Trianon: a változások tragikuma

(Pozsony, 1995. június 1.)

Franciaországban, ahol megannyi kastély és palota áll, számunkra egyetlen egy – nem is a legjelentősebb – hely lett a nemzeti és történelmi tragédia szimbóluma, miután az első világháború győztes hatalmai Magyarországgal aláíratták a békeszerződést.

Ezzel az aktussal szinte minden megváltozott számunkra és körülöttünk.

Azóta vagyunk zavarban, ha Magyarországról beszélünk, mert az 1918 előtti érzelmileg ugyanannyit jelent, mint az 1918 utáni ország, de az utáni mégis teljesen más, mint a korábbi. A szomszéd népek egy része pedig az előttire vonatkoztatva elutasítja ezt a földrajzi fogalmat, sőt egyes történészei nem létezőnek tekintik a békeszerződés előtti Magyarországot.

Trianon óta esünk zavarba, ha a hazánkról beszélünk, mert egyesek azt gondolják, hogy a haza azonosítható az állammal, tehát az állampolgári hovatartozástól függ.

Azóta vonható kétségbe sokak által nemzeti azonosságunk is, mert egyesek azt gondolják, hogy a Trianonban szentesített új határokkal ez is megváltozott.

Azóta vagyunk bajban, ha azt mondjuk: haza megyünk; mert nem világos, hogy a hazánkra, a szülőföldünkre vagy csak az otthonunkra gondolunk ekkor. Trianon előtt mindezek egy történelmi és politikai egységet jelentettek.

Azóta romlott a nyelvi kifejezőkészségünk is, mert mást gondolunk, és mást mondunk, és ezt úgy akarjuk mondani, hogy ne kerüljünk szembe a gondolatainkkal és az érzéseinkkel. Emiatt sokszor zavarosnak hat a beszédünk.

Azóta létezik a nálunk, nálatok névmás olyan értelmezése, hogy ez két vagy több országot is jelent egyszerre, és mégis ugyanazt jelenti: a Trianon előtti Magyarország részeit.

Azóta vitatható, hogy Magyarország miniszterelnöke magyar miniszterelnök-e vagy csak Magyarország miniszterelnöke, és ami magyarországi, az magyar-e vagy csak magyarországi, és aki magyarként a bukaresti vagy pozsonyi parlament tagja, az magyar politikus-e vagy román, illetve szlovák politikus, vagy csak romániai magyar, illetve szlovákiai magyar politikus.

Azóta nem azonos számunkra a polgári és a nemzeti kötődés, és azóta küszködünk a kettős kötődéssel, magyarázgatva jelentését, értelmét, politikai és kulturális tartalmát.

Azóta vesztette el értelmét számunkra a hazaárulás, mint büntetőjogi kategória vagy erkölcsi bélyeg, hiszen hogyan lehet elárulni azt, ami nincs. És azóta a hazáért végzendő cselekedetekhez, a hazaszolgálathoz a világon mi viszonyulunk a legcinikusabban.

Számunkra Nyugat-Európa azért érthetetlen világ, mert ott minden a helyén van. Számukra mi azért vagyunk érthetetlenek, mert itt minden fel van forgatva. Számunkra Nyugat-Európa egy anakronizmus, mert ott minden olyan, mint amilyen itt volt. Számunkra Trianon óta úgy tűnik, mintha nem is lehetne már normális életet vinni. Szinte már nem értjük a rend történelmi folyamatosságát.

És mi, „trianoni magyarok” érthetők vagyunk-e mások számára? Megértik-e, hogy Trianon óta nincs hazánk? Mert a mai Magyarország még az ott lakóknak sem igazi hazája, csak az eredetinek a maradványa. Torzó ország, torz lelkű emberekkel, akik életének az a legboldogabb pillanata, amely azonos időtávlatban van az elmúlt válságtól és az elkövetkezőtől. Torz lelkületű emberek azok, akikbe belenevelték a változtathatatlanságot és a bűntudatot.

Óvakodjunk a szégyentelenektől, de azoktól is, akik az adott politikai helyzetet tekintik az örökkévalóság földi megjelenésének.

Trianon osztotta ketté Európát nyugatra és a keleti végekre. Évszázadokon át Európa keleti határa a gótika keleti peremén végződött. Trianon ezt a határt visszagörgette nyugat felé, Transzlajtániába.

Trianon létrehozta a latin kultúrájú Európa két – sohasem létezett – zónáját: a kereskedő polgárság demokráciáját és a totalitarizmusra hajlamos keleti területét.

Versailles és Trianon szülte meg az európai történelem két legborzasztóbb diktatúráját, a fasizmust, illetve a nácizmust és a kommunizmust.

Sejtjük, de nem merjük tudatosítani, hogy e békeszerződések kigondolói a huszadik század igazi háborús bűnösei, és még az 1995-ben zajló boszniai vérengzések is erkölcsileg őket terhelik. Tudjuk, de nem merjük kimondani, hogy azok az összes – Lenintől Milosevicsig – lezajlott holocaust okozói, akik az első világháborúban megtervezték a versailles-i és trianoni világrendet.

Érti-e mindezt a Nyugat, és tudatában vannak-e mindennek Keleten?

Ha nem, Európa veszélyben forog! Ha igen, akkor be kell következnie a politikai megvilágosodásnak. A helyzet már érett!