagjaként Nem cáfolja ezt a megállapítást az a tény sem, hogy 1990-92 között a Független Magyar Kezdeményezés politikusai szintén kormányzati szerepet kaptak. Az FMK erre vonatkozó jogosultságát ugyanis nem önállóan szerezte meg, hanem szervesen beépülve a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) szlovák politikai konglomerátumba.

Az Együttélés és az MKDM kormányzati befolyása ugyan abból származott, hogy a kormány meg sem alakulhatott volna a magyar parlamenti képviselők támogatása nélkül, de ezzel a helyzetével a két magyar politikai erő nem élt vissza. A rosszhiszemű véleményekkel ellentétben az Együttélés és az MKDM nem folytatott zsaroló politikát.

A kormány és a magyar politikai erők közötti együttműködést az a kényszerhelyzet zavarta, hogy a magyar támogatás megszűntével a kormány megbuktatható lett volna. A magyar politikai erők nem vállalták magukra azt a felelősséget, hogy a társadalmi megbékélés látszatát megteremtő kormányt éppen a magyar politikusok magatartása bénítsa meg. Ez mind a magyar társadalom, mind a szlovák társadalom nagy része számára elfogadhatatlan lett volna, noha Meciar részéről érkezett jelzés, hogy a magyar parlamenti erők működjenek együtt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselőivel a kormány megbuktatása érdekében. A magyar pártoknak ez a kényszerhelyzete tette lehetővé, hogy a kormány elodázza, majd ne teljesítse a nyolcpontos megállapodás jelentős részét.

Az 1994 márciusától az október 1-i választásokig tartó folyamatos együttműködés a Moravčík-kormánnyal, majd az ezt követő két hónapban az új kormányalakítás lehetőségét kereső politikai tárgyalássorozat a szlovák társadalom egy részét meggyőzte arról, hogy a magyar politika szerepvállalása Szlovákia politikai életében kiegyensúlyozó hatással bír. Azaz az európai hagyományokat kereső, vagy az ilyen politikai hagyományokra támaszkodó politika malmára hajtja a vizet Ezzel ellentétben a szlovák politikai pártok politikusai – elsősorban a parlamentbe bejutott szlovák pártok – még nem jutottak el erre a felismerésre, és továbbra is tehertételnek érzik a magyar pártokkal való együttpolitizálást.