(Az Önrendelkezési kísérleteink c. könyv egyik fejezetének bevezetője)
Az ún. magyar-magyar kapcsolatok a magyar közéletnek teljesen más dimenziója, mint az egy-egy országon belüli magyar közélet. A „magyar-magyar kapcsolat“ kifejezés és elképzelés a nyugaton élő magyaroktól származik. Sejtésem szerint legelőször az amerikai magyarok fogalmazták meg, és abban a szellemi körben kelt életre, amely a Lake Hope-i augusztus végi találkozókon alakult ki.
A „magyar-magyar csúcsértekezlet“ néven ismertté vált esemény azonban nem azonos a nyugati magyarság elképzelésével, noha azzal nem is ellentétes és attól nem jelentéktelenebb. Kezdete 1990–91-től számítható, amikor Felsőőrön megalakítottuk a Közép-Európai Népcsoportok Fórumát, amely azonban rövidesen átalakult a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok politikai pártjainak és érdekvédelmi szervezeteinek rendszeres találkozójává. Tagja volt az Együttélés, az RMDSZ, a VMDK, a KMKSZ valamint a horvátországi, a szlovéniai és a burgerlandi magyarok szervezete, de a zürichi Kisebbségvédelmi Társaság is. Név szerint Borbély Imre, Szőcs Géza, később Markó Béla, Takács Csaba, Fodó Sándor, majd Milován Sándor, Kovács Miklós, Ágoston András, Hódi Sándor, Bálint Sándor, Csörgits József, Jakab Sándor, Göncz László, Tomka Gyula, valamint Szabó Péter, Komlóssy József, Gyarmaty György és az Együttélés tisztségviselői vettek részt a találkozókon. A találkozásokat hallgatólagosan támogatta az Antall-kormány, a szervezési feladatokat az MDF látta el, névszerint Olajos Csaba és Nahimi Péter.
Az MDF-kormány 1994-ben elszenvedett választási veresége után a szervezet felbomlott. A Horn-kormány idején nem lehetett újraéleszteni a rendszeres találkozókat, noha az igénye létezett. A Horn-kormány félidejében, 1996 januárjában Takács Csaba és jómagam jutottunk arra az ötletre, hogy meg kellene szervezni a magyar politikai szervezetek csúcstalálkozóját, beleértve a magyarországi parlamenti pártokat és a magyar kormányt is. A gondolat a Magyarok Házának liftjében pattant ki.
A hivatalos nevén „Magyarország és a határon túli magyarság“ c. konferencián aláírt közös nyilatkozat 11. pontja tartalmazza a hasonló találkozók rendszeresítését és intézményesítését. A kötelezvény ellenére a Horn-kormány idején erre nem került sor, hacsak nem tartjuk ennek az 1996 szeptemberében megrendezett pápai „csonka csúcsot“, amelyet az RMDSZ kezdeményezett. A pápai találkozó megszervezésének egyetlen oka volt: akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a Horn és az Iliescu kormány megegyezett a román—magyar alapszerződés szövegében, amelyben elutasították az etnikai elvű területi autonómiát mint az erdélyi kérdés lehetséges megoldását. A csonka csúcs eredménytelenül zárult, a két kormányfő változtatás nélkül aláírta az alapszerződést.
Változás a FIDESZ-MDF-kisgazda kormány hivatalba lépésével kezdődött, 1998 júniusában, elsősorban azáltal, hogy a FIDESZ felvállalta a magyar—magyar csúcs folytatását és intézményesítését. Ennek köszönhetően került sor 1999. február 20-án a következő – immár harmadik – magyar-magyar csúcsértekezlet összehívására, amelyen Magyar Állandó Értekezlet néven megalakult az intézményesített csúcs.