Történelmi lépések

(Elnöki beszámoló az Együttélés V. Országos Kongresszusán, 1995. március 25-én, Dunaszerdahelyen)

 

ÖT ÉV MÉRLEGE

Egyszerre kell értékelnünk az Együttélés elmúlt öt évét és a legutóbbi kongresszusunk óta eltelt két évet.
Az első öt év munkáját röviden azzal is jellemezhetnénk, hogy a Szlovákiában működő összes politikai párt közül az Együttélés végezte a legkiegyensúlyozottabb tevékenységet. Programunkat fokozatosan építettük, nem változtattunk nézeteinken, megválasztásunk kiszámítható volt. Nincs jelentős különbség támogatóink kezdeti és mai száma között.

Nem következett be párthasadás vagy a tagok egy-egy csoportjának látványos kiválása. Az elmúlt évek során néhányan lemorzsolódtak ugyan az Együttélés pereméről, de ez az egésznek csak hasznára vált. Támogatottságunk a szlovákiai magyarság körében ma is — akárcsak öt évvel ezelőtt — kb. 55-60%-os, noha a közvélemény-kutatások időnként eltérő eredményeket mutatnak. Helyi szervezeteink száma viszont egyértelműen nőtt. Ma 427 helyi szervezetünk működik az ország 401 önálló közigazgatási egységében, de csak elégtelen munkavégzésünk az oka, hogy szervezeti hálózatunk nem kiterjedtebb.

Parlamenti képviselőink száma, illetve aránya a mögöttünk lévő három képviselő-választáson csaknem állandó maradt, sőt az 1990-ben elért eredményhez képest valamelyest növekedett. A helyi politikában fokozatosan növekszik a befolyásunk, ami azon is lemérhető, hogy nemcsak több polgármestere van ma az Együttélésnek, mint négy és fél évvel ezelőtt volt, hanem, hogy Szlovákia egészében is növekedett a részarányunk az önkormányzatokban. Országos viszonylatban az önkormányzati választásokon az egyes pártok jelöltjeihez képest az általunk indítottak közül választották meg a legtöbbet. Tehát mi állítottuk a leghitelesebb jelölteket. A mérlegkészítéshez az is hozzátartozik, hogy a független polgármesterek és a független helyi képviselők sorában is többen találhatók az Együttélés támogatói vagy tagjai közül, akik csupán a helyi viszonyok miatt, vagy megválasztásuk esélyének növelése érdekében váltak függetlenné. Tehát az Együttélés valós súlya az önkormányzatokban a statisztikai adatokhoz képest nagyobb. De ami a parlamenti és a helyhatósági választások összeredményét illeti, az egész Magyar Koalíció befolyása is növekszik a szlovákiai politikában.

Egy szempontból azonban egyértelmű a visszaesés. Míg a mozgalom megalakulásakor joggal és büszkén mondhattuk, hogy a magyarok mellett felvállaltuk az összes kisebbség és etnikai csoport képviseletét, mára ez csupán leírt program maradt. Ennek egyik oka, hogy a magyar koalíción belül 1990-től akadályokba ütközött az Együttélés ezen célkitűzésének megvalósítása. A fő ok azonban a korábbi csehszlovák, illetve a mai szlovák politikában keresendő, azaz a magyarság megosztására és elszigetelésére irányuló törekvésben. Ez utóbbi szándék jegyében elmarták tőlünk a más nemzetiségűeket, sőt a mi rovásunkra igyekeznek őket kedvezményezni és velünk szembeállítani. Ez — természetesen — nem ok programunk megváltoztatására, már csak azért sem, mert Szlovákiában csak akkor lehet nyugalom, ha a mi igényeinknek megfelelően oldódik meg a helyzetünk, azaz a magyar kérdés. Megoldása mindenki javát fogja szolgálni.

Kezdetben úgy véltük, hogy az Együttélés színeiben való politizálás csupán áldozatvállalás. Az elmúlt öt év legnagyobb változása azon mérhető le, hogy ma már elég sokan — főleg a legutóbbi parlamenti, de még inkább a helyhatósági választásokon — a társadalmi érvényesülés egyik lehetőségének is tekintették ezt. Ebből gyakran nehezen megoldható helyi, sőt regionális viszályok keletkeztek. E kellemetlen helyzetek és azok esetenkénti káros következményei azonban egyértelmű velejárói annak, hogy az Együttélés a társadalom szerves részévé vált, társadalmunk politikai mobilitásának egyik tényezője lett, hiszen legújabban már karriert elősegítő érdekek is fűződnek hozzá.

HÁROMFRONTOS KÜZDELEM

Az elmúlt öt év során a legnagyobb, energiapazarló megterhelést az jelentette számunkra, hogy sokszor háromfrontos harcot kellett folyatnunk. A támadásokat egyértelműen újszerű, a szlovák politikai környezet fő irányától eltérő és a kommunista évtizedek hagyományainak ellentmondó programunk váltotta ki, valamint az a meggyőződésünk, hogy a szlovákiai magyarságot ki kell emelni abból a romlásból, amelybe az elmúlt évtizedekben taszították.

* * *

Az egyik front belföldön nyílt, azt követően, hogy eldöntöttük, megszervezzük az Együttélést. Az emberi gyarlóság és a kommunizmus negyven évének erkölcsi rombolása teremtett lehetőséget arra, hogy az 1990–92 közötti időszakban a szlovák politika — mind a kormány, mind a szlovák pártok — a gyors érvényesülés fejében szembefordítsák velünk a szlovákiai magyarság egy részét, így produkálva jó magyarokat, szemben velünk, akik az ő szempontjukból nézve rossz magyarok voltunk. Ezen az úton haladva, a mai napig keresik az új magyar szövetségest, akit az általunk képviselt politikai vonulattal állíthatnának szembe. Úgy tűnik, hogy a Meèiar által is támogatott baloldali irányultságú Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért szervezőiben most a Független Magyar Kezdeményezés után ismét megtalálták a szolgálatkész vazallust.

Hagyományos koalíciós partnerünket, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat is igyekeztek apró, de hatékony kedvezményekkel ellenünk hangolni. Úgy mutatták be — főleg a sajtóban –, hogy tagjai a tárgyalóképes magyarok, míg mi vagyunk az elszigetelődő radikálisok. 1994-ben kerültünk a legnehezebb helyzetbe. A komáromi nagygyűlés után ellenfeleink úgy döntöttek, hogy a nagygyűlésen őszintén kinyilvánított egységet csak egy módon lehet megtörni, ha az MKDM-et sikerül szembeállítani az Együttéléssel, vagy ha olyan koalíciót kényszerítenek ránk, amelyben az Együttélés súlya a minimumra csökken — azaz ha úgy kényszerítik ránk a koalíciót, hogy az számunkra egyértelműen kedvezőtlen legyen. A szlovákiai magyarság józansága és értékítélete gátolta meg ezt a tervezett átrendezést.

* * *

A másik front Magyarországon alakult ki, nem sokkal azután, hogy megjelent az Együttélés megalakításának szándékát meghirdető nyilatkozat. Személy szerint engem akartak meggyőzni arról, hogy ne alapítsunk önálló szervezetet, hanem zárkózzunk fel az akkori Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomhoz. Amikor ezt visszautasítottuk, megindították ellenünk az azóta is tartó aknamunkát, amelynek hatása főleg külföldön — Nyugaton — csapódott le. Nem a véletlen műve volt, hogy Magyarországon az ilyen szándékot képviselő politikusok 1990–1994 között nem voltak kormányon. Az 1994. évi magyarországi parlamenti választások azonban csaknem végletes fordulatot hoztak ezen a másik fronton. Megkaptuk az üzenetet, hogy az új kormányzati erők a szlovákiai magyarság politikai képének átrajzolására készülnek — az új politikusokat már kiszemelték. Nem volt alaptalan ez a fenyegető üzenet, hiszen a Délvidéken (a Vajdaságban) és Kárpátalján ez sikerült nekik, és Erdélyben is ez okozta és okozza az RMDSZ sorozatos belső válságait. A legtöbb bajt éppen a magyarországi politikai torzsalkodások és az egymással szembefeszülő politikai érdekek okozták. Csak azért tudtunk a hatásától részben mentesülni, mert jobban hallgattunk megérzéseinkre, ösztöneinkre, hagyományainkra és tapasztalatainkra, mint a mulandó, kétes értékű ajánlatokra. A csábításoknak kevésbé ellenálló és a politikai aknamunkára inkább kapható személyeket pedig sikerült marginalizálnunk.

* * *

A harmadik frontot az a nyugati vélemény képviseli, s újságírók és diplomaták szűk körére korlátozható ugyan, de éppen ezért befolyásos. Ezt a frontot — mint említettem — a velünk szemben negatívan elfogult magyarországi politikai körök és főleg az 1990–92-ben bennünket elsöpörni óhajtó szlovák, illetve csehszlovák kormányzati erők közös összefogása alakította ki. Közvetlenül ugyan nem avatkozik be a belügyeinkbe, de hangulatot kelt, akár a szlovákiai szócsövein keresztül is. Nemegyszer koalíciós partnereink szájába adva az ellenünk felhozott vádak (rágalmak) alapelemeit, őket biztatva arra, hogy semlegesítsék, illetve akadályozzák az Együttélés törekvéseit. Ezt is 1993-ban és 1994-ben tapasztaltuk leginkább, mind a komáromi nagygyűlés szervezése során, mind a koalíciót alakító tárgyalások idején. Ezeknek a széthelyezett politikai bűzbombáknak a következménye például az, hogy a Szlovák Nemzeti Párt magyar megfelelőjeként akarnak feltüntetni bennünket, vagy hogy törekvéseinket szélsőségesként, a balkáni háborút kiváltó okokhoz hasonló helyzetek gerjesztőjeként jellemzik.

A harmadik front kialakulása is a komáromi nagygyűlés kapcsán volt pontosan érzékelhető. Megjelenítői is beálltak azok sorába, akik hisztériát keltettek a nagygyűlés szervezői ellen. Azzal vádoltak bennünket, hogy konfliktusok előidézői vagyunk, mert még a köztársasági elnök szavára sem hallgattunk, mivel az ő kedvéért sem napoltuk el a nagygyűlést, és egyébként is a szlovák szélsőségesek malmára hajtjuk a vizet. Sőt, nem is lenne szlovák nacionalista szélsőség, ha mi nem lennénk. Amikor pedig a rendezvény lezajlása után kiderült, hogy Szlovákiában éppen itt mutatkozott meg az első alkalommal az európai szellem, elfogyott a támadók muníciója. Fékező elemként beépített partnereink pedig fokozatosan beálltak a nagygyűlés eredményeit propagálók táborába.

E három front közös jellemzője, hogy támadásaik az Együttélés lényege, az önálló cselekvés és szerveződés, valamint az ezt képviselő személyek ellen irányultak.

Csodálatomat kell kifejeznem, hogy mindezt nagyobb veszteségek nélkül túléltük, főként, hogy átvészeltük a legkritikusabb 1994. évet, és mindennek ellenére megerősödtünk.

AZ UTOLSÓ KÉT ÉV

Az elmúlt két évben történelemformáló tevékenységet fejtettünk ki. Legutóbbi kongresszusunk óta, Csehszlovákia megszűnése miatt, új helyzetben, megváltozott politikai erőviszonyok között kellett dolgoznunk. Az önálló Szlovákia létének második hónapjában megtartott, sorrendben IV. kongresszusunkon két hosszú távú és korábbi felfogásunkhoz képest minőségileg új, programértékű dokumentumot fogalmaztunk meg. Ezek szellemében bővítettük programadó alapokmányunkat is.

* * *

Egyik elfogadott dokumentumunk az ország önkormányzati rendszerének új alapokra helyezését követelte a demokrácia elveinek gyakorlati megvalósítása érdekében. Lényege az volt, hogy az államhatalom minden alacsonyabb szinten is gyakorolható jogköre legyen a helyi és a kialakítandó regionális önkormányzatoké. Ezzel összefüggésben változzon meg az adórendszer, főleg oly módon, hogy a helyben megtermelt értékek adója a helyi pénzforrásokat gazdagítsa. Ezzel összefüggésben folyamatosan igényeltük, hogy a kormány írja alá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját. E célkitűzésünket azonban az elmúlt két év során nem sikerült elérnünk, sőt úgy látszik, nem jutottunk közelebb a megvalósításához sem, ami egész Szlovákia kárára van.

* * *

Az önálló Szlovákiára méretezett második programunk jogállásunk megváltoztatásának tervezete volt, amely a korábbiakhoz képest új szerkezeti elemeket tartalmazott. Közép-európai viszonylatban a valódi újdonságot tervezetünkben az jelentette, hogy az eddig kisebbségnek vagy nemzetiségnek nevezett szlovákiai magyarság ezentúl közösségként deklarálja magát, és az egyenlőség elve szerint partneri viszonyba kíván kerülni a szlováksággal. A tervezetben elutasítottuk a kisebbség és többség megjelölés politikai következményeit. Ez a társnemzeti kapcsolatként értelmezhető elképzelés azonban meghaladta Szlovákia szűk kereteit, mert nemcsak a szlovák többségi hegemóniával került szembe, hanem a hagyományos magyarországi felfogással is, illetve azzal a hivatalnoki felfogással, hogy nem jeleníthetjük meg magunkat más szerkezetben, és nem használhatunk más kifejezéseket önmagunk megjelölésére, mint az nemzetközileg szokásos. Ezzel kapcsolatban csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy jogállásunk javítására csak akkor van reményünk, ha magunk fogalmazzuk meg igényeinket, belső erőnknek megfelelően, és ezt a feladatot nem hárítjuk át másra. Erre vonatkozik leginkább az a korábban is megfogalmazott igényünk, hogy nem folytathatunk követő politikát. A helyzeteket magunknak kell megteremtenünk, ha másként nem, hát úgy, hogy belökjük az ajtót, és betesszük a lábunkat az ajtórésbe.

Két programértékű dokumentumunknak ma már pontosan lemérhető a pozitív hatása. A szlovák közvéleménynek az a része, amely érzékenyebben reagál a demokrácia elveinek megsértésére, önkormányzati programunk alapján rájött, hogy elképzelésünk általános érvényű, egyformán hasznos mind a szlovákoknak, mind a magyaroknak. Csupán azzal a következményével nem tudnak megbirkózni, hogy a hatalom decentralizálása, az államhatalom társadalom általi “magánosítása” a magyarok számára is nagyobb beleszólást biztosít majd a közügyek gyakorlásába. A jogállásunk megváltoztatását illető elképzeléseinkkel szemben az a legfőbb kifogás, hogy autonóm módon határozzuk meg magunkat, és egyenrangú partneri viszony megteremtésére törekszünk. Azok a támadások, amelyek Szlovákia területi egységének állítólagos megbontása miatt értek bennünket, az utóbbi időben mérséklődtek, illetve a vádaskodók köre azokra az antieuropéer szélsőségesekre korlátozódott, akik Szlovákiában ma kormányon vannak.

* * *

Programunk egyik kézzelfogható eredményének tekinthetjük a magyar választott (helyi és parlamenti) képviselők és polgármesterek 1994. január 8-án Komáromban tartott nagygyűlését. Nem csupán azért, mert az ott elfogadott dokumentumok teljességgel egybeesnek az Együttélés 1993 februárjában megújított programjával, hanem elsősorban azért, mert elképzeléseink ott szereztek általános érvényt és kaptak össztársadalmi támogatást.

A komáromi nagygyűlés rengette meg 1989 novembere óta először a szlovákiai politikai életet, és hatással volt egész Közép-Európára. Kivívta számunkra a nemzetközi elismerést, még ha némi fanyalgás kíséretében is. Az irányunkban ellenségesen viselkedők azt feltételezték és híresztelték, hogy a nagygyűlésen bomba fog robbanni. Bomba ugyan robbant, de a szellem bombája volt, és pusztító szilánkok helyett a továbbgondolkodásnak és az egyenrangú élet akarásának csíráit hintette el. Többen azért is viseltettek fenntartásokkal eredményeinkkel szemben, mert a komáromi nagygyűlésen megfogalmazott elképzelések csak áttételesen illeszthetők azokba a nemzetközi dokumentumokba, amelyekre európai normaként szoktak hivatkozni. Ez valóban igaz, mint ahogy az is, hogy a Magyarország határain túl élő magyar közösségek helyzete nem hasonlítható az európai dokumentumokban leírt kisebbségek helyzetéhez. Pontosabban: az Európa azon országaiban élőkéhez, ahol a számbeli kisebbségben élő közösségek helyzetét viszonylag kielégítően rendezték, az úgynevezett európai normákat messze túlszárnyalták (például Olaszország–Dél-Tirol, Finnország, Belgium, Spanyolország).

Két programadó elképzelésünk, a komáromi nagygyűlés eredményével kiegészítve, elindított egy termékenyítő folyamatot. A saját szellemi kútfőjükből táplálkozó független szlovák értelmiségiek fokozatosan kezdik belátni, hogy elképzeléseink nem szlovákellenesek, csak éppen ellentmondanak az elmúlt hetvenhét év gyakorlatának és rögeszméinek. Ez a rádöbbenés már lemérhető a szlovák sajtó néhány újságcikkén, amelyek a rólunk kialakuló kedvezőbb kép első kockáinak tekinthetők. A szlovák politikusok és politikai pártok zöme azonban még nem jutott el erre a felismerésre, bizonyítva ezzel, hogy a politikát az esetek túlnyomó többségében errefelé is a középszerűség hatja át.

NYITÁS — KÉT IRÁNYBA

Az elmúlt két évben két olyan cselekvési területünk volt, amely egyértelműen bővítette hatókörünket. Az egyik a köztársasági elnök által összehívott ún. kisebbségi kerekasztal, a másik pedig együttműködésünk a Moravèík-féle kormánnyal.

* * *

Az ún. kisebbségi kerekasztalt az Együttélés javaslatára Michal Ková[E232] köztársasági elnök hívta össze. Javaslatunkat akkor tettük meg, amikor a köztársasági elnök, megválasztása után első ízben, találkozott a parlamenti pártok elnökeivel.

A kerekasztal jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy egy helyen és egy időben konfrontálódott a Szlovákiában élő különböző etnikai csoportok és kisebbségek, valamint a magyar nemzeti közösség igénye jogi helyzetük javítására. Nemcsak a vélemények voltak lényegesen eltérőek, hanem a megjelenített érdekek is. Például a bolgárok képviselőjének egyetlen igénye az volt, hogy Szlovákia és Bulgária között szülessen egyezmény a kettős állampolgárságról. A néhány ezer lengyel nem tudott megjeleníteni semmilyen közösségi igényt, hiszen még saját szervezetet sem tudott létrehozni, a németek és a ruszinok pedig saját igényeiket úgy tálalták, mintha azok kielégítését a magyar elképzelések veszélyeztetnék. Tehát kiderült, hogy Szlovákiában nem lehet közös nevezőt találni a nemzetiségi kérdés megoldására (ahogy világszerte sem), és egy olyan elfogadható minimumot sem lehet megfogalmazni, amelyet a jelenlevők többsége támogatott volna. Pontosabban: még szerencse, hogy ilyen minimumot nem lehetett találni, illetve nem lehetett ránk erőszakolni, hiszen ez további ellentétek forrásává lett volna. A kerekasztal lengyel résztvevője mondta ki helyettünk, hogy ebben a vonatkozásban csak egy kérdést kell megoldani: a szlovákiai magyarok helyzetét. Ha ennek lesz megfelelő törvényes megoldása, ez mindenki számára hasznosítható lesz.

A kerekasztal intézménye végül kudarcot vallott, ez azonban nem a kezdeményezés hibája volt, hanem a szlovák politika csődjének tekinthető. A szlovák politika ugyanis máig nem mutat hajlandóságot a nemzetiségi kapcsolatok és a magyar nemzeti közösség helyzetének rendezésére, még párbeszéd sem alakult ki erről, noha már számtalan kísérlet történt rá. Bizonyítéka ennek az is, hogy 1993 nyarától a szlovák törvényhozás nem talált alkalmat arra, hogy a magyar képviselők által benyújtott alkotmánytörvény-tervezet alapelveit megvitassa, függetlenül attól, milyen színezetű pártok alkották a parlamentben a kormánytöbbséget.

* * *

A szlovákiai magyarság az elmúlt két évben, az Együttélés munkájának is köszönhetően, valóban történelmi lépéseket tett. S az eddig elmondottakhoz méltán sorolhatjuk azt a hat-nyolc hónapot is, amikor együttműködtünk a Morav[E232]ík-kormánnyal. Nem azért volt ez újdonság az elmúlt hetvenhét év viszonylatában, mert korábban nem akadtak volna magyarok, akik a kormány közelébe kerültek vagy egyenesen kormányzati tényezőként szerepeltek volna, hanem azért, mert most történt meg először, hogy egy teljes legitimitású magyar politikai erő tett szert kormányzati befolyásra. E néhány hónapnak vannak negatív és pozitív tapasztalatai. A negatív tapasztalatok közé tartozik, hogy a kormányváltó szlovák politikai erők mindent megtettek a kiszorításunkért. De sokat rontott helyzetünkön a koalíciós partnerünk engedékenysége is a tárgyalásokon. Részben ennek következménye az is, hogy csak töredékesen tudtuk megvalósítani a kormányválság idején kötött megállapodásunkat a kormányváltó erőkkel. A szlovák partnerek ugyanis látták, hol vagyunk sebezhetők.

Pozitív tapasztalat maga az a tény, hogy együtt tudtunk működni egy olyan kormányzó erővel, amely az européer szlovákság támogatását élvezte. Ennek kedvező visszhangja volt a szlovák társadalom egy részében. A Morav[E232]ík-kormánnyal való együttműködés kevés maradandó eredményt hozott, de olyan helyzetet teremtett, amely alkalmasint szélesítheti a rést az ajtón.

A MAGYAR KOALÍCIÓ

Szűkebb értelemben vett belpolitikai tevékenységünk egyik legjelentősebb harci tette a Magyar Koalíció létrehozása volt, amit jelentős hisztéria előzött meg.

A szlovákiai magyarság túlnyomó többsége a rendszerváltozás óta óhajtja a magyar politikai egységet. Választópolgáraink nem azt vizsgálják, egyeztethető-e a meglévő magyar pártok programja, tevékenysége, magatartása és taktikája, mindössze egyet akarnak: ne legyenek döntéskényszerben a választásokon, azaz ne kelljen jobban szeretniük az egyik vagy a másik magyar pártot. Ilyen esetben ugyanis tudathasadásos állapotba kerülnek. Ezen érdemes lenne elgondolkodnia minden újabb magyar pártalapítónak is.

A Magyar Koalíció megkötését propagáló politikusok és újságírók egy része a magyarságnak ezt az egység iránti elvárását azonban inkább eszközként, és nem célként fogta fel. A hisztériakeltő propagátorok eredendő célja ugyanis nem az volt, hogy szilárd és közös programot adó koalíció jöjjön létre, hanem épp ellenkezőleg: a szlovákiai magyar politika hatékonyságát kívánták csökkenteni. Azért nyúltak olyan hosszúra a koalíciós tárgyalások, hogy ezt kivédhessük. Az Együttélésnek ugyanis a koalícióval egyetlen célja volt: a magyar egység és a politikai hatékonyság megteremtése. Ennek csak eszköze lehetett a koalíció, de mint ismeretes, ez a cél elérhető lett volna másként, például pártunió létrehozásával. A koalíciós tárgyalásokon végül is győzedelmeskedett a szellem ereje.

A megkötött koalíciós szerződés legfontosabb részét a közös politikai célok alkotják. Az a magyar politikai erő, amely ezentúl ezeket a célokat elutasítja, illetve ezt a közös programot felrúgja, elveszti politikai legitimitását a szlovákiai magyarság körében.

A koalíciós szerződésnek az együttműködés szabályaira és szerkezetére vonatkozó része azonban sokkal rosszabbnak minősíthető, mint a politikai fejezete. Ugyanis ebben tükröződnek mindazok a negatívumok, amelyek a koalíció megkötését megelőző hisztériában is fellelhetők voltak. Ezzel magyarázható az is, hogy az MKDM megszegte a szerződésnek az együttműködésre vonatkozó részét, és parlamenti képviselői — a szerződéssel ellentétben — külön frakciót hoztak létre. Reméljük azonban, hogy ez a koalíción belüli együttműködést más vonatkozásban nem fogja akadályozni.

Ebben kell keresni annak az okát is, hogy miért nem sikerült megegyezni a közös kampányszervezésben, és hogy partnereink miért utasították el az Együttélés erre vonatkozó javaslatát. A Magyar Koalíció kampánya így kétes értékű volt, mert az egy listán szereplő, de más-más párthoz tartozó jelöltek sokszor egymás ellen léptek fel. A koalíciót alkotó három párt külön tervezte, folytatta és finanszírozta a kampányát. A jövő szempontjából ezért is lenne fontos továbbgondolni a Magyar Koalíció sorsát.

A kitűnően megfogalmazott közös politikai célokra alapozva a jövőben törekedni kell az unió létrehozására. Így mérsékelhetők lennének az említett negatívumok. Ennek érdekében javasoljuk, hogy a kongresszus a koalíciós szerződésnek a politikai célokra vonatkozó cikkelyeit programértékű dokumentumként fogadja el.

KORMÁNYALAKÍTÁSI KÍSÉRLETEK

A koalíció megkötését a szlovákiai magyarság azzal jutalmazta, hogy tizenhat magyar képviselőt juttatott be a parlamentbe. A tizenhetedik a maradék szavazatok révén sorsolással szerzett mandátumot. Az Együttélésnek kilenc mandátuma van, ami a Magyar Koalíció összeredményének 57%-a.

Választási eredményünk azonban nem a példátlan siker szempontjából fontos, hanem azért, mert a tizenhét magyar parlamenti képviselő — a parlament létszámának több mint 11%-a — együttes politikai súlyával esélyt teremtett arra, hogy a Magyar Koalíció a választások után akár kormányalakító erőként is felléphessen. Az esély valós volt, de hamar semmissé lett.

Kormányalakítási esélyünk megszűnésének három oka volt.

Az egyik ok a szlovák (csehszlovák) politika ama hagyományából következik, hogy autonóm magyar politikai erő az elmúlt hetvenhét év során még nem volt a kormányban.

A másik ok a szlovák politika szociológiai gyökerei és megvallott politikai értékrendje közötti ellentmondásból ered. Például a Közös Választás néven indult baloldali blokk, annak ellenére, hogy Meèiar pártjával, valamint az ehhez közel álló Szlovák Nemzeti Párttal és a Munkásszövetséggel szembenállónak vallja magát, szociológiai szempontból és az állam szerepét túlhangsúlyozó nézetét tekintve mégis ehhez a három párthoz áll a legközelebb. Ez a tény már a Moravèík-kormány idején is megnehezítette a kormánykoalíció együttműködését (amelynek tagja volt ez a baloldal is). Emiatt nem alakulhatott ki az 1994-es parlamenti választások után őszinte kormányalakítási akarat a volt Moravèík-kormányt megalakító pártok között. A politikai akarat hiánya miatt először a Magyar Koalíció esett ki a kormányalakításban való részvételből, majd ezt követően a többi korábbi kormánypárt is.

A harmadik ok nem szociológiai jellegű és nem is a szlovák politika hagyományaiban gyökerezik, egyszerű taktikai megfontolás: Meèiar tárgyalási és politizálási stílusa lehetetlenné tette, hogy vele bármely olyan politikai erő összefogjon, amely európai kapcsolatokra törekszik.

A szlovák politikai élet azonban többpólusú. Az egymással állítólag szöges ellentétben álló pártok között is létrejöhet nemzeti elven alapuló együttműködés, amelynek egyetlen közös nevezője a magyarellenesség. Például a baloldal és a kereszténydemokraták közötti esetenkénti egyetértés is részben ezzel magyarázható.

Mindennek ellenére ismételten le kell szögezni, hogy a Magyar Koalíció hibát követett el, amikor elutasította Vladimír Meèiar tárgyalási ajánlatát. Igaz, hogy Meèiar csak az Együttéléssel akart tárgyalni, de koalíciónk nem adta egyértelműen a tudtára, hogy megegyezésünk szerint bármilyen tárgyalást csak együtt folytathatunk. Hozzá kell fűzni, hogy az Együttélés azóta is betartja a koalíciós megegyezést, és nem folytat különtárgyalásokat senkivel. De nincs is túl nagy tárgyalási hajlam a jelenlegi szlovák politikában. A Magyar Koalíció nevében kértük a szlovák ellenzéki pártokat, hogy kezdjünk el egy tárgyalási és egyeztetési folyamatot, a válasz azonban kitérő volt. Lassan fél éve nincs semmilyen érdemleges kapcsolat a Magyar Koalíció és a szlovák pártok között. De az ellenzéki pártok legalább válaszolnak indítványainkra, a kormány viszont válaszra sem méltat. A szlovák politika merevsége és a párbeszéd hiánya veszélyessé válhat. A szünetelő kapcsolatok a belpolitikában és az üzengetés az újságok hasábjain körülbelül olyan, mint a kormányok közötti jegyzékváltás a tárgyalásos kapcsolatok helyett.

AZ ELLENSÉGES KORMÁNY

A múlt évi előrehozott választások egyik legveszélyesebb következménye Meèiar “harmadik birodalmának” kormányprogramja. Anélkül, hogy belemélyednénk a programban rejlő veszélyek elemzésébe, érdemes megemlíteni: a demokráciát nem lehet intézményszerűen szabályozni, ahogy azt a kormányprogram óhajtja — a demokrácia elvei a szabályozók. Az alapfogalmaknak ez a zavara nyomja rá bélyegét az egész kormányprogramra, ami nem a véletlen műve, hanem a funkciók tudatos felcserélésének következménye. Enélkül ugyanis nem lehetne megvalósítani a kormányprogramot. Persze, lehet, hogy így sem — adja Isten.

A kormányprogram egy, a XVIII. század végére jellemző abszolutisztikus nemzetállam megteremtésének célját tűzi ki a XX. század végének körülményei között. Először találhatók meg benne a szlovák politikai nemzeteszme elemei, ami eleve anakronizmus az állampolgári jogok és kötelességek rendszerére épülő liberális jogállamok korában. A kormányprogram — az alkotmánnyal sajnos összhangban álló — egyes kitételei úgy értelmezhetők, hogy Szlovákiában csak szlovák nemzet létezik, az itt élő magyarok csupán magyarul beszélő szlovákok.

A kormányprogram megfogalmazói nyilván tudták, hogy ez a szellem és a célkitűzések gyakorlati megvalósítása feszültségek okozója lesz. Nyilván ezért igyekeztek megkerülni a bécsi haderő-csökkentési megállapodást is. Szlovákiában ugyan leszerelik a reguláris hadsereg és a sorkatonaság egy részét, valamint kivonják a forgalomból a haditechnika arányos részét is, de az így keletkezett erőhiány pótlására a kormányprogram a nemzeti gárda és valamiféle polgári fegyveres erő létrehozásával számol. Ez a haderőcsökkentés egyértelmű megkerülése. A nemzeti gárdát szaknyelven territoriális védelmi erőnek nevezik, és magyarázatul azzal érvelnek, hogy az ország ugyan kicsi, de a hadserege még kisebb, és ezért nem tudja védeni Szlovákia egész területét. Ha még érvényben van a kormányprogramban is említett védelmi doktrína, miszerint az országnak nincs külső ellensége, akkor a kérdés az, hogy a nemzeti gárdának kivel szemben kell védelmet nyújtania. Csak nem a belső ellenséggel szemben? Emlékezzünk vissza Meèiar második kormányzási időszakára. Polgármestereink még biztosan emlékeznek olyan civilvédelmi gyakorlatokra, amelyek témája az volt, hogy Szlovákiát délről (azaz Magyarország felől) ellenség támadta meg, a helyi lakosság az ellenséget támogatta, és a helyi biztonsági erők nem tudtak úrrá lenni a helyzeten. Ez nem rémálom, hanem papírra vetett feltételezés volt. A nemzeti gárda mint territoriális védelmi erő sajnos ilyen összefüggésben értelmezhető — ugyanis sorkatonaságot nem lehet bevetni állampolgárok ellen.

A jelenlegi kormányprogram alapján ki kell mondanunk, hogy a kormány a program megvalósítása szempontjából bennünket ellenségnek tekint. Ennek logikus ellentétpárja viszont az, hogy annak az országnak a kormánya, amelynek állampolgárai vagyunk, a mi ellenségünk.

AZ ALAPSZERZőDÉS ÉS EGYEBEK

A kormányprogram függvényében kell értékelnünk azt a két nemzetközi dokumentumot is, amely közvetlen összefüggésbe hozható a szlovákiai magyarság helyzetével és jövőjével.

Az egyik dokumentum a Szlovákia Európa Tanácsba való felvételekor megfogalmazott négy elvárást tartalmazza: a magyar személy- és keresztnevek hivatalos anyakönyvezésének és hivatalos használatának, községeink elnevezésének és az ország közigazgatási területi felosztásának törvényesítését illetően, valamint a kollektív bűnösség elvének alkalmazásából származó diszkrimináció következményének felszámolásáról. A felvételi jegyzőkönyv rögzíti továbbá, hogy Szlovákiában — a szlovák alkotmányos személyiségek ígéretével összhangban — a nemzetiségi politikában az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es számú ajánlásában foglalt elveket kell figyelembe venni.

Sikerként kell elkönyvelnünk, hogy az Európa Tanács ilyen elvárásokkal vette fel tagjai sorába Szlovákiát. Ez részben az Együttélés, részben az összes szlovákiai magyar politikai erő közös diplomáciai aktivitásának az eredménye. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az eredmény egyúttal megteremtette a feltételeket programunk egy részének teljesítéséhez is.

Hasonlóan viszonyulhatunk a Szlovákia és Magyarország között március 21-én aláírt alapszerződéshez is. Tény, hogy az alapszerződésnek vannak hiányai és szakmai fogyatékosságai. Ez utóbbi főleg a sietséggel függ össze, hiszen alig két hónap alatt véglegesítették a szöveget. A szakmai fogyatékosságok elsősorban értelmezési vitákat fognak kiváltani, sőt ennek már most, néhány nappal az aláírás után tanúi vagyunk. Az alapszerződéssel kapcsolatban a legvelősebb szlovák véleményt a parlament elnöke, Ivan Gašparoviè mondta ki: Szlovákia már most valóra váltotta az alapszerződés tartalmát. E kijelentést nem feledve vizsgáljuk meg, milyen jogosítványok származhatnak számunkra az alapszerződésből:

  • a diszkrimináció tiltásával megerősíti az Európa Tanács azon elvárását, hogy iktassák ki az ország jogrendjéből a kollektív bűnösség elvét érvényesítő törvényeket. Ennek alapján ismét követelhetjük az 1945–1948 közötti jogsérelmek orvoslását és az anyagi sérelmek kárpótlását, tehát azt, amit eddig elutasítottak;
  • erőteljesebben fogjuk követelni nyelvhasználati jogainkat, saját iskolarendszerünket, autonóm kulturális intézményeinket, illetve ezek pénzügyi kereteinek biztosítását az állami költségvetésben;
  • ezentúl nem vonható kétségbe a saját szervezeteink alapítására való jogunk, beleértve a politikai pártok alapítását is;
  • egyértelművé vált, hogy érvényesíthetjük közösségi jogainkat;
  • egyértelművé vált, hogy önkormányzati igényünk, illetve különleges jogállásunk követelése jogilag is megalapozott. Megerősítette tehát a komáromi határozatok nemzetközi legitimitását. Sőt feljogosít bennünket arra is, hogy létrehozzuk saját országos önkormányzati szervünket, vagy hogy követeljük a területi autonómiát is stb.

Egyértelművé vált számunkra és mindazok számára, akik az alapszerződést az európai jogi gondolkozás szerint értelmezik, hogy mindez benne található. De úgy látszik, a szlovák politikusok másként vélekednek. Nem csoda, hiszen a szlovák külügyminiszter 1995. március 20-án átnyújtott, szakmai körökben megdöbbenést kiváltott jegyzékéből nyilvánvaló, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlását a szlovák kormány korlátozva értelmezi. Ez két okból elfogadhatatlan. Egyrészt azért, mert a szlovák külügyminiszter vétett a nemzetközi jog szabályai ellen, hiszen a kétoldalú megállapodásokhoz nem lehet külön értelmezést fűzni. Másrészt azért, mert a “tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozók személyes jogait” hozzáfűzés az Európa Tanács ajánlásait jogilag nem szűkíti, hanem inkább alátámasztja.

Az alapszerződés leggyengébb pontja tehát az értelmezhetősége és az értelmezése. Ennek következtében csökken a végrehajthatósága. Azért is, mert nem tartalmazza a végrehajtás garanciáit. Félő, hogy az alapszerződés, amely nemcsak az aláírók kinyilvánított szándéka, hanem a mi reményeink szerint is a szlovák és a magyar nemzet közötti kiegyezés alapja lehetne, inkább vitákat fog gerjeszteni.

* * *

Az eddig elmondottakból világosan kirajzolódik létünk új korszaka. A velünk szemben feszülő szándékok vissza akarnak vetni bennünket oda, ahová 1945–48-ban taszítottak. A nemzetközi környezet ugyanakkor a jogegyenlőséget és a jogbiztonságot igényli. E két ellentmondó irányultság közepette pedig itt állunk mi, pontosan és határozottan megfogalmazott igényeinkkel közösségi jogaink érvényesítésére, gazdasági felemelkedésünk óhajával és a nemzetközi integrációban való részvétel szándékával. A küzdelem, ami előtt állunk, egyszerre zajlik a demokráciáért, Európáért, a szlovák–magyar kiegyezésért, magyar közösségünk jogaiért, és az egész magyarságért is, amelynek mi, a Szlovákiában élő magyar közösség, integráns részét alkotjuk. Ennek jegyében tanácskozzunk, vitatkozzunk, és ebben a szellemben fogalmazzuk meg mérvadó döntéseinket.

Skip to content