Az antalli örökség

(A Kecskeméti Konzervatív Kör által az antalli örökségről rendezett „Érték és irány” c. konferencia résztvevőinek, 1995. december 16-án)

Kedves Barátaim!

Bánt, hogy nem tudok eleget tenni a megtisztelő meghívásnak és felkérésnek, hogy előadást is tartsak az Antall József halálának második évfordulóján rendezett konferencián. Nem csupán azért, mert őt szinte a családhoz tartozónak tekintettük, hanem főleg azért, mert ő volt az elmúlt több mint fél évszázad egyetlen magyar államférfija. Mikor először találkoztunk, valamikor a hetvenes években, még történész volt ugyan, de már akkor politikusként gondolkodott, noha semmi esélye nem volt arra, hogy így nyilvánulhasson meg a napi életben. Mikor pedig politikussá lett a szó valódi értelmében, már államférfi volt.

A tanulmányomban, melyet erre a mostani alkalomra akartam készíteni, arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy Antall József, az államférfi hogyan illett abba a közegbe, amelyben dolgoznia kellett. Mennyire volt lehetősége az újrateremtésre és az új teremtésére abban a folyamatban, amit rendszerváltozásnak nevezünk, amelyet sokan tévesen forradalomként tartottak nyilván. Milyen lehetőség nyílt az újrateremtésre és az új teremtésére a több mint négy évtizedes kommunista agymosás és a kádári kisszerű karrier lehetőségek és szabadrablás demoralizáló hatása után.

Ezúttal csak arra kívánok rámutatni, hogy sem az egyikre, sem a másikra nem volt igazán lehetőség – noha a szándék egyértelműen bizonyított: a körülmények voltak alkalmatlanok erre. De nem az volt a fő akadálya ennek a munkának, hogy klasszisbeli különbség mutatkozott a miniszterelnök és az őt körülvevő új politikusok többsége között – akik még a természetes hátteret, a pártot is le akarták róla választani. Sőt az sem emelt volna korlátot politikája köré, hogy mindazok, akik szellemileg vagy erkölcsileg eltörpültek mellette (az ő szavaival: a mikiegerek) gőgös, úri és neohorthysta politikusnak tartották. Az akadályt főleg az jelentette, hogy egy ellenséges környezetben kellett vezetnie az országot.

A rendszerváltozásban leköszönő MSZMP-kormány és a korábbi pártnómenklatúra, sőt a volt kommunista gárda második-harmadik vonala is gyűlölködve és lenézően viszonyult mind hozzá, mind az új politikusokhoz, akiket – a legenyhébben minősítve – lelkes amatőröknek tartottak. Ennek a szemléletnek főleg a gyakorlati következményei voltak veszélyesek, mert a korábbi összefonódások révén sikeres nemzeti sporttá vált az új hatalom lejáratása és gáncsolása. Persze ezen a részükről különösen nem is lehet csodálkozni, noha Antall József rendkívül nagyvonalúan viszonyult hozzájuk – gondoljunk a miniszterelnök 1990. május 23-án elmondott záróbeszédére a parlamentben.

Annál meglepetésszerűbb volt azonban, hogy ellenségesen lépett fel a miniszterelnökkel és az új kormánnyal szemben az alkotmányos végrehajtó hatalomból kiszorult új ellenzék, amely azzal számolt, hogy kormányzati tényező lesz. Az új ellenzék egy része szinte azonnal – és nem csupán Kis János bejelentése után – ellenféllé, sőt ellenséggé vált.

Egy apró eseményre kívánom felhívni a figyelmet, amely ennek a szembenállásnak ez idáig ismeretlen eleme. Jó három hónappal az Antall-kormány parlamenti eskütétele után történt, az 1990-es Európa-napon. A „nyitott határ” ünnepség egyik színhelye Somoskőújfalu, illetve a somoskői vár volt, ahol jelen volt az akkori Csehszlovákia újdonsült budapesti nagykövete is. A nagykövet estefelé egy szűk körben a „sajátjai” körében beszélgetett. Az augusztus végi esti szellő azonban felém hozta a szavait, amelyek arról szóltak, hogy hamarosan meg fog bukni a mostani magyar kormány – erre most remény nyílik -, majd egyértelművé tette, hogy az Antall-kormányt a barátai váltják fel, akik az SZDSZ-ből kerülnek ki. Ez a beszélgetés másfél hónappal a taxisblokád előtt zajlott.

Az ellenséges közeg, a gyarló tanácsadók és a betegség – ez utóbbi a kormányzáshoz nem értő személyek előtt nyitott nagyobb beleszólási lehetőséget – sajnos csökkentette annak az esélyét, hogy az Antall-kormány idején megszülessen az új magyar demokrácia eszmerendszere, és végbemenjen a magyar nemzeteszme reformja.

Antall József munkássága, politikai beszédeibe foglalt nemzet- és államfilozófiai szemlélete azonban alkalmassá teszi hagyatékát, hogy áthidalhassuk vele a kommunizmus által teremtett nagy szakadékot a magyar történelemben. A modern magyar polgári erőnek erre kell támaszkodnia. Az antalli hagyaték nélkül, politikusi és államférfiúi nagysága nélkül a puszta földön állnánk abban a kaotikus helyzetben, amely ma, 1995-ben jellemzi Magyarországot és az egész magyarságot. Nélküle kevésbé lenne látható az a szenny, ami körülvesz bennünket. Ő ebben a közegben is érintetlen marad, mint ahogy a kommunizmus sem hagyott benne maradandó nyomot. Élete a szemétdombra kidobott üvegrózsát példázza: összezúzni ugyan lehet, de a lényege akkor sem változik meg.

Megszakítás